— irodalmi töredék

Légy egyszerű, mint a kavics…

6 december 2012

Íme az ôs-egységben létezôk:
az ég az egység által makulátlan,
a föld az egység által rendületlen,
a szellem az egység által finom,
a völgy az egység által virágzó.
Minden az egységgel született,
a vezér, a király
vele a világ példája lett: (more…)

Lev Tolsztoj: Szellem és test

14 augusztus 2011

Szörnyű, amikor egy ember, aki életét korábban a testben képzelte el, azt tapasztalja, hogy ez a test megszűnik létezni, mégpedig szenvedés közepette! Olyasvalaki viszont, aki szellemi életet él – számára az élet többet jelent a testbezártságnál -, az anyag megszűntével a szellem megerősödését éli át. A szenvedés, mely természeténél fogva az anyag tartozéka a szellem bejárhatatlan magaslatait nem éri el. Ekképpen, és minden vonatkozásban, emelkedik a parányi lét fölé a mennyei szféra – szavak hiányában így nevezem a szellem magasztos, körülírhatatlan, mindenek felett álló világát.

Márai Sándor: Műhely, szerkezet

22 május 2011

Aki nem látott szülést, nem tud az életről valamit, nem tud valami biztosat és “alapvetőt”, mint az iskolában mondanák – bizonyos, hogy aki nem látott szülést, nem látott bele a szerkezetbe, nem ismeri a műhelyt, azt a rejtélyes és félelmes műhelyt, ahol az élet készül. Az erők, amelyek szülés közben megmozdulnak, az élet és a halál erői: az anya és a gyermek állandóan élet és halál között tapogatódznak ez órákban, vak sötétben, süket ösztönnel.
Olyan erők mozdulnak meg e pillanatokban, olyan erők feszítik az anyatestet, mint földrengéskor. A néző nem csodálkozna, ha vér és placenta helyett láva és hamu ömlene ki füstölögve az anyaméhből. Igen, láttam a szerkezetet. Az ember csendes lesz, egészen csendes. Később, mikor a gyerek sírni kezd, a néző kisompolyog a szobából, s úgy érzi, Michelangelo kontár volt, és Newton, minden számításával, műkedvelő.

Dosztojevszkij: Elprédált idő

24 április 2011

Ha visszanézek a múltba, és meggondolom, mennyi elprédált idő! Mennyi veszett el tévelygésben, gyarlóságban, semmittevésben, élni nem tudásban; mennyire nem ismertem az értékét, hányszor vitettem szívem, értelmem ellen – a szívem vérzik.

Az élet – ajándék! – boldogság, minden perc örök boldogság lehetett volna. Most, hogy életet cserélek, új formában születek újjá. Esküszöm neked, hogy nem veszítem el a reményt, és megőrzöm szellemem és szívem tisztaságát. Jobb emberré születek. Ez minden reményem, ez minden vigasztalásom.

Márai Sándor: A nőkről általában

9 december 2010

Köszönet a nőknek.
Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején.
Köszönet a nőknek, köszönet.

Márai Sándor: Színházban (Napló; 1979)

28 október 2010

Színházban. Vasárnap délutáni előadás, amely egy amerikai színpadi szerző „Equus” című darabját mutatja be. A század eleji nagy színház nézőtere díszes, „polgári”. A matinára a nézőteret zsúfolásig megtöltik San Diegó-i értelmiségiek, leginkább öregek. Sok érdekes arc. A színpad absztrakt vázlat, a rendezés kitűnő. A színdarab tartalma: egy fiatalember az istállóban kiszúrja a lovak szemét, mert szexuális problémái vannak, és azt hiszi a lovak meglesik őt a szexus gyakorlása közben. A színpadon a neurotikus hős és partnernője, fiatal színésznő, anyaszült meztelenre vetkőznek – nincs ágyékkötőjük -, és nyílt színen kopulációt mímelnek, melynek végeztével a fiú késsel kiszúrja a színpadra vezényelt műlovak szemét. Mindehhez egy pszichológus tart kísérő beszédet. A színházban a nézők – többségükben aggastyánok – pisszenés, köhintés nélkül figyelik a mutatványt. A viktoriánusi illemtan és a kálvinista puritán morál már nem felel a korszerű provokációra, közömbös.

Fernando Pessoa: Annál az ostobaságnál jobban…

21 október 2010

Annál az ostobaságnál jobban, amelyben az emberek java része leéli az életét, csak egy valami képeszt el: az ebben az ostobaságban megbúvó értelem. A közönséges életek egyhangúsága első pillantásra ijesztő.

Itt ebédelek ebben a hitvány, elhanyagolt vendéglőben, belebetegednék, ha le kellene mondanom a szakácsáról, és itt áll mellettem a már elaggott pincér, aki felszolgál nekem, ahogy – úgy hiszem – már harminc esztendeje szolgál fel ebben az étteremben. Milyen az életük ezeknek az embereknek? Negyven esztendeje tölti az a férfiember csaknem a teljes napját egy konyhában; olykor akad ideje egy-egy rövidke pihenőre; viszonylag keveset alszik, néha-néha elmegy vidékre, ahonnan késlekedés és sajnálkozás nélkül tér vissza; lassan-lassan pénzt gyűjtöget, amit el sem akar költeni. Belebetegedne, ha (végérvényesen) át kellene költöznie a konyhájából arra a földdarabra, amelyet Galiciában vásárolt. Lisszabonban él negyven esztendeje, de még soha nem ment el a Rotunda-ra, vagy egy színházba, és csak egyetlen egyszer, jó ideje már a Coliseuba – a bohócok ott rejtőztek valahol az élete mélységeiben. Nem tudom, hogyan és miért nősült meg, négy fia van meg egy lánya, és a mosolya, miközben a söntés mögül kihajol, arrafelé tekintve, ahol én ülök, valami nagy, ünnepélyes és megelégedett boldogságot sugároz. Nem színleli, nincs is oka rá, hogy színlelje. (more…)

Márai Sándor: A zord tél után… (naplótöredék)

19 október 2010

A zord tél után a hivatalos tavasz égzengéssel, záporesővel érkezett. És menetrendszerű akkurátussal megérkeztek San Diegóba a fecskék. A megfigyelők jelentik, mintegy 2500 fecske telepedett San Bernardo környékére – mint minden évben, most is szállást vettek egy kolostor árkádjai alatt, és nekiláttak iszapból és sárból fészket építeni. Tízezer mérföld távolból, Argentínából jöttek, és minden évben pontosan a hivatalos tavasz napján érkeznek. Ebben – mint a heringek vándorlásában – van valami hátborzongató. Miféle erők irányítják, töltik meg energiával a fecskéket? Miféle tudatos rendezés gondoskodik az energiakészletről, ami az úthoz szükséges? Miféle irányítás kalauzolja a parányi élőlényeket, hogy Argentínából jövet megtalálják a Pacific partján a telelőhelyet? Miféle huzalok, guzsalyok, hullámrezgések vezérlik az eleveneket az Űrben? Ez rejtélyesebb, mint amikor az asztronauta a műszerei segítségével érintkezik a Földdel. Nem tudunk minderről semmit, csak észlelünk és csodálkozunk.

Márai Sándor: Ellenfél

17 október 2010

Nem félek a bombáktól, a tankoktól, sem a hírhedt és fogvicsorgató ellenfelektől. Szemlét tartok a világ felett, s megdöbbenve érzem, hogy semmi nem köt elég erősen, tehát nem is félek már semmitől. Csak az fél, akinek van mit veszteni.
De önmagamtól, nem tagadom, félek még kissé. Gyanakvással szemlélem magam, ezt a különös ellenfelet, kinek minden titkos gondolatát ismerem, s lépéseit és cselekedeteit mégsem tudom kiszámítani. Félek önmagamtól, minden eszközzel védekezem magam ellen, fegyelmezem, és ha kell, megfélemlítem, sőt büntetem magam. De ki az erősebb?…
Néha félek, hogy végül mégis ő az erősebb, a másik én, az ismerős és érthetetlen, akinek nincs névjegye, nincs teste, és aki legalább olyan erősen én, mint a kezem, vagy a szemem. Félek, hogy mégis erősebb, mert fölényesen bánik velem, mint egy vívó, aki talán le is becsüli ellenfelét: sebeket ad, óvatosan és játékosan, s talán csak azért nem döf le, mert – egyelőre – mulattatja ez az aránytalan bajvívás. Pardont kérjek tőle? (more…)

Márai Sándor: Mese

16 október 2010

Az egészen nagy versek, regények, tudós könyvek hangjában van valami egyszerű és gyermekes, mint a mesében. A nagy könyvek mindig mesekönyvek. Ilyen a Biblia, ilyen Tolsztoj, ilyen mindig, minden igazi vers, örök történet. Mert az élet és a lélek alján a mese van, mely néha monda – ilyenkor népek írják, néha hitvallás, mikor próféták írják, néha történet, mikor a nagy írók írják: de a hang és magatartás, mellyel ez írások a világhoz fordulnak, mindig a szűkszavú ősi mese hangja és magatartása. Az emberiség várja a mesét, s a próféta, az író, a tudós csak e mesehangon közelítheti meg igazán és véglegesen az emberek lelkét. Mert minden író Keleten él kissé, a datolyafa alatt ül, s az emberiség köréje telepszik és kéri: “No mesélj.”

Márai Sándor: Meg kell várni a dolgokat…

15 október 2010

Meg kell várni egy angyal, vagy egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.

Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan úton vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések. Igazságok. Ez mind feléd tart lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon…

Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos, és személyesen a tiéd. Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.