– I R O D A L O M

Victor Hugo: Meztélláb volt a lány

6 november 2016

victor-hugoMeztélláb volt a lány, és a feje födetlen,
úgy ült a bókoló nádak közt csöndesen;
tündérlányt látok, azt hittem, hogy arra mentem,
s szóltam: Eljössz-e, mondd, a mezőkre velem?

Rám nézett, azzal a pillantással, ahogy csak
a szépség néz, ha más oltalma nem maradt;
s szóltam: A szerelem ideje ez a hónap,
nem sétálnál velem a sűrű fák alatt?

Beletörülte a lábát a part füvébe;
aztán másodszor is rám nézett, s valami
ábrándos fény szökött a bolondos szemébe.
Ó, hogy daloltak az erdő madarai!

A partokat a hab hogy simogatta halkan!
Láttam, hogy jön felém a nyurga nádon át
a szép, boldog leány, vadócan és riadtan,
haja szemébe hull, s elfödi mosolyát.

Kaffka Margit: Az orsó mellől

5 november 2016

kaffkamargitA tavaszi nappal világosszürkén élte túl delét, és halkan hanyatlott az este kimerültsége felé. Az öreg cseléd még mindig az edényekkel zörgött odakünn, és a mosogatás profán zaja, a porcelánok fáradt csörömpölése szomorúan és siváran neszelt át a nagy, falusi szoba csendjén, és betöltötte azt a fojtó és vigasztalan délutáni órák tűnődéseivel, a céltalanság és fülledt egyhangúság fantomjaival. A csipkeverő orsók fásan csörrentek össze, és a pap felesége a két ernyedt kezére könyökölt.
Mindjárt vége a mának – gondolta, és hátraszegte fejét, mert az idegei élesen, nyugtalanul feszültek a nyakszirtje fölött. Most ki vannak takarítva a szobák, amiket holnap újból söpörni kell – már elszedték az asztalt is, és odaát a füstös, bőrkanapés szobában jóllakottan olvashatja Kantját a férfi, ki miatt a hétköznapok ez apró gépezete forog. És tegnap – és holnap – mindig csak így, e csendes, gyermektelen házban. Pedig lám – a fiatalság napjai ezek! Hát minden ember csak így – felhúzott óra, mely egyhangúan leberreg? Az élet! Ez a szó jutott eszébe, előbb csaknem gépiesen, amíg kinézett a felleges, tavaszi égre; – de aztán egyszerre sok mindenre gondolt. Mint már régen nem – mint valaha, leány korában mindig. A távoli városokra, amiket nem ismert – ahol események loholnak, emberek örülnek, bűnhődnek és cselekszenek. Mert azt hitte, hogy ott mindez látható, hogy az élet, mint hangos kikiáltó rángatja ott szét függönyeit. Mindig falun élt, és elpihent, beletörődött asszonylelkében sohasem aludt ki egészen a lappangó nyugtalanság, mely kevesellte az életet. Soha nem győződhetett meg róla, hogy sehol sem adhat többet az élet, mert nincs többje neki. (more…)

Kányádi Sándor: Tudod…

1 november 2016

kanyadiTudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.

József Attila: Ezerfárosznyi végzet

30 október 2016

jozsef-attila-000Mintha szerelmes béka
Dús, fülledt nyári réten
Lassan, pihegve mászna
Szép, szűzi tó fele,

Mohón reszketve ajkam
Úgy kúszik selymesében
Mélyillatú hajadnak
Fehér válladra le.

A szemed ne emeld föl,
Életberántó fénye
Zavarná most a szívem,
Ki rőt vágyam tüzén,

Magagyújtotta máglyán
Ma lelkesen elégne:
Őrjöngő tűzimádó
Módján szédült legény.

Ó, hadd ölellek által,
Mint ritka aranyércet
Olvasztók forrósága,
Te, csókok ércere!

Vakult szemeknek ég itt
Ezerfárosznyi végzet,
Én éber toronyőröm
Kábulj te is bele!

Jack London: A hercegnő

29 október 2016

jack londonVidáman égett a tűz a dzsungelben, és a tűznél vidáman végignyúlva iszonyú külsejű férfi hevert. A csavargók dzsungele volt, ott húzódott meg az erdő keskeny csíkja, a vasúti töltés és a folyópart között. A férfi azonban nem volt csavargó. Annyira mélyére süllyedt a társadalmi szakadéknak, hogy igazi csavargó nem telepedett volna mellé a tűzhöz. Egy városi csibész, aki tudatlan zöldfülű az “úton”, leült volna az efféle figurával, de csak addig, amíg meg nem ismeri jobban. Még a lezüllött tyúktolvajok és zsebmetszők is elmentek volna mellette, ha egyszer már volt dolguk vele. Egy igazi csavargó, két ringyó vagy taknyos utcakölykök egy maroknyi csapata kikutathatta volna a rongyait azért az eltévedt néhány garasért, s azzal kidobhatta volna az éjszakába. Még egy iszákos tekergő is összehasonlíthatatlanul felsőbbrendűnek érezte magát hozzá képest. (more…)

Bertolt Brecht: Gyerekhadjárat, 1939

23 október 2016

Bertolt BrechtHarminckilencben Lengyelországban
Vívtak egy véres csatát.
Sok városból és sok faluból
Lett akkor pusztaság.

Az asszony férje s a nővér
Fivére odaveszett;
Nem lelte a tűz s a romok közt
Szüleit már a gyerek.
Újság és posta se jött több,
Elnémult az a hon.
De egy különös rege járja
A keleti tájakon.

Hó hullt, amikor mesélték,
Hogy a lengyel földön át
A gyereknép megindította
Keresztes hadjáratát.

Kis csapatokban mentek,
Amerre az út köve vitt,
Magukkal ragadva a szétlőtt
Falvak gyermekeit.

A harcok lidércnyomása
Elől menekülve olyan
Hazába akartak elérni,
Ahol már béke van.

Egy kis vezetőjük is volt,
S ez növelte bizalmukat.
A vezért csak az aggasztotta,
Hogy nem tudta az utat.

Tizenegy éves lányka
Vonszolt egy kicsikét.
Kész anya volt. Csak a béke
Hiányzott neki még.

Egy bársonygalléros kis zsidót is
Magával sodort a menet,
Hófehér kenyérhez szokott,
És jól verekedett.

Két fivér nagy stratéga volt:
Egy üres kunyhónak estek –
Porig rombolták, még mielőtt
A zápor zuhogni kezdett.

Az út mellett egy szürkeruhás
Poroszkált ösztövéren.
Iszonyú bűn nyomta: ott lakott
A náci követségen.

Zenészük is volt: szétlőtt, falusi
Boltban rálelt egy nagyszerű dobra,
De nem ment vele sokra,
Mert csöndben kellett menni, lopva.

Volt ott egy kutya is,
Megfogták pecsenyének,
S evő-társ lett azután, mert
Nem vitte őket rá a lélek.

Iskola is volt.
Egy szétlőtt tank páncél-lemezét
Használta táblának a kis tanító,
S eddig jutottak: “a bék…”

Koncert is volt egy téli patak
Harsányan zubogó
Vizénél, csak úgy pergett a dob –
De senkise hallotta, ó!

Szerelem is volt. Tizenkét
Éves a lány, a fiú tizenöt.
Szétlőtt udvaron fésülte lovagját
A lány, majd ős is megfésülködött.

Elmúlt a szerelem, mert
A fagy neki nem való.
Hogy virulhatnának a fácskák,
Ha oly sok rajtuk a hó?

Folytattak háborút is,
Mert feltűnt egy másik csapat –
A háború értelmetlen volt,
Így hát abbamaradt.

De midőn dúlt még a szétlőtt
Őrház miatt a küzdelem,
Az egyik fél, mint mondják, kifogyott
Az élelemből teljesen.

S midőn a másik fél megtudta ezt,
Egy nagy zsák burgonyát
Küldött, mert étel nélkül az ember
Nem harcolhat tovább.

Rendeztek tárgyalást is,
Két gyertya fényénél, éjjel.
Izzasztó kihallgatás volt.
A bírót ítélték el.

Temetés is volt azután.
Két német és két lengyel
Vitte a sírba a bársony-
Gallérost kegyelettel.

Protestáns, náci és katolikus
Adta a földnek vissza.
S az élve-maradtak jövőjéről
Beszélt egy kis kommunista.

Hitük és reményük is volt,
De kenyér és hús helyett;
S ha loptak, se szidja őket olyan,
Ki nem adott nekik fedelet.

S a szegényt se szidd, hogy nem szólt nekik:
Gyertek, kész az ebéd.
Ötven gyerekhez liszt is kellene,
A jószív nem elég.

Kettőn vagy akár hármon is
Szívből segít aki tud,
De ha oly sok jön házunk felé,
Becsukjuk a kaput.

Egy szétlőtt parasztház udvarán,
Ahol letáboroztak,
Lisztre akadtak. Egy tízéves leány
Sütött hét óra hosszat.

Meggyúrta jól a tésztát,
Jól vágta fel a tüzelőt.
A kenyér csak nem kelt meg.
Sohasem sütött azelőtt.

Délnek vonultak főként.
Az a dél, ahová a nap
Déli tizenkettőkor
Egyenest lemutat.

Egy sebesült katonát leltek
A fenyők zöldje alatt.
Hét napig ápolták, hogy
Mutassa majd az utat.

“Bilgoray felé menjetek” –
Kiverte a láz, a verejték.
Meghalt a nyolcadik napon,
Hát őt is eltemették.

Igaz, hogy hó boritotta,
De útmutató is akadt,
Csakhogy fordítva mutatta
A jelzett utakat –

Ez okos katonai trükk volt,
Nem pedig ostoba tréfa.
S hiába keresték, mégsem
Jutottak Bilgorayba.

Vezérük a hótól nyüzsgő
Levegőbe bökött kicsike
Kezével, amíg körülállták,
És így szólt: “Ott kell lennie.”

Egyszer éjszak tüzet láttak,
És nem mentek oda.
Egyszer tankok robogtak arra,
Bennük sok katona.

Egyszer kerülőt tett a csapat,
Midőn egy városhoz ért el.
Míg el nem hagyta messzire,
Nem vonult tovább, csak éjjel.

Az egykori Lengyelországban,
A délkeleti vidéken
Látták utoljára ötvenötüket
A hókorbácsos szélben.

Ha szemem behunyom,
Őket látom csak;
Szétlőtt tanyáról szétlőtt
Tanyára tántorognak.

S más, új meneteket is látok
Fölöttük, fenn a fellegekben!
Fagyos szelekkel birkózva vonulnak
hazátlanul és elveszetten,

Dörej és láng nélküli
Békés országot keresnek,
Mást, mint ahonnan jöttek,
S nincsen vége a menetnek.

S a derengő fényben mintha
Az utat már mások járnák:
Más arcocskák villannak elém,
Spanyolok, franciák, sárgák!

Akkor, januárban a falusiak
Ráleltek egy kutyára.
Sovány nyakában ott fityegett
Egy pappendekli-tábla.

“Nem tudjuk, merre menjünk!
Kérünk, segítsetek!
Ötvenöten vagyunk itt.
A kutya idevezet.

Ha nem jöhetnétek,
Űzzétek messzire.
Ne lőjjétek le.
Csak ő talál ide.”

Parasztok olvasták: mi áll
A gyerekkéz írta levélben.
Másfél év telt azóta el.
A kutya felfordult éhen.

Rejtő Jenő: Az előtolt helyőrség (részlet)

22 október 2016

rejtoGalamb nekirepült a falnak, de a következő pillanatban már úgy vágta szájon a vitorlamestert, hogy ez meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, és percekig csuklott utána.
A kormányos csak erre várt. Hatalmas karjával megragadta Galambot, hogy szokott fogása szerint egy csavarintással megforgassa, és belevágja a söntés legtávolabbi sarkába. A kormányos a világ jelentősebb kikötőiben ismert volt erről a mutatványáról.
A roppant kar már éppen emelte ellenfelét, mikor valahonnan a megragadott ember irányából egy acélszerű tárgy esett az arcára, amitől minden elsötétedett előtte néhány pillanatra. Barátai később esküvel bizonyították, hogy a súlyos tárgy Galamb ökle volt.
Néhány másodperc múlva szédelegve fölkelt a földről, és kinyitotta a szemét.
Nyomban akkora pofont kapott, hogy visszaült a padlóra. Mikor újabb kísérletet tett, hogy felkeljen, Galamb még két pofont adott neki, amitől ismét leesett.
Most már ülve maradt, és szelíden így szólt: (more…)

Tamási Áron: Legendás disznótor

15 október 2016

tamasi-aronAlkonyat előtt, mint a juhok a mezőről, a téli égről is mind hazamentek a felhők. Csak a hegy fölött állt meg egy hamuszín alakzat, mely addig gomolygott magában, vastagon s szinte morogva, amíg medve lett belőle. Aztán a medve orra elé egy alma gömbölyödött, melyet a szem határa alól enyhe pirosra festett a nap. A medve megette lassan az almát, mely semmibe fogyván, illata az alkonyba szállt.
S mint az alma illata, elszállt a téli nap.
A völgy felől, a puha csendben, homály közeledett a falu felé. De nem is homály volt talán, hanem legendás óriás, aki fekete csizmákban jött és együgyű kedéllyel a bozontos arcán. A kucsmáját letette az egyik kert végében, s maga beléveszett az esti sötétbe: nyilván, hogy a falu fölött lebegjen reggelig, védő burka gyanánt Nepomuki lelkének, ki őriző szentje volt a csintalan falunak. (more…)

Faludy György: Elmentél harminc éve

9 október 2016

Faludy-GyörgyHány napja lettem szerelmes beléd?
Most végre itt nyújtózunk egymás mellett,
mellemtől alig ujjnyira melled
és rajta két korall viaszpecsét.

Farkasszemet nézünk. Pupillád sárgás
szikrákat szór. Ajkunkat nyaljuk – párzás
előtt hajlékony, játszó párducok.

Beléd harapnék, de remegni kezdek.
Vajon tudod-e, amit én tudok,
hogy két ágyék kevés a szerelemhez?

Gárdonyi Géza: Ez is csodálatos történet

8 október 2016

gardonyi dolgozoszobajabanVolt egy téglaszinü, selyemszőrü kutyánk. Zordon volt a neve.
Ha kétlábra állott, kényelmesen rányalhatott az orczámra. Az igaz, hogy én alig voltam akkor nyolcz éves, és gyakran uzsonnáztam vajaskenyeret.
Egy őszi napon egy üveg mézet küldött valaki az anyámnak. Szép, tiszta, csillogó sárga méz volt az. A méhek valószinüleg válogatott virágokból szedték a királyasszonyuknak. Egy kávéskanálnyi kóstolót kaptam belőle. Micsoda csemege volt az! Elolvadt a nyelvemen, s éreztem, hogy az édessége a testemnek minden porczikájába elömlik.
Az anyám azt mondta, hogy uzsonnakor többet ad. Méz-uzsonnánk lesz!
Szerettem volna néhány órával megelőzni az uzsonnaidőt. Néhány órával? Úgy éreztem, hogy bevárhatatlanul nagy idő választ el az uzsonnától. A nyelvemet még izgatta az édesség gyönyöre, és orromat a mézillat. Behunytam a szememet, hogy vissza tudjam képzelni az előbbi kóstolásnak minden gyönyörűségét. (more…)

Csorba Győző: Alázat

2 október 2016

Csorba GyőzőSzeretném elmondani végre egyszer,
mi vagy nekem. –
Megcsöndesedtem, nem verekszem
többé, várom türelmesen,
hogy gazdag terveit betöltse
életemmel a szerelem.
Fáj a hiány szívemben, restelem,
hogy ember így vagyok,
hogy lelkemen és testemen
a csonkaság sajog –
de rendelés ez, jogerős ítélet,
nem lázadok.
Nem lázadok, csak mentem magamat,
ahogy lehet,
csak illő társamat
fürkészem a hiú magány helyett,
aki ölében és kezében
ajándékot számomra rejteget.
Szeretném elmondani végre, végre,
mi vagy nekem –
hát így terelt hálóm elébe
a gondos szerelem,
hogy fönnakadva gyönge szálain,
maradj velem.
Tőled már a viharok elszaladtak;
szelíd verő
fényezte békés vonalát utadnak,
a nyugalom, e fő erő
lengett lényed körül,
mint sérthetetlen levegő. –
Szél támad, és elvinni készül,
emelgeti a szoknyád,
beteg vagyok a rettegéstül,
zokogva borulok rád:
úgy őrizlek, mint gyáva börtönőr
szökni- akaró foglyát.
Ijesztenélek a világgal:
mi lesz, ha nem véd
az én hűségem? kis virágos ággal,
mi lesz veled? – károdra tennéd.
Ijesztenélek, – s panaszkodom inkább:
romjaimon tekints szét!
Szél támad, és elvinni készül –
nyomaidon bedől
az is, mi eddig ép volt, s meg nem épül
többé se ég, se föld,
mindenfelől a hiány szakad rám,
– te óvsz mindenfelől.
Szeretném elmondani végre egyszer,
mi vagy nekem,
most, amikor már húzódol, menekszel,
s nehéz fejem
horgadva várja: koszorúzza meg már
a szerelem.

Krúdy Gyula: Ungi berkek

1 október 2016

krudy 1878-1933Zúgnak-e még az ungi berkek? – ha zúgnak is, másként zúgnak, mint régen. A Rákóczi-vitézek a homokban alusznak, és minden elmúlott. Az ungi berkekben az árulkodó szél a takaró gallyakat nem rejtőzködő kurucokról hajtja félre – csak zúg a szél, amúgy bolondjában. Én e tájon jártam, és egy történetet találtam. Tegnap vagy tegnapelőtt – vagy nemrégen azelőtt történt; éppen kocsin mentünk arra, ahol az útszélen egy roskadt és igen szomorú, régi ház álldogált. Éppen olyan vén, mint az országút, vagy talán még vénebb. A tetejét elhordta a szél, oszlopos tornácán bokrok nőttek, ajtaját, ablakát jó emberek elhurcolták. Ki lakott itt? Miért lakatlan a ház, hol egykor tán víg élet volt?
Itt Mátyás lakott és szolgája. Mátyás egy zordon kisnemes volt; szolgája Csiga, a rém lusta ember – pajtás, ha régi krónikákban olvassz róluk, jegyezd meg, és gyűrd be a lapot.

Itten egykor víg élet volt, a Mátyás idejében. Az udvarház tetején a szélkakas csikorgott, és a konyha körül fülét hegyezve üldögélt a házőrző kuvasz. Tyúkok kapargáltak a georgínabokrok alatt, és a nyitott kapun úri hintók gördültek be. (more…)

Nagy László: Fagyok jönnek

25 szeptember 2016

nagylaszloFagyok jönnek sorban,
fehér dühű gárda,
mint a perec roppan
az esendők válla.

Nélküled hol laknék?
– megborzong a lélek –
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.

Szemem elől vedd el
a tél-hideg tányért,
etess szerelemmel,
hogy ne legyek árnyék.

Szerelmünk tűztornyát
engedd betetőznöm –
kapcsold ki a szoknyát
az aranycsipődön.

Ottlik Géza: Augusztus Rómában

24 szeptember 2016

ottlik geza 1912-19901947-ben

Félbeszakítottam Czakó Pali történetét. Faképnél hagytam mindenestől, az Új Nemzedék szerkesztőségében, egy csütörtöki napon, ezerkilencszáz harminchárom január tizenkilencedikén, fél egy tájt, amikor olvastam kinyomtatva Tószt Tibor cikkében, hogy meghalt. Pedig nem halt meg.
Mielőtt elhagytam volna a szerkesztőséget, mégis rászántam magam, hogy telefonáljak Bossányiéknak. Laci vette fel a kagylót, és mindjárt a szavamba vágott
– Igen, igen. Tudunk mindent. Kint voltam nála a Gyáli úton. Nem kell operálni !
– A Gyáli úton? (more…)

Faludy György: Szerelmes vers

18 szeptember 2016

Faludy-GyörgyAjtómnál álltál. Nem engedtelek be.
Akárhogy kívánsz, kísérleted meddő.
Várfalat húztak közibénk az évek:
Te huszonhét vagy, én kilencvenkettő.
Tiéd a jövő. Régen erős voltam,
de kincsemnek elfogyott az ára,
te a számítógépre esküdtél fel,
én Gutenberg foszló galaxisára.
Megvédlek, vénség, magamtól, fogadtam,
s el sem képzeltem, hogy a szerelem
hatalmasabb. Most itt ülök melletted
a hosszú, szőke hajadon a kezem.
Egymás nélkül nem tudunk többé élni.
Naponta sújt az iszonyat,
Hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam
régen lejárt. Már csak pár pillanat.
Boldogságunkban te nem gondolsz arra,
Kivel töltesz utánam hatvan évet.
Sok a nálam különb. Hozzám hasonló
egy sincs. Mikor nem látsz, felsírok érted.

« Előző oldalKövetkező oldal »