— próza

Fehér Klára: Csaknekemünnep

10 szeptember 2016

FEHERKLMindenki tudja, hogyan kell az ünnepnapokat megtartani. Vasárnap tovább alszunk. Kará­csony­­kor megajándékozzuk és szeretjük egymást. Nemzeti ünnepen fellobogózzuk házainkat. Név­napra dísztáviratot küldünk. Fizetésemeléskor és előléptetéskor iszunk. Általában eszünk és iszunk a jeles napokon.
De mi van a Csaknekemünnepen?
Azokon a napokon, amelyeket nem jelöl piros betűvel a naptár, nincs munkaszünet, és mégis…
Ifjú költő barátomnak nyomdában volt az első kötete. Már réges-régen. A mi könyvkiadásunk ugyanis horatiusi eszméken nevelkedett: kilenc évig érleli a művet.
Az ifjú költő gyakran álmodott a nagy napról, amikor az első, friss, festékszagú példányok megszületnek. Behívják a kiadóba, a főszerkesztő kezet ráz vele, vállára vereget, talán kávéval is kínálja. Esetleg szerződést ajánl a következő kötetére. Hónapokig nem mert érdeklődni, hogy mikor lesz hát kész az a könyv, csak ólálkodott a kiadó tájékán, de nem tudott meg semmit. Végül is megunta a várakozást, dobogó szívvel feltárcsázta a kiadót.
Kapcsolták jobbra-balra, megszakadt a vonal, újrakezdte. Végre jelentkezett a műszaki osztály, onnan is egy leányhang: „Ki beszél?” „Tiszta… Tisztalélek Gergely.” „A könyv címét mondja!” „Enyém a Világegyetem” – suttogta száraz torokkal a költő. „Ja, hát az a könyv már két hete megjelent, menjen be a raktárba, felszedheti a huszonnyolc ingyenpéldányát.” (more…)

Lázár Ervin: Az asszony

3 szeptember 2016

lazar_ervinAzon a télen nem akart megjönni a hó, néhány héttel karácsony előtt még feketében, fagyott göröngyöket didergetett a táj. Ebből a sötétségből jött elő az asszony, csecsemő fiát a melléhez szorította. Nem tudni, merről jött, azt sem, mennyi ideje állhatott kinn az ajtó előtt, mert nem kopogott.

– Az istenért, jöjjön be, hiszen megfagy – mondta neki anyám.

Az asszony nem mozdult, szemét szüleimre emelte, és csendesen így szólt:

– Engem üldöznek.

– Egy nőt? Csecsemővel? Miért? – kérdezte apám.

Anyám szelíden megfogta a karját.

– Jöjjön már be. (more…)

Csáth Géza: A díszoklevél

27 augusztus 2016

csath geza 1887-19191.

Egy napon Zoltán, az unokatestvérem a tízpercben odajött hozzám. Csodálkoztam, mert ő egy osztállyal feljebb járt és egy hatodikos mindenesetre kicsit szégyenli, hogy alsóbb osztályos barátai vannak.
– Jani – mondta Zoltán izgatottan – Jani, figyelj ide. Ma adják az Ember tragédiájá-t, kéredzkedj el, és gyere el színházba. Okvetlen.
– De kérlek – szabódtam -, hiszen én már láttam az Ember tragédiáját, remek darab, és nagyon tetszik nekem, de tudod, milyen nehezen engedik el az embert színházba, hát akkor, ha már megyek, inkább új darabot nézek meg.
– Nagyon kérlek, jöjj el. Megmondom, miről van szó – Zoltán mélyen elpirult. – Csegey Irmának nagy tapsot akarunk rendezni.
– Csegey Irmának? Talán neked tetszik? Egy vén skatulya!… (more…)

Karinthy Frigyes: A cirkusz

20 augusztus 2016

Karinthy FrigyesNyilván úgy volt, hogy szívszakadva vágytam a cirkuszba, de talán éppen úgy vágytam a hegedűre is – aztán előbb kaptam meg a hegedűt, ellenben a cirkuszba nem vittek el, csak így lehetett, hogy szaggatott időközökben megújra álmodtam a cirkuszról -, egyszer messziről láttam dombok mögött, és mintha valaki vezetett volna a kezemnél fogva. Máskor idegen, nagy város közepén egyszerre ott álltam, de ugyanaz a cirkusz volt, ugyanaz a bejárat, kétfelé nyíló vesztibül. Már ekkor úgy volt, hogy jegyem is volna, be is mehetnék, és mégis összezavarodott az álom, és megint nem voltam bent.

Utoljára aztán végigálmodtam. Ott álltam a pénztár mögött, a bejáratnál, és egy izgatott, szakállas, sánta ember, az igazgató állt mellettem, a bejárat tarka függönyét félkézzel félrehúzta, és kiabálva hadart: “Erre tessék, erre tessék, tessék besétálni, mindjárt kezdődik, tessék, tessék.” Az emberek pedig özönlöttek – rengeteg ember, tarka népség, cselédek, katonák, kalapos asszonyok és borotvált urak – lökdösték egymást, nevettek és hangosan beszélgettek. Tudtam, hogy rögtön meglát az igazgató, meg is látott és bosszankodva mondta, mialatt megfogta a karom, “Tessék, tessék, van jegy? Akkor tessék, ha nincs, akkor allómars!” Mire ijedten elszorult a szívem, makogni kezdtem, hogy nincs jegy, de én nem is a nézőtérre akarok, hanem a hegedűm… és kétségbeesetten mutattam a hegedűmet, amit, természetesen, hónom alatt szorongattam. Lehajolt a szájamhoz és dühösen kivárta, míg végighebegtem, hogy nincsen jegyem, de komponáltam egy éneket, saját magam, a hegedűmön, és ha beenged, bent eljátszom a közönség előtt. Erre olyan hangosan kezdett nevetni, hogy a torkába láttam, mint valami mély alagútba, aztán ridegen, szórul szóra ezt mondta: “Ifjú bajtárs, elmebeteg, a te szíved nagyon hemzseg.” Én ezt roppant ötletes versnek találtam, és láttam, hogy az igazgatónak jól esett önkéntelen elismerésem, megveregette a vállam és azt mondta, várjak, talán lehet valamit csinálni, majd megbeszéljük. (more…)

Szép Ernő: Jégpálya

13 augusztus 2016

SZEPERNOKorcsolyát kötöttem s rászállottam a jégre. Milyen kellemes és milyen meglepő, hogy csúszok, futok a jég homályos tükrén, szinte lengek a két keskeny érctalp felett, milyen különös, hogy nem felejtettem el ezt a kis téli tudományt a hosszú esztendők óta, mióta utoljára korcsolyáztam. Oh, gyerünk vissza az ifjú élvek e sima mezejére, örvendjünk ez egyszerű, egészséges jó örömnek, öleljük mellünkbe hevesen a szembejövő friss szelet, csípessük cipószínűre orcánkat az ártatlan hidegtől, csússzunk jobbra-balra, iramodjunk neki, fussunk, repüljünk, forogjunk, szédüljünk egy kicsit, felejtkezzünk el… az ólmos fényű jégen hosszú, szeszélyes árnyékom fut velem a korcsolyáktól írt végtelen karcsú hieroglifák között, a magasból ragyogó villamos ívlámpák világításában. Arcok villannak el mellettem jobbra-balra, csupa idegen arc, senkit se ismerek ezen a nagy jégpályán, magamban forgolódom, tünedezek a sajátságosan mozgó sokaságban. A melegedő pavillon előtt a katonabanda játszik, kedves, buta amerikai nótát ropogtatnak a tréfás réztrombiták, hangos nevetés, itt-ott ijedt sikongatás, vígan csörgő diskurzusok az elfutó párok mosolygó ajkán, Istenem, mit beszélgethetnek, valami olyan kedveset és üreset, mint amit a katonazene játszik. Kifelé igyekszem a középről, gyors hajlásokkal kikerülöm a korcsolyázókat, kicsúszok a pálya szélére, a korlátnak támaszkodom, nézni egy kicsit a népet. A félkarommal lekönyökölök, s engedem magam előtt szédelegni ezt a közeli, mégis oly távolinak tetsző világot. (more…)

Lázár Ervin: A tolvaj

6 augusztus 2016

lazar_ervin– Most meg a mozsártörő – mondta anyám; elvékonyodó hangjából éreztem, hogy türelme végén jár.

Akárki is az, hagyja abba ezt az idétlen tréfát!

– Te csinálod velem ezt, kisfiam? – Sírósan mondja, csak valljam be végre, megbocsát.

– Én? – Nagyon rosszulesik a gyanúsítás.

Mire kellene nekem mozsártörő? Meg köcsögfedő falap, parázscsiptető, derelyevágó, pároskés, fakanál, borsszóró meg efféle konyhai vicik-vacak.

– Akkor mondd meg, hogy kicsoda! Eddig azt hittem, napközben jön. De nem. A mozsártörő este még megvolt. Határozottan emlékszem rá. Akkor már ablakot, ajtót, mindent bezártam. És megvolt. Ott volt a helyén. (more…)

Fehér Klára: A csónak

30 július 2016

FEHERKLSzín: egy kolostor cellája az Adria egy kis szigetén, a görög partoknál. Idő: 1942 nyara. Amikor a függöny felmegy, tucatnyi rabruhás fogoly áll sűrű sorban a falnál. Kurt von Theimer előttük sétál fel-alá. Úgy méregeti őket, mint ahogy az iskolában felelés előtt a tanár nézi az osztályt. Minden arcon ugyanaz a néma szorongás.

kurt Még nem döntöttem. Még nem tudom, melyikteket szeressem, báránykáim. Látjátok, én nem ütök, én nem faggatok, én nem csinálok veletek semmit. Csak játszom. Érdekes, vidám, pszichológiai játékokat. Tudjátok ti, mi a pszichológia? Honnan tudnátok? Hidat robbantani, azt tudtok. Szökésen törni a fejeteket, azt tudjátok. Most például mire gondolsz, te… te kopasz, no persze, mind majdnem kopaszok vagytok… Valaha nevetek is volt, mi? Meg szeretőtök is, meg anyátok is. Talán házatok is, kis kerttel… most csak egy számotok van… Szóval mire gondolsz, nyolcas? (more…)

Ernest Hemingway: Macska az esőben

23 július 2016

hemingwayCsak két amerikai lakott a szállodában. Nem ismertek senkit azok közül, akikkel a lépcsőn, szobájukból menet és visszajövet találkoztak. Második emeleti szobájuk a tengerre nézett.
Meg a parkra és a háborús emlékműre. Nagy pálmák és zöld padok voltak a parkban. Jó időben mindig megjelent itt egy művész a festőállványával. A művészek szerették a pálmák vonalát, a parkra néző szállodák élénk színeit és a tengert. Az olaszok messzi vidékről eljöttek, hogy megnézzék a háborús emlékművet. Bronzból készült, és csillogott az esőben. Esett. A pálmafákról csöpögött az eső. A víz, tócsákban állt a kavicsos utakon. A hullám hosszú vonala megtört az esőben és visszasiklott a partról, azután megint feljött, s hosszú vonala megtört az esőben. A gépkocsik eltűntek az emlékmű melletti térről. A tér túlsó oldalán a kávéház ajtajában egy fiú állt, bámult ki az üres térre. (more…)

H. G. Wells: A bűvös bolt

16 július 2016

WellsMessziről már sokszor néztem a Bűvös Boltot, egyszer-kétszer el is mentem előtte, és láttam a kirakatban a sok csábító apróságot: bűvös golyók, és bűvös tyúkok, csodálatos süvegek, hasbeszélő bábuk, bűvésztrükkökhöz szükséges holmik, látszatra kifogástalan kártyacsomagok és hasonló mindenfélék kellették magukat. De soha eszembe se jutott, hogy bemenjek, míg egy szép napon Gip se szó, se beszéd megfogta az ujjamat, egyenesen odavonszolt a kirakat elé, és úgy viselkedett, hogy nem tehettem mást, be kellett vinnem a boltba. Őszintén szólva nem is hittem volna, hogy ez a szerény homlokzatú üzlet itt van a Regent Streeten, a képkereskedés és egy másik bolt között, ahol frissen keltetett kiscsibék futkosnak; de hát hiába, itt volt az orrunk előtt. Én azt hittem, lejjebb van, közel a térhez, vagy amott túl a sarkon, az Oxford Streeten, sőt, még annál is messzebb, Holbornban. Mindig ott volt az utca másik oldalán, mintha nem is lenne megközelíthető, úgy változtatta helyét, akár a délibáb. De hát most kétségkívül itt volt, s Gip kövér kis ujja ott csúszkált a kirakat üvegén. (more…)

Krúdy Gyula: Egy pohár borovicska és következményei

9 július 2016

krudy 1878-1933– Sok sárgarépát kell enni, hogy szépen tudjál fütyülni – mondá ama tagbaszakadt asszonyság, akibe Kalkuttai szerelmes volt.
Kalkuttai tehát kibontotta az asztalkendőt, mert megszokta, bizonyos dolgokban engedelmeskedni kell a nőnek. Az asztalkendőt körös-körül bedugta a gallérjába, mint ezt öreg papoktól látta, és hátul csokorra kötötte. Jó nagy, kiadós asztalkendő volt, egész családnak való uzsonna belefért a nyári kirándulás alkalmával, és piros pamuttal volt a sarkába ötágú korona és Zsanet név hímezve. Nem Jeanette, nem Zsanett, hanem egyszerűen Zsanet, mert ez családi nevet jelentett. Nevezzük tehát mi is családi nevén a szalvéta tulajdonosnéját, mert némely asszony nem szereti, ha keresztnevén vagy becéző nevén szólongatják. Kalkuttai asszonyát pláne Mancinak hívták keresztnevén, amitől az asszony mindig rosszul lett, mert szerinte Manci név nem pászol egy komoly, megállapodott hölgyhöz. Manci csak addig lehet valaki, amíg próbabálokra jár.
Emberünk tehát felkötötte a szalvétát, és szórakozott mozdulattal megtörölgette a tányérját a kendővel.
– Már megmondtam neked – szólott az asszony a kis ebédlőasztalnál előrehajolva (mert néhány osztályt végzett preparandiában) -, hogy ezt a szokásodat a püspökladányi vasúti stáció részére tedd el. Ott törülgetheted a tányért a zsíros bajuszú kupecek meg a házalók után, itt családi otthonban vagy, se kutya, se macska nincs a háznál, ami bepiszkítaná a tányért. (more…)

Fehér Klára: Az én fiam

2 július 2016

FEHERKL– Mert nagyon jó ember az én fiam. Huszonöt éves volt az én fiam, amikor elment Kaliforniába, most már derék nagy ember az én fiam, betöltötte a negyvenkettőt. És nagyszerű ember az én fiam, amikor a rosszindulatú szomszédok azt kérdik, hogy és mit küldött magának Kaliforniából a maga híres, nagy fia, visszakérdezem, hogy és magának Ceglédről és Kispestről mit küldött a fia? Miért kellene egy gyereknek küldeni, amikor hál istennek mindenünk megvan? Ma estére is karfiollevest főzök, és tegnap krumplilevest főztem. És küldött már énnekem az én fiam egyszer háromezer forintot, amikor szereltettük a gázt, és egyszer ezer forintot az IKKÁ-val, amikor az apja hetvenedik születésnapja volt. Csak írni nem szeret az én fiam, inkább küldte a pénzt a gázszerelésre, de írni nem ír. Mert nagyon sokat dolgozik. De egyszer üzent egy illetővel, aki onnan jött. Hogy ő nem ír, de azért gondol ránk. És hála istennek, hogy nekem olyan jó fiam van, mert tudom, hogy egyszer haza fog látogatni, és azt fogja mondani: „Mama, ne járjon maga háromszázért a lottóba éjszaka dolgozni”, és venni fog nekem egy szép meleg télikabátot, mert ilyen jó gyerek, csak éppen írni nem szeret az én fiam…

Krúdy Gyula: Az ember, aki mustármag volt

25 június 2016

krudy 1878-1933– Sajnos, nem ajánlhatok egyet sem az orvosságaimból, mert meg vagyok győződve arról, hogy azok csak nekem használnak, mindenki másnak ártanak. Az említett keserűvizet azonban minden veszély nélkül megpróbálhatja, fiatal barátom.
– Tehát nem veszi meg a betegségemet, Tiroli úr? – kérdezte a fiatalember.
– Nem veszem meg, mert nem tudok vele mit csinálni. Éppen az orvosságaim miatt. Az én orvosságaim úgy tudják a rendet, mint akár a katonák. Elvégzik a testemben, az ő gyakorlóterükön, a maguk egzecírozását, de felesleges tennivalókat nem lehet tőlük követelni. Ilyen felesleges dolog volna a maga betegsége, Praktikovics úr. Adja el talán a cégvezető úrnak. Az öreg titokban nagy kuruzsló – felelt Tiroli úr, amíg a vasgyár irodájában a lehető legnagyobb gondossággal csavargatta bolyhos kendőkbe a nyakát, mert piszkos, ködös idő látszott odakint. (more…)

H. G. Wells: A kristálytojás

18 június 2016

WellsLondon egyik utcájában egy éve még apró, mocskos butikra bukkant az ember, felette viharvert, sárga betűk hirdették: C. Cave Természetbúvár és Régiségkereskedő. A kirakatban a legkülönbözőbb dolgokat lehetett látni. Volt ott elefántagyar, hiányos sakk-készlet, üveggyöngy, kard, egy teli doboz műszem, két tigris és egy emberi koponya, számos molyette, kitömött majom – az egyik még egy lámpát is tartott -, régimódi vitrin, valami légymaszatos strucctojásszerűség, néhány horgászfelszerelés, végül egy rendkívül mocskos, üres akvárium. Történetünk kezdetén még egy tojás alakú, ragyogóra csiszolt kristálydarab egészítette ki a gyűjteményt. A kirakat előtt pedig két ember nézegette a kristályt: az egyik magas, vékonydongájú pap volt, a másik pedig egy szerényen öltözött, fekete szakállas, sötét bőrű fiatalember. A sötét bőrű fiatalember heves mozdulatokkal magyarázott valamit, s úgy látszik, rá akarta bírni a másikat, hogy vegye meg a kristálydarabot. (more…)

Örkény István: Jellempróba

11 június 2016

orkeny 1912-1979A kerekes kútnál szálltam ki az autóból, mert onnan már csak száz lépés volt a gyárkapu. A gyárat hegyek vettek körül, a hegyeken szólok, erdők, irtások; az irtásokon magasfeszültségű Távvezeték.
Vidéken a gyárat is kutya őrzi, mint a krumpliföldeket. Láttomra azonnal dühbe gurult a kutya, habzó szájjal, kivicsorgó fogakkal, vonítva rohant ki a kapus fülkéjéből. Félúton megállt, és fejét félrebillentve, kiszemelte azt a helyet, ahol majd belém harap.
Engem puli már megharapott, meghozza barátom pulija, tiszta faj. Megálltam, és mérlegeltem, vajon hogy harap egy idegen puli, egy ilyen korcs, keverék fajzat, melynek csak kisebbik fele puli: a nagyobbik vérszomj, sértődöttség, álnokság és üldözési vágy. Néztem a pulit, s meghátráltam.
Visszaültem az autóba. Amikor kiszálltam, jött a puli kutya. Farkcsóválva jött, roggyant térdekkel. Rajongva nézett rám. Látta, hogy autóm van: fölnyújtotta fejét, hogy vakarjam meg. Megvakartam a fülét.
– Korrupt féreg – gondoltam magamban.
– Korrupt féreg – gondolta a puli.

Rajnai Tibor: Az eső az oka!

4 június 2016

rajnaitibor-finis-GO2Mária azt ígérte, hogy délután öt órára kijön a kolozsmonostori végállomásra. Mivel jól ismerem őt, már hatkor kint voltam és – vártam. Megszoktam már, ha róla van szó, ne csodálkozom semmin…
Találkozásunk azonban az eső szíves közreműködése miatt elmaradt…
A bőrig ázás elől egy gorkiji viskó eresze alá húzódtam és tovább vártam. Ezúttal azonban nem Máriára, hanem arra, hogy az eső egy kis interregnumot tartson és hazamehessek…
Az útközépen egy gazda embertelenül verte a lovát és nagyokat káromkodott hozzá… Az ember és állat eme undorító találkozását nem nézhettem tovább, mert egy csontos kéz kopogtatta meg a kunyhó ablakát és intett, hogy menjek be az eső elől…
Bementem. Az elhanyagolt kis szoba berendezése rideg és merev. Sehol egy kis szín, melegség, virág… Az ajtóval szemben rozoga priccsen, rongyokból vetett ágyon halálsápadt ötven körüli férfi fekszik, akivel gyertyaláng próbálja elhitetni, hogy a szoba világítva van…
A lakás egyetlen dísze egy víznyomásos kép: Kossuth Lajos búcsúja a hazától…
A beteg alakja a rongytakarótól nem látszik. Ami látszik belőle: nagy barna szemei, amelyeket szokatlanul hosszú szempillák árnyékolnak; értelmes sovány arc; verejtékező homlok és egy kis tüdővész. (more…)

« Előző oldalKövetkező oldal »