– Rajnai Lencsés Zsolt művei

Rajnai Lencsés Zsolt: Letesz egy morzsát magából…

31 január 2016

morzsaAz ember bizonyos helyeken ott hagyja a szívét. Apránként, darabokban. Ahol járt és boldog volt, ahol érzelmileg gazdag volt, oda letesz egy morzsát magából…

Néha úgy véljük, hogy a hely, ahol képesek voltunk azt érezni, hogy az élmény feltölt, felemel és boldoggá tesz, csak a miénk… Mert örök nyomot hagyott bennünk.

Ilyen volt nekem Alsóörs, ahol Évivel jártunk, mikor apám meghalt. Vagy Balatonfüred, ahol kisfiammal, Rolikával, és édesanyjával nyaraltunk. Emlékezem, ahogy Évi jön lefelé a csigalépcsőn, én pedig filmezem őt: fiatal volt, mosolygós és álom szép. Mintha egy örök nyár elevenedne újra; él
és érez minden pillanat…

De legalább ilyen szép volt, mikor Alizzal a füredi kempingben nyaraltunk. Annyira otthon éreztük magunkat, mintha ott születtünk volna! Ahogy rám nézett és beszélt hozzám Zila, vagy mikor csónakáztunk és nevettünk, újra meg újra belészerettem… Úgy éreztem, hogy megérkeztem vele valahová, ami felé mindig is tartottam, amire mindig is vágyakoztam…

Ilyen élmények idején érezzük azt, hogy az a hely ahol ezeket átéljük, csak a miénk! És mikor eltelik majd sok idő, és talán már elvész az is, akik voltunk, továbbra is a miénknek érezzük azt, mert a lelkünkben él tova… A szívünk pedig öltöztetgeti, díszítgeti, holott az élmény korábban is szép volt, sőt gyönyörű, de a lelkünk mégis csinál belőle egy csodát! Olyat, mely néki csodálatos. Hiszen könnyebb így élni, érezni és túlélni a hétköznapok igáját. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Azt hittem, ő lesz a feleségem

18 január 2016

angyal– Meghalt a szerelmem rákban – mondta Józsika a telefonban. – És még csak negyven éves volt!
József velem korú férfi. Baráti körünkben ragadt rá a “Józsika” név huszonnyolc éve. Mert kedves, jóképű fiú volt, kissé lányos arcvonásokkal, olyan srác, akit szeretnek a nők. Ma pedig sármos úriember, fiatalos, tizenöt évet letagadhat.
Pár nappal Karácsony előtt hívott fel a rossz hírrel, és nagyon megrázóan beszélt…
– Elment az én drágám, aki egy angyal volt… Pedig én azt hittem, ő lesz a feleségem.
Hallgattam fájdalmas szavait, és Józsika folytatta.
– Megpróbáltunk mindent. A kemoterápiát, a sugárkezelést, a vitaminokat. Mindent.
Azután elbeszélte, hogy Évának méhtestrákja volt, ami általában hormonális eredetű betegség, és az enyhén, vagy az erősen túlsúlyos nők körében szedi áldozatait negyven év felett. Éva nem volt duci, mert lefogyott, de valaha az volt… És sajnos elhanyagolta a rákszűréseket is. Időnként vérezgetett, sűrűn fel volt fázva, és még Józsika előtt, nem vette túl komolyan a tüneteket. És ma már nem él! (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Ma reggel

5 január 2016

Mikor ma elindultál, szerettem volna valamily’ aliz-jpg
szép pántlikát dús hajadba kötni,
hogy mindenki lássa: az én Kedvesem
be szépen ragyog! S hogy tudja meg ő is:
borongós szép természete,
legféltettebb kincse árva szívemnek!

Mégse tettem, nem is szóltam utánad,
hisz’ gyorsan elindultál…
De csöndes-tiszta, lágy érzésekkel
átkaroltam hátad gondolatban, és
lélekben veled indultam az úton,
mit jobb híján, magunkban és titkon,
közös életünknek, közös sorsunknak nevezünk.

2012.10.29.

Rajnai Lencsés Zsolt: Taposgat a ma

5 január 2016

A hordalékban alig csillan rajnai
meg gyöngy.
Mindenütt üresség, rozga por,
göröngy.
És a sekély kéj is csak úszó
felszín,
rég-holt értékeket faldos, ront,
felszív…

Taposgat a ma, a szív
elvilágol,
röppen el, suhanlón ebből a
világból…

2015.10.01.

Rajnai Lencsés Zsolt: Az őszinteségről…

25 október 2015

Az őszinteség, mindig, egyfajta meztelenség, védtelenség, sebezhetőség és kiszolgáltatottság. Mégis, egy ideális világban csak az őszinteségnek lenne helye. Úgy érzem, ez valahol érv a bizalom mellett, mert valahogy össze van kötve e kettő. Minden kapcsolat és kommunikáció ezen az alapon működik: ideális mikrovilágot kell teremtsek és meztelenre kell vetkőzzek az előtt, akit komolyan veszek. Bíznom kell abban, hogy nem csúfol meg bátorságomért, és nem marcangol össze, hanem hasonló módon, mint én, ő is leteszi a jelmezt.

Rajnai Lencsés Zsolt: Téglák a falból

8 augusztus 2015

000

Őszinte igaz szót keresek…
Nem baj, ha nem szép és nem szelíd!
Csak a lélek sikoltsa belé
legtisztább, forró érzéseit!

Őszinte igaz jót keresek…
Járatlan utakon is, ha kell,
de olyat, ha a szív meghallja:
boldogan, mezítelen felel!

Őszinte mosolyt keresek…
Nem baj, ha ismeretlen a száj,
mert ismerőssé és rokonná
a nyíltság – mint jó -, formálja át!

Őszinte igaz szót keresek!
Az se baj, ha nem szoba tiszta!
Csak érezzem: jó szándékodat
a lényem átlátszón beissza!

2015.07.31.

Rajnai Lencsés Zsolt: A teraszon

20 december 2014

meztelenseghez

A Mester gyakran volt öltönyben és nyakkendőben, miközben a lány egész meztelenül… Ezen a reggelen is! Elegánsan öltözött, a teraszon ült, ám a nő ruhája nem volt más, mint tulajdon bőre! A férfi időnként felállt, körüljárta a lányt, pillantásokat vetett reá, majd visszaült. Beszélgettek egészen jelentéktelen semmiségekről, mégis átjárt a levegőn a szexus.

“Izgató – gondolta magában a lány -, hogy bőröm találkozik a szemével, hogy mélyen védtelenségembe lát… Az, hogy a lelkem bőrbe- s húsbazárt talizmán, amit már nem rejt szemei elől semmi! Izgató, hogy az ing, meg az öltöny halkan suhog, mikor körülöttem jár, – egész lúdbőrös leszek e hangoktól…”

Mert igen! A Mester átható pillantásokat vetett a nőre, miközben folyamatosan beszélt, csak beszélt hozzá, úgy téve, mintha nem érdekelné, hogy a lány meztelen, és enyhén széttárt combokkal ül vele szemben, s időnként megborzong a kiszolgáltatottságtól, s ez az érzet – látható módon – végig is fut a térdein, a hasa alján és a mellein…

A teraszon nyári reggel ébredt pár órája még, enyhén hűvös volt, s a kiskabát is elkélt a férfin, az ifjú amazon mégse fázott, szerelem fűtötte őt, de azért mellbimbói ég felé keményedtek, hogy a vágytól-é, vagy a lenge hűvöstől, nem tudom, de azt igen, hogy ezekre a szép halmokra a Mester távolságtartó kimért pillantásokat vetett, s egészen úgy tett, mintha semmi különös nem volna abban, hogy hosszú meztelen combokkal, kibontott keblekkel és teljesen csupaszon ül előtte egy karcsú hölgy a tágas vörös fotelban, ő pedig talpig felöltözve magyaráz neki valamit a napi gazdaság jelentéktelen útvesztőiről, mintha csak előadást tartana egy vállalati konferencián negyven üzletember előtt.

A nő, először kissé szégyellte magát, de utána egyre kevésbé, sőt, izgalmasnak tartotta e furcsa játékot… Néha elmosolyodott, máskor figyelmet imitált, vagy csak bólogatott a Mester okfejtésein, sőt, egy idő után átvette rövid időre a mentális fölényt, mikor egészen kitárta szép combjait bátran, s figyelte, hogy a Mester pár pillanatra hogy akad meg a gondolatfuttatásban, s fekete szemei mint siklanak alá a hasán, s mint szelídülnek meg egész békés módon a Vénusznak ama dombján, mely az ő ágyékán emelkedik elő a húsból, – csókra, ölelésre, törődésre vágyón… Már kicsit sem szégyenkezett, sőt, a férfi elejtett tekintetét kereste, és már nem félt a vele való találkozástól, mert a különös szerep amit játszottak, szenvedélyeket ébresztett lelkében.

A Mester hamar visszatalált vezető státuszához, s mondta a nőnek, hogy tegyen úgy, mintha csak otthon és egyedül volna. A lány félénken engedelmeskedett, de a férfi – mintha észre se vette volna, hogy látótere alsó horizontjában folyton a nő köldöke és szemérme bukkannak elő – szárazon és unalmasan folytatta tovább monológját, s ez a mímelt hűvösség még inkább ajzotta hősnőnk latens, vadmacska vágyait… (more…)

Akár az idő…

28 szeptember 2014

ido

Akár az idő… Ugye? Fentről megszülettünk, és haladunk lejjebb, egyre lejjebb a sírgödör felé… Akik fenn járnak, időben közelebb vannak hozzánk, de egyre lejjebb tart az út… Vagy épp fordítva? Egyre feljebb és feljebb haladunk az időben? Attól függ, mit hiszünk, – igaz? (RLZs)

Barátságfüzérek…

27 szeptember 2014

baratsagfuzerek

Barátságfüzérek apró-páros sejtjei építik, formálják szépen a társadalmat…
Alulról felfelé épülő téglák ezek, de a szív, felső-ékes cserepei… (RLZs)

Mit rejt a tükör?

14 szeptember 2014

tukor

Mit rejt a tükör, és milyennek mutat ma minket? Függ-e a tegnaptól, belső lelkivilágunktól, a társadalom sugalmazásától, vagy csak saját akaratunktól? Hol a határa mindezek egymáshoz illesztett mivoltának? Melyik mennyit nyom a latban, s mitől függ, hogy melyik mennyit? (RLZs)

Ébren álmodni, vagy álomban élni?

23 augusztus 2014

ebren

Vajon ébren álmodni, vagy álomban élni, ugyanaz-e? Van-e különbség, vagy csupán szójáték az egész? Élet-e a tényleges álom, a szó lelki értelmében? Kifejtődik-e ott valami? Érlelődik-e olyankor az ébrenlét alvó túlcsordulása, és forgácsai, meg hulladékai tartanak-e valahová? Vagy az ott töltött percek csak fáradság, és a pillanatok torzszülöttek elmebeteg hada? No és az ébren álmodás? Az csak menekülés, vagy szükséglet a túlélésre? Szép, vagy rút a lélek e két játéka: ébren álmodni, vagy álomban élni? S azon túl, hogy szép, vagy rút, hasznos-e bármire is valamelyik? (RLZs)

Miért kellene okvetlenül…?

10 augusztus 2014

mert

Születni nem akartam, létezésemről nem én döntöttem. Sors játékszere lennék?
Hálásnak kéne lennem érte?
Ha már vagyok, lássuk, mihez kezdjek? De miért is? Miért kellene okvetlen így legyen? (RLZs)

Rajnai Lencsés Zsolt: A felkelő nap tüzébe…

25 július 2014

naptuze

A felkelő nap tüzébe ballagni,
a békét szelíden magamra rakni,
csenddel takarni lázas, borongós szívem,
a bölcs hegyek lábához érni öregen,
erre vágyom én…
Termékeny vagyok,
befutja életem minden percét az Élet…

2014.01.24.

Rajnai Lencsés Zsolt: A kémény

13 július 2014

S3602757

Délceg kémény állt a ház tetején. Csipkés tető volt, nem akármilyen, íves, karcsú, szép tető, valahol a körút sarkán. A múlt század elején épült, az első világháború idején.

És azon a tetőn állt a kémény. De mennyi mindent látott!

Látott pántlikás hölgyeket, szép kalapokat, frakkos urakat bálba menni, és ezer holdas éjszakát!

Ha mesélni tudna, mesélne az ifjak vágyairól, az ölelésekről, a csókokról, vagy a felmorajló repülőgépekről és a bombákról, meg az összeomló háztetők jajszaváról, de egy kémény nem tud beszélni…

De látni azért mégiscsak lát, és tudja, hogyan változott meg a világ. Hiszen látta a csilingelő, ódon villamosokat, a lovas kocsikat, amint jeget hoznak, és hallotta, ahogy kiabál a jeges…

Látta azt is, hogyan újítják fel a villamospályát, s hogy egyre több és több autó robog a körúton, s hallotta a dalokat is, a háborúba induló katonák dalát, majd az úttörőkét, és a pártállam indulóit, végül pedig a felszabadulás hangjait…

Később azt figyelte, hogy a háztetőkön mennyi parabolaantennát szerelnek, s az ablakokon keresztül látta, hogy az emberek hogyan szigetelődnek el egymástól, – és az omladozó, düledező házfalak lassú halálát is egyre csak nézte-nézte…

Ó mennyi fiatal főfal állt itt egykor! S most mind öreg, dülleteg, hibás és aggastyán.

– Az örök körforgásba tér vissza minden – sóhajtott a kémény. – Az emberek nem tudják elődeik vágyait, nem ismerik gondjaikat és örömeiket, sem az életüket, de nem is érdekli őket különösebben. Mert minden kor úgy jő el, hogy letűntnek, balgának és szánalmasnak tartja elődeit, s úgy megy el, hogy a fejét csóválja az eljövendő nemzedékek furcsaságain. De a falak még állnak, még mindig állnak! A csipkék, bár megkopottak, és a tetőkön se kell már senkinek a ciráda, a szépség, meg az arányosság ódon eleganciája (mert túl giccsesnek, vagy feleslegesnek tartják azokat, és elkészítésükkel sokat kell bajlódni, ilyesmire pedig nincs idő, mert felgyorsult az élet, s másra kell a perc és a pillanat), de a csipkék még mindig állnak! Délceg katonák se masíroznak a falak alatt, mert a háborúkat másképp vívják, mint egykor, íróasztal mögül, számítógépen, pokoli precizitással és pontossággal feltalált, alkotott és kilőtt rakétákkal, és a szerelemből is kiveszett a tisztelet – töprengett a kémény – a „kezeit csókolom kisasszony, lesegíthetem a kabátját?” (és a többi efféle), mert szabadabb, profánabb és gépiesebb lett a világ, s minden gyorsabb, szürkébb és lelketlenebb lett, de a cserepek még mindig a helyükön pihennek! (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Kövecske szív

2 július 2014

000

Klára ikreket fogant. Azokban az időkben nem volt még ultrahangos vizsgálat, így fogalma se lehetett, hogy fiúkat, vagy lányokat hord a szíve alatt. Ezért várt mindkettőt: egy fiút és egy leányt.

“A kislányt majd Gabriellának, a fiút pedig Gábornak nevezem!” – tervezgette a névadást, és mikor napjai beteltek, a szülőszobában megindult a szülés. De ott érte ám a meglepetés! Mert fiút nem, de kislányt szült, – kettőt!

Az egyiknek volt már neve, Gabriella, de a másiknak mégse adhatott Gábort!

– Anyuka, mi legyen a gyermek neve? – kérdezte a szülésznő, mikor a második poronty is a világra jött, de Klára nem tudta, hogy hirtelen mit is feleljen.

– Magát hogy hívják? – kérdezte.

– Éva.

– Akkor legyen Éva! – szólt az anyuka legyintve, dolgát letudva…

Később Klára, a nevelésben sem volt sokkal figyelmesebb, vagy gondosabb, hanem pont olyan, mint amilyen felkészületlen a szülőszobában volt.

A lánykák gyorsan cseperedtek, de Éva, sem gyermeknek, sem felnőttnek nem volt igazán “Éva”, sokkal inkább “Évike”, ugyanis az “Éva” név túl komoly volt hozzá, ő pedig vidám, cserfes, picinyke teremtés volt.

– Olyan ez a gyermek, mint az ékszerdoboz – mondták többen is, akik látták az aprócska lány ragyogását. – Aki csak nézi, derűvel telik meg a lelke!

A gyermekkor évei gyorsan röpültek, és a kislány hamar fölnövekedett, s huszonegy évesen megkérték a kezét.

Évike gyakran sétálgatott a Duna parton, és kavicsokat gyűjtögetett. Szokása volt virágokat, vagy kis köveket gyűjteni, ma sem történt ez másképp, ezen a szép májusi szombat reggelen. (more…)

Következő oldal »