— vers

Faludy György: Szerelmes vers

18 szeptember 2016

Faludy-GyörgyAjtómnál álltál. Nem engedtelek be.
Akárhogy kívánsz, kísérleted meddő.
Várfalat húztak közibénk az évek:
Te huszonhét vagy, én kilencvenkettő.
Tiéd a jövő. Régen erős voltam,
de kincsemnek elfogyott az ára,
te a számítógépre esküdtél fel,
én Gutenberg foszló galaxisára.
Megvédlek, vénség, magamtól, fogadtam,
s el sem képzeltem, hogy a szerelem
hatalmasabb. Most itt ülök melletted
a hosszú, szőke hajadon a kezem.
Egymás nélkül nem tudunk többé élni.
Naponta sújt az iszonyat,
Hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam
régen lejárt. Már csak pár pillanat.
Boldogságunkban te nem gondolsz arra,
Kivel töltesz utánam hatvan évet.
Sok a nálam különb. Hozzám hasonló
egy sincs. Mikor nem látsz, felsírok érted.

Babits Mihály: A visszafelé szálló madarak

11 szeptember 2016

babits-002Madarak röpülnek
felleges égen.
Nem arra szállnak már
amerre régen.
Azelőtt előre
szálltak a jövőbe.
Mitől ijedtek meg szegény madarak,
hogy most visszafelé szállnak
a felhők alatt?

Ne hagyjuk, kedvesem,
fogjuk itt őket:
kár folyton kergetni
futó mezőket…
Fonjanak nekik hát
karjaink kalitkát:
meleg kalitkában majd elalszanak,
míg bús csókok csillagoznak
felhőink alatt…

Kassák Lajos: Veled vagyok

4 szeptember 2016

Kassák LajosElőtted megyek
te énelőttem
a koranap aranylánca
csilingel kezemen.
Hová mégy – kérdezem
feleled – nem tudom.
Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.
Előtted én
te énelőttem.
Egy kapu előtt mégis megállunk.
Megcsókollak
te nem adsz csókot
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.

Csorba Győző: Madarak

28 augusztus 2016

Csorba GyőzőSárga lábú piros csőrű
madarak
éles-piros fejkötőjű
madarak
Huss! az ágon annyi sokból
mi marad?
Kapu csattan Már nem ülnek
tarka rajban elröpülnek
csak az ágak rebbenése
csöndes hosszú lebbenése
őrzi még pár percig édes nyomukat

Babits Mihály: Játszottam a kezével

21 augusztus 2016

babits_mihalyMég most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segitgetik
egymást egy messze életig.
Még egyre látom csöpp kezét:
ugy dolgozott mint csöppke gép
a himzőtűvel vánkosán:
tündérfogócska – igazán –
s hogy gyenge ujját meg ne szurja,
arany gyüszüt viselt az ujja.
Ó álmodom már csöpp kezét
kerek a halma, völgye szép:
a völgye selyem, halma bársony:
ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
Ott jártak szomjas ajkaim:
arany homokon beduin!
Nem vágy, nem álom, nem emlék:
jaj milyen rég volt az a nemrég!
Tiz gyenge ága nyult felém
és én izenkint tördelém:
ó arany ágnak arany íze,
arany fa arany ízü méze!
Hát a köröm, a kis köröm!
Mennyi szépség, mily öröm:
üveges kép selyemkeretbe,
melyre a hajnal van lefestve
vagy piros ablak méla esten
vagy rózsaarc egy gyenge testen.
Mert tündértest a pici kéz
mely rózsás-meztelen igéz
bús a hely hol összeömlik ága
mint csöpp csipő hajlása drága
vagy ujja láb és íze térd
s akkor hogy arca hol? ne kérdd
mert tündértest a kicsi kéz
mely arca nélkül is egész.
Még egyre álmodom vele:
ó hogy oly messze közele
s hogy minden e világon itt
furcsa szirtekbe ütközik!
Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szivesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!

Ady Endre: Heléna, első csókom

14 augusztus 2016

ady endreHa szájam csókra csucsorítom,
Ha csók-vágy nélkül is csókot esdek,
Heléna, tudom én,
Hogy akkor is téged kereslek,
Első Helénám, első csókom,
Téged kereslek, téged kereslek.

Nagy tőgyű, szerb leány,
Mint remegett kicsi apródod,
Vén templomban éjfélt bunkózott
Akkor az éji óra-verő
S én mentem első, komoly csókra,
Gyönge legény, szűzi legény.

És bús íze vala a csóknak
És átkozott volt az a csók,
És te nem tudtad, hogy ki csókol,
És én nem tudtam, hogy ki csókol,
És én nem ismertem még akkor
A csóknál nagyobb valót.

S ha szájam csókra csucsorítom,
Ha idestova meghalok
S ha téged már megölt a csók rég,
Tudom, hogy te vagy s én vagyok.
Tudom, hogy te kellettél s nékem
Több vagy, mint ködös, beteg, égi angyalok.

Federico García Lorca: Kaszida a rózsáról

7 augusztus 2016

Federico García LorcaA rózsa
sose vágyik a pirkadásra:
szinte örökké válva ágán,
vágyik valami másra.

A rózsa
sose vágyik árnyra, tudásra:
test és álom határán
vágyik valami másra.

A rózsa
sose vágyik a rózsára:
lebegve az ég simaságán,
vágyik valami másra.

Ady Endre: A tízéves Éva

31 július 2016

ady endreKék szemei asszonyosak,
Nedves és friss csöpp, piros szája:
Megcsókolom, eltaszítom
Félőn, megbabonázva.

Tízéves Éva, másra vár:
Már a sírom is be lesz nőve,
Mikor valaki elviszi
Itatni csók-kútfőre.

És mégis az én asszonyom,
Ott rejtőzik temetve benne,
Ami ma még csúf kárhozat
S holnap üdvösség lenne.

Kemény mell, vágy és izga vér
Valakiért majd-majd kibomlik,
De esküszöm: e valaki
Majd énreám hasonlít.

Francois Villon: Chanson a párizsi szépasszonyokról

24 július 2016

Francois VillonSzeress brit dámát, régi lordok
utódját, szeplőst, kékruhást:
vagy norvég lánnyal lesd a fjordok
szeress szír asszonyt, lassú tánctól
vonagló, lomha kéjű nőt,
sápadt, görög szajhát Bizáncból,

arany-termekben vénülőt:
szeress nagy mellű, lágy flamandot,
ki úntan s lagymatag mozog:
nem csókol asszony úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok.

Keresd szláv hitvesed szemében
alkony táján a nagy talányt:
ölelj cigánylotyót a réten:
szeress arab nőt, perzsa lányt,
borulj sudár s fehér hasára,
mely hűs, akár a gyík hasa:
hágj fel Madonnád ablakára
lajtorján május éjszaka:
hajolj mór rabnőd íriszére,
hol zöldessárga fény lobog:
nem csókol asszony úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok.

Utazz, s hajózd be mind a tengert,
kutass fel messze népeket,
imádj kígyójárású berbert,

kívánj nagy lábú németet:
várd hölgyedet brokát ruhában
Toledó őszi lombja közt,
vagy kurtizán a Szuburában
forgasson tejszín combjai közt:
szeress zsidólányt, búst és édest,

mint május éji óborok:
nem csókol asszony úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok.

Jegyzet:

Tudom, hogy vannak még ezerszám,
örmények, lappok, négerek,
sárgák, oly aprók, mint az öklöm,
s mindig csak csókra éhesek,
hinduk, litvánok, svédek, írek,
bretónok, szerbek, angolok:
de egy sem csókol úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok.

Faludy György fordítása

Stefan George: Júliusi bánat

17 július 2016

Stefan_GeorgeVirágos nyár, még gazdag az illatod:
fanyar vetés-szag kél, s te, piciny szulák,
a száraz karfán te nyúlsz itt utánam,
nem kell többé szezám és büszke kert.

Felejtett álom ébredez: a gyerek
a búzaföldek szűz rögein pihen,
körötte munka, meztelen aratók és
apadt korsó és tündöklő kasza.

Álmos darázsraj dongta a tél dalát
s az ő kipirult homlokára a
kalászok gyöngye árny-rácsán keresztül
nagy vércsöppekben hullott a pipacs.

Ami enyém volt, sohase múlik el.
Szomjan, mint akkor, fekszem, a szomjú mezőn,
s ajkam bágyadtan suttogja, de fáraszt
a sok virág,a sok-sok szép virág.

Bertolt Brecht: A nagy emberekről

10 július 2016

Bertolt Brecht1.
A nagy emberek ostobaságokat beszélnek,
s hiszik: mindenki ostoba.
Nem szólnak semmit: hagyják őket a népek,
s az idő így fut tova.

2.
A nagy emberek esznek is, meg isznak,
a bendőjük tömik.
Tetteiket hallgatja a szegény nép,
s szintén csak eszik-iszik.

3.
Nagy Sándornak a megélhetése végett
Babilon kellett, a nagy.
Vannak viszont mások, akiknek
ilyesmi nem kell. Magad is effajta vagy.

4.
A nagy Kopernikusz nem bírt aludni,
hát egy távcsövet kézbe vett,
kiszámította: a Föld a Nap körül kering,
s hitte: az Eget értette meg.

5.
A nagy Bert Brecht a legszimplább ügyeket sem érti
s a legnehezebbeket gondolja el, például a füvet,
s dícséri a nagy Napóleont,
mert ő is evett.

6.
A nagy emberek úgy tesznek, mint a bölcsek,
s hangosan beszélnek, mint a gerlék.
A népek jól tennék, ha tisztelnék őket,
de egy szavukat se hinnék.

Victor Hugo : Mert minden földi lélek

3 július 2016

victor-hugoMert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;

mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad vagy
töviseket;

mert április a lombnak
víg zajokat
s az alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak
az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
a levegő,

s mert a keserű hullám
ha partra hág,
a földnek, rásimulván,
csókokat ád:

én, csüggve karjaidban
az ajkadon,
a legjobbat, amim van,
neked adom!

Gondolatom fogadd hát:
csak sírni tud,
ha nincs veled, s tehozzád
zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak
mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanútlanul és
mámorosan
hízelgő dalra gyúl és
hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül
száll tétova,
s csak te vagy íme végül
a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz,
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!

S vedd – égi szent varázskincs!
vedd a szívem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!

Wass Albert: Mert nagyon szeretlek

26 június 2016

wass_albert 1908-1998Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
És én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.

William Butler Yeats: Egy régi dal visszhangja

19 június 2016

William Butler YeatsTalálkoztunk a fák közt, a kertben, ő meg én.
Jött hófehér kis lábbal a kerten át felém.
Kért, hogy könnyen szeressem, mint a rügy nő ág hegyén,
de ifjan és bolondul ezt nem hihettem én.

És álltunk a folyónál, hol véget ért a rét.
Vállamra tette akkor kis hófehér kezét.
És kért, hogy könnyen éljek, miként a fű, ha ragyog;
de bolond ifjú voltam s most csupa könny vagyok.

Ady Endre: Fehér lyány virág-kezei

12 június 2016

ady endre(Kabos Ilonka, kedves, kis húgomnak)

Kezei, fehér, kis virágok,
Borzas, barna fejemre hulltak,
Ott elaléltak, szétsimultak
Halkul s azután megremegtek.

Mikor virág-szirmok peregnek,
Heves halál-parfümök szállnak,
E két kis kezet, ezt éreztem,
Omló szirmát egy fehér lyánynak.

Óh, nyomorult évek és árnyak,
Most hulltak e kezek fejemre,
Kicsi, fehér, hónapos rózsák,
Forró-hidegen dideregve.

Hol van fürtjeim régi kedve,
Mikor virágot várt s nem lombot?
Kicsi kezek, én már lerázlak,
Kicsi, alélt szirmok, bolondok.

Nagy, kártékony, üvöltő gondok
Őszvihara a csunya sárba
Virágimat lefújja, rázza:
Vedd le kezeid a fejemről.

« Előző oldalKövetkező oldal »