Az első kiadás 1938-ban Prosper Montagné szerkesztésében jelent meg.  2007 óta, Joël Robuchon, ( a francia konyhaművészet legtöbb csillaggal és sapkával kitüntetett sztárja)  gondozása alatt a lexikon jelentősen bővült, a nemzetközi konyhák érdekességei is bekerültek a kötetbe, amelyet Le Grand Larousse Gastronomique címmel adtak ki. Ennek alapján készült el a magyar kiadás, kiegészülve a magyar konyhára vonatkozó fejezetekkel.

Egy igazi „szupernehézsúlyú” gasztronómiai lexikon, (a szó szoros értelmében is, hiszen a kötet 4,7 kg) 4000 szócikkel, 1000 oldalon, mely mindegyike, eligazít, tanít, és nem utolsó sorban konyhaművészeti etalonként szolgál.

A könyv 1700 fotót tartalmaz. Ebből több mint száz, egész vagy dupla oldalas fotóesszé, színes és fekete fehér kivitelben, mely megkönnyíti az alapanyagok, konyhai eszközök beazonosítását a gasztronómiai iránt érdeklődő lelkes amatőr és kevésbé amatőrök számára egyaránt.  A könyvet lapozgatva komfortérzetünk tökéletesen kiteljesedhet, hiszen mindegyik fotó mellet közlik, hol készültek a képek, ki készítette az ételt, sőt, akár összehasonlíthatjuk az azonos, ámde különböző nemzetek által készített ételeket is. (more…)

Mély csend és földöntúli nyugalom töltötte be szobát. Az ablak félig nyitva állt, de a hajnali frissesség üde lehelete még sem érződött a szoba levegőjén. Mintha láthatatlan fal állta volna útját a reggel illatának. A mélyvörös sötétítő függöny rendezett redői magányosan földig omolva lógtak alá a karnisról. A matérián átszűrődő nap fénye, a téglavörösre festett falak, és pár erotikus művészi rajz hatására, a helyiség buja szerelmi fészek benyomását keltette. Nem mozdult semmi. Mintha az idő is megállt volna az apró hálószoba küszöbén.

Színes párnák és takarók gyűrt magányában, embriópózba vackolva feküdt, úgy, mintha az anyaméh biztonságot nyújtó melegsége ölelte volna körül. Érezte, amint a teste lassan elnehezül, érezte a mindent feloldó ernyedést, a tehetetlenséget, amikor már nem képes mozdítani kezét, de még kissé tudatánál volt. Ökölbe szorított keze görcsössége is meglazult, szemhéja fokozatosan csukódott le, és szempillái, mint, jótékony leplek, zárták le a fényt szemei elől. Kövér áttetsző könnycsepp indult útnak szeme sarkából, és lassú patakként folyt végig az arcán. Lélegzete lassulni kezdett. Mellkasának jellegzetes mozgása jelezte, hogy hatalmába kerítette az álom. Álom volt ez, az utolsó, a végleges, a mindent feloldó álom. Álom az idők végezetéig. Nyugodtan feküdt, arcának pírja megfakult, sápadttá vált, lélegzete egyre ritkult, majd csendesen megszűnt. (more…)

Végy egy jó nagy adag zenei profizmust, bolondítsd meg mediterrán temperamentummal, életszeretettel és szerénységgel, adj hozzá kiváló zenészeket, majd az egészet fűszerezd egy csipet kuriózummal.

Az eredmény?

Zsúfolásig telt nézőtér, mesterien komponált zene, profi előadás, mind ez lélegzetelállítóan szép környezetben, mint a Taj Mahal, a Tiltott Város, Akropolisz, Kreml, vagy akár a Royal Albert Hall

A  Görögországban született zenész volt az első, aki a nyugati világból elsőként adhatott koncertet Pekingben a Tiltott Város falai között, és a  kínai vezetést annyira lenyűgözte a hely szelleméhez kapcsolódó zenei harmónia és improvizáció, hogy nagyra becsülésük jeleként felajánlották a zenésznek, hogy örökbe fogadhat egy óriáspandát. Rendkívüli dolog ez, mert eddig csak nemzetek, kaptak a kínai kormánytól ilyen felkérést.

Yanni 2011-ben nagy sikerű koncertet adott Budapesten is

-via

Anyámra emlékezve…….

A temető csendje vett körül. Eligazgattam a rózsákat, amiket anyám sírjára vettem, felöntöttem friss vízzel a vázákat, meggyújtottam a mécseseket és leültem törökülésbe a földre. Nagyon meleg volt, de mégsem akaródzott elindulnom. Ültem a füvön, és csapongó gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben a hatalmas csokornyi halvány rózsaszín rózsa kellemes illata lengte be a levegőt.

Hirtelen gyermek lettem ismét, eszembe jutott, hogy mennyire szerettem a nagymamámmal temetőbe járni. Nagyon-nagyon érdekes dolog ez így visszagondolva. Gyönyörűnek találtam az angyalkás sírköveket, a virágdíszben pompázó sírokat. A vásárolt virágokat mindig én választhattam ki, aztán boldogan szaladtam velük nagyapám sírjához, hogy vázába tegyem őket, majd vízért futottam a kúthoz. Folyton csacsogva, vidáman ugrálva gesztenyét gyűjtöttem a földről és a gyermeki lélek ártatlanságával nem fogtam fel a temető magányának és emelkedettségének tényleges jelentését. Nem értettem, hogy miért kellene nekem csendben lennem, amikor a nagymamám nagyon kedvesen, de azért megfelelő erélyjel próbált csendre inteni……. (more…)

JÜ HUA: Testvérek

(regény)

Pergő, lendületes cselekmény, szívszorító helyzetek, vicces, burleszkbe illő anekdoták, szexuális szabatosság  jellemzi Jü Hua, James Joyce-díjas művét.

E nagyszabású, szinte enciklopédikus mű története Kínában, nem sokkal a “Mao-féle kulturális forradalom” előtt veszi kezdetét, és mintegy 50 évet átölelve ugyanott zárul.

A történetbe egy visszaemlékezés folytán csöppenünk, amint a jelenkori Kína egyik leggazdagabb embere Kopasz Li,  arany WC csészéjén ülve elmereng eddigi életén. A regény tulajdonképpen egy életre szóló barátság története  egy, a kényszerűség szülte nem vér szerinti testvérpárról. A két félárva fiú, szüleik házassága révén lel testvérre egymásban, és a vérzivataros időknek köszönhetően, ez a kapocs erősebb lesz a vér szavánál, a szerelemnél és felülkerekedik a történelem sodrán….. (more…)

………..avagy a villamosszék nyomában

Ki gondolná, hogy az  a “Menlo-parki varázsló” alkotta meg, akinek a nevéhez a szénszálas izzó feltalálása is kötődik, és épp azért, hogy humánusabb módot találjanak az akasztásnál.

Davis Bennett Hill,  New York-i kormányzó ötlete nyomán- az amúgy halálbüntetés ellenes – Thomas Alva Edison készíttette el alkalmazottjával Harold P. Brown-al. Hillnek ugyanis elnöki ambíciói voltak és a népszerűségének növekedését várta az új ötlettől. Edisonék váltóáramot használtak a szerkezethez, annak ellenére, hogy ő az egyenáram propagálója volt. Rossz nyelvek szerint azért, hogy riválisa, a váltóáramot felfedező George Westinghause nevéhez kössék a gyilkoló gépet. Ha így történt, Edison  jól számított, mert a kivégzetteket évekig úgy emlegették az emberek, hogy a  “meg-westinghouse-oltak”. Edison utóbb csak annyit ismert be: “én csak hozzájárultam egy technika javításához, humánusabbá akartam tenni a halálos ítéletek végrehajtását.” (more…)

Kaffka Margit

Nagykárolyban születtem, súlyos és letagadhatatlan harminckét esztendővel ezelőtt. Az apám ügyvéd, később a megye főügyésze – mondják: eszes, szelídlényű és emberekkel bánni tudó; – nem volt idősebb, mint ma én, mikor hirtelen támadt betegség pár hónap alatt megölte. Anyám újból férjhez ment – ismét megözvegyült; most is otthon, a szülővárosomban éldegéli már nagyon elcsöndesedett életét. Az apai családomból – állítólag hiteles adatok szerint egy Gawga Zdenko nevű cseh ember háromszáz esztendővel ezelőtt jött be elsőnek a Morvamező felől és – bármint is nehezteljenek, akiket ma kívülem érdekel – nem volt rablólovag, hanem békés és hasznos mesterséget űző, királyudvari cseléd. Sok jel és adat vall rá, hogy később nemességet kaptak itten; Biharban meghirdették a szépapámét, amikor oda átvándorolt – de az ismeretlen ősök álmatag csergésű, északi és jobbágyi vére az újabb időkig megtartotta a családot városi házban élő, kézművesi, iskolamesteri, biztonságos és tisztes sorban, kicsinyesen szigorú erkölcsökben; nagyapám volt közülük az első diplomás ember; bíró. Anyám vérei az Urayak, a Nagy Iván és egyéb csalhatatlan történelmi kútforrások tanúsága szerint, a megye legősibb nemzetségei, az Árpád vezérrel bejöttek közül valók; s igaznak kell lennie, mert a “Wrá”-nak írott, ősi zsombékos, lapos otthonban sok száz évekig annyira hitték, hogy – (heves, lobbanó, konok és nemes hóbortú kisúrhad) – leütötték, aki tagadni merészelte. Az anyámat én még ismertem olyannak, aki csupa dac volt, gőg és lázadozás minden ellen; mert ez a minden az élet volt, a fajták és osztályok felett álló törvény, mely megőrölte lassan és teljesen. Az előttem járt okoknak és nehéz, véres csatájú bonyodalmaiknak nemcsak a “Színek és évek” regény témáját köszönöm, melyért szülővármegyém – megizente – kegyetlenül csúffá tesz, ha megbántott földjére merem a lábam tenni; – hanem bensőmnek folytonos és küszködő kettősségét főképpen; ez igen kétféle örökség tusáját, mit nagyon analizáló, tudatos voltommal minden, léptemben nyomról nyomra kísérek. Kissé azt is mondhatnám: ez a csata karakterem, megváltozásaim, történéseim története. (more…)

Sokan elképzelni sem tudják, mi köze lehet egy francia gumigyártó vállalatnak a világ legkiválóbb éttermeihez, pedig a válasz egyszerű.

Edouard Michelin több mint száz évvel ezelőtt feltalálta a cserélhető szelepes autógumit, majd testvérével, Andréval együtt kitűnő éttermek és hotelek címével bővített térképeket adtak ki, így próbálván ösztönözni az autósokat, hogy tegyenek kitérőket, és ezzel is koptassák autójuk Michelin gumiját.

Közérthető, könnyen követhető útleírásokkal és praktikus utazási tanácsokkal segítették első olvasóikat, az úttörő autósokat.  Ebben az időben Franciaországban körülbelül  2400 autótulajdonos volt.

A kezdetekben Párizs központú térkép és útikalauz csupán a környező városokhoz vezető autóutakról szolgáltatott adatokat. A Michelin ezért arra bátorította olvasóit, hogy gyűjtsenek további információkat, leginkább a hotelek terén. A későbbi kiadásokban a kötet már értékelte is a benne szereplő szálláshelyek minőségét és ellátását, és külön jelölte a Francia Autóklub által is ajánlott helyeket. (more…)

Henri Matisse

Egy újságíró vallomásai 1936

Hegedűs Ádám London

Egy nizzai délután a Cafe des Deux Magots teraszán cafe creme és grenadin mellett ültünk Charlie Gordon barátommal, aki a Rauter-iroda nizzai embere volt, mikor megjelent Matisse, aki három generációt élt át, átviharzott a francia pictura legjelentősebb és legfontosabb korszakán, és most közel a hetvenhez még mindig friss, új és fiatal. (more…)

Korának egyik legnagyobb és legjobban fizetett fotózsurnalisztája volt az 1896-ban  Kolozsváron született Munkácsi Márton, alias Martin Munkácsi. Első sikereit  Budapesten érte el, ahol a Pesti Napló munkatársaként dolgozott. Igazi karrierje azonban  Berlinben kezdődött,  és New York-ban teljesedett ki. Olyan híres magazinoknak dolgozott mint a Berliner Illustrirte Zeitung, a Harper’s Bazaar, a Life vagy a Ladies’ Home Journal. Sportolókat, táncosokat fényképezett. Ő volt az, aki kiszakította  a divatfényképészetet a műterem falai közül, és hitelesen, sajátos látásmóddal mutatta be a kifutók világát. (more…)

George Bernard Shaw

Szeretem időnként lekapni a polcról valamelyik könyvbe fűzött múltszázad eleji újságokat tartalmazó kötetemet. Kivétel nélkül minden alkalommal találok benne valami számomra  érdekes történetet. Nem volt ez másként  most sem.

Hegedűs Ádám,  korának  “sztár” újságírójaként számos hírességgel készített riportot.  Az alábbi történetet egy 1936-ben megjelent újságban találtam:

Egy újságíró vallomásai 1936-ból

Hegedűs Ádám London

Részlet

1929 novemberében Georg Bernard Show-t interjúvoltam meg londoni lakásán. Show nagyon kevés interjút adott és nem is reméltem, hogy szóba áll velem, de a szerencse Hevesi Sándor személyében jelent meg Londonban, kinek köszönhetően nagy izgalommal készülhettem a Show-val történő beszélgetésre. (more…)