– V A L L Á S

A pápaság árnyoldalai…

25 október 2015

papa

Kattints ide a megtekintéshez!

Cseri Kálmán: Anyagi és lelki értékek

26 március 2014

Az alábbi prédikáció elhangzott szóban, Pasaréten, 2011. január 2-án, vasárnap.

cseriAlapige: Zsid 13,5-6

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert Ő mondta: “Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” Ezért bizakodva mondjuk: “Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”

Ebben az igében, amit sokan olvastunk néhány napja a bibliaolvasó vezérfonalunk szerint, két értéket tesz egymás mellé a szentíró: a pénzt és az Istennel való közösséget.

Pénzen most többet értsünk, mint az, amivel fizetünk a pénztárnál. Jelentse ez az anyagi javak összességét úgy, ahogy Luther Márton olyan kedvesen és szellemesen sorolja, amikor a Mi Atyánk-nak azt a kérését magyarázza, hogy a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Azt mondja: itt gondoljunk mindarra, ami életünk anyagi feltétele: az élelemre, a ruházatra, a lakásunkra, a családra, az emberi kapcsolatokra, de még a szakmai sikerekre is, a hivatásunkban elért eredményekre – mindarra, ami az élet anyagi feltétele. De a teljes életnek lelki feltételei is vannak. Erről sokan sokszor elfeledkeznek, ezért lett ilyen szegényes az életünk, amilyen. (more…)

Pilinszky János: Parafrázis

25 június 2013

Mindenki táplálékaként,Pilinszky-Jn
ahogy már írva van,
adom, mint élő eledelt,
a világnak magam.

Mert minden élő egyedűl
az elevenre éhes,
lehet a legjobb szeretőd,
végül is összevérez.

Csak hányódom hát ágyamon
és beléreszketek,
hogy kikkel is zabáltatom
a szívverésemet!

Miféle vályu ez az ágy,
ugyan miféle vályú?
S mi odalök, micsoda vágy,
tündöklő tisztaságú!

Szünetlen érkező szivem
hogy falja föl a horda!
Eleven táplálék vagyok
dadogva és dobogva.

Eleven étketek vagyok
szünetlen és egészen;
emésszétek föl lényegem,
hogy éhségtek megértsem.

Mert aki végkép senkié,
az mindenki falatja.
Pusztíts hát szörnyű szerelem.
Ölj meg. Ne hagyj magamra.

Pilinszky János: Introitusz

23 március 2013

Ki nyitja meg a betett könyvet? Pilinszky-Jn
Ki szegi meg a töretlen időt?
Lapozza fel hajnaltól-hajnalig
emelve és ledöntve lapjait?

Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni
ki merészel közülünk? S ki merészel
a csukott könyv leveles sürüjében,
ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel?

És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,
midőn szemét az Isten is lehúnyja,
és leborúlnak minden angyalok,
és elsötétűl minden kreatúra?

A bárány az, ki nem fél közülünk,
egyedül ő, a bárány, kit megöltek.
Végigkocog az üvegtengeren
és trónra száll. És megnyitja a könyvet.

Pilinszky János: Tamás a kételkedő

15 március 2013

pilinszky-001Az idő, a történelem múlásával az evangélium nemhogy veszítene érvényességéből, gazdagságából, ellenkezőleg, egyre újabb, egyre meglepőbb vonásai tűnnek elő. Tamás apostol alakjának, magatartásának aktualitása kínálkozó példa erre. Az ember, de főként a modern ember történetét nyugodtan meg lehetne írni a “kétkedés története” címszó alatt. S ez a kétkedés nem is olyan rossz dolog, mint azt első pillantásra gondolnánk. Hiszen nézhetjük úgy is, mint az ember szabadságának, természetfeletti rendeltetésének egyik ismérvét. Jelzi azt, hogy nem vagyunk maradéktalanul beleágyazva a természetbe, hogy köztünk és adott világunk törvényei közt nincs tökéletes összhang, zavartalan megfelelés, s ez a hiányérzet önmagunk mélyebb megismerésére és megvalósítására sarkall. De megvan a kétkedés súlyos árnyoldala is, mely szintén az embernek a létezés rendjében elfoglalt szabadságából és önállóságából következik. S ez a veszély – amint azt a “kétkedés története” példázza – már nem az ember önállósulásához, hanem magának a kétkedésnek önállósulásához vezet. Ez az önállósult kétkedés aztán már nemcsak a csodát vonta kétségbe, hanem magát a “valóságot” is, s totalitásában szinte megkettőzte a világot. (more…)

Tóth Árpád: Krisztus-képre

9 február 2013

Szelíd gyermek, mért késztetsz, hogy megálljak,toth-arpad-001
Felém mért nyújtod nyájasan kezed?
Szívem, mely mindig későn érkezett,
Szelíd gyermek, lásd, lomha, furcsa, bágyadt.

Leomlanék csókolni jászolágyad
Mint ki mirhát hoz, s kit csillag vezet,
De lásd, a mirha s csillag elveszett,
És eltemettem minden drága vágyat.

Álomsereg víg Fáraója voltam,
S szép katonáim zengő csodasorban
Vittem dőrén, amerre örvény tátong.

S most itt vagyok, szelíd szavadra vágyva,
Mert nem maradt más bennem csak a gyáva,
És gúnyolódnám, s ajkam halk imát mond.

Buddha tanítása (rövid összefoglalás)

22 november 2012

Buddha volt az egyetlen olyan vallásalapító, aki nem igényelte, hogy másvalakinek tartsák, mint embernek. Tökéletesedését, eredményeit, bölcsességét emberi törekvésnek és az emberi intelligenciának tulajdonította. Tanítása szerint az ember a legmagasabb rendű lény; önmaga ura, aki sorsát maga irányítja. Csak ember válhat buddhává. Mindenkiben megvan erre a lehetőség. Csak a tulajdon fáradhatatlan igyekezetétől függ, hogy ezt elérje.

Buddha első tanítványának öt aszkétát választott, akik még korábban csatlakoztak hozzá, de annak idején, mikor a szigorú önsanyargatást abbahagyta, elhagyták őt. A benáreszi hithirdetés hatására később újra Buddha szerzeteshíveivé, tanítványaivá lettek.

Buddha azzal, hogy megismertette az öt aszkétával tanainak alapjait, elindította a “Tan kerekét”.

Buddha a benáreszi prédikációban kifejtette, hogy sem az érzéki élvezetek hajhászása, sem pedig a túlzásba vitt önsanyargatás nem vezet az üdvösséghez, hanem a világról való mértéktartó “lemondás középútja”.

Ennek előfeltétele azonban a szenvedésről, a szenvedés keletkezéséről, a szenvedés megszüntetéséről és a szenvedés megszüntetéséhez vezető útról való “négy nemes igazság” ismerete. (more…)

Pilinszky János: Virágvasárnap

17 október 2012
Jézus jeruzsálemi bevonulásáról János evangélistánál olvashatjuk a legjelentősebb beszámolót.Szereplői: a lelkes tanítványok serege, az út porába hulló pálmaágak, s az isteni teher alatt szelíden lépkedő “szamaracska”. S még valami: a kövek. Jézus még őket is bevonja az ujjongásba: ha nem a nép, hát ők, a “kövek kiáltanának!”.Ki ünnepel itt? Mintha a teremtett világ egy-egy képviselője, a kő, a pálma s a szamaracska az egész nagy egyetemet képviselné a bevonulásban. S itt érdemes megemlítenünk, hogy növények és állatok milyen szokatlan hangsúllyal szerepelnek mindig az evangéliumban, főképp a példabeszédekben. De nem a hasonlat, és nem is holmi megszemélyesítés emeli különleges megvilágításba őket, hanem nyilván a Teremtő és teremtmény közötti viszony csodálatos komolysága. (more…)

Kierkegaard: Ima

14 szeptember 2012

Isten az Égben! Taníts meg minket helyesen imádkozni, hogy szívünk megnyíljék előtted imádságban és kérésben, és ne rejtsen egyetlen olyan titkos kívánságot sem, melyről tudjuk, hogy számodra nem kedves; de ne legyen benne titkolt félelem sem, amely attól retteg, hogy bármit is megtagadsz tőlünk, ami valóban javunkat szolgálja; hogy a szorgos gondolatatok, a nyugtalan értelem, a félénk szív nyugalmat találjon abban és azáltal, amelyben és ami által ez a nyugalom egyedül megtalálható; hogy mindig boldogan mondjunk neked köszönetet, boldogan elismervén, hogy veled szemben soha nincs igazunk. Ámen.

Pilinszky János: Bántalom

7 szeptember 2012

Megbántottak! Hihetetlen a sértés és hihetetlen a sértegető arca. Mintha nagyítóüveg mögül sértegetne: akár egy természeti katasztrófa, akkorára nőnek vonásai. Úgy is bámulok rá: elképedve és megsemmisülve, s már nem is értem, amit mond, csak a szavai mögött tomboló indulatot látom, szemeinek viharát, vonásainak hegyomlását.
Eszembe se jut, hogy védekezzem.

Gyermekkoromban se verekedtem senkivel, olyan hihetetlennek tűnt, hogy valaki rámveti magát, földre veri a sapkámat.

Szemei, mint a viharos tó tükre, mikor szél és eső mossa el a víz határát. Mit is remélhetnék ekkora indulattól? S szívem mélyén már nem is azt kérdem szorongva, hogy mit is akarhat tőlem. Sokkal inkább azt, hogy ugyan mit is akarhat velem ez az elemi harag? Tudja-e vajon, kit bánt? Hogy mennyi valódi baj és bánat nyomaszt amúgy is? S ő maga, életének milyen távoli, titkos sérelmeiért kíván most bosszút állni rajtam, aki nem támadok, és aki nem védekezem ?

Arcát egész nap nem tudom elfelejteni. Jövök-megyek az utcán, egy ismerőssel beszélgetek a zsúfolt villamoson; indulata szüntelen parázsként égeti mellemet. El akarom felejteni, szabadulni akarok tőle, de bántása elkísér mindenhová. Hiába próbálok dolgozni, hiába igyekszem elmerülni egy most megjelent verskötetbe, haragja átsüt a híradó képein, átég a figyelmetlenül olvasott verssorokon.

Holdfáradt vagyok, mire hazafelé indulok.

És ekkor történik velem a csöndes és csodálatos változás. Pontosan akkor, amikor befordulok az utcánkba. A fordulóban utcánk, ez a szürke és öreg utca, már ezerszer és ezerszer jött elébem, de máskor valahogy alig vettem észre… (more…)

Pascal: Életbe-vágón fontos kérdés

5 szeptember 2012

Mielőtt a keresztény vallás bizonyítékainak vizsgálatába bocsátkoznék, szükségesnek érzem, hogy azok tarthatatlan álláspontját ecseteljem, akik közömbösnek tekintik e számunkra roppant fontos és őket oly közelről érintő kérdés igazságának kutatását…

Minden tévelygéseik közül kétségtelenül ez teszi őket a legbalgábbá, ez veri őket a legnagyobb vaksággal, s egyúttal ebben is a legkönnyebb megcáfolni őket a józan ész elemi érveivel s a természetes okoskodással.
Mert nem kétséges, hogy földi életünk csupán egyetlen pillanat; a halál állapota viszont, bárminő legyen is, örökké tartó, és ezért ennek az örökkévalóságnak a jellegétől függően minden cselekedetünknek és gondolatunknak szükségszerűén annyira más és más utat kell követnie, hogy lehetetlenség bármit is értelmesen és okosan cselekednünk, ha nem e ténynek mint szükségképpeni végső célunknak igazságához igazítjuk.
Nincsen ennél nyilvánvalóbb valami, s így a gondolkodás princípiumainak (vezérelveinek) világánál az emberek viselkedése teljességgel oktalan, ha nem választanak maguknak más utat. (more…)

József Attila: Betlehemi királyok

2 szeptember 2012

Adjon Isten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta – biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts édes Istenem.

Istenfia, jó napot, jó napot!
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád.
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
Földi király személye. (more…)

Pilinszky János: Éjféli párbeszéd

5 augusztus 2012

Rendszeres esti olvasó vagyok, de vannak esték, amikor még az irodalomban sem érdekel az irodalom. Tegnap is, hogy, betegeskedtem, nem volt kedvem semmi “olvasmányra”.
Tanácstalanul álltam könyvespolcom előtt, mikor eszembe jutottak Szerb Antal szavai, miket 1944 koratavaszán mondott. Már semmit sem tudok olvasni, csak verseket. S egyetlen regényt, a Karamazovok-at.

Igen, ma este én is a Karamazovok-ból fogok olvasgatni, kicsit keresgélve, kicsit találomra.
S alig kezdtem lapozgatni a könyvben, máris megakadt a szemem az egyik bekezdésen.
Egy “úri hölgy” beszél Zoszima sztarecnek önmagáról. A sztarec a keleti egyházban szent életű remete-szerzetest jelent, kit messzi vidékekről látogatnak az emberek, hogy elmondják neki bajukat-bánatukat, bűneiket. De mit is beszél ez az asszony? Azt mondja csapongva és hosszadalmasan, hogy sokszor már úgy érzi, megérett a valódi felebaráti szeretetre. Hogy kész elmenni a betegek és a nyomorultak közé, s ápolni őket. De aztán arra gondol, hogy hálátlanság esetén azonnal kedvét
vesztené, s így a jóról való ábrándozása csak puszta képzelgés marad.
S a sztarec? Mit felel erre a szent életű szerzetes? (more…)

Tóth Árpád: Isten oltó-kése

26 június 2011

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tiéd az én harcom,
És győztes távolba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom.

Victor Hugo: A nyomorultak (részlet)

22 május 2011

A szobában teljes volt a nyugalom. Itt-ott elmosódott, határozatlan formák tünedeztek elő. Ami nappal iratokkal, nyitott fóliánsokkal, könyvgarmadákkal megrakott asztal, ruhákkal megrakott karosszék, imazsámoly volt, az most csupa sötét szögletnek és fehéres foltnak látszott. Jean Valjean óvatosan előreosont vigyázva, hogy bútorokba ne ütközzön. A szoba hátteréből, a püspök, egyenletes, nyugodt lélegzetvételét hallotta.
Egyszerre megállt. Ott volt az ágy mellett. Hamarább ért oda, mint hitte volna.
A természet néha valamilyen komor és okos kiszámítottsággal avatkozik tényeivel és jelenségeivel cselekedeteinkbe, mintha csak gondolkodóba akarna ejteni bennünket. Majdnem félórája sűrű felhő borította az eget. Abban a pillanatban, amikor Jean Valjean megállt az ágy előtt, a felhő, mintha szántszándékkal tenné, szétfoszlott, és egy holdsugár tűzött be a keskeny ablakon, megvilágítva a püspök halvány arcát. A püspök békésen aludt. A hideg alpesi éjszakák miatt csaknem teljesen felöltözve feküdt az ágyban, barna gyapjúköntösben, amely csuklóig takarta karjait. Feje az alvás lankadt tartásában hátravetve pihent a vánkoson; pásztorgyűrűs keze, mellyel annyi jó és kegyes cselekedetet művelt, lelógott az ágyról. Arcán az elégedettség, a remény, az üdvösség sejtelmes kifejezése világlott. Több volt ez mosolynál, szinte már sugárzás. Homlokára valami láthatatlan fényforrás kimondhatatlan tündöklést vetített. Az igazak lelke az álomban egy titokzatos mennyországot szemlél. Ennek a mennyországnak visszfénye ragyogta be a püspököt.
Ugyanakkor valami átlátszó tündöklés, mert benne volt ez a mennyország: a lelkiismerete. (more…)

Következő oldal »