— keresztény gondolatok

A pápaság árnyoldalai…

25 október 2015

papa

Kattints ide a megtekintéshez!

Cseri Kálmán: Anyagi és lelki értékek

26 március 2014

Az alábbi prédikáció elhangzott szóban, Pasaréten, 2011. január 2-án, vasárnap.

cseriAlapige: Zsid 13,5-6

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert Ő mondta: “Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” Ezért bizakodva mondjuk: “Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”

Ebben az igében, amit sokan olvastunk néhány napja a bibliaolvasó vezérfonalunk szerint, két értéket tesz egymás mellé a szentíró: a pénzt és az Istennel való közösséget.

Pénzen most többet értsünk, mint az, amivel fizetünk a pénztárnál. Jelentse ez az anyagi javak összességét úgy, ahogy Luther Márton olyan kedvesen és szellemesen sorolja, amikor a Mi Atyánk-nak azt a kérését magyarázza, hogy a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Azt mondja: itt gondoljunk mindarra, ami életünk anyagi feltétele: az élelemre, a ruházatra, a lakásunkra, a családra, az emberi kapcsolatokra, de még a szakmai sikerekre is, a hivatásunkban elért eredményekre – mindarra, ami az élet anyagi feltétele. De a teljes életnek lelki feltételei is vannak. Erről sokan sokszor elfeledkeznek, ezért lett ilyen szegényes az életünk, amilyen. (more…)

Pilinszky János: Tamás a kételkedő

15 március 2013

pilinszky-001Az idő, a történelem múlásával az evangélium nemhogy veszítene érvényességéből, gazdagságából, ellenkezőleg, egyre újabb, egyre meglepőbb vonásai tűnnek elő. Tamás apostol alakjának, magatartásának aktualitása kínálkozó példa erre. Az ember, de főként a modern ember történetét nyugodtan meg lehetne írni a “kétkedés története” címszó alatt. S ez a kétkedés nem is olyan rossz dolog, mint azt első pillantásra gondolnánk. Hiszen nézhetjük úgy is, mint az ember szabadságának, természetfeletti rendeltetésének egyik ismérvét. Jelzi azt, hogy nem vagyunk maradéktalanul beleágyazva a természetbe, hogy köztünk és adott világunk törvényei közt nincs tökéletes összhang, zavartalan megfelelés, s ez a hiányérzet önmagunk mélyebb megismerésére és megvalósítására sarkall. De megvan a kétkedés súlyos árnyoldala is, mely szintén az embernek a létezés rendjében elfoglalt szabadságából és önállóságából következik. S ez a veszély – amint azt a “kétkedés története” példázza – már nem az ember önállósulásához, hanem magának a kétkedésnek önállósulásához vezet. Ez az önállósult kétkedés aztán már nemcsak a csodát vonta kétségbe, hanem magát a “valóságot” is, s totalitásában szinte megkettőzte a világot. (more…)

Pilinszky János: Virágvasárnap

17 október 2012
Jézus jeruzsálemi bevonulásáról János evangélistánál olvashatjuk a legjelentősebb beszámolót.Szereplői: a lelkes tanítványok serege, az út porába hulló pálmaágak, s az isteni teher alatt szelíden lépkedő “szamaracska”. S még valami: a kövek. Jézus még őket is bevonja az ujjongásba: ha nem a nép, hát ők, a “kövek kiáltanának!”.Ki ünnepel itt? Mintha a teremtett világ egy-egy képviselője, a kő, a pálma s a szamaracska az egész nagy egyetemet képviselné a bevonulásban. S itt érdemes megemlítenünk, hogy növények és állatok milyen szokatlan hangsúllyal szerepelnek mindig az evangéliumban, főképp a példabeszédekben. De nem a hasonlat, és nem is holmi megszemélyesítés emeli különleges megvilágításba őket, hanem nyilván a Teremtő és teremtmény közötti viszony csodálatos komolysága. (more…)

Kierkegaard: Ima

14 szeptember 2012

Isten az Égben! Taníts meg minket helyesen imádkozni, hogy szívünk megnyíljék előtted imádságban és kérésben, és ne rejtsen egyetlen olyan titkos kívánságot sem, melyről tudjuk, hogy számodra nem kedves; de ne legyen benne titkolt félelem sem, amely attól retteg, hogy bármit is megtagadsz tőlünk, ami valóban javunkat szolgálja; hogy a szorgos gondolatatok, a nyugtalan értelem, a félénk szív nyugalmat találjon abban és azáltal, amelyben és ami által ez a nyugalom egyedül megtalálható; hogy mindig boldogan mondjunk neked köszönetet, boldogan elismervén, hogy veled szemben soha nincs igazunk. Ámen.

Pilinszky János: Bántalom

7 szeptember 2012

Megbántottak! Hihetetlen a sértés és hihetetlen a sértegető arca. Mintha nagyítóüveg mögül sértegetne: akár egy természeti katasztrófa, akkorára nőnek vonásai. Úgy is bámulok rá: elképedve és megsemmisülve, s már nem is értem, amit mond, csak a szavai mögött tomboló indulatot látom, szemeinek viharát, vonásainak hegyomlását.
Eszembe se jut, hogy védekezzem.

Gyermekkoromban se verekedtem senkivel, olyan hihetetlennek tűnt, hogy valaki rámveti magát, földre veri a sapkámat.

Szemei, mint a viharos tó tükre, mikor szél és eső mossa el a víz határát. Mit is remélhetnék ekkora indulattól? S szívem mélyén már nem is azt kérdem szorongva, hogy mit is akarhat tőlem. Sokkal inkább azt, hogy ugyan mit is akarhat velem ez az elemi harag? Tudja-e vajon, kit bánt? Hogy mennyi valódi baj és bánat nyomaszt amúgy is? S ő maga, életének milyen távoli, titkos sérelmeiért kíván most bosszút állni rajtam, aki nem támadok, és aki nem védekezem ?

Arcát egész nap nem tudom elfelejteni. Jövök-megyek az utcán, egy ismerőssel beszélgetek a zsúfolt villamoson; indulata szüntelen parázsként égeti mellemet. El akarom felejteni, szabadulni akarok tőle, de bántása elkísér mindenhová. Hiába próbálok dolgozni, hiába igyekszem elmerülni egy most megjelent verskötetbe, haragja átsüt a híradó képein, átég a figyelmetlenül olvasott verssorokon.

Holdfáradt vagyok, mire hazafelé indulok.

És ekkor történik velem a csöndes és csodálatos változás. Pontosan akkor, amikor befordulok az utcánkba. A fordulóban utcánk, ez a szürke és öreg utca, már ezerszer és ezerszer jött elébem, de máskor valahogy alig vettem észre… (more…)

Pascal: Életbe-vágón fontos kérdés

5 szeptember 2012

Mielőtt a keresztény vallás bizonyítékainak vizsgálatába bocsátkoznék, szükségesnek érzem, hogy azok tarthatatlan álláspontját ecseteljem, akik közömbösnek tekintik e számunkra roppant fontos és őket oly közelről érintő kérdés igazságának kutatását…

Minden tévelygéseik közül kétségtelenül ez teszi őket a legbalgábbá, ez veri őket a legnagyobb vaksággal, s egyúttal ebben is a legkönnyebb megcáfolni őket a józan ész elemi érveivel s a természetes okoskodással.
Mert nem kétséges, hogy földi életünk csupán egyetlen pillanat; a halál állapota viszont, bárminő legyen is, örökké tartó, és ezért ennek az örökkévalóságnak a jellegétől függően minden cselekedetünknek és gondolatunknak szükségszerűén annyira más és más utat kell követnie, hogy lehetetlenség bármit is értelmesen és okosan cselekednünk, ha nem e ténynek mint szükségképpeni végső célunknak igazságához igazítjuk.
Nincsen ennél nyilvánvalóbb valami, s így a gondolkodás princípiumainak (vezérelveinek) világánál az emberek viselkedése teljességgel oktalan, ha nem választanak maguknak más utat. (more…)

Pilinszky János: Éjféli párbeszéd

5 augusztus 2012

Rendszeres esti olvasó vagyok, de vannak esték, amikor még az irodalomban sem érdekel az irodalom. Tegnap is, hogy, betegeskedtem, nem volt kedvem semmi “olvasmányra”.
Tanácstalanul álltam könyvespolcom előtt, mikor eszembe jutottak Szerb Antal szavai, miket 1944 koratavaszán mondott. Már semmit sem tudok olvasni, csak verseket. S egyetlen regényt, a Karamazovok-at.

Igen, ma este én is a Karamazovok-ból fogok olvasgatni, kicsit keresgélve, kicsit találomra.
S alig kezdtem lapozgatni a könyvben, máris megakadt a szemem az egyik bekezdésen.
Egy “úri hölgy” beszél Zoszima sztarecnek önmagáról. A sztarec a keleti egyházban szent életű remete-szerzetest jelent, kit messzi vidékekről látogatnak az emberek, hogy elmondják neki bajukat-bánatukat, bűneiket. De mit is beszél ez az asszony? Azt mondja csapongva és hosszadalmasan, hogy sokszor már úgy érzi, megérett a valódi felebaráti szeretetre. Hogy kész elmenni a betegek és a nyomorultak közé, s ápolni őket. De aztán arra gondol, hogy hálátlanság esetén azonnal kedvét
vesztené, s így a jóról való ábrándozása csak puszta képzelgés marad.
S a sztarec? Mit felel erre a szent életű szerzetes? (more…)

Victor Hugo: A nyomorultak (részlet)

22 május 2011

A szobában teljes volt a nyugalom. Itt-ott elmosódott, határozatlan formák tünedeztek elő. Ami nappal iratokkal, nyitott fóliánsokkal, könyvgarmadákkal megrakott asztal, ruhákkal megrakott karosszék, imazsámoly volt, az most csupa sötét szögletnek és fehéres foltnak látszott. Jean Valjean óvatosan előreosont vigyázva, hogy bútorokba ne ütközzön. A szoba hátteréből, a püspök, egyenletes, nyugodt lélegzetvételét hallotta.
Egyszerre megállt. Ott volt az ágy mellett. Hamarább ért oda, mint hitte volna.
A természet néha valamilyen komor és okos kiszámítottsággal avatkozik tényeivel és jelenségeivel cselekedeteinkbe, mintha csak gondolkodóba akarna ejteni bennünket. Majdnem félórája sűrű felhő borította az eget. Abban a pillanatban, amikor Jean Valjean megállt az ágy előtt, a felhő, mintha szántszándékkal tenné, szétfoszlott, és egy holdsugár tűzött be a keskeny ablakon, megvilágítva a püspök halvány arcát. A püspök békésen aludt. A hideg alpesi éjszakák miatt csaknem teljesen felöltözve feküdt az ágyban, barna gyapjúköntösben, amely csuklóig takarta karjait. Feje az alvás lankadt tartásában hátravetve pihent a vánkoson; pásztorgyűrűs keze, mellyel annyi jó és kegyes cselekedetet művelt, lelógott az ágyról. Arcán az elégedettség, a remény, az üdvösség sejtelmes kifejezése világlott. Több volt ez mosolynál, szinte már sugárzás. Homlokára valami láthatatlan fényforrás kimondhatatlan tündöklést vetített. Az igazak lelke az álomban egy titokzatos mennyországot szemlél. Ennek a mennyországnak visszfénye ragyogta be a püspököt.
Ugyanakkor valami átlátszó tündöklés, mert benne volt ez a mennyország: a lelkiismerete. (more…)

Pilinszky János: Hétköznapok

20 március 2011

Hétköznap és ünnep: kölcsönös megtermékenyítői egymásnak.
Az egyik nemcsak mértéke a másiknak, de emelője is.
Ha az ünnepben életünk végső értelme, állomása tűnik fel, – a hétköznapok hosszú sorát útnak kell tekintenünk, mely “életre vagy pusztulásra” vezet.
A hétköznapok sora, ez a szürke vonal, semmivel se kevesebb hát az ünnepnapok kivilágított állomásainál. Nem is az a fontos, hogy köves ez az út, hanem hogy hová visz? Az önzés tévelygéseibe, vagy az áldozat egyenes útján a megígért boldogságra?
Szürkesége a hétköznapoknak: talán legméltóbb színe az igazi áldozatnak. Az út pora a vándorok palástja.
Isten a legszürkébbért adja majd a legszebb ünneplőt cserébe.
Porból vagyunk és porrá leszünk. De mindaz, ami por belőlünk, porrá omlik a hétköznapok áldozatosan szürke munkájában, hogy egyedül az maradjon belőlünk fenn, ami már nem por többé, hanem világosság. Persze, mindez csak hasonlat, tétova tapogatózás a munka isteni rendeltetésének jelenléte, szerepe körül. Bizonytalan megsejtése annak, hogyan lehet a teherből áldozat, s az. áldozatból szabadság és öröm utoljára. (more…)

Weöres Sándor: Isten

12 március 2011

Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat legmélyebb rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggő, azonos a minden alakzat mélyén rejlő egyetlen létezéssel.
Az időbeli véges személyiség mögül kibontakozó időtlen végtelenség: a lélek. A kibontakozásra nem szoruló időtlen végtelenség: az Isten.
Külön-külön határok csak a térben és időben vannak; ami tértelen, időtlen: bontatlan. A személyiség burkából kiemelkedő emberi lélek azonos az Istennel, mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszűnése a csönddel.
Az ember, mikor zártságból megszabadul, háromféleképpen látja az Istent: mint “van”-on túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a mindenséget beburkoló és telesugárzó szerelmet: s mint a véges személyiség leomlása után felragyogó végtelen lelket.
Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kívánatos és nemkívánatos, nincs többé semmiféle fokozat; minden végtelenül és kívánság nélkül szeret.
Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-Változatlan, melyből a számtalan változó jelenség árad. Isten tartalmazza a mindenséget, s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza a mindenséget.

Pilinszky János: Tökéletesség és alázat

23 február 2011

Az Evangélium tökéletességre hív meg bennünket: “Hallottátok a mondást : Szeresd embertársaidat és gyűlöld ellenségeidet. Én pedig mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, aki napját felkelti rosszakra és jókra egyaránt; esőt ad igazaknak is, hamisaknak is. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmatok lesz? Vajon nem ezt teszik a vámosok is? És ha csak testvéreiteket üdvözlitek, milyen különös dolgot tesztek? Vajon nem ezt teszik a pogányok is ?”

A Máté-evangéliumból vett fenti idézet talán legszebb és leggazdagabb megfogalmazása a keresztény tökéletesség iskolájának. (more…)

Simone Weil: Kegyelem és nehézkedés

21 október 2010

“Te nem érdekelsz engem.” Olyan beszéd ez, amit senki ember nem intézhet egy másik emberhez anélkül, hogy szeretetlenséget ne követne el és sebet ne ejtene az igazságon.

“A te személyed nem érdekel engem.  Ez a kifejezés viszont helyet kaphat két közeli barát szóváltásában, anélkül, hogy megsértené azt, ami barátságukban a legérzékenyebb.
Hasonlóképp megalázkodás nélkül mondhatjuk: Az én személyem nem számít, de nem azt, hogy “Én nem számítok . (…)
Minden emberben van valami szent. De ez nem a személye. Nem is maga az emberi személyiség. Hanem egyszerűen maga az ember. Úgy, ahogy van. Egy járókelő az utcán; karja hosszú, szeme kék, gondolatai ismeretlenek, de lehetnek akár a leghétköznapibbak.
Számomra nem a személyisége, nem is a benne megjelenő személyiség az ami szent. Hanem ő maga. Teljes egészében. Szeme, karja, gondolatai   az egész ember. Semmit benne meg nem sérthetek anélkül, hogy végtelen lelkiismeret-furdalásaim ne támadnának. (more…)

Anthony de Mello: Menekülés

19 október 2010

A Mestert már életében legendák övezték. Azt tartották, hogy egyszer Isten is tanácsért fordult hozzá:
– Bújócskázni akarok az emberekkel. Megkérdeztem az angyalaimat, hogy szerintük melyik a legjobb búvóhely. Volt aki azt mondta, hogy az óceán feneke. Mások a legmagasabb hegycsúcsot ajánlották. Megint mások a hold túlsó oldalát, vagy egy távoli csillagot. Te mit ajánlasz?
– Rejtőzz el az emberi szívben – válaszolt a Mester. – Az lesz az utolsó hely, ahol keresni fognak.

Dr. Sarkadi Nagy Pál: A szeretet himnusza (Első rész)

18 október 2010

I. A SZERETET SZOLGÁL

“Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból” (1 Kor 13, 1-3)

1. Istentisztelet szeretet nélkül

A nyelveken szólás a korinthusi gyülekezetnek igen sokra értékelt kegyelmi ajándéka volt, mint Isten imádásának a legfeltűnőbb formája. Istentiszteleten gyakorolták. És aki nyelveken szólt, meg volt győződve arról, hogy nem embereknek szól, hanem Istennek beszél kibeszélhetetlen titkos dolgokat (l.Kor.14,3).
Ezzel az adománnyal egyébként maga Pál is rendelkezett: “Hálát adok Istennek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni” (l.Kor.14,18). De Pál ennél még többet is elért, hiszen ezt mondja magáról: “Hallottam kimondhatatlan beszédeket” (2Kor 12,4), olyan beszédeket, melyekét csak a mennyeiek értenek. Így, ha valaki, Pál véleményt mondhatott a nyelveken szólás értékéről. (more…)

Következő oldal »