Versek – Kovács Daniela rovata

Szilágyi Ferenc Hubart: Visszavárlak

8 január 2014

Őrzöm azt a szirmot, legféltettebb kincsem,visszavarlak1
ami a tavaszból nékem megmaradt,
s a lélekpihéket, egyebem már nincsen
a lombtalan késő-őszi fák alatt.

Nyomaszt e sivárság, jő a téli álom,
s már hólepel alatt sír a pusztaság;
de szemsugaraid én még visszavárom,
napfényes nyaram tán újragyújtanák.

Kovács Daniela: Mesévé szépült

8 január 2014

Egy napig Isten a kedvemben járt,meseve szepult
és a bánatos, bús, bágyadt őszben
tavasszá változtatott. S én kitárt
lélekkel az üdvét megkettőztem.

Tüzet raktam… a Nap is kivirult,
és a lángok lepketáncát látva
jéghideg üszköd parázzsá pirult.
Táj és ember csodált meg szájtátva.

Ajzott idegként pezsdült az élet.
Szemüdítő pompa! Ó, mennyi szín!
Az úton, hol a fák összeégtek
szivárvány hasalt múltad álmain.

Egy perc volt tán. Ám beteljesedve.
De ha majd füstje könnyekig marat,
űzhet messze sorsom kénye-kedve,
Te tudd, egy rőt szirmom nálad maradt.

Szilágyi Ferenc Hubart: Itt járt a tavasz

8 január 2014

Bús, borongós, barna őszben
nálam járt a kikelet,itt jart a tavasz
eljött, látott, győzött, s győztem:
visszaadta hitemet.

Tüzet rakott a varázslat
– a Nap tán még kivirul -,
s majd a végzet ellen lázad,
még mielőtt porba hull.

Élet pezsdült mellkasomban,
s mint az ősi jó doromb,
örömdalra gyújtott nyomban
a meggyötört vén kolomp. (more…)

Millei Lajos: Vigyázok Rád

3 január 2014

Kifésülöm az életedből a tegnapok fájdalmát, vigyazok rad
konok-hegyű tűmmel megfoltozom,
vigaszcérnával összevarrom szakadt lélekruhád.
Jövőízű tiszta vízben áztatom napokon át,
hogy elvegye a múltad sókönnyes, megkeserült,
remény-nélküli, dohos szagát.
Majd életféltő két kezemmel kimosom én,
s míg mosolyhabok énekelnek a víz tetején,
a szivárványszínű mosóporom varázslását
már nem szennyezi be kívülről érkező vád,
mert fénylő hitem erejével vigyázok Rád.
Megszáradni napfonatú kötélre rakom,
s míg létem szele óvón csókolja jövődet
a bársonyba bújt esti alkonyon,
én párás szemű vasalóval várom a száradást,
és kigőzölöm életedet. Nem lesz több szakadás.
Kisvirágú szép szirmokkal díszítem ruhád,
és irigykedhet akkor a gonosz külvilág,
mert igaz-élű mosolyra ébred majd a szád,
hisz melletted leszek mindig, s úgy vigyázok Rád.

Kovács Daniela: Térdet hajtva emléked előtt

3 december 2013

Én Neked hiszek, nem a világnak.images
Elved nem fonnyadt el soha száron.
A sors útjai kuszák, silányak,
s Te, ha kellett, akár lélek-áron

szerezted meg azt az egy csepp mézet,
melytől édesült a vágy szívedben.
A szép szóban leltél menedéket,
csak benne hittél, konok hitetlen.

Úgy kábított a vérízű mámor,
Judit, Márta, Flóra… pazar álmok,
ha Téged olvaslak, mindahányszor
édes, meleg illatukban állok.

De hogy fájtál, ha csalt a képzelet,
és hogy irtóztál gyászod jajától,
s a csöndben esténként, hogy éghetett,
hogy nem jön többé hír a Mamáról.

De megölnöd magad? Nem. Badarság.
Idehallom hangod tiszta ércét.
Nincs az a mélység, az a magasság,
mely kioltná szavad szívverését.

Kovács Daniela: Hosszan alélva

5 szeptember 2013

hosszan elaleva

Falak mindenütt. Az égig nyúlnak.
A buzgó Sors építi is sorra,
mi lebontanánk, de ránk zúdulnak.
Az idő szalad, a homokóra

pereg… pereg, mint a magasra vert,
finomra örült vén álmunk pora.
Mi élni vágyók, telhetetlenek
életet lopni térünk nyugovóra.

Millei Lajos: Mennyit ér?

12 augusztus 2013

mennyit érMennyit ér a szó, mely, ha elhagyja az ajkat,
a betűk tengerében fodroz forradalmat,
s e magabiztos hangok védő érvelése
fáradni kész vénám megújult érverése.
Ki tudja, mennyit ér?

Mennyit ér az ajak, melyből kibújik a szó,
hogy belepje tudatom, mint puha takaró,
és szétnyíló szirmai intenek csendesen,
oly jó ez így, élhetünk békésen, rendesen.
Ki tudja, mennyit ér?

Mennyit ér a lepedőn a sértett gyűrődés,
mit álmodban elfordulva ér a feledés,
hogy hozzám bújj, átölelj, és új erőt adva
éji homályból, hajnalt hints a holnapokra.
Ki tudja mennyit ér? (more…)

Nagy Ilona: Úgy kéne szeretni…

17 február 2013

Egyszer mindenkinek úgy kéne szeretni,ugy kene szeretni
mint alkonyát a Föld, forrását a tó,
tisztán, nem hazudva, odaadón tenni –
ne válhasson soha hamissá a jó,

gyengéden, mint a fény simítja a földet
szerényen virágzó dombok oldalán,
égve, ahogy tűzcsók fellegekbe törhet,
s elhamvadni benne, mint a gyertyaláng,

őrülten, miként szél csavarja a fákat,
gondolkodás nélkül, ahogy tép a szó,
várni nappalokat, vágyni éjszakákat,
amíg édes vizét viszi a folyó,

sosem félni a mát, akarni holnapot,
épp csak egymásért, önzetlenül – lenni
lélek-csupaszon – mert önmagad adhatod:
legalább egyszer úgy kéne szeretni…

Weöres Sándor: A nő

11 január 2013

A nő: tetőtől talpig élet.Weores-Sandor
A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik. (more…)

Nagy Ilona: Peregszem…

27 december 2012

peregszem

Néha úgy folyik át a kezemen az idő,
ahogy homokszem szökik a szitaszöveten,
nem látom hol a volt és merre a jövő,
figyelem a távolt, de már nem követem.

Látod, elvesztek a régen-volt hitek,
a tegnap elaludt, a holnap messze még,
a nincsből nem adhatok – nem kell senkinek –
és a van oly ritka, amilyen távoli a rég…

Kovács Daniela: Aki helyedre áll majd

20 december 2012

Harsány fürtökben lóg
fölöttünk a tavasz,
és ott felejti magát
házunk ereszén.
Istenem, de gyönyörű
virágszirmot havaz,
s Te már nem csodálod,
Te árva, Te szegény!

Valóra vált átkod,
Költők Fejedelme,
aranycseppekben
ájul ránk a nyár,
s a Te álmod rakja
embertenyerekbe,
bő kézzel osztogatja,
de Te hol vagy már? (more…)

Ady Endre: Aki helyemre áll majd

20 december 2012

Lehet-e, lehet-e,
Hogy jön még ájult tűz-nyár,
Bukó-csillagos éjek
S hogy én, én már ne éljek?

És majd szűrik a bort
Pompás, aranyos őszben
S ittasan, tarka lombok
Hulltán nem én borongok.

S meleg asszony-szalon
Integet ki a télbe,
Lágy pamlag, égő illat
S ide nem engem hivnak.

S akkor is lesz tavasz,
Virág, dicsőség, mámor,
Tavasz-heroldok szállnak
S engem már nem találnak. (more…)

Varga Tibor: Túl az idő határán

20 december 2012

A kora októberi nappal lassan alkonyatba vész. Az életadó fény arca még egy utolsó pillantást vet a kelet felé haladó gépkocsi piros helyzetjelző lámpáira, mintha még össze is kacsintana velük, aztán végképp lehunyja a szemét, belehanyatlik a horizont nyitott sírjába.
A kocsiban ketten ülnek. A férfi vezet, mellette a nő ugyanolyan mereven nézi a fényszórók pászmájában világító út szalagját, mint amaz. Szótlanság üli meg őket, mert hiába érzékelik mindketten ugyanazt a szűk világot, az utat, melyet folyamatosan gyűr maga alá a jármű, hiába van köztük csupán néhány centiméternyi távolság, bensőjükben két különböző világ lakozik. A kocsi amúgy gyakorlott vezetőjét teljesen leköti az igyekezet, hogy a megvilágított útszalag hátán tartsa a kocsit, egyéb gondolata, közlendője nincs. Utazásuk végcélját tudja. Lili célja több ennél, kissé messzebb van, és spirituálisabb. Tudatában az idő és a tér darabokra hullt. Ő lopni megy. Átlépni az idő határán, és a múltból egy, csak egyetlenegy percet átlopni a jelenbe, mert odaát Valaki várja őt már hajnal óta, és nem szeretné lekésni az évenként egyszeri randevút. (more…)

Kovács Daniela: Áldom a sorsot

14 december 2012

Köszönöm te Édes, Büszke, Drága,
hogy emlékeinket nem tiportad szét,
hanem mint magvat a barnuló barázda
óvod múltunk minden becses percét.

Köszönöm, hogy legigazabb voltam,
és legszentebb asszonyaid között,
s hogy magam ácsolta gyalázatomban
lehettem kevés, ám tiszta örömöd.

Köszönöm, hogy nem büntetsz utálva,
mert szépbe szőtt hited derékba törött.
Ha ringattalak álom-babonákba,
magam is hittem, a boldogság örök.

S végül áldom a sorsot, mert kegyes,
hisz ragyoghattam lét-eged felett,
s bár sokan mondták, hogy nem érdemes,
csökönyös önkénnyel szerethettelek.

Dsida Jenő: Mindent megpróbáltam

13 december 2012

Most már igazán mindent megpróbáltam,
fáradt vagyok és nem megy tovább.

Hatalmas Szépség-tömbök görögnek át
a lelkemen a reggel frissharmatú mosakodásában,
fényesen, csillagszórósan, tűzijátékosan hömpölyögnek.
Utánuk rohanok, alájuk fekszem, tépem, cibálom őket
s ha végül verejtékesen tenyerembe nézek,
amelybe bele akartam szorítani
mind a fénycsodákat:
csak vér, sajgó sebek
s hozzátapadva pár parányi porszem.

Aztán gyönyörű fellegeket, buborék-városokat
akarok fújni szivárványos költemény-párákból,
ahogyan Ő teszi, a Titokzatos. (more…)

Következő oldal »