Kezdőlap » - F I L O Z Ó F I A » -- VALLÁSBÖLCSELET » --- Hume: Dialógusok... » David Hume: Dialógusok a természetes vallásról (Ötödik rész)

David Hume: Dialógusok a természetes vallásról (Ötödik rész)

1 február 2011

De hogy még több kényelmetlen következményét mutassam meg antropomorfizmusodnak, folytatta Philo, kérlek, újból tekintsd át alapelveidet. Hasonló okozatok hasonló okokat bizonyítanak. Ez a tudományos kísérleteket is vezérelő alapelv, és te is azt mondod, hogy ez az egyedüli istenérvünk alapja is. Mármost az bizonyos, hogy minél hasonlóbbak az okozatok, amelyeket látunk, és minél hasonlóbbak az okok, amelyekre következtetünk, annál erősebb az érvelés. Bármilyen eltávolodás a teljes egyformaságtól akár az okok, akár az okozatok oldalán csökkenti az érvelés valószínűségét, és kevésbé konkluzivvá teszi a kísérletet. Nem kételkedhetsz ebben az alapelvben, s nem is szabad elvetned következményeit.
A csillagászat minden egyes új felfedezése, melyek a természet műveinek rendkívüli nagyságát és magasztos voltát mutatják, a teizmus igaz rendszerének megfelelően megannyi új érvet ad a kezünkbe az Istenség létezése mellett. Ámde a te „experimentális teizmusod” hipotézise szerint ezek megannyi ellenvetéssé válnak, mert az ilyen módon feltárt világ, mint okozat, még távolabb kerül bármiféle hasonlóságtól az ember által alkotott dolgoktól, minden olyan okozattól, amelynek az oka az emberi alkotóképesség és mesterségbeli tudás. Mert mit gondoljunk, ha Lucretius, aki még a világ magyarázata régi rendszerének a híve volt, azt hirdethette:

Quis regere immensi summam, quis habere profundi
Indu manu validas potis est moderanter habenas?
Quis pariter coelos omnes convertere? Et omnes
Ignibus aertheriis terras suffire feraces
Omnibus inve locies esse imni tempore praesto?

Ha Cicero ezt a megfontolást annyira természetesnek vette, hogy dialógusa epikureus szereplőjének szájába adta: Quibus enim oculis animi intueri potuit vester Plato fabricam illam tanti operis, qua construi a Deo atque oedificari mundum facit? Quae molitio? Quae ferramenta? qui vectes? Quae machinae? Qui ministri tanti muneris fuerunt? Quemadmodum autem obedire et parere voluntati architecti aer, ignis, aqua, terra, potuerunt? Ha ennek az érvnek – gondold csak meg – lett volna bármiféle ereje a régebbi korokban, akkor mennyivel nagyobb lenne most, amikor a természet határai olyannyira kitágultak, és oly magasztos panoráma tárult ki előttünk? Annál ésszerűtlenebb egy ilyen határtalan okról szóló elképzelésünket az emberi tervezés és találékonyság szűkös eredményeiről szerzett tapasztalatainkra alapozni.
A mikroszkópok felfedezései, amelyek egy miniatűr kis világot tártak fel előttünk, további ellenvetéseket jelentenek számodra, és érveket az én számomra. Minél messzebbre toljuk ki ilyenfajta kutatásaink határait, annál inkább arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a Mindenség oka rendkívül különböző kell, hogy legyen az emberiségtől, vagy az emberi tapasztalat és megfigyelés bármely tárgyától!
S mit mondasz te az anatómia, kémia, botanika felfedezéseiről? Ezek – válaszolta Cleanthes – bizonyosan nem ellenvetések. Ezekkel csak az alkotás és a mesteri munka újabb példáit fedezzük fel a természetben. Még mindig a szellem visszfénye ragyog ránk megszámlálhatatlan sok tárgyról. Talán tedd hozzá – felelte Philo – az emberi szellemhez hasonló szellemé. Másmilyen szellemet nem ismerek – vágott vissza Cleanthes. És minél hasonlóbbak a dolgok az emberi értelem alkotásaihoz, annál jobb szerinted az analógia, ugye? – kötötte az ebet a karóhoz Philo. Ez bizonyos – felelte Cleanthes.
Mármost Cleanthes – mondta Philo – készségesen és diadalmasan csapva le Cleanthes szavaira – jelöljük meg pontosan gondolatmeneted következményeit! Először is, ezzel a fajta érveléssel feladsz minden, az Istenség bármely tulajdonságának a végtelenségére vonatkozó igényt. Hiszen, mivel az okságnak csak az okozattal szabad arányosnak lennie, és az okozat, amennyire megismerésünk hatókörébe esik, nem végtelen, milyen jogcímünk lenne a te feltevéseid szerint ezt tulajdonítani az isteni Lénynek? Te még mindig ragaszkodni akarsz ahhoz, hogy ha ennyire eltávolítunk leírásából minden hasonlóságot az emberi lényekhez, akkor ezzel a lehető legönkényesebb hipotézist fogadjuk el, és ugyanakkor meggyengítjük létezésének összes bizonyítékait.
Másodszor is nincs semmi indok, a te elméleted alapján, hogy tökéletességet tulajdonítsunk az Istenségnek, akárcsak a maga véges képességeit illetően, vagy hogy feltételezzük róla, hogy gondolkodása mentes minden tévedéstől, hibától vagy ellentmondástól. A természet művei sok olyan megmagyarázhatatlan nehézséget vetnek fel a hit számára, amelyek, ha megengedjük, hogy egy tökéletes Alkotó létezése a priori bizonyítható, könnyűszerrel megoldhatóak, és csak látszólagos nehézségek lesznek, melyek abból fakadnak, hogy az ember a maga véges képességeivel képtelen nyomon követni a dolgok közötti, a végtelenbe nyúló összefüggéseket. De a te érvelésmódodat követve ezek a nehézségek mind valóságosak lesznek, mi több, ragaszkodnunk is kell valós voltukhoz, hiszen újabb példái annak, mennyire hasonló a világ az emberi művészet és mesterségek alkotásaihoz. Legalábbis azt kell elismerned, hogy számunkra, a mi korlátozott nézőpontunkból, lehetetlen megmondani, vajon ez a rendszere a világnak, tartalmaz-e bármilyen nagy fogyatékosságot, avagy megérdemli-e a komoly dicséretet, ha összehasonlítjuk más lehetséges, vagy akár valóságos rendszerekkel. Kijelentheti-e egy egyszerű parasztember, ha felolvassák neki az Aeneis-t, hogy ez a költemény teljesen hibátlan, vagy tulajdoníthatja-e neki az őt megillető rangot az emberi szellem alkotásai között, mikor ő soha nem látott semmiféle más műalkotást?
[ De ha ez a világ egy még oly tökéletes alkotás volna is, még mindig bizonytalan volna, hogy vajon a mű összes kiválóságai indokoltan tulajdoníthatóak-e az alkotónak. Ha megvizsgálunk egy hajót, milyen fenséges elgondolást alakíthatunk ki magunkban az ács tehetségéről, aki egy ilyen bonyolult, hasznos és szép szerkezetet épített? És mekkora lesz a meglepetésünk, ha azt találjuk, hogy ő egy együgyű mesterember, aki másokat utánzott, és lemásolt egy olyan művészetet, amely egymást követő korszakok hosszú során át, sokszori próbálgatás, tévedések, javítások, mérlegelések és viták során, fokozatosan fejlődött az általa elsajátított szintig? Lehet, hogy az Alkotó sokféle világot összeeszkábált és elrontott, egy örökkévalóságon keresztül, amíg végre ezt a rendszert kitalálta. Lehet, hogy sok munkát elpazarolt, sok eredménytelen próbálkozást tett, és a világteremtés művészetében végtelen sokáig fejlődött, lassan, de folyamatosan. Ilyen dolgokban ki dönthetné el, mi az igazság, vagy akár ki sejthetné, hol a valószínűség a nagyszámú javasolható, és a még több elgondolható hipotézis között? ]
És a te hipotézised alapján – folytatta Philo – egy valódi érvelésnek miféle szánalmas árnyékát produkálhatnád az Istenség egysége mellett? Nagyszámú ember együtt épít egy házat, vagy egy hajót, épít fel egy várost, vagy alkot egy közösséget. Miért ne szövetkezhetett volna több istenség egy világ kitervelésére és megalkotására? Ezzel csak annál jobban hasonlítanának az isteni dolgok az emberiekre. Ha hipotézisünkben több istenség között osztjuk meg a világ alkotásának munkáját, még inkább lehatároljuk minden egyes istenség attributumait , és megszabadulunk attól a túlságosan is nagy hatalomtól és tudástól, amelyet egy Istenségben kellene feltételeznünk, és amely teszerinted csakis az Istenség létezésének bizonyítékait gyengítené. És hogy ha ilyen ostoba és rossz teremtmények, mint amilyenek az emberek, gyakran mégis egyesülnek, hogy megalkossanak és kivitelezzenek valamilyen tervet, akkor mennyivel inkább megtehetik ezt azok az istenségek, vagy félistenek, akikről bízvást feltételezhetjük, hogy jó néhány fokkal tökéletesebbek az embereknél?
[ Az okok szükség nélküli szaporítása bizonyosan ellentétes az igaz filozófiával. Ámde ez az alapelv nem vonatkozik a jelen esetre. Hogyha teóriád már előzetesen bizonyította volna egy Istenség létezését, amely minden, az Univerzum létrehozásához szükséges attirubutummal rendelkezik, akkor, elismerem, fölösleges (habár nem abszurd) lenne feltételezni bármilyen más Istenség létezését. De amikor még kérdéses, hogy vajon mindezek az attribútumok együtt vannak-e meg egyetlen lényben, vagy pedig el vannak osztva több, egymástól független létezőben, akkor felmerül a kérdés: milyen természeti jelenség alapján állíthatjuk, hogy el tudjuk dönteni ezt? Amikor látjuk, hogy egy test a mérlegesen felemelkedik, akkor bizonyosak vagyunk benne, hogy a mérleg másik serpenyőjében, bármennyire is nem látjuk, van egy vele egyenlő súlyú test. Azonban még mindig indokoltan kétséges lesz számunkra, vajon ez a súly több egymástól különböző test összessége, vagy pedig egyetlen egységes tömeg lesz-e? És hogyha a szükséges súly nagyon nagy mértékben meghaladja mindazokat a súlyokat, melyeket egyetlen testben eddig tapasztaltunk, akkor az előbbi feltevés még valószínűbb és természetesebb lesz. Egy olyan hatalmas erővel és képességekkel rendelkező értelmes Lény, amely az Univerzum létrehozásához szükséges lenne, vagy, az ókori filozófusok nyelvén szólva, egy ilyen „csodalény”, túlmegy minden analógián vagy akár azon, amit egyáltalán fel tudunk fogni.]
De menjünk csak tovább Cleanthes! Gondold csak meg, az emberek halandóak, és nemzéssel újítják meg fajukat, ez pedig közös vonása valamennyi élőlénynek. A két nagy nem, a férfi és a nő – mondja Milton – elevenítik meg a világot. Miért kellene ezt az olyannyira egyetemes és alapvető vonását az élőlényeknek kizárnunk eme számos és korlátozott hatalmú istenség hipotéziséből? És íme a te elgondolásod most visszahozza nekünk az ókor „theogóniá”-ját!
És miért ne lehetne akkor a te Istenséged egy teljesen antropomorf lény? Miért ne állítsuk az istenséget, vagy istenségeket testi lényeknek, amelyeknek van szeme, orra, szája, füle, stb. Epikurosz azt gondolta, hogy soha senki sem látott értelmet másban, mint emberi testben, tehát az Isteneknek emberi alakjuk kell, hogy legyen. És ez az érvelés, amelyet oly megérdemelten nevetett ki Cicero, a te felfogásodat követve szilárd és a filozófiához méltó érv lesz!
Egyszóval Cleanthes, az, aki a te hipotézisedet követi, talán képes lesz megalapozottan állítani, vagy sejteni, hogy az Univerzum valamikor valami, a tudatos tervezéshez hasonló módon jött létre. De ezen az állásponton túl nem bizonyosodhat meg egyetlen további feltevésről sem az istenséget illetően, és ezután a maga teológiájának minden pontját csak a saját, teljesen szabadjára engedett szeszélye és hipotézisei alapján rögzítheti. Ez a világ, amennyire tudjuk, nagyon is gyarló és tökéletlen valamilyen magasabb mércéhez mérve, és lehet, hogy csak az első, nyers próbálkozása valamely gyermek istenségnek, aki azután, szégyenkezve gyenge teljesítménye fölött, félbehagyta aztán, és a nála magasabbrendű istenségek csak nevetnek rajta, de az is lehet, hogy csak egy már kiérdemesült Istenség öregkori, szenilis próbálkozása, és amióta ő elhalálozott, véletlenszerű módon működik tovább ama első impulzustól vagy mozgató erőtől hajtva, amelyet annakidején tőle kapott… Látom arcodon – fordult most Philo Demeához – hogy elborzadsz e különös feltevésektől. Ámde ezek, és még ezernyi ugyanilyen, Cleanthes feltevései, és nem az enyéim. Attól a pillanattól, hogy az Istenség attributumait végeseknek gondoljuk, ezeknek mindnek helye lehet hipotézisünkben. És a magam részéről én nem tudom feltételezni, hogy a teológiának egy ilyen vad és bizonytalan rendszere bármilyen vonatkozásban jobb lenne a semmilyen rendszernél.
Hát ezekhez a feltevéseknek nekem egyáltalán semmi közöm sincs! – kiáltotta Cleanthes. Azonban nem borzasztanak el, főleg akkor nem, ha olyan összefüggéstelenül merülnek fel, ahogyan te ontod őket magadból. Éppen ellenkezőleg, inkább örömmel töltenek el, mert azt látom, hogy még amikor képzeleted a legvégsőkig elereszted, akkor sem tudsz megszabadulni egy pillanatra sem az Univerzumban működő terv hipotézisétől, hanem minden ponton arra kényszerülsz, hogy ehhez a gondolathoz folyamodjál. Én tehát konokul ragaszkodom ehhez a ponthoz, melyet, íme, te is megengedsz nekem, s úgy fogom fel, hogy ez elégséges alapja a vallásnak.

(Fordította: Szalai Miklós)

--- Hume: Dialógusok...

Nincs hozzászólás to “David Hume: Dialógusok a természetes vallásról (Ötödik rész)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)