Kezdőlap » - V A L L Á S » -- keresztény gondolatok » Dr. Sarkadi Nagy Pál: A szeretet himnusza (Első rész)

Dr. Sarkadi Nagy Pál: A szeretet himnusza (Első rész)

18 október 2010

I. A SZERETET SZOLGÁL

“Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból” (1 Kor 13, 1-3)

1. Istentisztelet szeretet nélkül

A nyelveken szólás a korinthusi gyülekezetnek igen sokra értékelt kegyelmi ajándéka volt, mint Isten imádásának a legfeltűnőbb formája. Istentiszteleten gyakorolták. És aki nyelveken szólt, meg volt győződve arról, hogy nem embereknek szól, hanem Istennek beszél kibeszélhetetlen titkos dolgokat (l.Kor.14,3).
Ezzel az adománnyal egyébként maga Pál is rendelkezett: “Hálát adok Istennek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni” (l.Kor.14,18). De Pál ennél még többet is elért, hiszen ezt mondja magáról: “Hallottam kimondhatatlan beszédeket” (2Kor 12,4), olyan beszédeket, melyekét csak a mennyeiek értenek. Így, ha valaki, Pál véleményt mondhatott a nyelveken szólás értékéről.
Ezt a kegyelmi ajándékot azonban az öncélúság jellemezte. Az ember csak önmagáért gyakorolta, vele magát építette. És Pál elképzeli azt, hogy valaki az emberi beszédnek a legmagasabb fokára eljutva úgy beszélne, mint az angyalok a mennyben. De ha azt, amit beszél, nem a szeretet által mondaná, hanem beszédében csak magára gondolna, csak a maga hívő önzését, a maga nagyságát, dicsőségét keresné benne, értéktelen lenne. Olyanná lenne, mint a megütött ércdarab hangja, vagy a megpendített cimbalom. Mások számára nem lenne értelme és gyümölcse. A nyelveken szólás vallásos gyakorlatából kimaradt a másik ember. Aki gyakorolta, kegyességének központjába önmagát tette, és nem gondolt a gyülekezet építésére (l.Kor.12,12).
Ma a gyülekezetek istentiszteletének a gyakorlatában nincs benne a nyelveken szólás. De Pálnak a róla szóló tanítása számunkra egy alapigazságot fejez ki: az istentisztelet a másik ember szeretete nélkül értéktelen. Ezért figyelmezteti Jézus azt, aki adományát az oltárra vitte és megemlékezett arról, hogy viszonya az ő atyjafiával rendezetlen, hogy menyen el előbb és béküljön meg az ő atyjafiával (Mt.5,23-24).
Van olyan önző vallásosság, mely az Istent csak a maga számára igényli. Egész lélekkel keresi az Istent, de csak azért, hogy a saját üdvösségét megtalálja, külső és belső szükségeire segítséget kapjon. Ez a vallásos ember önzése, mely Krisztus evangéliumát hatástalanná teszi. Az Istennel való kapcsolatunkból nem lehet kihagyni a másik embert, a testvért. Az evangélium tanítása szerint: Nincs Atyánk testvér nélkül. Mert Isten a legnyomatékosabban éppen a vallásos embernek mondja: Urad és Istened vagyok, de úgy, mint a te testvérednek Ura és Istene. Istent nem igényelhetem csak a magam számára. Ezt tették a farizeusok: “Jaj néktek farizeusok, mert tizedet adtok a köményből, és ami nehezebb, az irgalmasságot elhagyjátok” (Mt.23,23). Az igazi kegyesség a két nagy parancsolatban áll előttünk, az Isten szeretete az ember szeretetétől elválaszthatatlan. Erre utal a próféta: “Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja, hogy pitvaraimat tapossátok. Pártoljátok az özvegyek és árvák ügyeit” (Ézs.1,12.17).
Sok bibliaolvasó ember nem tudja, hogy Jézus az utolsó vacsora alkalmával megmosta a tanítványok lábát.
Evés közben, Jézus tanítványai körében rabszolgamunkát végez. Alacsonyabbrendű munkát, mint a zsidó rabbik tanítványai, akik megmosták a mester lábát, de a mester nem mosta meg az övékét.
A tanítványok Ura és Mestere a lábmosás szolgai munkájával egy eddig érvényes rendet állít a fejetetejére.
“Ha lábaitokat megmosom, ti is kötelesek vagytok egymás lábait megmosni. Mert példát adtam nektek, hogy amiképpen én cselekedtem tiveletek, ti is aképpen cselekedjetek” (Jn.13,14-15).
Az úrvacsorában Jézus két parancsolata a legszorosabban összetartozik: “vegyétek, egyétek” és “amiképpen én cselekedtem veletek, ti is aképpen cselekedjetek.” A szereztetési igékben Jézus a tanítványoknak kenyeret és bort ad, hogy azt egyék, illetve igyák. A lábmosásban példát ad azzal a megbízással, hogy egymással ugyanazt cselekedjék, amit Jézus velük cselekedett.
Milyen kapcsolatban van a lábmosás az úrvacsora szereztetésével? Így felelhetnénk: Jézusnak a kenyérhez és a borhoz fűződő szava és a lábmosásban véghezvitt tette elválaszthatatlanul összetartoznak. A lábmosás, mint “kiegészítés” nem az úrvacsora mellett van, hanem annak szerves része. Így nemcsak Jézus szenvedése és halála, hanem szolgáló élete is beletartozik az úrvacsorai tanításba. A tanítvány a szolgáló szeretetben lesz Urához hasonló (Fil.3,10; 3,21; Róm.8,29).
Így a szeretet nemcsak az istentisztelettől, hanem az úrvacsorától is elválaszthatatlan. Az úrvacsorázó gyülekezet nem lehet csupán elfogadója Krisztus áldozatának, hanem azt tovább kell adnia kölcsönös szeretetben a gyülekezet minden tagjának. A lábmosás az úrvacsorát értelmező igehirdetés.
Kérdezhetnénk: vajon az 1Kor. 13 összefügg az úrvacsora szereztetési igéjével (lKor.11, 21-34)?
Mi történt Korinthusban? A szeretet nemcsak a nyelveken szólástól szakadt el, hanem az úrvacsorázó gyülekezettől is. A Krisztussal való közösség elszakadt a testvérekkel való szeretetközösségtől:
“Ki-ki a saját vacsoráját veszi elő és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik” (lKor.11,21). A gazdagok megszégyenítették a szegényeket: “Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét és megszégyenítitek azokat, akiknek nincsen? Mit mondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek!” (lKor.11,22).
A korinthusi gyülekezet úrvacsorázó közössége tehát az egymás iránt szeretetlen testvérek közössége lett és elfelejtette Krisztusnak az utolsó vacsorán a lábmosásban adott tanítását.
Az előbb elmondottakból következik Pál annyiszor félreértett kijelentésének helyes megértése: “Aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza a poharat, vétkezik az Úr teste és vére ellen” (lKor.11,27).
Ki eszik és iszik méltatlanul? Az, aki az Úr szeretetét elfogadta, de nem adta tovább a másik testvérnek. Akinek az Úr elengedte a nagyobb adósságot, annak el kell engednie a testvér kisebb tartozását. Aki a szeretetet elfogadja, annak a szeretetet kell szolgálnia.

Istenismeret szeretet nélkül

Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból” (1Kor 13, 1-3)

A próféta lstentől kijelentést kap, és ezt hirdeti a gyülekezetnek. Így az általa közölt ismeret a gyülekezet számára felbecsülhetetlen értékű.
Amikor az apostol az istenismeretről beszél, egy vallásos megismerésre gondol. És ismét elképzeli az elképzelhetetlent: valaki olyan próféta lenne, aki minden titkot ismer, eljutna az ismeret legmagasabb fokára, mindent tudna, úgy, mint maga az Isten. Megértené Isten tökéletes kijelentését, belátna Isten titkaiba, és azokat az embereknek hirdetné. De ha szeretet nem lenne benne, írja Pál, szolgálata semmit nem érne.
Az írástudókra azért mondott jajszavakat Jézus, mert ismeretük elszakadt a szeretettől. “Jaj néktek, mert felemésztitek az özvegyek házát” (Mt.23,14). Pál leveleinek több helyén olvassuk, hogy az ismeretet összekapcsolta a szeretettel. Sohasem csupán tiszta ismeretet közöl a gyülekezettel, hanem a “saját lelkét” is (vö. lThessz 2,4).
Krisztus az ítéletnapján megítéli a szeretet nélküli ismeretet: “Sokan mondják nekem ama napon: Uram Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e? És akkor vallást teszek, sohasem ismertelek titeket” (Mt.7,22-23). Ezért adja Pál a gyülekezetnek a tanácsot: “Kövessétek az igazságot szeretetben (Ef.4,15).
Az ember életének nagy kérdése, hogy ki vagy mi uralja gondolatait, hogy ki van hatással ismereteire. Az Ige beszél a Krisztus uralma alatt álló ismeretről: “Foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” (2Kor 10,5).
Gondolatainknak Krisztus uralma alá való helyezése annyit jelent, mint azokat a szeretet szolgálatába állítani. Mennyit szolgálhat Istennek az az ismeret, melyet a szeretet irányít, amely a szeretetnek szolgál! Amennyit rombolni tud az egyházban a Krisztustól elszakított ismeret, éppen annyit tud építeni a Krisztus által uralt, a szeretetet szolgáló ismeret.

Hit szeretet nélkül

Lehet hit szeretet nélkül? Lehet. A kettő egymástól való elszakítása gyakran megjelent a keresztyénségben. Egyet azonban meg kell jegyezni: itt nem a Krisztusban, mint Megváltóban vetett hitről van szó, hanem olyan hitről, mely erejénél fogva csodákra képes.
A Krisztustól elszakadt hit azonban hamis hit. Ezzel a hittel Júdás is hitt és cselekedett, mégsem ért vele semmit. Haszontalan az olyan hit, mely nem szeretet által munkálkodik. Valóban a keresztény életnek az a legnagyobb kísértése, hogy lehet hinni szeretet nélkül is. Jakab levele azért íratott meg többek között, mert voltak az ő idejében olyanok, akik hittek cselekedetek nélkül és így hittek szeretet nélkül.
Jakab és János hittek Jézusban, mégis szeretetlenek voltak, amikor tüzet kívántak Samáriára (Lk.9,54). Az igazi hit a szeretettől elválaszthatatlan, nem lehet egyik a másik nélkül, a hitnek szeretni kell, s a szeretetnek hinni kell.
Szeretet nélküli hite van annak, aki megelégszik az igazság elhívésével, s közömbös marad a felebarát iránt. Ezért beszél Pál ritkán magában a hitről. Legtöbbször a hitet valamihez kapcsolja, olykor a szeretethez (lThessz.3,1), olykor a reménységhez (lThessz.1,3), vagy a békességhez (2Tim 2,22).
De milyen a kapcsolat a hit és a szeretet között? Ezt a kapcsolatot a legszemléletesebben Pál a Gal.5,6-ban fejezi ki, ahol a szeretet által munkálkodó hitről beszél. Ezért nem igazi a szeretetlen hit (Jak 2,16).
Az ítélet napján lesznek olyanok, akik hittek szeretet nélkül, és akik ezt fogják mondani “Nem sok hatalmas dolgot tettünk-e a te nevedben?” (Mt.7,22). De ezt a hitet elítéli az Úr.
Az lKor.13-at azért nevezi Pál a szeretet kiváltképpen való útjának, mert a hit benne jut teljességre. A keresztény élet nem a hitben, hanem a szeretetben tetőződik. Nem az tölti be a törvényt, aki hisz, hanem aki szeret (Róm.13,21). Ezért ha a hit olyan naggyá nőne, hogy hegyeket tudna elmozdítani, akkor is értéktelen lenne szeretet nélkül.

Diakónia szeretet nélkül

Lehetséges-e a diakónia szeretet nélkül? (diakónia = szolgálat) A jótett és a szeretet nem tartoznak szükségképpen össze? Pál elénk állít valakit, aki elvégezte a szeretet legnagyobb tettét. Megtette azt, amit a gazdag ifjú nem tett meg. Van nagyobb szeretet annál, mintha valaki az egész vagyonát a szegényeknek adja? Jézus idejében a farizeusok gyakorolták a szeretet nélküli diakóníát. Ők mutatták meg, hogy valaki adakozhat, jót tehet szeretet helyett; hogy van olyan szolgálat, amely kitérés a szeretet elől. Hiszen lehet jótettet végezni tisztátalan indulatokkal. Mert van úgy, hogy adni könnyebb, mint szeretni és a jótett pótlék lesz a szeretet helyett.
Az evangélium egyik helyén elénk tárja a szeretet nélküli jótettet Júdásban, aki Jézus megkenetése ellen a szegények gondozása nevében tiltakozik.
Egyet meg kell itt jegyeznünk: a szeretet a jótettet magában foglalja, de nem merül ki benne. Már Luther megmondotta: “az adás a szeretet gyümölcse, de nem a szeretet maga”.
A szeretet olyan magatartás, melyben az ember nem csupán a kezét, hanem a szívét is nyújtja. Az adomány önmagában még nem jelenti azt, hogy benne a testvéri szeretet is megvan. Még akkor sem, ha valaki az egész vagyonát a szegényeknek adja.
De van olyan szolgálat, melyben az ember nemcsak javait, hanem az életét is odaadja másokért: mártírhalált hal. Hát nem ez a legmagasabb foka a szeretet odaadásának?
Minden időben voltak mártírok, akik meghaltak világnézetükért, politikai meggyőződésükért, valamely eszméért. Ennek a mártíriumnak az értékét senki nem akarja tagadni. De egyet meg kell állapítanunk: a keresztény mártírok nem csupán keresztény elvek miatt halnak meg, nem csak meggyőződésükért, hanem haláluknak indító oka Krisztus iránti szeretetük. Ebben különbőznek a kereszténymártírok a tragikus hősöktől. Ezeknek a mártíroknak a halálát a Krisztus fénye sugározza be, mert haláluk szeretetből történik. Lehet mártírhalált halni szeretetből, de szeretet nélkül is. Feljegyzések tanúsítják, hogy voltak olyanok az ősegyházban, akik mártírhaláluk előtt nem tudtak testvéreiknek megbocsátani. Az ilyen vértanúságot tartja az apostol értéktelennek.
A szeretet értéke nem csak abban van, amit ad, hanem abban is, ahogyan adja.
Jézus az ember iránti szeretetből adta magát halálra, az ő követésébe állott be Pál: “Ha kiontatom is italáldozatként, a ti hitetek áldozatánál, együtt örülök mindnyájatokkal” (Fil.2,17). Az élet szeretetben való odaadásáról beszél Jézus: “Senkiben sincs nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért” (Jn.15,13).
Mi az 1 Korinthusi levél 1-3 verseinek az értelme? Olyan új igazsággal állunk itt szemben, amely elkerülte a figyelmünket: minden a szeretetért van és mindennek a szeretetet kell szolgálnia. Ez az állítás viszont azt jelenti: minden a szolgálatért van, a másik ember szolgálatáért. Az istentisztelet, az istenismeret, a hit és a diakónia.
“Mert minden a tiétek, akár világ, akár élet, akár jelenvalók, akár következendők, minden a tiétek. Ti pedig a Krisztusé” (lKor.3,21-23).
Minden a miénk, de mivel mi a Krisztuséi vagyunk, semmi sem csak a miénk. A Krisztushoz való tartozás meghatározza viszonyomat mindenhez, amit Istentől kaptam. Krisztus nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. És aki az Ő követésébe beáll, a mindeneket szolgáló élet mintaképét követi.
Pál egyszer azt írta a Filippibelieknek “Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban” (Fil.2,4-5).
Hol történt az egyház életében a kisiklás? Az egyház elfelejtette ezt, és Istennek az előbb felsorolt ajándékait öncélúan csak magáért használta, vagy sokszor a vallásos ember önzésének a szekerébe fogta.

II. A SZERETET GYŐZ

A szeretet hosszútűrő, jóságos; a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem háborodik fel, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (1Kor. 13. 4-7)

Ebben a néhány versben feltűnik számunkra, hogy mennyi akadály tornyosul a szeretet elé. A három versben tizenöt ige van. És négyszer fordul elő a “mindent” szócska.
Alig születik meg a szeretet, máris harcban áll a szeretet ellenségeivel, akiket le kell győznie. A világ tele van irigységgel. gyűlölettel, rosszakarattal. És a szeretetnek fel kell vennie a harcot ezekkel. A szeretet győzelme két síkon megy végbe:
1. Annak, aki szeretni akar, le kell győznie azt az ellenséget, mely magában a szeretni akaró emberben van. A mi bűnös természetünkben a szeretetet semmi sem segíti, hanem minden akadályozza. Ezért mondja a Heidelbergi Káté:
“Természetnél fogva hajlandó vagyok felebarátomat gyűlölni.”
2. De győzelmet kell aratnunk azokon az embereken is, akiket szeretni akarunk. Gyakran még a legjobbak is próbára teszik szeretetünket.
A 4-7 versekben leírja Pál azt amit a szeretet nem tesz, és azt, amit a szeretet tesz. Különös, hogy nemcsak azzal lehet másokat szeretni. amit teszünk, hanem azzal is, amit nem teszünk. Miért írja le Pál olyan részletesen azt, hogy a szeretet mit nem tesz? Azért, mert tanítani akar arra, hogy nemcsak a szerető ember tette számit, hanem a szerető ember személye is. Nem tud szeretni az, aki irigykedik, kérkedik, felfuvalkodik és a maga hasznát keresi.
Nézzük meg röviden Pált, mint magánembert. Azt, hogy szeretetét hogyan gyakorolta. Mit látunk Pálnál? Élete sugározta-e azt a szeretetet, melyet tanított? Így is mondhatnánk, Pál szeretetreméltó ember volt. Ezt a Filemonhoz írt levélben látjuk a legjobban.
Milyen jó, hogy a nagy missziói levelek mellett ez a magánlevél is ott van Pál leveleinek sorában. Ez a levél nem vezet be bennünket a hit központjába. A forrásról, melyből a vizet merítjük, nincs benne szó. De a levél értesít minket arról, hogy Pál mint magánember, hogyan viszonyul egy másik emberhez.
Az első, amit meglátunk az, hogy Pál milyen szeretetreméltó ember vo1t. Hogyan mondja el Filemonnak azt, amit akar?
Vannak emberek, akiket komoly keresztényeknek ismerünk, de mint emberek taszítóan hatnak ránk. Hitvallásukkal nincs baj, hitük is élő hit.
Egyetértünk azzal, amit vallásos kérdésekre mondanak. De szerencsének tartjuk, hogy nem élünk a közelükben. Úgy érezzük, hogy Krisztus követése a közelükben nehezebb lenne.
Ugyanakkor ismerünk világi embereket, akiknek a szeretetreméltósága megérintette a szívünket. Egyszer elgondolkozhatnánk azon, hogy mi a benyomása rólunk azoknak, akikkel naponta találkozunk. Kereszténységünk vonzó vagy taszító hatással van rájuk?
Egy nem szeretetreméltó ember is tehet jót, mondhat jó, gyógyító szavakat. Tehet Istennek tetsző dolgokat. De ha mindezt szeretetreméltó módon tenné, hatása nem lenne nagyobb? Sokszor elfelejtjük, hogy vannak emberek. akikre éppen a külső, jelentéktelennek látszó dolgok gyakorolnak döntő befolyást.
Sokaknak az elidegenedése az egyháztól és a kereszténységtől nem a keresztény igazságoktól való eltávolodása miatt van, hanem amiatt, hogy a keresztény emberek nem szeretetreméltó emberek.
Abból, hogy kisebb dolgokat hogyan teszünk meg, következtetnek az emberek kereszténységünk valóságára és erejére.
Egy híres prédikátorról feljegyezték, hogy egyszer egy börtönből szabadult ember kereste fel. Sokat beszélt hozzá, de arcának egy vonása sem árulta el, hogy beszéde hatást gyakorolt volna rá.
De a beszélgetés után az ember megváltozott. Amikor az okot tőle megkérdezték ezt mondta: “Amit az úr nekem mondott. már nem tudom, de az, hogy beszéde végén kezét barátságosan a vállamra tette, megváltoztatott.”
Kérdezhetnénk: nem azért beszélt Pál olyan részletesen a szeretet módjáról. mert tudta, hogy nemcsak az a kérdés, hogy egy tettet megteszek-e, hanem az is, hogyan teszem meg.
Ugyanazt teheti két ember, vagy ugyanazt mondhatja két ember és mégis milyen különböző hatással lehetnek reánk. Miért? Mert a tett végrehajtási módja a különböző.
Jézus az emberek számára könnyűvé tette, hogy szeressék. És Pál apostol tőle tanult. Úgy érezzük, hogy Filemonnak Pál kérését nem volt nehéz teljesíteni.
Onézimosz, a rabszolga. a keresztény Filemon házához került, de ott nem lett kereszténnyé.
És egyszer találkozott Pállal, akinek a hatása alatt Krisztus tanítványa lett. Úgy hiszem. hogy nem Pál tanítása nyerte meg, hiszen erről előbb Filemonnál is hallott, hanem Pá! szeretete Nem beszélhetünk a szeretetről mint misszióról? Szavaink hitelüket vesztették, szeretetünk látható igehirdetésére szomjazik a világ. Hideg, barátságtalan, merev keresztények nem alkalmasok arra, hogy az embereket Krisztushoz vezessék.
Számunkra az igazság méginkább nyilvánvalóvá lesz, ha megnézzük Pálnál a Lélek gyümölcsét.
A Lélek gyümölcse pedig: „Szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal 5,22) Ezeket a gyümölcsöket inkább “tapasztalni” lehet, mint meghatározni. Ezek a gyümölcsök nem tettek, hanem “részei” a tetteknek, melyek megvilágítják őket és ízt adnak nékik.
Jézusnál nemcsak az volt a feltűnő, amit tett, hanem sokkal inkább az, hogy gazdag életével átsugározta tetteit. Ez a “fény” nyerte meg az embereket számára. Ezért a cselekedetek értéke az ember személyiségében van. A világ a szeretetet sugárzó emberek után szomjazik, akiknek életéből úgy folynak a tettek, mint a patakok a hegyi forrásokból.
Isten szeretetét nem lehetett könyvben leírni. A szeretetet látni kell. Ezért Isten az Ő szeretetét egy élő személyben jelentette ki. Krisztus az Ö legnagyobb kijelentése. A szeretet benne nem eszménykép, a szeretet valóság, az Ige testet öltése.
Jézus a szeretet fogalmát saját életével mutatta meg. A keresztény szeretet a Krisztus példája nyomán megélt szeretet.
Jézus rövid élete alatt nem tehetett meg mindent, amit meg kellett volna tenni, de életével kijelentette a szeretet igazi természetét. Ha valaki reá néz, reá hallgat, vele él, az tudja, hogy mi a szeretet. Ezért írja Pál, “az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban” (Fil 2,5). Jézus a szeretetet élete központjába helyezte, és azt kéri tőlünk, hogy mi is azt tegyük.

-- keresztény gondolatok

3 Comments to “Dr. Sarkadi Nagy Pál: A szeretet himnusza (Első rész)”

  1. Az emberek szeretete mindig gyűlölettől terhes.Isten úgy szeret minket,mint a nap szeretete jóra és rosszra egyaránt kiárad.Az emberek mindig viszonzást várnak és ha nem kapnak szeretetük gyűlöletté változik.

  2. Minél TÖBBET adsz annál TÖBBET kapsz

  3. Engedjék meg, hogy ajánljak egy könyvet, amely hasonló témát boncolgat:
    Akkor is karácsony volt: 1944
    Dobos Marianne interjúival arra tesz kísérletet, hogy beszélgetőtársai megnyilatkozásaival igazolja: legyen bár az ember keresztény, zsidó, mohamedán, hindu, a szeretet lelkiismereti kérdés.
    http://konyv-konyvek.hu/akkor_is_karacsony

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)