Kezdőlap » Versek - Kovács Daniela rovata » Émile Verhaeren: MÍG KÜSZÖBÜNKRE KÜNN

Émile Verhaeren: MÍG KÜSZÖBÜNKRE KÜNN

30 április 2011

Míg küszöbünkre künn a sűrű hó szitálja
gyémántos gyöngyeit,
a szomszédos szobán bolyongó lépteid
zenélnek meg-megállva.

A tükröt elhúzod – szárnyát behajtva tán –
az ablakmélyedéstől,
s a hosszú kulcscsomó szekrényed ajtaján
hintázva leng le és föl.

Hallom, amint íme, fölszítod a tüzet,
élesztgeted parazsát,
s a hallgatag falak körül elrendezed
a székek hallgatását.

Letörlöd a magas, karcsú-lábú kosár
szélén a porszemecskét,
s gyűrűdhöz érve most megkoccan egy pohár
és cseng s tovább remeg még.

S ma este boldogabb öröm, mint bármikor,
hogy gyöngéden jelen vagy;
közel vagy, érzem és – nem látlak bár sehol –
hallom: mindig velem vagy.

Ford: Szegzárdy-Csengery József

Versek - Kovács Daniela rovata

Nincs hozzászólás to “Émile Verhaeren: MÍG KÜSZÖBÜNKRE KÜNN”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)