Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- próza » Ernest Hemingway: Macska az esőben

Ernest Hemingway: Macska az esőben

23 július 2016

hemingwayCsak két amerikai lakott a szállodában. Nem ismertek senkit azok közül, akikkel a lépcsőn, szobájukból menet és visszajövet találkoztak. Második emeleti szobájuk a tengerre nézett.
Meg a parkra és a háborús emlékműre. Nagy pálmák és zöld padok voltak a parkban. Jó időben mindig megjelent itt egy művész a festőállványával. A művészek szerették a pálmák vonalát, a parkra néző szállodák élénk színeit és a tengert. Az olaszok messzi vidékről eljöttek, hogy megnézzék a háborús emlékművet. Bronzból készült, és csillogott az esőben. Esett. A pálmafákról csöpögött az eső. A víz, tócsákban állt a kavicsos utakon. A hullám hosszú vonala megtört az esőben és visszasiklott a partról, azután megint feljött, s hosszú vonala megtört az esőben. A gépkocsik eltűntek az emlékmű melletti térről. A tér túlsó oldalán a kávéház ajtajában egy fiú állt, bámult ki az üres térre.
Az amerikai asszony az ablaknál állt s kinézett. Kinn, éppen az ablakuk alatt egy macska kuporgott egyik csöpögő asztal alatt. A macska igyekezett úgy összekuporodni, hogy ne csöpögjön rá a víz.
— Lemegyek és felhozom azt a cicát — mondta az amerikai asszony.
— Majd én — ajánlkozott a férj az ágyból.
— Nem, majd én. Szegény cica igyekszik szárazon maradni az asztal alatt.
A férj tovább olvasott, két párnával feltámasztva, az ágy végében.
— Meg ne ázz — mondta.
Az asszony lement, a szállodatulajdonos pedig felállt és meghajolt, mikor elhaladt az iroda előtt. A tulajdonos öreg, nagyon magas ember volt. Íróasztala az iroda túlsó végében állt.
— Il piove — mondta az asszony. Szerette a szállodást.
— Sí, sí, Signora, brutto tempo. Nagyon rossz idő van.
Íróasztala mögött állt, a sötét szoba túlsó végében. Az asszonynak tetszett. Tetszett halálos komolysága, amivel a panaszokat fogadta. Tetszett a méltósága. Tetszett, ahogy őt szolgálni igyekezett. Tetszett neki szállodáshoz méltó magatartása. Tetszett öreg, széles arca és nagy keze.
Ezzel az érzéssel nyitotta ki az ajtót és nézett ki. Még jobban zuhogott. Egy gumiköpenyes ember vágott át a téren a kávéházba.
A macska jobb felé, túl a sarkon lehet valamerre. Talán odajuthat az eresz alatt. Amint ott állt az ajtóban, egy ernyő nyílt ki mögötte. A szobalányuk hozta.
— Nem szabad megáznia — mondta olaszul és mosolygott. A szállodás küldte, természetesen.
A szobalány tartotta az ernyőt, végigmentek a kavicsos úton, míg az ablakuk alá nem értek. Az asztal ott állt, fényes zöldre mosta az eső, de a macska eltűnt. Az asszony hirtelen csalódást érzett. A szobalány ránézett.
— Ha perduto qualque cosa, Signora?
— Egy macska volt itt — mondta az amerikai asszony.
— Egy macska?
— Sí, il gatto.
— Macska? — nevetett a szobalány. — Macska az esőben?
— Igen — mondta az asszony –, az asztal alatt. — Aztán: — Ó, annyira szerettem volna. Szerettem volna egy cicát.
A szobalány arca megfeszült, mikor angolul beszélt.
— Jöjjön, Signora — mondta. — Vissza kell mennünk. Megázunk.
— Igen, igen — mondta az amerikai asszony.
Visszamentek a kavicsos úton, és beléptek az ajtón. A szobalány kinn maradt, hogy becsukja az ernyőt. Mikor az amerikai asszony elment az iroda előtt, a padrone meghajolt az asztal mögött. Az asszony valahogy nagyon kicsinek és feszesnek érezte magát belül. A padrone miatt érezte magát nagyon kicsinek és ugyanakkor igazán fontosnak. Egy pillanatig úgy érezte, hogy ő rendkívül fontos. Felment a lépcsőn, kinyitotta a szoba ajtaját. George az ágyon feküdt, olvasott.
— Megvan a macska? — kérdezte, s letette a könyvet.
— Eltűnt.
— Vajon hova mehetett? — mondta a férfi, és szeme elkalandozott a könyvről.
Az asszony leült az ágyra.
— Annyira szerettem volna — mondta. — Nem tudom, mért szerettem volna annyira. Szerettem volna azt a szegény cicát. Nem jó szegény cicának lenni az esőben.
George ismét olvasott.
Az asszony átment a szobán, leült a toalettasztal tükre elé, és a kézitükörben nézegette magát. Vizsgálgatta a profilját, először az egyik oldalról, majd a másikról. Azután a tarkóját és a nyakát tanulmányozta.
— Nem gondolod, hogy jó volna megnöveszteni a hajamat? — kérdezte, s megint a profilját nézte.
George felpillantott, s látta az asszony fiúsra nyírt tarkóját.
— Nekem úgy tetszik, ahogy van.
— Úgy unom már — mondta az asszony. — Úgy unom már, hogy olyan vagyok, mint egy fiú.
George megfordult az ágyon. Nem vette le szemét az asszonyról, mióta az beszélni kezdett.
— Veszettül csinos vagy — mondta.
Az asszony letette a tükröt a toalettasztalra, odament az ablakhoz és kinézett. Sötétedett.
— Szeretném szorosan és simán hátrafogni a hajamat, és hátul jó nagy kontyba tűzni, hogy érezzem a súlyát — mondta. — Szeretném, ha egy cica ülne az ölemben és dorombolna, mikor simogatom.
— Igen? — mondta George az ágyból.
— És szeretnék a saját ezüstömmel ebédelni, és gyertyákat szeretnék. És szeretném, ha tavasz lenne, szeretném kifésülni a hajam egy tükör előtt, szeretnék egy cicát, és szeretnék egypár új ruhát.
— Ó, hallgass már, és keress valami olvasnivalót — mondta George. Megint olvasott.
Felesége kinézett az ablakon. Most már egészen sötét volt, s még mindig esett a pálmafák között.
— Macska mindenképpen kell — mondta. Macska kell. Egy macska kell most. Ha nem lehet hosszú hajam, meg más örömem, macskám azért lehet.
George nem figyelt oda. Könyvét olvasta. Felesége kinézett az ablakon a tér kivilágított részeire.
Valaki kopogott az ajtón.
— Avanti — mondta George. Felnézett a könyvéből.
A szobalány állt az ajtóban. Nagy cirmos cicát szorított erősen magához, s lógatta le maga mellett.
— Bocsánatot kérek — mondta –, a padrone kérte, hogy hozzam ezt fel a Signorának.

-- próza

Nincs hozzászólás to “Ernest Hemingway: Macska az esőben”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)