Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- próza » H. G. Wells: A kristálytojás

H. G. Wells: A kristálytojás

18 június 2016

WellsLondon egyik utcájában egy éve még apró, mocskos butikra bukkant az ember, felette viharvert, sárga betűk hirdették: C. Cave Természetbúvár és Régiségkereskedő. A kirakatban a legkülönbözőbb dolgokat lehetett látni. Volt ott elefántagyar, hiányos sakk-készlet, üveggyöngy, kard, egy teli doboz műszem, két tigris és egy emberi koponya, számos molyette, kitömött majom – az egyik még egy lámpát is tartott -, régimódi vitrin, valami légymaszatos strucctojásszerűség, néhány horgászfelszerelés, végül egy rendkívül mocskos, üres akvárium. Történetünk kezdetén még egy tojás alakú, ragyogóra csiszolt kristálydarab egészítette ki a gyűjteményt. A kirakat előtt pedig két ember nézegette a kristályt: az egyik magas, vékonydongájú pap volt, a másik pedig egy szerényen öltözött, fekete szakállas, sötét bőrű fiatalember. A sötét bőrű fiatalember heves mozdulatokkal magyarázott valamit, s úgy látszik, rá akarta bírni a másikat, hogy vegye meg a kristálydarabot.
Mialatt ezek odakünn vitatkoztak, Mr. Cave a butik mögötti lakásából belépett a boltba. Éppen befejezte a teázást, s szakállán még ott díszelegtek a vajas kenyér nyomai. Mikor észrevette, mi köti le a két ember figyelmét, egyszerre megnyúlt az arca. Bűntudatosan pillantott hátra a lakás felé, s halkan bezárta az ajtót. Haja piszkosszürke volt; kopott, kék zsakettet viselt, fején ósdi köcsögkalapot, s mindezt csámpás posztópapucs zárta le. Csak állt és figyelte a két vitatkozót. Az egyházi férfiú mélyen belekotort nadrágzsebébe, megszámolta a maroknyi pénzt, s teli szájjal, elégedetten mosolygott társára. Mikor beléptek a boltba, Mr. Cave még levertebbnek látszott.
A pap köntörfalazás nélkül nekiszegezte a kérdést: mennyibe kerül a kristálytojás? Mr. Cave idegesen a lakásajtó felé pillantott, s kijelentette: a kristálytojás ára öt font. A lelkész tiltakozott a magas ár ellen; sem a barátjának, mondotta, sem Mr. Cave-nek nem érhet ennyit. Ez az ár valóban sokkal magasabb volt, mint amilyet Mr. Cave kérni akart, mikor a kristályt beszerezte. Ekkor alkudozni próbáltak. Végül Mr. Cave kitárta az utcai ajtót:
– Öt font az ára – mondta, mintha meg akarná kímélni magát a hiábavaló vitatkozástól. Ekkor a lakásba vezető üvegajtó mögött megjelent egy nőszemély, s kíváncsian végigmérte a két vevőt.
– Öt font az ára – mondta Mr. Cave, s hangja megremegett.
Mindeddig a füstös képű fiatalember nem szólt egy szót sem, csak Cave-et figyelte állhatatosan. Most megszólalt:
– Adja meg neki az öt fontot – mondta.
A pap a fiatalemberre pillantott, hogy lássa, nem tréfál-e, majd újra Mr. Cave-re nézett, s észrevette, milyen sápadt az öreg arca.
– Ez rengeteg ám! – mondta, majd zsebébe nyúlt, s kezdte összekaparni minden pénzkészletét. Másfél fontnál alig talált többet, s ekkor társához fordult, akivel úgy látszik, meghitt viszonyban lehetett. Ez alkalmat adott Mr. Cave-nek arra, hogy összeszedje gondolatait, s izgatottan kezdte magyarázni, hogy szó, ami szó, a kristályt tulajdonképpen nem is tudja eladni. A két vevő persze elképedt, s szemére vetették, miért nem gondolta meg előbb, mielőtt alkudozni kezdtek vele. Mr. Cave zavarba jött, de makacsul kitartott amellett, hogy nem rendelkezhetik a kristálytojással, mert egy vevő már jelentkezett aznap, aki feltételesen le is foglalta. Azok ketten pedig, miután azt hitték, hogy az öreg még feljebb akarja srófolni az árat, úgy tettek, mintha ki akarnának menni a boltból. Ám ebben a pillanatban kinyílt a lakásba vezető ajtó, s az előbbi sötét hajzat és malacszem tulajdonosnője megjelent.
Durva arcú, vaskos nőszemély volt, fiatalabb és sokkal magasabb Mr. Cave-nél. Nehézkesen mozgott, arca pedig szederjes volt.
– A kristály igenis eladó! – mondta. – És öt font éppen elég érte. Cave, én nem tudom, mi ütött beléd, hogy nem fogadod el az urak ajánlatát!
Mr. Cave megzavarodva a hirtelen beavatkozás miatt, pápaszeme fölött dühösen nézett az asszonyra, s különösebb meggyőződés nélkül hangoztatta, hogy joga van a boltját úgy vezetni, ahogy jónak látja. Erre aztán kitört a veszekedés. A két vevő mulatságosnak találta, és érdeklődéssel figyelte a jelenetet, s alkalomadtán ők is közbeszóltak, Mrs. Cave pártját fogva. Mr. Cave, bármennyire is sarokba szorították, nem tágított zavaros és valószínűtlen meséjétől, hogy valaki ma reggel érdeklődött a kristály után. Egyre görcsösebben magyarázott, s állhatatosan ragaszkodott álláspontjához. A különös vitának a fiatal keleti vetett véget. Azt mondta, két napon belül majd jelentkeznek, hogy tisztességes előnyt adjanak az állítólagos érdeklődőnek.
– De akkor aztán ragaszkodunk az öt fonthoz – jelentette ki a lelkész.
Mrs. Cave férje helyett is mentegetőzött, és megmagyarázta nekik, hogy az ura bizony néha bogaras; s mikor a két vevő távozott, azok ketten a boltban szabadon folytatták a kínos esettel kapcsolatos perpatvarukat.
Mrs. Cave bizony nem türtőztette magát, mikor férjét kezelésbe vette. A szegény kis öreg remegett a felindultságtól, teljesen összezavarta az érveit, s egyrészt azt állította, hogy akadt egy másik vevője, másrészt, mondta, a kristály bőven megér tíz aranyat is.
– Akkor mért kértél öt fontot? – mondta az asszony.
– Bízd csak rám a boltot, úgy vezetem, ahogy jónak látom! – felelte Mr. Cave.
Mr. Cave mostohalányával és mostohafiával élt együtt, így aztán este a vacsoránál újból felhánytorgatták az ügyet. Egyikük sem tartotta valami nagyra Mr. Cave üzletvezetését, s ezzel a mai ostobasággal betelt a pohár.
– Szerintem már más ajánlatokat is visszautasított – jelentette ki mostohafia, egy tizennyolc éves, nyakigláb kamasz.
– De öt fontot! – szörnyülködött a másik mostohagyerek, egy nagyszájú, huszonhat éves fiatal nőszemély.
Mr. Cave elég nyomorúságos válaszokat adott; nem túl meggyőzően motyogta, hogy üzleti dolgait ő érti a legjobban. Azok addig beszéltek neki, míg végül félbehagyta az étkezést, s űzötten kimenekült a szobából, hogy éjszakára bezárja a boltot. Füle égett, pápaszeme mögött könnyek csillogtak, s így bosszankodott:
– Mért is hagytam ezt a kristályt olyan sokáig a kirakatban? Ilyen őrültséget! – Egyre csak ez járt a fejében, és sokáig nem tudott semmit kitalálni, miként kerülje el a kristály eladását.
Vacsora után a két mostohagyerek kicsípte magát, és elment hazulról, felesége pedig visszavonult az emeletre, hogy egy forró limonádé mellett átgondolja a kristályüzlet távlatait. Mr. Cave pedig bement a boltba, késő éjszakáig ott is maradt, állítólag azért, hogy egy aranyhal-medencébe díszköveket helyezzen el; valójában egy titkos tervét akarta megvalósítani, amiről később majd bővebben szólunk.
Másnap reggel Mrs. Cave észrevette, hogy a kristályt eltávolították a kirakatból; néhány öreg halászati könyv mögött rejtőzött. Erre ő feltűnő helyre visszatette a kirakatba. Ám a további szóváltásnak elejét vette egy ideges fejfájás; az asszonynak most nem volt kedve veszekedni, Mr. Cave-nek pedig máskor sem.
A nap nem telt valami kellemesen. Mr. Cave, ha lehet, még szórakozottabb volt, mint rendesen, azonkívül szokatlanul ingerülten viselkedett. Délután, mikor felesége szokásához híven lepihent, az öreg ismét eltávolította a kristályt a kirakatból.
Másnap Mr. Cave-nek egy macskacápa-szállítmányt kellett átadnia valamelyik orvosi fakultáson, ahol boncoláshoz volt szükségük erre az árura. Férje távollétében Mrs. Cave gondolatai ismét a kristályra terelődtek, és már be is osztotta, miként fogja elkölteni az öt fontot, mely tisztára talált pénz. Terveiben néhány igen kellemes dolog szerepelt, többek között egy zöld selyemruha s egy richmondi kirándulás – mikor az utcai ajtó feletti csengő megszólalt, s beszólította az üzletbe. A látogató egy magántanító volt, aki vizsgákra készített elő fiatalembereket, s most panaszkodott, hogy Cave-ék nem szerezték be a tegnap megrendelt békákat. Mrs. Cave nem helyeselte, hogy férje ilyesfajta cikkekkel is foglalkozik, s a veszedelmes, kiabáló úriember, rövid szóváltás után, a maga részéről teljesen nyugodtan visszavonult. Mrs. Cave pedig önkéntelenül a kirakatra pillantott, hiszen ha látta a kristályt, lelki szemei előtt azonnal felderengtek ötfontos álmai. Hogy elképedt, mikor észrevette, hogy a kristálynak hűlt helye! Azonnal megnézte a pult alatti láda mögött, ahol tegnap rábukkant. Ott sem volt. Ekkor lázas kutató hadjáratba kezdett.
Mikor Mr. Cave a cápaüzletet elintézve, háromnegyed kettő tájt hazatért, a következő kép tárult elé: a feldúlt üzlethelyiségben felesége négykézláb és bőszen matatott a pult alatt, az állattömő holmik között. Az asszony vörös és mérges arca felbukkant a pult mögött, mikor a csilingelés férje visszatértét jelezte, majd haladéktalanul és szemrehányóan nekiszegezte a kérdést:
– Hová dugtad?
– Hová dugtam? Micsodát?
– Hát a kristályt!
Mr. Cave szemmel láthatóan megdöbbenve a kirakathoz rohant.
– Nincs itt? Jóságos Isten! Mi lett vele?
Ugyanakkor lépett be Mr. Cave mostohafia a belső szobából; néhány perccel Mr. Cave előtt jött haza, s csak úgy ontotta a szitkokat. Egy használtbútor-kereskedőnél dolgozott, itt az utcában, hazajárt ebédelni, s most dühöngött, hogy az ebéd még nincs az asztalon. De mikor megtudta, hogy a kristály eltűnt, az ebédről is megfeledkezett, s minden dühe anyjáról a mostohaapjára irányult. Persze, anyjával együtt azonnal arra gondoltak, hogy az öreg elrejtette a kristályt. De Mr. Cave állhatatosan tagadta, hogy bármit is tud a kristály sorsáról, még azt is készségesen felajánlotta, hogy közjegyző előtt, okmánybélyeggel ellátott írásbeli nyilatkozatot ad a dologról – végül pedig odáig merészkedett, hogy feleségét és mostohafiát vádolta: bizonyára ők vitték el a kristályt, hogy háta mögött eladják. Ezzel aztán felettébb elkeseredett és heves vita kezdődött, melynek betetőzéseként Mrs. Cave rendkívül ideges állapotba került, középütt járt az idegroham és ámokfutás között, fia pedig mindezek miatt fél órát késett a bútorkereskedésből. Mr. Cave felesége érzelemkitörései elől a boltba menekült.
Este szenvedélymentesebben, bíráskodó szellemben, s Mr. Cave mostohalányának elnökletével újra megtárgyalták az ügyet. A vacsora menete nem volt éppen szerencsés, s kínos jelenettel végződött. Mr. Cave megnyitotta felháborodásának zsilipjeit, s az ajtót hevesen bevágta maga mögött, kivonult a szobából. A család többi tagját most már nem zavarta Mr. Cave jelenléte, szabadon pocskondiázták az öreget, majd az egész házat, padlástól a pincéig tűvé tették, hátha rábukkannak a kristályra.
Másnap ismét beállított a két vevő. Mrs. Cave úgyszólván könnyek között fogadta a látogatókat. Szipogva mesélte, hogy azt senki sem tudja elképzelni, mit kellett neki már kiállnia attól a Cave-től házasságnak nevezett zarándokútja során… S az eltűnt kristályról is összezagyvált valamit. A lelkész s a keleti fiatalember halkan egymásra nevettek, s kijelentették, hogy ez valóban nagyon különös. Mikor úgy látszott, hogy Mrs. Cave élete teljes történetének ismertetésére készül, el akarták hagyni a boltot. Mire Mrs. Cave, még mindig reménykedve, a lelkész címét kérte, hogy értesíteni tudja, ha Cave-ből mégis sikerül valamit kicsikarni. A lelkész nyomban megadta a címét, de a cédula, úgy látszik, elkallódott, s Mrs. Cave később egyáltalán nem tudott visszaemlékezni a címre.
Aznap este a Cave család érzelemkitörései teljesen kimerültek, s Mr. Cave, aki délután nem volt otthon, vacsora közben búskomoran elkülönült a többiektől; ám ezt a hangulatot még mindig kellemesnek lehetett nevezni az elmúlt napok szenvedélyes háborgásaihoz képest. Egy darabig nagyon feszült volt a légkör a Cave házban, de sem a kristály, sem a vevők nem bukkantak fel többé.
Nos hát, ne szépítsük tovább a dolgot, s valljuk be, hogy az öreg Mr. Cave hazudott. Nagyon is jól tudta ő, hova lett a kristály. A Westbourne Streeten volt, a Szent Katalin kórházban, Mr. Jacoby Wace tanársegéd szobájában. Ott állt egy pohárszéken, fekete bársonnyal félig letakarva, egy palack amerikai whisky mellett. Valójában e történet részletei is Mr. Wace-től erednek. Cave a kristályt abba a zsákba rejtette, amelyben a cápát a kórházba vitte, s könyörgött, hogy az ifjú kutató tegye el neki ezt az apróságot. Mr. Wace először kissé habozott. Cave-vel elég különös kapcsolatban volt. A fiatal orvos előszeretettel tanulmányozta a furcsa embertípusokat, már többször meg is hívta az öreget egy kis borozásra szivarfüst mellett, hogy Cave kifejthesse elég mulatságos nézeteit az életről általában, a feleségéről pedig annál részletesebben. Az orvos már Mrs. Cave-vel is találkozott, mikor egyszer-kétszer beszólt a boltba, s az öreg nem volt otthon. Így aztán tudott az örökös zaklatásról, mely Cave-nek kijutott, s miután igazságosan mérlegelte a dolgot, úgy döntött, hogy menedéket nyújt a kristálynak. Mr. Cave megígérte, hogy megmagyarázza, miért ragaszkodik oly bolondul a kristályhoz, de már előre megmondott annyit, hogy látomások jelentek meg benne. S még aznap meglátogatta az orvost.
Elég bonyolult történetet adott elő. Mint mondotta, a kristályt más furcsaságokkal együtt egy ritkaságkereskedő árverésén szerezte, s miután fogalma sem volt, mi lehet az értéke, kitette a kirakatba, s tíz shillingben szabta meg az árát. Ezen az áron hónapokig a nyakán maradt, s már éppen arra gondolt, hogy leszállítja az árát, mikor különös felfedezésre bukkant.
Akkoriban nagyon rossz egészségi állapotban volt – s nem szabad elfelejteni, hogy későbbi élményei során ellenállóképessége tovább is csökkent -, és nagyon elkeserítette, hogy felesége és mostohagyermekei semmibe veszik, és rosszul bánnak vele. Felesége hiú, tékozló, szívtelen asszony, s titokban egyre szenvedélyesebben ivott. Mostohalánya közönséges volt és öntelt, mostohafia pedig mélységesen utálta Mr. Cave-et, s minden lehető alkalommal kifejezésre juttatta utálatát. Az üzleti ügyek is igen nyomasztották az öreget, s Mr. Wace szerint alkalomadtán ő maga sem vetette meg az itókát.
Mr. Cave jómódban nőtt fel, gondos nevelésben részesült, s most néha heteken át állandóan búskomorságban s álmatlanságban szenvedett. Félt, hogy felkölti a családot, tehát éjjelente, mikor fejében már elviselhetetlenül kavarogtak a gondolatok, szép halkan felkelt felesége mellől, s bolyongani kezdett a házban. S egy augusztus végi hajnalon három óra körül véletlenül betévedt a boltba.
A mocskos kis helyiségben koromsötét volt, csupán az egyik sarokból tört elő valami szokatlan ragyogás. Mikor közelebb lépett, megállapította, hogy a fény a kristálytojásból sugárzik, mely a kirakattal szemben, a pult sarkában állott. A redőny hasadékán beszivárgó keskeny fénysugár rávetődött a kristályra, s mintha egész belsejét fény árasztotta volna el.
Ez a jelenség feltűnt Mr. Cave-nek, hiszen ellenkezett az optika törvényeivel, melyeket ifjúkorában tanulmányozott. Azt értette, hogy a kristály visszaveri a sugarakat, melyek belül, a gyújtópontban találkoznak – de ez a szétszórt sugárzás meghaladta fizikai ismereteit. Egészen közel hajolt a kristályhoz, jól belenézett, majd körös-körül is megvizsgálta, mert egyszerre ismét feltámadt benne az a tudományos érdeklődés, mely miatt ifjúkorában ezt a pályát választotta. Elképedten látta, hogy a fény nem marad mozdulatlanul a kristály gyújtópontjában, hanem ide-oda táncol, mintha a tojás üres lenne, s valami villódzó gáz gomolyogna a belsejében. Amint ide-oda járkált a tojás körül, hogy más-más szemszögből lássa, egyszerre észrevette, hogy ott áll a kristály és a fényforrás között, és a sugárzás mégsem csökken. Elképedve távolította el a tojást a fénysugár útjából, s a bolthelyiség legsötétebb zugába helyezte. A kristály még négy-öt percig ragyogott, aztán lassacskán elhalványult, majd teljesen kialudt. Ekkor visszahelyezte a behatoló hajnali napsugár pászmájába, mire ismét azonnal felragyogott.
Mindeddig Mr. Wace is megerősítette Mr. Cave figyelemre méltó történetét. Ő maga is többször valami fény sugarába helyezte a kristályt: legalább egy milliméter átmérőjű fénysugarat kellett rábocsátania. S teljes sötétségben, azzal a bizonyos bársonnyal letakarva, a kristály valóban halvány villódzó fényt bocsátott ki. Ámde, úgy látszik, ez a sugárzás nem volt egészen mindennapi, mert egyesek nem észleltek semmit. Mr. Harbinger például – ez a név a tudomány iránt érdeklődők előtt a Pasteur-intézettel kapcsolatban bizonyára nem ismeretlen – nem látott semmiféle sugárzást. Még Mr. Wace sem észlelte olyan mértékben ezt a jelenséget, mint Mr. Cave, sőt, nagyon érdekes, hogy Mr. Cave sem észlelt mindig ugyanolyan fényerejű sugárzást: a látomás annál élénkebb volt, minél elgyengültebb és fáradtabb állapotban nézte a kristálytojást.
Nos, a kristály ragyogásának felfedezése lenyűgözően hatott Mr. Cave kedélyállapotára. S egy kötetnyi fellengzős leírásnál többet mond az öregúr elhagyatottságáról az a tény, hogy egy teremtett léleknek sem szólt rendkívüli megfigyeléseiről. Úgy látszik, otthon olyan kicsinyes és rosszindulatú légkörben élt, hogy ha elárulja újabb kedvtelését, azzal egyben a gyönyör elvesztését is kockáztatja. Megfigyelte, hogy a hajnal közeledtével, mikor egyre jobban kivilágosodott, a kristály, bárhogy nézte, elvesztette minden tündöklését. Néha pedig egyszerűen nem látott semmit, csak éj idején, a bolthelyiség sötét sarkaiban.
De Mr. Cave rájött, hogy ha azt az öreg bársonyterítőt, mely az ásványgyűjtemény hátteréül szolgált, duplán a fejére borítja, nappal is láthatja a kristály belsejében tündöklő mozgalmas jelenségeket. Nagyon vigyázott, nehogy a felesége így bukkanjon rá, és csak délutánonként vette elő a kristályt, mikor az asszony az emeleten ebéd utáni álmát aludta. De még ilyenkor is óvatosan a pult alá bújt.
És egy szép napon, miközben a kristályt ide-oda forgatta a kezében, valamit meglátott benne. Felvillant és már el is tűnt, de egy másodperc alatt is úgy rémlett neki, mintha tágas és idegen táj tárult volna fel előtte. S ahogy tovább forgatta a kristályt, s gyengült a fény – ugyanaz a látomás még egyszer felvillant.
Mr. Cave kísérletezésének minden egyes állomásáról fárasztó és fölösleges lenne beszámolni. Elég, ha az eredményt összegezzük: ha a kristályban a rávetülő fénysugár irányából 137 fokos szögben nézett, akkor egy nagy kiterjedésű, különös táj állandó, tiszta képét látta benne. E táj egyáltalán nem volt álomszerű, sőt, határozott és valóságos benyomást keltett, s minél tisztább volt a fény, annál kézzelfoghatóbbnak látszott a kép is. És nem is volt mozdulatlan: vagyis bizonyos tárgyak lassan és rendezetten ide-oda mozogtak, mintha valóságos dolgok lettek volna. S ahogy a megvilágítás és a látószög változott, úgy változott a kép is, olyasformán, amint egy ovális lencsével vizsgálva valamit, a lencse forgatásával a látvány is mindig más és más.
Mr. Wace határozott kijelentése szerint Mr. Cave igen részletesen számolt be a dologról, s elbeszélésében a hallucinálásra jellemző érzelmi elemeknek nyomát sem találta. Annyit azonban meg kell jegyezni, hogy Mr. Wace teljesen sikertelenül igyekezett felfedezni valami hasonlót a kristály opalizáló fényében. A két ember benyomásai korántsem voltak egyenlő értékűek, s tökéletesen elképzelhető, hogy az, amit Mr. Cave határozottan látott, Mr. Wace számára nem volt több ködös homálynál.
Mr. Cave leírása szerint mindig ugyanolyan kiterjedt síkság tárult elé, s mintha valami torony vagy árboc tetejéről, mindenesetre magasról látta volna. A síkságot nagyon messze, keleten is, nyugaton is hatalmas vöröses sziklák határolták, melyek valamilyen festményre emlékeztettek, de hogy Mr. Cave milyen képre gondolt, arra Mr. Wace nem tudott rájönni. A sziklák észak, illetve dél felé húzódtak – éjjel tudniillik a csillagok is látszottak, s így Mr. Cave az égtájakat is meg tudta határozni – s még mielőtt a két vonulat találkozott volna, a távolság homályába tűnt az egész. Mr. Cave a keleti sziklavonulathoz állt közelebb, s első látomásakor a hegyek fölött éppen felbukkant a nap. A tájban a napfényhez képest fekete, saját árnyékukhoz képest viszont halvány, bizonytalan alakú élőlények hemzsegtek, melyeket Mr. Cave madaraknak nézett. Közvetlenül alatta épülettömbök húzódtak, mintha éppen a tetejükre látott volna. A kép visszaverődő és ködösebb széle felé ezek az épületsorok elhomályosultak. Különös alakú és színű, mély mohazöld és csodálatos szürke fákat is látott egy széles, tündöklő csatorna mentén. Egyszerre hatalmas, pompás színekben ragyogó valami suhant át a képen. De hát hiába. Mr. Cave először csak villanásszerűen láthatta ezeket a jelenségeket, keze és a feje is reszketett: a képek csak felvillantak s már el is tűntek, s helyükben nem maradt más, csak valami bizonytalan homály. S persze az első időben még csak hosszas próbálkozások után tudott olyan szögből nézni a kristályba, hogy az elröppent látomást újra meglelje.
Miután egy teljes hétig tantaluszi kínok közepette eredménytelenül kísérletezett, az első látomás után megjött a második is, s ekkor teljes hosszában megjelent előtte a völgy. Most ugyan más kép tárult elé, de ő csodálatosképpen valahogy biztosan tudta, hogy erre a különös világra, ha más irányba is, de ugyanarról a pontról tekint alá. Ezt a meggyőződését egyébként későbbi megfigyelései teljes mértékben alátámasztották. A hatalmas épületnek a múltkor csak a tetejét látta, most viszont kellő távolságból végigtekinthetett a homlokzaton. Ugyanaz az épület volt, hiszen megismerte a tetőzetét. A homlokzat előtt rendkívül hosszú, nagyméretű terasz húzódott végig, közepén egyenlő távolságra hatalmas, de igen kecses oszlopok meredtek a magasba, s mindegyiknek a tetején apró tárgyak csillogtak, melyek visszaverték a lenyugvó nap sugarait. Mr. Cave először nem is tulajdonított különösebb jelentőséget ezeknek a tárgyaknak, csak később, mikor a látottakról Mr. Wace-nek beszámolt. A terasz pompázó, kecses bozótos felett lebegett, mögötte széles pázsit terült el, melyen bogárszerű, de a bogaraknál sokkal hatalmasabb lények mászkáltak. A pázsiton túl rózsaszín kövekkel kirakott, dúsan díszített gyalogút látszott, ezen túl pedig, pontosan a sziklavonulattal párhuzamosan végighúzódva a völgyben, sűrű, vörös dudvával szegélyezett víz csillogott, mint valami hatalmas tükör.
A levegőben csak úgy nyüzsögtek a méltóságteljesen ívelő madarak rajai. A folyam túlsó oldalán rengeteg nagyszerű épület állott, színesen csillogó áttört fémcsipkézettel és csiszolt felületekkel; mindez moha- és zuzmószerű fák között egy erdőbe ágyazva. Egyszerre valami újra meg újra keresztülcsapdosott a képen, akár egy drágaköves legyező vagy egy verdeső szárny, s mintha Mr. Cave orra előtt, a kristály másik oldalán lett volna, egy arc, jobban mondva egy arc felső része jelent meg, s hatalmas szemeivel közeledett hozzá, Mr. Cave annyira megrémült e szemek valószerűségétől, hogy fejét elkapva, a kristály mögé pillantott. Megfigyeléseibe merülve egészen elképedt, mikor látta, hogy ott van a hűvös, sötét kis bolthelyiségben, a megszokott faszesz bűze, dohos és rothadó szagok közepette. Mire körülnézett, a kristály ragyogása elhalványult, majd teljesen kialudt.
Ezek voltak Mr. Cave első, általános megfigyelései. Beszámolója igen közvetlen volt és részletes. A völgy már kezdettől fogva, mikor egy pillanatra felvillant szeme előtt, különös hatást gyakorolt képzeletére, s ahogy kezdte felfogni a táj részleteit, álmélkodása szenvedéllyé nőtt. Üzleti teendőit hanyagul és zavarosan végezte, mert egyre csak az a pillanat járt az eszében, mikor majd visszatérhet megfigyeléseihez. S néhány héttel az első látomás után állított be a két vevő, ajánlatukból aztán nagy izgalom és veszekedés kerekedett, s mint már elmondottam, az öregnek csak nagy nehezen sikerült a kristályt az eladástól megmentenie.
Nos, amíg mindez Mr. Cave titka volt, merő csoda maradt, olyasmi, aminek a rejtekébe csak titokban lehet bekukkantani, akárcsak gyerekeknek valami tilalmas kertbe. De Mr. Wace mint ifjú tudományos kutató, világos észjárású ember volt, s szeretett mindennek a végére járni. Amikor a kristály hozzákerült, s Mr. Cave elmondta a történetét, majd az ifjú tudós meggyőződött arról, hogy ő maga is látja a különös ragyogást, s így némi hitelt adhat Mr. Cave állításának – módszeresen kezdett foglalkozni a dologgal. Csak hát Mr. Cave mohó volt, nem tudott az elébe táruló mesés tájakkal betelni, minden este fél kilenctől fél tizenegyig ott volt a kórházban, sőt, Mr. Wace távollétében néha még napközben is megjelent. Vasárnaponként pedig még délután is ott rostokolt.
Mr. Wace az első perctől pontos feljegyzéseket készített, s ennek a tudományos módszernek köszönhető, hogy rögzíteni tudta, a belső kép felidézéséhez milyen irányú fénysugarat kell a kristályra rávetíteni. A megfigyeléseket az is lényegesen megkönnyítette, hogy a kristályt egy kilyukasztott dobozba helyezte, melyen egy apró nyíláson át rávetült a képeket felidéző fénysugár, így már csak egy fekete vászonterítővel kellett a szemlélő fejét leborítani. Ily módon aztán a völgyet hamarosan tetszés szerinti irányból meg lehetett figyelni.
Ilyenformán tehát most már röviden beszámolhatunk a kristályban rejlő látnoki világról. Mindezt minden esetben csupán Mr. Cave látta, s munkamódszerük a következőkből állott: Mr. Cave a kristályt figyelte, és beszámolt a látottakról, Mr. Wace pedig ugyanakkor röviden papírra vetette a megfigyeléseket, hiszen annak idején mint egyetemi hallgató megtanulta, miként kell sötétben feljegyzéseket készíteni. Mikor a kristály fénye kialudt, rendes helyére, a dobozba tették vissza, s meggyújtották a villanyt. Ekkor Mr. Wace kérdéseket tett fel, s a következőkben bizonyos megfigyeléseket javasolt, hogy a homályosabb részletek is tisztán álljanak előtte. Valóban, ennél kevésbé képzeletbeli és ugyanakkor anyagszerűbb dolgot el sem lehet gondolni.
Mr. Cave figyelme hamarosan a madárszerű lényekre irányult, melyek előbbi látomásaiban is oly sűrűn bukkantak fel szeme előtt. Első benyomását helyesbítve, egy ideig azt hitte, valami nappali denevérfajtához tartozhatnak, majd furcsamód keruboknak tekintette őket. Gömbölyű, különösképpen emberi fejük volt, s nyilván az egyik ilyen lény szeme lehetett, mely a második megfigyelés alkalmával annyira megijesztette. Tollatlan, hatalmas ezüstszárnyuk ragyogóan csillogott, s annyi színben játszott, mint a frissen fogott hal. E szárnyak felépítése nem olyan volt, mint a madaraké vagy denevéreké általában, hanem – amint Mr. Wace megtudta – a testből ívelő bordák segítségével, sugárszerűen feszültek szét. Talán úgy lehetne a legjobban körülírni, ha azt mondjuk: ívelt bordázatú lepkeszárnyuk volt. Apró testüket közvetlenül a szájnyílás alatt lecsüngő hosszú csápszerű tapogatószervek egészítették ki. Bár Mr. Wace először valószínűtlennek hitte, végül mégis az a meggyőződése alakult ki, hogy ezek a lények birtokolják a hatalmas, szinte emberi épületeket s a nagyszerű kertet, melyektől a völgy olyan pompás látványt nyújtott. Mr. Cave sok más furcsasággal együtt azt is megfigyelte, hogy az épületeken egyáltalán nem volt ajtó, s a különös teremtmények szabadon nyíló, nagy kerek ablakokon közlekedtek. Leszálltak csápjaikra, szinte horgászbotszerűen egészen kicsire hajtogatták szárnyukat, s beszökdécseltek az épület belsejébe. Ám ezeken kívül temérdek kisebb szárnyú lény repkedett: dongó-, lepke- és bogárszerű teremtmények, a pázsiton pedig ragyogó színekben pompázó, szárnyatlan óriásbogarak mászkáltak lomhán ide-oda. Az utakon és teraszokon a hatalmas, szárnyas lényekhez hasonló, szintén nagyfejű, de szárny nélküli teremtményeket lehetett látni, amint szaporán szökdécseltek kézhez hasonló csápjaikon.
Már említettük, hogy a legközelebbi épület teraszán meredező árbocok tetején bizonyos tárgyak csillogtak. Mr. Cave egy különösen élénk látomás alkalmával alaposan szemügyre vette az árbocokat, s megállapította, hogy ezek a csillogó tárgyak pontosan olyan kristályok, mint az övé, melybe belekémlel. Mikor még alaposabban szemügyre vette az árbocokat, látta, hogy legalább húsz árbocon csillog egy-egy ilyen kristály.
Időnként egy-egy hatalmas szárnyas lény felrepült valamelyik kristályhoz, majd csukott szárnnyal, csápjaival az árbocba kapaszkodva, néha negyedóráig is feszülten figyelte a kristály belsejét. Mr. Wace tanácsára hosszas megfigyeléseket végeztek, s ennek eredményeképpen a két kutató arra a meggyőződésre jutott, hogy az a kristály, melybe ők néztek, a látomásvilág teraszán a legutolsó árbocon állott, s e másik világ egyik teremtménye, legalábbis egy alkalommal, Mr. Cave arcába bámult, mialatt az öregúr megfigyeléseit végezte.
Ennyit e nagyon különös történet legfontosabb tényeiről. Hacsak nem tekintjük az egészet Mr. Wace képzelet-szüleményének, két lehetőség közül az egyiknek feltétlenül hitelt kell adnunk: éspedig hogy Mr. Cave kristálya vagy két világban volt egyidejűleg, s mialatt az egyikben ide-oda hordozták, a másikban ugyanott maradt, ami mindenképpen valószínűtlenül hangzik – vagy pedig valami különös kölcsönhatásban állt ama másik világ hasonló kristályával. Tehát ami az egyiknek a belsejében látható, az bizonyos meghatározott körülmények között látható a megfelelő másik kristályban is – és fordítva. Ma még valóban nem tudjuk, miként lehet két kristályt ilyen kapcsolatba hozni egymással, de jelenlegi tudásunk is elég ahhoz, hogy megértsük, az ilyesmi egyáltalán nem lehetetlen. A két kristályban megjelenő képek kölcsönhatása Mr. Wace feltételezése, s ez végeredményben számomra is nagyon magától értetődőnek látszik…
És vajon hol lehetett az a másik világ? Az értelmes Mr. Wace hamarosan erre is fényt derített. Alkonyat után az égbolt odaát igen gyorsan besötétedett, a nappal szinte átmenet nélkül fordult az éjszakába. Felsziporkáztak a csillagok, mégpedig felismerhetően ugyanazon csillagképek, melyeket mi látunk. Mr. Cave felismerte a Nagymedvét, a Fiastyúkot, az Aldebarant és a Siriust; ez a másik világ tehát szintén a Naprendszerhez tartozik, és legfeljebb néhány százmillió mérföldre lehet a mi világunktól. Ily módon Mr. Wace azt is megtudta, hogy odaát éjfélkor sötétebb kék az ég, mint nálunk tél derekán, a nap pedig valamivel kisebbnek látszik. Azonkívül két kicsi hold kering az égbolton.
– Akárcsak a mi holdunk, csak sokkal kisebbek, s egészen más pályán mozognak – magyarázta Mr. Wace. Az egyik szemmel látható sebességgel haladt előre. A két hold elég alacsonyan járt az égen, s mikor felkeltek, fényük nyomban kialudt; vagyis oly közel keringtek az égitesthez, hogy állandó holdfogyatkozásban álltak. Bár Mr. Cave nem nagyon értett az ilyesmihez, mindezek a körülmények arra engedtek következtetni, hogy a Marsról van szó.
Tényleg igen elfogadható magyarázatnak látszik, hogy Mr. Cave a kristályba kémlelve a Marsot és lakóit látta. Ha pedig valóban így volt, akkor az a csillag, mely esténként oly fényesen ragyogott a messzi látkép égboltján, nem lehetett egyéb, csak a mi jó öreg földgolyónk.
Egy ideig a marslakók – ha ugyan azok voltak – úgy látszik, nem vették észre, hogy Mr. Cave megfigyeli őket. Egyik-másik néha belepillantott valamelyik kristályba, de aztán nagyon hamar átrebbent egy másik árbochoz, mintha nem lett volna megelégedve a látvánnyal. Így aztán Mr. Cave zavartalanul figyelemmel kísérhette e szárnyas népség tevékenykedését, s bár feljegyzett beszámolói szükségszerűen homályosak és töredékesek, kétségkívül így is nagy hatást gyakorolnak az emberre. Képzeljük csak el, hogy egy marsbeli megfigyelőnek milyen benyomása lehetett volna az emberiségről, ha hosszas, komoly előkészületek után, szemét agyonfárasztva, a Szent Márton-templom tornyából négypercenként más-más részleteit figyelheti meg Londonnak! Mr. Cave nem tudta megállapítani, vajon a szárnyas marslakók ugyanazok-e, melyek az utakon és teraszokon szökdécseltek, s hogy tetszés szerint felcsatolhatnak-e ugyanolyan szárnyakat? Többször is látott bizonyos esetlen fehér és részben áttetsző kétlábúakat, melyek félig-meddig hasonlítottak a majmokra, a zuzmószerű fák között táplálkoztak, s egyesek vadul menekültek egy-egy szökdécselő, kerek fejű marslakó elől. Az üldöző el is csípett egyet a csápjaival – ám akkor egyszerre elhomályosult a kép, s Mr. Cave, legnagyobb gyötrelmére, sötétben maradt. Egy más alkalommal Mr. Cave valami hatalmasat látott rendkívüli gyorsasággal száguldani az egyik út mentén, s először azt hitte, óriási rovar lehet. De ahogy közeledett, rájött, hogy hihetetlenül bonyolult szerkezetű, csillogó fémből készült gépezet. Ámde mikor ismét odanézett, a jelenség már kisuhant a képből.
Egy idő múlva Mr. Wace arra törekedett, hogy felkeltse a marslakók figyelmét; s mikor legközelebb az egyik különös lény szeme ismét odatapadt a kristályhoz, Mr. Cave felkiáltott és felpattant, majd hirtelen felcsavarták a villanyt, s mindketten vadul hadonászni kezdtek, hogy ottlétüket jelezzék. De mikor Mr. Cave ismét belenézett a kristályba, a marslakó már eltűnt.
Eddig haladtak a megfigyelésekkel november elejéig, mikor Mr. Cave már úgy érezte, hogy az otthoniak gyanakvása a kristályra vonatkozóan elült, s ettől kezdve ide-oda cipelte magával az értékes darabot, hogy ha akár éjjel, akár nappal alkalom adódnék a vizsgálódásra, kéznél legyen. A kristály most már életének döntő tényezője lett.
Decemberben Mr. Wace-t nagyon elfoglalták a közeledő vizsgák; összejöveteleiket kényszerűségből egy hétre felfüggesztették, s tíz-tizenegy napig – Wace nem is tudja pontosan, meddig – színét se látta Mr. Cave-nek. Ekkor már szerette volna folytatni a kutatásokat, s mikor a nehéz vizsgaidőszakon túlesett, ellátogatott az öreg régiségkereskedőhöz. Már a sarkon észrevette, hogy egy madárkereskedő s egy foltozóvarga boltja előtt a redőny le van húzva. Mr. Cave üzlete is zárva volt.
Kopogott, majd kinyílt az ajtó, s gyászruhában megjelent Mr. Cave mostohafia. Azonnal kihívta Mrs. Cave-et, aki – Mr. Wace láthatta – olcsó, de alaposan felcicomázott gyászruhában páváskodott. Ezek után nem lepte meg, hogy Cave meghalt, és már el is temették. Az özvegy sírt, s hangja kissé borízű volt. Éppen most ért vissza a highgate-i temetőből – mondotta. Saját jövője s a temetés tiszteletre méltó részletei teljesen lekötötték az asszony gondolatait, de Mr. Wace végül azért mégiscsak megtudott egyet-mást Mr. Cave halálának körülményeiről. Utolsó összejövetelük utáni napon, kora reggel találták meg az öreget; holtan feküdt a boltban, s jéghideg kezében a kristályt szorongatta. Mosolygott – mesélte Mrs. Cave -, s a bársonyterítő, amit az ásványok kirakati díszítéséhez használtak, ott hevert a lábánál. Mikor megtalálták, már öt-hat órája halott lehetett.
Mr. Wace-t nagyon megrendítette a dolog, s keserű szemrehányásokat tett magának, hogy elhanyagolta az öregúr egészségét, pedig szemmel láthatóan rossz állapotban volt. De azért leginkább mégiscsak a kristály foglalkoztatta. Nagyon óvatosan közelítette meg a témát, mivel ismerte Mrs. Cave bogarait. Nagyon megdöbbent, mikor megtudta, hogy a kristályt eladták.
Ugyanis, amint Cave holttestét felvitték az emeletre, felesége első gondolata az volt, hogy azonnal írjon a kelekótya papnak, aki öt fontot ígért a kristályért: a kérdéses darab megkerült. De hiába forgattak fel mindent, lánya is hiába segített a keresésében, a címet nem találták sehol. Minthogy nem volt pénzük arra, hogy Cave-et a kerület régi lakójához méltó pompával és előkelőséggel temessék el, a család egy régi barátjához fordultak, aki szintén régiségekkel foglalkozott, s a készlet jó részét bizonyos becslés után szívesen átvette tőlük. Persze ő maga állapította meg az összeget, s az átvett áru között ott volt a kristály is. Mr. Wace néhány szokásos, talán kissé félvállról odavetett részvétteljes szó után azonnal ehhez a régiségkereskedőhöz sietett. Itt megtudta, hogy a kristálytojást egy magas, sötét bőrű, szürke ruhás úrnak már eladták. S ezzel a kézzelfogható tények sorozata ebben a különös és számomra legalábbis igen sokatmondó történetben hirtelen meg is szakadt. A régiségkereskedő nem tudta, ki lehetett az a magas, sötét bőrű, szürke ruhás férfi, nem is figyelte meg alaposabban, s így korántsem tudott róla pontos leírást nyújtani. Még azt sem tudta, merre ment az idegen, mikor kilépett az üzletből. Mr. Wace egy ideig még ottmaradt a boltban, s reménytelen kérdezősködéssel tette próbára a kereskedő türelmét, hogy elkeseredését rajta töltse ki. Végül egyszerre rádöbbent, hogy az egész immáron kicsúszott a kezéből, és szétfoszlott, mint egy éji látomás; hazament, s kissé csodálkozott, hogy a jegyzetek, melyeket erről a dologról készített, nem foszlottak szét, hanem valóban ott hevernek rendetlen íróasztalán.
Persze nagyon bosszús volt és csalódott. Másodszor is meglátogatta – ugyanoly eredménytelenül – a régiségkereskedőt, s hirdetéseket adott fel bizonyos folyóiratokban, melyek talán olyan ember kezébe kerülhetnek, aki csecsebecséket gyűjt. Két lapnak cikkeket is küldött, de a szerkesztők valami tréfára gyanakodtak, s arra kérték a fiatal tudóst, jól fontolja meg a dolgot, mielőtt kinyomtatnák, hiszen ez a különös történet annyira szűkölködik megalapozott bizonyítékokban, hogy esetleg veszélyeztetné Wace tudományos hírnevét.
Ezenkívül saját munkája is nagyon megszaporodott. Így hát vagy egy hónap elteltével, ha alkalomadtán be is nézett egy-egy régiségboltba, kénytelen volt abbahagyni a keresést, s a kristály mind a mai napig nem került elő. Mindamellett – amint Wace meséli nekem, s én tökéletesen meg tudom őt érteni – olykor elkapja a buzgóság, faképnél hagyja sokkal fontosabb dolgait, s folytatja a hajszát a kristály után.
Jelenleg igazán kár azon vitatkozni, vajon előkerül-e még valaha, vagy pedig mindenestül nyoma veszett. Amennyiben a kristálytojás jelenlegi tulajdonosa ritkasággyűjtő, akkor a régiségkereskedő útján feltétlenül tudomást kellett szereznie arról, hogy Mr. Wace mennyire kutat utána. Wace megtalálta Mr. Cave lelkészét, James Parkert, és azt a keleti fiatalembert is, akiről kiderült, hogy Bosso-Kuni jávai herceg. Néhány adatot köszönhetek nekik. A herceg – mint mondotta – csupán kíváncsiságból és különcködésből akarta a kristályt megszerezni. Már csak azért ragaszkodott annyira a vételhez, mert Cave olyan furán és kényszeredetten szabadkozott.
Könnyen lehetséges, hogy ez a második vevő nem is ritkasággyűjtő, csak alkalomszerűen vásárolta meg a kristályt, mely ebben a pillanatban talán száz méternyire sincs tőlem, s egy szalonban díszeleg vagy mint levélnehezék szolgál egy íróasztalon – birtokosa nem is sejti, hogy e nehezék milyen csodálatos tulajdonságokkal rendelkezik. Valójában nagyrészt ez indított arra, hogy ezt a történetet ilyenformán papírra vessem, mivel lehetséges, hogy a kristálytojás az átlag regényolvasó kezébe kerül.
Az én elképzelésem úgyszólván azonos Mr. Wace véleményével. Szerintem a marsbeli árbocon levő kristály s Mr. Cave kristálytojása valami, jelenleg teljesen megmagyarázhatatlan módon kapcsolatban van egymással. Mr. Wace-szel együtt az a véleményünk, hogy ez az itteni kristály talán valamikor réges-régen került arról a másik bolygóról a Földre, hogy a marslakóknak napi életünkbe közvetlen betekintést nyújtson. Lehetséges, hogy a többi kristály párja is itt van valahol a mi Földünkön.
Mert a felsorolt tényekkel az érzéki csalódások semmiféle elmélete nem tud megbirkózni.

-- próza

Nincs hozzászólás to “H. G. Wells: A kristálytojás”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)