Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- próza, Irodalmi próza - Rieger Ilona rovata » Herczeg Ferenc: A színházi apa

Herczeg Ferenc: A színházi apa

26 június 2011

– Jó reggelt, öcsémuram! Csodálkozik, hogy ilyen korán már a Városligetben talál? Hja, én megmaradtam vidéki embernek. Öt éve lakom már Pesten, de azért mindig a tyúkokkal kelek… Minden reggel hideg vízben fürdöm, két órát sétálok, aztán bevágok egy marha­sze­letet… Nem szeretem a teát meg a kávét… Az nektek jó, paszomántos gyomrú fővárosiaknak.

– Hogy mikor járok hivatalba? Egyáltalában nem járok már. Majd bolond leszek, hogy havi ötven forintért firkáljak nekik! Előbb‑utóbb különben is baj lett volna belőle, mert biztosan inzultáltam volna a főnökömet… Úriember, akinek lelkéből nem halt ki minden önérzet, nem szolgálhat a székesfővárosnál.

– Nem tehetek róla, hogy ilyen kemény fából faragtak! Meghajolni, alkalmazkodni sohasem tudtam… Én nemesember vagyok, harminc esztendeig becsülettel szolgáltam királyomat és fölemelt fővel viselem rendjeleimet… Én nem engedek az elveimből, ha addig élek is!
– Köszönöm kérdését… Szegény leányom nagyon ideges és sokat sír. Az édesanyja pedig vigasztalja, ahogyan tőle telik…

– Hát nem hallotta, mi történt tegnap a Szitakötő bemutató előadásán? Szegény Ella játszotta Hangya úrfi szerepét. Óriási sikere volt! Nem azért mondom, mert az én leányom, de igazán túltett önmagán is…

– Mikor tehát Ella kijött az öltözőjéből, egyszerre eléje rohan az igazgató és rátámad, hogy ilyen jelmezben nem mehet a közönség elé. Hogy Ella jelmeze szemérmetlen! Mindenáron azt akarta, hogy vegyen magára valami köpönyeget. Ezt az én leányomnak merte mondani! Hiszen ismeri szegény Ellát, nem azért, mert az én leányom, de mintaképe az úri leánynak. Szegényke sírógörcsöt kapott, mikor az igazgató ilyen durván rátámadt… Az egész dolog Kinizsi Paula intrikája. Az ő elefánt‑figurájára persze nem illenék ilyenféle jelmez… Az igazgató benne volt az összeesküvésben. Abban bíztak, hogy Ellát majd annyira fölizgatja az inzultus, hogy nem tud játszani…

– De igen, az igazgató is benne volt! A zsugori sokallja az Ella fizetését és meg akarja buktatni… Szerencse, hogy a feleségem hamarosan rám talált a nézőtéren… A színpadra rohantam, letéptem Elláról a köpönyeget és azt mondtam: Ella vagy így játszik, vagy sehogy sem! Az igazgató aztán beadta a derekát. Az ipse ismer már engem, tudja, hogy a magamszőrű vén katonával nem lehet packázni.

– Elolvasta a kritikákat? No akkor szép dolgokat olvashatott. Kinizsi Paula megfizette valamennyit, – kit pénzzel, kit naturáliákkal… Ha a sajtó mégsem bántja nagyon szegény Ellát, ez csak azért van, mert nem merik magukat a közönség előtt blamálni… És hajmeresztő dolgokat mesélhetnék magának a fővárosi kritikusokról! Valamennyien gyűlölik szegény Ellát, mert az én leányom sokkal büszkébb, semhogy keresné a kegyüket… Ella azt szokta mondani: A színpadon komédiásnő vagyok, de itthon megmaradok úrinőnek! Ő az egész sajtóban csak egy embert becsül: az maga, kedves öcsémuram! Csodálkozik ezen? Pedig úgy van! Egyáltalában nagyon sűrűn emlegeti magát. A minap is azt mondta – nevetni fog ezen öcsémuram – azt mondta: ez az ember jobban tetszik nekem akárkinél! Hiszen ha meghallaná, hogy fecsegtem, lenne nekem nemulass! Ő roppant önérzetes leány.

– Igaza van, az operett-művésznőnek küzdelmes az élete. Különösen annak, aki komolyan veszi a művészetét és a színpadon is megmarad kifogástalan úrinőnek… Mennyi mocsok! Mennyi intrika! Mennyi rágalom! Persze, a Kinizsi Pauláknak könnyű. Ők fogaton járnak és a maguk házában laknak… Hanem tudja, mit mondok? Csodálom azt a Csetneky bárót, hogy nem tud kiszabadulni a Paula hálójából! Tegnapelőtt is egy ezüstkoszorúra gyűjtött neki a kaszinóban. Mi tetszik neki azon a vén csoroszlyán?

– Hogyne volna vén, mikor elmúlt már harminc esztendős… Biztosan tudom, hogy elmúlt már! Ella tizenkilenc. Tizennégy esztendős volt, amikor első ízben fellépett… Maga jóban van a báróval? Megtehetné nekünk azt a szívességet, hogy egyszer elhozza vacsorázni… Mintha véletlenül kerülnénk össze… Ebben semmi sincs. Ella nagyra becsüli és be szeretné neki bizonyítani, hogy nem haragszik rá az ezüstkoszorú miatt… Ella éppen olyan egyenes és büszke természet, mint magam… Hiszen, ha nem az volna, többre is vihette volna!

– Minden este a Király‑fogadóban vacsorázunk, nyolc‑tíz újságíró társaságában… Nagyon derék, jókedvű fiúk, Ella úgy szokta őket nevezni: az én gárdám… Ha a báró nem szeretné az újságírókat, amit nagyon meg tudok érteni, akkor talán különszobában lehetne találkozni… Egy pohár jó bor mellett hamar megértik egymást az emberek. Mondja csak, öcsémuram, melyik lapnál dolgozik maga mostanában?

– Magának jó összeköttetései vannak a sajtóban és tehetne nekem egy kis szívességet. Képzelje csak, öreg napjaimra felültem a pegazusra és írtam egy tréfás kis cikket… Valami előkelő lapnál szeretném elhelyezni, de úgy, hogy senki se ismerje a szerzőjét… Az én exponált állásom mellett nem szeretném, ha a nevem a lapokban szerepelne. A cikkecske Kinizsi Pauláról szól. Nincs megnevezve, de mindenki tüstént ráismerne…

– Akkor majd odaadom valakinek az Ella kis gárdistái közül… A botomat nézi? A gombja arany, a kő pedig zafír… Fogadáson nyertem a kis Kratzhubertől… Igen, a milliomos Kratzhuber­től…

– Azt mondja, hogy a családja gyámság alá akarja helyezni, mert gyengeelméjű? Aljas rága­lom! Én mindennap együtt vagyok vele és mondhatom, nagyon eszes, kedves fiú… Valami távoli atyafiság van közöttünk, a nagyanyám Kratzhuber‑leány volt. A szegény fiú második otthonra talált nálunk; családjában úgy bántak vele, mint a kutyával. Ella nagyon megkedvelte és tegeződik vele… Ő megengedheti magának ezt a fényűzést, mert hozzá nem férkőzhetik semmi rágalom. Aki különben rosszat merne róla gondolni, annak keresztülgázolnék a lelkén! Velem nem lehet tréfálni, én katona vagyok!

– Jöjjön el minél előbb, öcsémuram! Ella örülni fog, ha bejelentem a látogatását… Este nem lehet, mert akkor angol órán van… De délután! A jövő hónapban kimegyünk a villánkba, ott is nagyon szívesen látjuk.

– Hát nem tudta, hogy Ella megvette a Kratzhuber‑féle nyaralót? Nagyon kedves vityilló, a kertje pedig remek. Alig várjuk már, hogy mikor mehetünk ki. Mi nem szeretjük a nagyvárost. Itt sok a hazugság meg a mocsok. Csak odakünn érezzük jól magunkat, a tiszta, becsületes falun… Isten velünk, öcsémuram!

-- próza, Irodalmi próza - Rieger Ilona rovata

Nincs hozzászólás to “Herczeg Ferenc: A színházi apa”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)