Kezdőlap » - I R O D A L O M » - Rajnai Lencsés Zsolt művei » Rajnai Lencsés Zsolt, József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat c. versének elemzése

Rajnai Lencsés Zsolt, József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat c. versének elemzése

24 július 2012

ELŐBB HALLGASD MEG KÉRLEK…

Most néhány gondolat a vershez:

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

Megrázó kezdet. Egészen nyilvánvaló, hogy a költő saját magához beszél. Sokszor írnak így a költők, – én is, számtalanszor…
Ha nincs Isten, nincs bocsánat se, hiába hát a bánat. “Légy az, mi lennél, férfi.” Ennek jelentése a vers utolsó előtti versszakának két utolsó sorában jelenik meg (“Most hát a töltött fegyvert szorítsd üres szívedhez.”),  és majd “a fű kinő utánad.”

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Az előző versszakot ismétli meg József Attila. Csak árnyalja, mélyíti. A harmadik és negyedik sor megint fájó szarkazmus, akárcsak az előző versszak utolsó sora.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódíts,
ne csatlakozz a hadhoz.

Ez a vers egyik legszebb része. Ne légy komisz magadhoz úgy, hogy vádolsz és fogadkozol. Hiszen, amikor az ember bajba jut, nyomorúságot él át, ezt teszi folyton. (Lásd ehhez: Spinoza: Teológiai politikai tanulmány c. művének előszavát.) A 3. és 4. sor sztoikus. Maradj távol a világtól, és ne folyj bele az adok-kapokba.  Ne hódolj a hatalom előtt, a másik nem előtt, az erősebb, a gazdagabb (stb.) előtt. (Se a bankok, a média, az ezoterikus katyvasz előtt – tehetnők még hozzá manapság…) De ne is hódíts! Maradj hűvös, távolságtartó, erényes. Ne folyj bele ebbe a förtelmes csatába amit itt életnek és boldogságnak neveznek. “Ne csatlakozz a hadhoz.” – vagyis az emberiséghez. Nietzsche után szabadon: ne csatlakozz a csordához. A gondolkodni nem tudó és nem akaró csordához, amely kicsinyes játékait úzi folyton. (Erről írtam picit korábban.)

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

A költő magához beszél. És milyen szépen. Az előbb megítélte az univerzális emberi viselkedést, de gyorsan hozzá is teszi: “Ezt az emberiséget – hisz ember vagy – ne vesd meg.” Mert hát ugye – a fentiek értelmében kívánkozik az emberből ez a megvetés. Ez részben jó is, mert az egyén, legalább a jót tartja jónak és azt dicséri, a hitványt meg megveti, mert az arra méltó, ugyanakkor rossz is ez így, mert a megvetés maga is hitványság. Milyen nehéz is az emelkedettség útja! Mert megvetni a rosszat (mint tettet!), de akik elkövetik, azokat mégis szánni és segíteni. Ez majdnem lehetetlen. Mégis az egyetlen cél a nagybetűs Ember előtt…

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

“Emlékezz, hogy hörögtél és hiába könyörögtél.” Lám JA nem ateista. Inkább agnosztikus, istenkereső, kínlódó, nehéz sorsú, érző, zseni. Kár volt őt a szocializmus lobogójára tűzni. (Erről is írok majd egyszer bővebben, hogy miért.) A szerző tehát “csak” kínjában nem hisz Istenben, nem azért, mert nem akar. Hiszen atyát keresett elesten…

De visszatérve: “hiába könyörögtél, hamis tanúvá lettél, saját igaz pörödnél”. Értelme: a keresztény hagyomány szerint Isten azt az embert nem hallgatja meg, aki nem jó és nem igaz. Ezért mondja azt a Szentírás, “aki a törvényt nem tiszteli, annak még a könyörgése is utálatos.” Vagyis a versszak értelme:  Saját igaz pörödnél magad voltál a tanú saját szenvedésedhez. Magad tanúskodtál saját ügyedben saját szenvedésed ügyében, saját kínoddal, amikor hörögtél és könyörögtél, de nem hallgattattál meg, bizonyára azért, mert hamis tanúvá lettél (így tekintett rád az Isten, amikor nem hallgatott meg – amikor Atyát kerestél elesten), mert előtte nem tűntél igaznak. És a megrázó az, hogy saját igaz pörödnél történt mindez, akkor, amikor saját (ártatlan, vagy annak érzett) szenvedéseid közepette nem hallgatott meg az Úr. Most, hogy ez igaz, vagy sem, jogos, vagy sem, legyen mellékes. Ám, ahogy ki van ez mondva, az zseniális. Hogy lehet ilyen mondatokat leírni? Lélegzetelállító (ha az értelmét megértjük).

“Atyát kerestél elesten, embert, ha nincsen isten, és romlott kölkökre leltél pszichoanalizisban”. Hát igen… Ha nincs Isten, de valaki vágyik rá, és ha összetöri a lelkét a sok gazság ami a világban van, mindjárt “szakemberhez” tanácsolják, s kik mások lennének azok, mint az “áldott jó” pszichiáterek, pszichológusok, akik (mai áron) 10-15 ezer Ft órabérért “segítenek” a szerencsétlen nyomorultakon. Itt most eszembe jut Szókratész megvetése a szofisták tettei felett, akik a bölcsességből igyekeztek tehetős karriert kovácsolni és hülyére keresni magukat abból. És ezek a drága jó “szakemberek” ugyanígy… És hát ugye “romlott kölkökre lel bennük az ember”, olyanokra, akik gyakran (nem mindig! de gyakran) betegebbek a betegeiknél.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vag
y.

Az első két sor: no comment. Egyértelmű… A második két sor nagyon megrázó. Már csak azért is, mert a szerző ellentmondásosságán nem igen látott át senki (az ő elmondása szerint) abban az időben. A lényeghez nem nagyon láttak el. Mert a zsenik, legtöbbször, látszatra mást mondanak, mint a mögöttes tartalom… És JA jóságához kétség sem fér, s ezt nem észrevenni elég sekélyes lélekre vall…Csupa ilyen között élt…

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Ez talán egy szerelmi bánat folyománya… Az ember olyankor szokott érzelmileg ilyen mélyre zuhanni. Persze több van ebben annál… Univerzális undor és szeretni akarás a társadalom, az emberiség felé. De ez a versszak úgy érzem személyesebb, mint a többi. “Megcsaltak úgy szerettek” – mégse szerettek annyira, hogy hűek lettek volna hozzád. “Csaltál, így nem szerethetsz”. – Talán egy korábbi bűn büntetése üt most vissza, vagy egyszerűen csak az önvád, hogy “én se vagyok különb, én is csaló vagyok… a szeretetem nekem se különb, mint a másé…” “Most hát a töltött fegyvert szorítsd üres szívedhez.” – Ez elég borzalmas végállapot… Szerencse, hogy JA-nál nem így lett. Mindenesetre azt gondolom, az egész vers súlya nyomja ezt a két sort. Az istenhit nem találása, a szerelem elvesztése, a megcsalás, a fizetett pártfogók, a vallással szemben a tudományban (pszichoanalizis) való csalatkozás és minden…

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

Az utolsó versszak, egy “halál utáni vergődés”. Benne van ebben az élni vágyás és a hű szerelem utáni szomj. De benne van a szerencsétlen kapaszkodás is (lásd az utolsó két sort). Kakukktojás az első sor, de úgy hiszem arról van szó, hogy a korábbi szép elvekből (megvetni a hitványságot, de mégis szeretni az embert, s közben senki nem lát el hozzám, s nem érti a gesztusokon és szavakon túl és belül a hamisítatlan jóságot) olyan elidegenedéshez és magányhoz vezet, amelynek törvényszerűen halál a vége. S ebből a halálból “szól ki” vergődőn és könyörgőn a költő: vagy vess el minden elvet – ha élni akarsz, és remélj egy új, egy hú szerelmet, mely feledted, gyógyít, felemel. Hisz olyan elveszett vagy, mint a kutya, mely hinne bárkiben, aki szereti és bízni tudna (újra?) benne….

(Istenem,  hányszor éltem át a vers minden sorát.)

Sokan kapcsolatba hozzák ezt a verset (Tudod, h. nincs bocsánat) egy másikkal, és úgy vélik, JA pár hónappal később megtalálta Istent.

Nos én nem tudom, lehet. Ideteszem ezt is, Te pedig kedves Olvasó döntsd el!

(AZ ISTEN ITT ÁLLT A HÁTAM MÖGÖTT…)

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
…………………………….
…………………………….

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

1937. október

A Tudod, h. nincs bocsánat e vers előtt 2-3 hónappal íródott…

- Rajnai Lencsés Zsolt művei

4 Comments to “Rajnai Lencsés Zsolt, József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat c. versének elemzése”

  1. Nekem is egyik kedvenc versem, elolvastam az elemzést, nagyrészt rendben van, de a pszichoanalízist szerintem félreérti. Nem maguk a pszichiáterek a “romlott kölykök”, hanem az a nagy leleplezésük, hogy az “ember”, aki odaállítható volna “Isten” helyére, voltaképpen saját romlott gyermekkori játékainak, döntéseinek rabja, a tudatalattijából az hozható elő.

    Még egy kérdés: akkor hát van-e bocsánat? “Hisz mint a kutya hinnél abban, ki bízna benned…”

  2. Még egy szempont: természetesen nem bizonyítható, hogy a költő konkrétan erre gondolt, de a bűn miatti keresztény könnyhullatás archetipikus esete Szent Péter sírása, amikor megtagadta a mesterét. Érdemes ezzel a történettel összevetni a fönti verset:

    Mk 14, 26-31.65-72 Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére. Jézus azt mondta nekik: »Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: ‘Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok’. (Zak 13,7) De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.« Péter erre azt mondta neki: »Ha mindenki megbotránkozik is benned, én nem fogok!« Jézus azt felelte neki: »Bizony, mondom neked, te még ma éjszaka, mielőtt a kakas kétszer megszólal, háromszor is megtagadsz engem.« Ő még erősebben fogadkozott: »Még ha veled együtt meg is kell halnom, akkor sem tagadlak meg téged!« Ugyanígy beszéltek a többiek is valamennyien.
    [Ezután Jézust halálra ítélik]
    Ezután egyesek elkezdték őt leköpdösni, betakarták az arcát, ököllel verték, és azt mondták neki: »Prófétálj!« S a szolgák is arcul verték őt. Eközben Péter lent volt az udvarban. Odajött a főpap egyik szolgálója, látta Pétert melegedni, szemügyre vette őt, és azt mondta: »Te is a Názáreti Jézussal voltál!« Ő azonban letagadta: »Nem ismerem őt, és azt sem értem, mit mondasz.« Aztán kiment az előcsarnokba; ekkor megszólalt a kakas. A szolgáló megint meglátta őt, újra mondogatni kezdte a körülállóknak, hogy ez is azok közül való. Ő megint csak letagadta. Kis idő múltán az ott állók ismét így szóltak Péterhez: »Biztosan közéjük tartozol, hiszen galileai vagy.« Ő pedig átkozódni kezdett és esküdözni: »Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!« Erre mindjárt megszólalt a kakas, másodszor. Péternek pedig eszébe jutott Jézus szava, amit mondott neki: »Mielőtt a kakas kétszer szól, háromszor tagadsz meg engem.« És sírni kezdett.

    Kérdés: Péter, amikor sírni kezd, csak saját hitványságára döbben rá? Szóval abból az okból sír-e, amilyen okból a költő szerint hiába?

  3. Nem tudom

  4. Nem tudom. Nem vagyok teológus.

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)