Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- vers » Kovács Daniela: El ne hidd

Kovács Daniela: El ne hidd

24 november 2012

Mit gondolsz, mi tart minket eggyé?
Bűbáj, csók, álom, mese, fény?
Vagy hogy régi jajunk válik enyészetté,
míg mosolygunk együtt sorsunk vad dühén?

Lopott percünk, melynek örömét
magunkkal visszük a másvilágra is,
vagy a hit, a szent könnyelműség,
hogy babérág híján adatott egy fétis?

Ugyan már, kérlek, el ne hidd,
hogy szerelmünk Isten festett oltárképe,
a végzet álarccá becstelenedik,
ha nem hajtasz térdet mindennap érte.

Azt hiszed vágyad tart lelkem ölében?
Vágyad, mely eddig annyi szívért ömlött?
Bár látom, hogy most, mint tenger öblében,
a kagyló, óvnád az egyetlen gyöngyöt.

Ám nászunk addig lesz megterült asztal,
míg a bölcs Sors késztet észrevenni,
hogy nem az a tied, mit kivívtál harccal,
hanem amit táplál a törékeny semmi.

-- vers

Nincs hozzászólás to “Kovács Daniela: El ne hidd”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)