Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- próza » Márai Sándor: Az arc

Márai Sándor: Az arc

31 augusztus 2011

Utolszor a temető kápolnájában láttam apám arcát. Egynapos halott volt: ez is kor: valami hasonló, mint az egynapos gyermek: az arc megváltozik, már nem tökéletesen azonos az ismert arc vonásaival. Orra megnyúlt. A kápolna őre rakosgatta a koporsó körül a virágokat, s egyszerűen és bizalmasan mondta, mint valamilyen érdekes és jó hírt: “Már sárgul.”
Csakugyan, ez már a halál sárgasága volt. Aztán beszéltek és énekeltek. Ekkor, a küszöbről, láttam arcát utoljára. Méltóságteljes és mindentudó volt arca. (Vannak ostoba halottak is.) S még valami, amit nem tudok elfelejteni: ez az arc nem bocsátott meg, nekünk, az embereknek, a világnak, senkinek.

-- próza

Nincs hozzászólás to “Márai Sándor: Az arc”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)