Kezdőlap » - F I L O Z Ó F I A » -- ETIKA » --- Marcus Aurelius » Marcus Aurelius: Elmélkedések (11. könyv)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (11. könyv)

31 december 2012

Marcus-Aurelius

1. Íme az értelmes élet sajátságai: figyeli, elemzi, tetszése szerint formálja önmagát; a maga termését maga élvezi (a növények gyümölcsét, nemkülönben az állatok hasznát viszont mások fölözik le); a maga sajátos célját eléri, bárhol legyen is élete határa. Itt nem úgy van, mint a táncnál, színdarabnál és más hasonlónál, hogy az egész cselekmény csonka marad, ha valami hiányzik, hanem bármelyik résznél, bárhol szakad is meg, azért teljesen, hiány nélkül eléri kitűzött célját, úgy, hogy elmondja: “Ami az enyém, az megmenthetem.” Ráadásul még körüljárja az egész világot, a körülötte tátongó űrt, a világ formáját, elhatol az időtlen időkig, megfontolva átgondolja a mindenség időszakos megújhodását, és leszűri az eredményt: hogy utódaink semmi újat nem fognak látni, amint elődeink sem láttak többet,
hiszen valamiképpen egy negyven körüli ember is, ha egy csöpp esze van, az egyformaság törvénye alapján belátta már az egész múltat és jövendőt. Az értelmes lélek sajátsága az embertársak szeretete, az igazság, a szerelem, továbbá, hogy önmagánál semmit nem becsül többre, ami egyébként a törvénynek is sajátja. Így a helyesen gondolkodó és az igazságosság szellemében tevékeny értelem között nincs különbség.

2. A kellemes éneket, a táncot, a pankrációt kevésre fogod értékelni, ha a dallamos éneket egyes hangokra tagolod és mindegyiknél rendre fölteszed a kérdést: ez az, ami elragad? Ugye szégyellnél igent mondani! A táncot is bontsd egyes mozdulatokra, figurákra, csináld ugyanezt a pankrációval is. Általában legyen rá gondod, hogy – kivéve az erényt és azt, ami belőle következik – mindent részeiben gondolj el, és a széttaglalással emelkedj fel a lebecsülésig. Ugyanezt a módszert alkalmazd az egész életre is.

3. Micsoda pompás lélek az, amely kész, ha kell, a testtől elválni: akár megsemmisülni, akár szétporladni, akár megmaradni. De ez a készség személyes meggyőződésből fakadjon; nem pedig, mint a keresztényeknél, puszta ellenállásból. Legyen magatartásunk megfontolt, méltóságteljes és, hogy másokra is meggyőzően hasson, tragikus póztól mentes.

4. Valami közérdekűt tettem? Hiszen akkor nekem is hasznom van belőle! Tartsd ezt az elvet mindig kéznél, s ne téveszd soha szem elől.

5. Mi a mesterséged? Hogy jó ember légy! Miképpen sikerülhetne ez, ha nem volna világos fogalmad a mindenség természetéről és az ember sajátos alkatáról.

6. Tragédiákat először azért adtak elő, hogy a nézőket az élet fordulataira figyelmeztessék: a dolgokat így szoktak történni, és ami a színpadon megkapja lelketeket, azt az élet nagyobb színpadán se vegyétek rossz néven. A nézők szeme elé tárul bennük, hogy mindezeknek így kell lefolyniuk, s még azok is, akik “Ó, jaj, Kitharion”-t kiáltatnak, alávetik magukat a sorsnak. Ezenkívül a tragédiaírók mondtak egypár hasznos igazságot is. Kiváltképp ilyeneket:

Elhagytak engem s magzataim az istenek:
Ok nélkül ők ezt nem tevék…

Vagy:

Ne ingerülj, ha rosszul menne az életed…

Vagy:

Arasd a létet, mint magtól súlyos kalászt…

és más efféléket. A tragédia után megjelent nevelő célzatú szókimondásával az ókomédia, amely kíméletlen őszinteségével óvta az embereket a beképzeltségtől, és nem is eredménytelenül. Ebben a tekintetben még Diogenés is átvett belőle egyet-mást. De azt is fontold meg, hogy mire volt jó a rájuk következő középkomédia, végül a csakhamar ügyes életábrázolássá fajuló újkomédia? Tagadhatatlanul ezekben is akad egy-egy hasznos igazság, de az itt a kérdés, hogy az ilyesfajta költészet és drámai műfaj egészében tulajdonképpen micsoda célt tartott szem előtt?

7. Milyen világosan rajzolódik szemed elé, hogy nincs még egy olyan alkalmas életforma a bölcselkedésre, mint az, amiben élsz!

8. A szomszédos ágtól elszakított ágat szükségszerűen le kell vágni az egész törzsről. Éppen így az ember, ha csak egyetlen embertársával szakít is, ezzel az egész közösségtől elvágta magát. Csakhogy az ágat idegen kéz vágja le, az ember pedig embertársától gyűlöletből, vagy undorból önmaga szakítja el önmagát s nem veszi észre, hogy ezzel egyszersmind az egész társadalomtól elvágta magát. Zeus, az emberi közösség alkotója azonban megajándékozott a lehetőséggel, hogy embertársunkkal ismét összeforradjunk, és így az egésznek újra kiegészítő része legyünk. Persze, a többször levált rész számára egyre nehezebb és nehezebb lesz az újraegyesülés és az összeforradás. Amint általában, bármit mondjanak is a kertészek, a kezdettől fogva együtt nőtt, a fával megszakítás nélkül együtt tenyésző ág egészen más, mint az, amit egyszer levágtak, s azután ismét összeforradt.

Az egyazon törzsből fakadás még nem jelenti, hogy ugyanazokat az elveket valljuk!

9. Amint azok, akik a helyes belátás ösvényén utadat elállják, a józan cselekvéstől nem tántoríthatnak el, úgy ne vond meg tőlük jóindulatodat sem. Inkább biztosítsd magad mindkét irányban egyformán: ne elégedj meg azzal, hogy ítéletedben és tetteidben rendíthetetlen vagy, hanem légy szelíd azokkal szemben is, akik akadályozni próbálnak, vagy más módon kellemetlenkednek. Hiszen, ha neheztelsz rájuk, az éppen olyan gyengeség volna, mint ha elállnál szándékodtól és rohamuknak megzavarodva behódolnál. Mert egyformán elhagyja a csatasort az is, aki megijed, de az is, aki elidegenedik természet szerint való rokonától és barátjától.

10. Semmiféle természeti jelenség nem alábbvaló a művészeti alkotásnál: hiszen a művészetek a természeti jelenségeket utánozzák. Ha ez áll, akkor a mindenek között legtökéletesebb és a mindent egybefogó természet nem maradhat el a művészi ügyeskedés mögött. Minden művészet az alacsonyabbrendű feladatokat a magasabbrendűek kedvéért vállalja: ugyanígy jár el a közös természet is. Itt van az eredete az igazságosságnak is, mely az összes többi erények forrása. Mert addig nem gyakorolhatjuk az igazságosságot, amíg közömbös dolgok iránt érdeklődünk, vagy amíg könnyen becsaphatók, esendők, állhatatlanok vagyunk.

11. A külvilág dolgai – melyeknek kergetése vagy az előlük való menekülés annyi izgalmadba kerül – nem jönnek hozzád, hanem inkább valamiképpen te járulsz elébük. Legyen a róluk formált ítéleted nyugodt, akkor a dolgok is nyugton maradnak és soha, senki nem kaphat rajta, hogy kergeted őket, vagy menekülsz előlük.

12. A lélek gömbje önmagához hasonló: egy irányban sem nyúlik ki, befelé sem türemlik, nem szóródik szét, be sincs horpadva, hanem olyan fényben ragyog, melynek segítségével mindenek igazságát, a benne lakozó igazságot is meglátja.

13. Lenéz engem valaki? Az ő dolga! Az én dolgom, hogy ne tegyek, és ne mondjak semmit, ami lenézést érdemelne.

Gyűlöl valaki? Az ő dolga! Az enyém az, hogy türelmes és jólelkű legyek mindenkivel szemben s még a gyűlölködő tévedésére is készségesen mutassák rá – nem fölényeskedően, nem hánytorgatva fel, hogy ez nekem türelempróba, hanem őszintén, jóságosan, mint ahogyan a híres Phókión tette, ha ugyan nem pózolt. Az ilyesminek ugyanis szívből kell jönnie, hogy az istenek is lássák: az ember semmin ne bosszankodik, semmit nem vesz rossz néven. Mert mi rossz van számodra abban, ha saját természeteddel önként összhangban cselekszel és elfogadod azt, ami a mindenség természetének éppen most megfelel. Hiszen ember vagy, aki arra törekszik, ami a köznek így vagy úgy hasznos!

14. Akik egymást megvetik, ugyanazok kölcsönösen bókolnak is egymásnak, akik egymás fölébe akarnak kerekedni, ugyanazok egymásnak alá is rendelik magukat.

15. Milyen romlott, álnok ember, aki így beszél: “Föltettem magamban, hogy őszintén fogok viselkedni veled.” Ember, mit csinálsz? Ez a bevezetés elmaradhatott volna. Az ilyesmi rögtön kiviláglik. A megnyugtatás legyen homlokodra írva, érződjék azonnal a hangodból, sugározzék ki a szemedből, mint ahogyan az, akit szeretnek, az őt szeretők szeméből tüstént mindent kiolvas. Általában az őszinte igaz ember legyen olyan, mint az izzadságszagú, hogy a mellette álló, amint közelébe ér, akarva, nem akarva, megérzi. A keresett őszinteség viszont olyan, mint a tőr. Nincs ocsmányabb dolog a farkasbarátságnál. Mindenekelőtt ezt kerüld. A jó, őszinte, szelíd ember jelleme félreismerhetetlenül megnyilvánul a tekintetében.

16. Ha a lélek a közömbös dolgokkal szemben valóban közömbös – hiszen módjában áll -, akkor igazán szépen élhetjük le az életet. Közömbös pedig akkor lesz, ha minden egyes dolgot előbb külön-külön, azután az egésszel való összefüggésében megvizsgál, és nem felejti el, hogy egyikük sem maga alakítja ki bennünk a róla alkotott képünket, és egyikük sem tolakszik oda hozzánk. Maguk a dolgok ugyanis mozdulatlanok: ni vagyunk azok, aki véleményt formálunk róluk s ezt a véleményt s ezt a véleményt valósággal bevéssük a lelkünkbe, pedig azt is megtehetnénk, hogy ne véssük be, sőt azt is, hogy titkon mégis besurran, tüstént eltávolítsuk onnan. Azt se felejtsd el, hogy erre az óvatosságra csak rövid ideig van szükség, mert innen-onnan itt az élet vége. De végül is mi kellemetlenség van abban, hogy így áll a helyzet? Ha az élet dolgai a természet szerint valók, örülj nekik, és vedd őket könnyedén. Ha pedig a természet ellen valók, keresd azt, ami a te természetednek megfelel, azzal foglalkozz, még ha nem aratsz is vele dicsőséget. Mert mindenki felmentést kap, aki a maga javát keresi.

17. Elmélkedj rajta, mi az eredete minden egyes dolognak, milyen anyagokból állt össze, mivé változik, mi lesz e változás eredménye, s azt se felejtsd el, hogy e változás nem jelent számára semmi rosszat.

18. Először: milyen kapcsolatban vagyok embertársaimmal? Egymás kedvéért születtünk. Más szempontból tekintve élükre rendeltettem, mint a kos a nyáj, a bika a gulya élére. Még magasabb szempontból nézve: ha a világ nem atomok zűrzavara, akkor a mindenséget a természet kormányozza; ha ez így van, akkor az alacsonyabb rendű lények a magasabbrendűekért vannak, ezek pedig egymásért.

Másodszor: Milyenek az emberek az asztalnál, ágyasházukban és máskülönben? Főleg: milyen kényszerítő erővel irányítják őket alapelveik? S még azt is: milyen önhittséggel intézik ügyeiket?

Harmadszor: Ha embertársaid eljárása helyes, akkor nem kell zúgolódnod. Ha helytelen, világos, hogy akaratlanul, szinte öntudatlanul cselekszenek így. Mert minden lélek akarata ellenére mellőzi az igazat, nemkülönben az embertársai iránti méltányosságot. Legalábbis az emberek nagyon rossz néven veszik, ha abba a hírbe keverednek, hogy igazságtalanok, hálátlanok, kapzsiak, szóval, hogy embertársaikkal szemben hibát jövetnek el.

Negyedszer: Te magad is többször hibázol, s olyan vagy, mint a többiek. Ha bizonyos hibáktól tartózkodol is, azért még hajlamos vagy rájuk, még ha gyávaságból, dicsőségvágyból, vagy más ilyen alacsonyabbrendű okokból nem követsz is el hasonló botlásokat.

Ötödször: Még azt sem tudod bizonyosan megállapítani, vajon az emberek igazában hibáznak-e, mert sok dolog kiszámított célzattal történik. Általában ahhoz, hogy valaki más tettéről megalapozott véleményt nyilvánítson, előbb sok mindennel tisztába kell jönnie.

Hatodszor: Ha nagyon haragszol és méltatlankodol, ne felejtsd el, hogy az emberi élet röpke pillanat, és nemsokára mindnyájunkat kiterítenek.

Hetedszer: Nem annyira az emberek cselekedetei kavarják fel nyugalmunkat – hiszen azok elkövetőik vezető értelmére korlátozódnak -, mint inkább saját felfogásunk. Szüntesd meg tehát, szándékosan távoztasd el azt a véleményedet, hogy valami rettenetes történt – s haragodnak is vége. De hát hogy szüntetheted meg? Ha meggondolod, hogy a más tette nem válhatik szégyenedre. Mert, ha nem az egyéni becstelenség volna az egyetlen rossz, akkor szükségszerűen te is sok mindent elkövethetnél: rabló vagy bármire képes gonosztevő lehetnél.

Nyolcadszor: Mennyivel súlyosabb tehertétel életünkben az események miatt érzett harag és bosszúság, mint maguk az események, amik miatt haragszunk és bosszankodunk!

Kilencedszer: A jóindulat legyűrhetetlen, ha őszinte, és nincs benne gúny vagy póz. Mert mit árthat neked még a legerőszakosabb ember is, ha mindvégig jóindulatú vagy vele, ha alkalomadtán szelíden figyelmezteted, s ha éppen akkor, mikor valami rosszat forral ellened, nyugodtan így inted jobb belátásra: “Ne tedd ezt, gyermekem! Mi másra születtünk. Nekem nem okozhatsz kárt, gyermekem, csak magadnak.” Mutasd meg neki kíméletesen, általános érvényű szabályként, hogy ez az igazság, hogy ilyesmit még a méhek vagy más, csoportba verődött állatok sem tesznek. De ne gúnyosan vagy megalázó módon tedd ezt, hanem szeretetteljesen, minden belső keserűség nélkül: nem is leckéztetve, és nem is úgy, hogy aki éppen hallja, bámuljon téged, hanem csak rá légy tekintettel, még akkor is, ha mások jelen volnának.

Ezt a kilenc lényeges pontot tartsd eszedben, mintha a múzsáktól kaptad volna őket ajándékba. Fogj már hozzá egyszer, míg élned adatott, hogy végre ember légy! Egyformán őrizkedj azonban embertársaiddal szemben a haragtól, és a hízelkedéstől: mert mindkettő sérti a közösség érdekeit, és kárt okoz. Haragodban se felejtsd el, hogy az indulat egyáltalán nem férfias, viszont a szelídség és a türelem, amint emberibb, úgy férfiasabb is. Itt tűnik ki valakiben az erő, az ideg, a férfiasság, nem pedig az ingerültségben és a zsörtölődésben. Minél közelebb jutunk a szenvedélytelenséghez, annál közelebb vagyunk az erőhöz. Amint a búskomorság, úgy a harag is a gyengeség jele. Mindkét esetben sebesült az ember, és mintegy megadja magát.

Íme, ha nincs ellenedre, a tizedik alapelv, a Múzsavezető ajándéka: őrültség, mert lehetetlenség azt kívánni, hogy a hitvány emberek ne kövessenek el hibát. Ha pedig megengeded, hogy másokkal szemben hibázzanak, azt viszont megkívánod, hogy veled szemben kifogástalanul viselkedjenek: akkor méltánytalan és zsarnokoskodó vagy.

19. Vezérlő értelmedet különösen négy eltévelyedéstől óvd állandóan, s ha ezeket észleled, szabadulj meg tőlük a következő megjegyzések kíséretében: Ez a képzet szükségtelen. – Ez bomlasztja a közösséget. – Amit most mondani akarsz, az nem szívedből jön, márpedig hidd el, hogy ostoba dolog meggyőződésed ellen beszélni. A negyedik eset, ami miatt rápirítasz magadra: hogy magatartásod a benned levő istenibb rész vereségét és legyűretését jelenti a becstelenebb és halandó testi résszel, tested súlyos vagy könnyed izgalmaival szemben.

20. Páralelked és az egész, testeddel összevegyült tűzszerű rész, bár természeténél fogva fölfelé tör, mégis engedelmeskedik a világrendnek, és kitart a test összetételében. Ugyanígy a benned levő földszerű és nedves rész, bár lefelé húz, mégis fennmarad, és állja a természetének meg nem felelő helyzetet.

Lám, az elemek is engedelmeskednek az egésznek, s ha valahová rendeltettek, erőt vesznek magukon, ott maradnak, míg az összetartó erőtől a feloszlásra jelet nem kapnak. Nem rettenetes-e hát, hogy csak éppen értelmes részed engedetlen és elégedetlenkedik kijelölt helyével? Pedig éppen vele történik minden erőszaktól mentesen csak az, ami természetének megfelel. S mégsem tűri, hanem fellázad! Mert minden mozdulat az igazságtalanság, kicsapongás, harag, lesújtottság és félelem felé pártütés a természettel szemben! S valahányszor vezérlő értelmed zúgolódik a sors esélyei miatt, tulajdonképpen elhagyja a számára kijelölt helyet. A vezető értelemnek ugyanis éppúgy lényegéhez tartozik a jámborság és istenfélelem, mint akár az igazságosság. Mert elválaszthatatlanok a helyesen fölfogott közösségi szellemtől, sőt régibbek, mint az igazságos cselekedetek.

21. “Akinek életcélja nem egységes és nem mindig ugyanaz, az nem tud egész életén át egy és ugyanaz maradni.” Nem elég azonban ennyit kijelenteni, ha hozzá fűzöd, milyen is legyen az a cél. Mert, amint nem mindenkinek azonos a felfogása azokról a javakról, amiket a tömeg – helyesen vagy helytelenül – jónak tart, hanem csak egyesekről, mégpedig azokról, amik valóban közösek, úgy a kitűzött célnak is közhasznúnak kell lennie, és az állam javára kell szolgálnia. Aki azután minden egyéni kezdeményezését erre a célra irányítja, annak összes tette egyöntetű lesz, s ennek következtében ő maga is mindig ugyanaz marad.

22. Gondolj a falusi és a városi egérre: hogy amaz milyen ijedt volt és milyen izgatottan menekült!

23. Sókratés a tömeg nézeteit gyermekek ijesztgetésére való kísérteteknek nevezte.

24. A spártaiaknak látványosságaik alkalmával az idegeneknek árnyékban állítottak ülőhelyeket, maguk pedig ott ültek le, ahol a véletlen hozta.

25. Mikor Perdikkas Sókratésnak szemére vetette, hogy sohasem fogadja el meghívását, így felelt: “Mert nem akarok a legrosszabb bajban elpusztulni”, azaz nem akart olyan szívességet elfogadni, amit nem viszonozhatott.

26. Az epikureisták írásaiban van olyan szabály, hogy mindig szemünk előtt lebegjen valamelyik erényes előd példája.

27. Pythagoras követői azt ajánlják: hajnalban tekintsünk az égre, hogy szívünkbe véssük, mennyire mindig ugyanott és ugyanúgy végzik a csillagok munkájukat, és hogy megfigyeljük rendjüket, tiszta, nyílt ragyogásukat. Mert a csillag nem kendőzi magát!

28. Milyen volt Sókratés juhbőrbe burkolódzva, mikor Xanthippé férje felsőruhájában elment hazulról? Mit mondott Sókratés barátainak, akik szemérmesen félrefordultak, mikor ilyen öltözékben meglátták.

29. Írni és olvasni nem taníthatsz addig mást, míg téged meg nem tanítottak. Még inkább érvényes ez a szabály az élet művészetére.

30. Rabszolga vagy, tehát beszédre nincs jogod..

31. A szív örömébe’ mosolygott…

32. Durva szavakkal korholják az erényt nekirontva…

33. Télen csak őrült ember keres fügét: ilyen az is, aki gyermekét akarja látni, amikor az nem adatott meg neki.

34. Epiktétos azt ajánlja annak, aki gyermekét csókolgatja, hogy mondogassa magában: “Holnap talán már halott.”

– “Ez a beszéd szerencsétlenséget jelentene!” – “Nem jelent szerencsétlenséget – mondja -, hanem a természet munkáját jelzi; vagy akkor a kalászt learatni is szerencsétlenséget jelentene.”

35. Éretlen szőlő, érett fürt, mazsola: csupa változás, de nem semmivé enyészés, hanem mássá változás.

36. Epiktétos szerint a szabad akaratot nem lehet elrabolni!

37. Ugyancsak Epiktétostól: “Meg kell találnod a helyes tetszésnyilvánítás művészetét.” Majd művének abban a részében, mely az ösztönöket tárgyalja, hozzáfűzi: “Nem szabad elhanyagolni az arra való figyelmeztetést, hogy a vágyakat feltételekhez szabjuk, hogy a közösség javához alkalmazzuk, s értékrendbe soroljuk őket. Általában tartózkodni kell a sóvárgástól, de nem kell megfutamodni semmi olyan elől, ami nem tőlünk függ.”

38. Ugyancsak Epiktétostól: “Nem valami mindennapi kérdés forog kockán, hanem hogy őrült vagy-e vagy sem.”

39. Sókratés mondta: “Mit kívántok, az eszesek lelkét-e, vagy az esztelenekét? – Az eszesekét. – A józan vagy a fonák eszűekét? – A józan eszűekét. – Miért nem törekedtek hát utána? – Mert már megvan. – Hát akkor mit tülekedtek és tusakodtok?”

--- Marcus Aurelius

Nincs hozzászólás to “Marcus Aurelius: Elmélkedések (11. könyv)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)