Kezdőlap » - F I L O Z Ó F I A » -- ETIKA » --- Marcus Aurelius » Marcus Aurelius: Elmélkedések (4. könyv)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (4. könyv)

26 október 2010

1. Ha belső parancsolód a természetet követi, akkor úgy viselkedik az eseményekkel szemben, hogy mindig könnyen igazodik ahhoz, ami lehetséges és adott. Nem kedvel különösebben egyetlen meghatározott anyagot sem, hanem a fontosabb dolgokhoz vonzódik, de azokhoz is csak bizonyos fenntartással, s ha helyettük valami mással kerül szembe, azt is saját cselekvése anyagaként tekinti, mint ahogyan a lobogó tűz is így csinálja, mikor megemészti a belédobott anyagot, amely a kis mécset kioltaná. A lobogó láng viszont hamar hatalmába keríti és felemészti a rádobott tárgyakat, sőt még magasabbra csap tőlük.

2. Semmit se tégy találomra, semmit se tégy másként, mint az élet igaz művészetét tökéletesen betöltő elv szerint.

3. Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el. A békesség pedig azonos a lélek harmóniájával. Ne vond tehát meg önmagadtól egyetlen esetben sem ezt a visszavonulást, s újhodj meg lélekben.

Életelveid legyenek alapvetők és a lényegre szorítkozók: puszta fölidézésük is űzze el minden udvari gondodat, és biztosítson róla, hogy ha visszatérsz, ne bosszankodj azon, amire visszakerülsz.

Mert min is bosszankodnál? Az emberi gonoszságon? Vedd fontolóra a tételt, hogy az eszes lények egymásért vannak, hogy türelem az igazságosság egy része, hogy az emberek akaratuk ellenére hibáznak, hogy hányan már, kik féktelenül gyűlölködtek, gyanakodtak, egymásnak estek, ím, kiteríttettek és elhamvadtak – s akkor hagyj fel a bosszúsággal.

Vagy talán a mindenség végzése ellen zúgolódol? Idézd csak emlékezetedbe ezt a két lehetőséget: vagy van gondviselés, vagy csak atomok vannak; továbbá mindazt, amiből bebizonyosodik, hogy a világ olyan, mint egy állam.

Vagy talán testi dolgok bántanak? Gondolj arra, hogy az értelem, ha egyszer önmagára eszmélt, és megismerte saját erejét, függetleníti magát az állati lélek kellemes vagy kellemetlen izgalmaitól; továbbá gondolj mindarra, amit a fájdalomról és az élvezetről hallottál, s magadévá tettél.

Vagy talán a hiú hírvágy játékszere vagy? Nézd csak, minden milyen gyorsan feledésbe megy, tekintsd a mindkét irányban végtelen idő feneketlen mélységét, a hír visszhangjának hiábavalóságát, a téged látszólag magasztalók állhatatlanságát, kritikátlanságát, s végül, hogy milyen szűk a tér, melyre hírneved korlátozódik. Mert az egész föld csak egy pontja a mindenségnek, s annak is micsoda kis zuga a te lakhelyed. S itt is hányan, micsoda emberek dicsőítenek téged? Szánd hát végre rá magad, hogy visszavonulj a saját kis területedre. Mindenekelőtt: ne kapkodj ide-oda, ne erőlködj, hanem szabad lélekkel, mint férfi, mint ember, mint polgár, mint halandó lény tekintsd a világ dolgait.

S az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul; minden izgalom tehát a belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Állandóan gondolj rá, hogy mennyi változásnak voltál már te is a tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga.

4. Ha gondolkodási képességünk közös, akkor az az értelem is közös, mely eszes lényekké avat. Ha ez így van, akkor általános érvényű az a meggondolás, mely megszabja, hogy mit tegyünk. Ha ez így van, akkor közös törvény alatt állunk, és ekként valamennyien polgárok vagyunk. Ha ez igaz, akkor valami kormányzatnak vagyunk alattvalói. Ha ez is áll, akkor a világ olyan, mint egy állam. Mert milyen más közös kormányzat részesének mondhatnád az egész emberi nemet? Innen, ebből a közös államból ered számunkra a gondolkodási képesség, az értelem, a törvényalkotás képessége. Vagy honnan máshonnan? Mint ahogyan azt, ami bennem földszerű, valami földből kaptam, ami nedves, azt más ősanyagból, ami pára, azt ismét más forrásból, ami meleg és tűzszerű, annak is megvan a maga eredete – mert semmi nem lesz semmiből, mint ahogyan semmi sem tér a semmibe vissza -, így a gondolkodási képesség is belénk szállt valahonnan.

5. A halál olyan, mint a születés: a természet titokzatos műve. Ugyanazoknak az ősanyagoknak az egyesülése ugyanazokká. Egyáltalán nem olyasmi, ami miatt valakinek szégyenkeznie kellene. Nincs ellentétben az értelmes lény mivoltával, sem alkatának tervszerűségével.

6. Ez a végzet rendelése: ilyen emberek ilyen dolgokat cselekszenek. Aki ezt nem akarja, mintha azt kívánná, hogy a fügefának ne legyen nedve. Általában gondold meg, hogy rövid időn belül te is, embertársad is meghaltok, és nemsokára még a neveteket is elfelejtik.

7. Ha nem gondolod azt, hogy bántalom ért, akkor nem is ért bántalom, s ha nem ért bántalom, akkor kárt sem szenvedtél.

8. Ami az embert nem teszi rosszabbá, mint amilyen, az életét sem teszi rosszabbá, és sem kívülről, sem belülről nem árt neki.

9. A hasznos természete kénytelen ezt tenni: hasznot hajtani.

10. Minden, ami történik, igazságosan történik. Ha pontosan megfigyeled, rájössz. Nem csak azt mondom, hogy bizonyos rend szerint, hanem hogy igazságosan, sőt, mintha valaki érdem szerint rendelkezne. Továbbra is erre figyelj tehát, s bármit csinálsz, azzal a szándékkal csináld: légy jó; jó a szó valódi értelmében. Erre vigyázz minden cselekedetedben.

11. Ne vedd úgy a dolgokat, mint ahogyan rosszakaród felfogja őket, se úgy, ahogyan ő szeretné, hogy felfogd! Vedd inkább őket úgy, ahogy a valóságban vannak.

12. Két alapelvet tarts mindig készenlétben: először, csak azt tedd, amit a királyi és törvényalkotó értelem az emberek javára tenned sugalmaz; másodszor, változtasd meg véleményedet, ha olyan valakire akadsz, aki a helyes útra terel és eltántorít balhiedelmedtől. Ennek a nézetváltozásnak az oka azonban mindig az igazságosnak, a közhasznúnak bizonyos valószínűsége legyen, s egyedül ez vezessen, nem pedig az, hogy valami kellemesnek vagy dicsőségszerzőnek látszott.

13. Van-e világos értelmed? – Igen! – Miért nem élsz vele? Mert, ha ez betölti feladatát, mi másra van még szükséged?

14. Részévé lettél egy egésznek. Egyszer majd visszaenyészel alkotódba; jobban mondva: valami változás következtében felszívódol annak teremtő erejébe.

15. Ugyanarra az oltárra sok tömjénszem hull: egyik előbb, másik később! Nem számít!

16. Tíz napon belül istennek látnak azok, kiknek szemében most vadállat és majom vagy, ha visszatérsz az értelem alapelveihez és szolgálatához.

17. Ne úgy élj, mintha még tízezer évig akarnál lenni. A kikerülhetetlen ott lebeg fejed fölött. Míg élsz, míg módodban áll, légy jó emberré.

18. Mekkora zavartalanságot biztosít magának, aki nem nézi, mit mondott, tett, vagy gondolt embertársa, hanem csak arra ügyel, hogy saját cselekedete igazságos és feddhetetlen legyen! “Ne nézd – mondja Agathón- a mások rossz erkölcsét, hanem tétovázás nélkül, egyenes úton törj a cél felé.”

19. Akit az utókor adta hírnév elkábít, nem veszi észre, hogy a róla megemlékezők mindegyike hamarosan meghal; ugyanoda jut a következő nemzedék is, mígnem minden emlékezet megszűnik, melyet alig kigyúlt, máris elhamvadt emberek hordoztak. De tegyük fel, hogy a rád emlékezők halhatatlanok és emlékezeted is örök. Van-e ennek a te szempontodból értéke? Számít-e valamit a dicséret? Nem mondom, hogy haló porodban nem számít. De számít-e még életedben? Csak akkor, ha valami közcélú célt szolgál! Helytelenül hanyagolod el a természet ajándékát, ha másba veted horgonyodat, mint az értelembe.

20. Mindaz, ami szép, bármi módon is az, önmagában szép, önmagában teljes: a dicséret nem alkotó része. A dicsérettől semmi nem lesz sem silányabb, sem jobb. Mindez vonatkozik a mindennapi életben szépnek mondott dolgokra is: anyagokra, műalkotásokra. Hát ami valóban szép, ugyan rászorul-e még valamire? Éppoly kevéssé, mint a törvény, az igazság, a jóakarat vagy a szemérem. Vajon melyikük azért szép, mert dicsérik, vagy melyiknek árt, ha ócsárolják? Vajon a smaragd hitványabb lesz-e, mint volt, ha nem dicsérik? Vagy az arany, az elefántcsont, a bíbor, a kard, a virág, vagy a zsenge fa?

21. Ha a lelkek tovább élnek, hogyan képes befogadni őket a levegőég időtlen-időtől fogva? – Hát a föld hogyan tudja befogadni ugyanannyi időtől fogva az eltemetettek porhüvelyeit? Amint itt az egy ideig még ellenálló porhüvelyek változása és felbomlása helyet ad más holttesteknek, úgy a levegőégbe átszellemült lelkek is egy ideig még együtt maradnak, azután szintén változnak, szétszóródnak, ellobognak, felszívódnak a mindenség alkotó szellemébe, így engedve helyet az utánuk következőknek.

Íme, ez a megoldás, ha felteszed, hogy a lelkek fennmaradnak. De nemcsak azt a tömérdek eltemetett testet kell figyelembe venni, hanem az általunk és más élők által napról napra elfogyasztott lényekét is. Hány meg hány emésztődik fel, s hogy úgy mondjam, temetődik el a táplálkozók testében? S mégis befogadja őket a tér, mert vérré válnak, mert párává, életadó meleggé változnak.

Hogyan lehet ebben a kérdésben felderíteni az igazságot? Ha az ember elkülöníti az anyagot a formáló erőtől.

22. Ne kalandozz ide-oda! Bármibe kezdesz, ne térj el az igazságtól, és bárhová visz képzeleted, őrizd meg tisztánlátásodat.

23. Világrend! Minden, ami neked megfelel, nekem is megfelel. Semmi nincs nekem korán vagy későn, ami neked idejében van. Természet! Mindaz kedves termés számomra, amit évszakaid hoznak: minden tőled ered, benned él, hozzád tér vissza. Van, aki azt mondja: “Kekrops kedves városa”,és te ne mondanád, “Zeus kedves városa”?

24. “Ne fogj sokfélébe, ha lelki nyugalmat akarsz!”Vajon nem jobb-e csak azt cselekedni, ami szükséges, mégpedig annyit, amennyit a természettől közösségi életre rendelt lény belátása kíván, és úgy, ahogy kívánja? Mert ez nemcsak a jól, hanem a mértékkel kiválasztott munka lelki elégtételével is jár. Hiszen legtöbb beszédünk és tettünk nem szükségszerű, tehát aki elvesz belőlük, több nyugalomra, kevesebb izgalomra számíthat. Éppen ezért minden dolgodban emlékeztesd magad, hogy nem a feleslegesek közül való-e. De nemcsak a felesleges tetteket kell kiküszöbölnöd, hanem az ilyen gondolatokat is, mert így a belőlük fakadó cselekedetek sem következnek be.

25. Próbáld meg, sikerül-e talpig derék ember módjára élned, aki nem zúgolódik a mindenségtől neki osztott sors ellen, s beéri azzal, hogy ő maga igazságosan cselekszik, és lelke mindig jóra kész.

26. Megvizsgáltad-e ezeket? Most ide figyelj! Ne izgasd magad! Légy egyszerű! Vétkezik valaki? Maga ellen vétkezik! Történt veled valami? Nem baj! Minden, ami ér, a mindenség törvénye szerint kezdettől fogva elvégeztetett, elhatároztatott számodra! Minek a sok szó? Rövid az élet. Használd ki a jelent okosan, igazsággal. Szórakozásodban is maradj józan.

27. A világrend vagy tervszerű, vagy pedig keverék összevisszaság, amit mégis világrendnek hívnak. Hogyan? Benned lehet rend, és a mindenségben csupa tervszerűtlenség volna? Különösen akkor, mikor minden, bár elválasztva és szétszórva, mégis egybevág?

28. Van sötét jellem, asszonyos jellem, makacs jellem, vad, bestiális, gyerekes, lágy, csalfa, alantas, hamis, zsarnoki jellem.

29. Ha idegen a világban az, aki nem tudja, mi van benne, nem kevésbé idegen az is, aki nem tudja, mi történik benne. Szökevény az, aki a közösségi élet rendje elől megfutamodik; vak, aki látó szemmel szemet huny; koldus, aki másra szorul, és nem tud megteremteni a maga erejéből mindent, ami az élethez szükséges. Kelevény a világ testén az, aki a közös természet szellemétől eltávolodik, szakít vele, ha az élet esetlegességei miatt kedvét veszti. Hiszen e bajok onnan valók, ahonnan te is jöttél! Pártot üt a világ alkotmánya ellen az, aki saját lelkét az eszes lények egy és oszthatatlan közösségéből kiszakítja.

30. Az egyik köpeny nélkül bölcselkedik, a másik könyv nélkül, a harmadik szinte félmeztelenül. “Kenyerem ugyan nincs – mondja -, de azért kitartok az értelem mellett.” Nekem nem a tudomány adja a kenyeret, mégis hű maradok hozzá.

31. Szeresd a magad kis mesterségét, amibe beletanultál, és találd benne kedvedet. Ami még hátra van életedből, úgy éld le, hogy minden dolgodat teljes lelkedből az istenekre bízod, és az emberek közül egynek sem vagy sem zsarnoka, sem szolgája.

32. Képzeld magad elé például Vespasianus korát, s mindenben a mai állapotokat látod: az emberek házasodnak, gyermekeket nevelnek, betegeskednek, meghalnak, harcolnak, ünnepelnek, kereskednek, gazdálkodnak, hízelegnek, gőgösködnek, gyanakszanak, acsarkodnak, mások halálát kívánják, zúgolódnak a jelen miatt, szeretkeznek, takarékoskodnak, consulság, uralkodás után sóvárognak. S egész világuk – csak volt.

Azután térj át Traianus korára: mindenben ugyanazt találod. S ez a nemzedék is – csak volt. Hasonló módon elmélkedj az elmúlt idők korszakairól, egész népeknek sorsáról, s figyeld meg, hogy rövid küszködés után mind elestek, és feloldódtak az őselemekbe. Főleg azokat vonultasd el lelki szemeid előtt, akikről magad is tudtad, hogy hiú dolgokért tülekedtek, és elhanyagolták a saját alkatuknak megfelelő cselekvést, ahelyett, hogy görcsösen ragaszkodtak volna hozzá, és kedvüket lelték volna benne. Feltétlenül arra is gondolj, hogy az egyes cselekedetekre fordított figyelemnek megvan a maga értéke és mértéke. Mert, ha silány dolgokra nem pazarolsz több figyelmet, mint amennyi illeti őket, nem lesz okod bátorságod elvesztésére.

33. Régebben közhasználatú szavak ma már szógyűjteményekbe szorultak. Éppígy régen sokat emlegetett emberek neve – mint pl. Camillusé, Caesóé, Volesusé, Leonnatusé- ma már magyarázatot igényel. Nemsokára erre a sorsra jut Spicio, Cato, azután Augustus, majd Hadrianus és Antoninus. Mert minden az enyészet zsákmánya, és hamarosan mesévé lesz; majd a teljes feledésbe merül. Pedig ezt csak a csodálatosan ragyogó embersorsokról mondom. A többi? Amint kilehelte lelkét: “eltűnt nyomtalanul, hírevesztve”.Elvégre, mi az örök hír? Kongó üresség! Mi legyen tehát erőfeszítésünk tárgya? Íme csak ez: igazságos gondolkozásmód, közhasznú tevékenység, állandó igazmondás és olyan lelki alkat, mely derűsen fogad mindent, ami éri, hiszen szükségszerű, természetes, és velünk egyazon kútfőből és forrásból fakad.

34. Bízd rá magad saját elhatározásodból Klóthóra, hadd szője éltedet tetszése szerinte eseményekből.

35. Minden csak egy napig tart: a magasztalás éppúgy, mint a magasztalás tárgya.

36. Szüntelenül elmélkedj azon, hogy minden változás folytán jött létre. Szoktasd magad ahhoz a gondolathoz, hogy a mindenség természete semmit nem szeret annyira, mint változtatni azon, ami van, és hasonló új dolgokat alkotni.

Mert minden, ami van, valahogyan csírája annak, ami belőle lesz. Te pedig úgy képzeled, hogy csak az a mag, amit a földbe vagy az anyaméhbe vetnek? Micsoda fonák felfogás!

37. Már-már a sír szélén állsz, s még mindig nem vagy sem keresetlen, sem nyugodt, s abban sem vagy bizonyos, hogy külső erő nem árthat neked. Még mindig nem vagy szelíd mindenkihez, még mindig nem szolgálja összes gondolatod kizárólag az igazságos cselekvést!

38. Kutatva vizsgáld az emberek vezérlő értelmét és azt, hogy mit kerülnek, mit keresnek az okosak.

39. A te bajod kútfeje nem másnak a vezérlő értelmében van, sem a téged környező világ valami módosulásában vagy változásában. Hát hol? Abban, hogy a rosszról gondolkodol. Ne gondolkodj így, és minden rendbe jön. Az értelem, ha a vele annyira összeforrt hitvány testet akár darabokra vágják vagy égetik, ha rothadásra vagy senyvedésre kárhoztatják, akkor is maradjon nyugodt a véleményalkotásban. Más szóval: ítéljen úgy, hogy ami rossz és jó emberrel egyformán megeshetik, az sem nem rossz, sem nem jó. Mert ami a természet ellen és a természet szerint élő embert egyaránt éri, az nincs a természet szerint, de a természet ellenére sincs.

40. Mindig gondolj rá, hogy a világ szinte egyetlen élőlény, egyetlen anyag, egyetlen lélek; hogy minden összefügg ennek egyetlen érzéklésével; hogy ez mindent egyetlen belső lendületből csinál; hogy mindennek, ami csak történik, együttesen az oka; hogy mennyire összekapcsolódott és összefonódott minden!

41. Nyomorult pára vagy – hullát hurcoló -, mint Epiktétos mondta.

42. Nem jelent semmi rosszat a lényeknek, ha éppen elváltoznak, mint ahogyan az sem jelent jót, ha valami változás következményeként éppen formálódnak.

43. Az idő a történések folyama és sodró árja. Minden, mihelyt feltűnt, már el is sodródott. Majd másutt bukkan fel, de az is csakhamar elsodródik.

44. Ami csak történik, annyira megszokott és magától értetődő, mint tavasszal a rózsa és nyáron a gyümölcs. Ilyen a betegség, a halál, a rágalom, a cselvetés: mindaz, ami az ostobákat gyönyörködteti vagy búsítja.

45. Ami bizonyos rend szerint történik, az mindig szervesen összefügg az előzményekkel. Nem olyasmi ez, mint mikor külön-külön számok puszta kényszerűségből egymás után vetődnek, hanem inkább ésszerű összekapcsoltság. S miként mindaz, ami van, összhangzó rendben csoportosul, úgy abban is, ami történik, nemcsak a puszta egymásután, hanem szembeötlő módon valami csodálatos összefüggés is észlelhető.

46. Mindig tartsd emlékezetedben Hérakleitos mondását: a föld halála, ha vízzé lesz, a víz halála, ha levegővé lesz, a levegő halála a tűz és viszont. Gondolj arra az emberre is, aki elfelejtette, hová visz az útja! Gondolj azokra, akik a mindenséget átfogó szellemmel – pedig a lehető legállandóbban érintkeznek vele – ellenkezésbe jutottak, és napról napra előforduló dolgokon megütköznek. Gondolj továbbá arra is, hogy nem szabad úgy cselekednünk és beszélnünk, mintha álomban volnánk – mert úgy tetszik, mintha akkor is cselekednénk és beszélnénk -, sem úgy, ahogyan a gyermekek engedelmeskednek szüleiknek, tisztán csak azzal a megokolással: így kaptuk a parancsot.

47. Ha valamelyik isten azt mondaná neked, hogy holnap vagy legfeljebb holnapután meghalsz, ugye, nem csinálsz belőle nagy esetet – hacsak nem vagy egészen hitvány -, hogy holnapután-e inkább, vagy holnap. Mert ez csak nem különbség? Éppen így azt se vedd valami nagy dolognak: hosszú évek múlva-e, vagy holnap.

48. Állandóan gondolj arra, hány orvos halt már meg, akik betegek felett annyiszor ráncolták szemöldöküket, hány asztrológus, akik mások halálát – mint valami nagy dolgot! – megjósolták, hány filozófus, akik a halálról és halhatatlanságról vég nélkül tusakodtak, hány hős, akik annyi embert leterítettek, hány zsarnok, akik, mintha halhatatlanok lettek volna, életről, halálról valami szörnyű gőggel rendelkeztek! Hány egész város volt, amely – hogy úgy mondjam – meghalt, mint Heliké, Pompeii, Herculanum, és más számtalan? Vedd sorba, akiket ismertél, egyiket a másik után: az egyik ennek, a másik annak a végtisztességéről gondoskodott, azután őt is kiterítették – s mindez rövid idő alatt. Általában az emberi életet mindig egy napig tartó, esendő dolognak tekintsd: tegnap még embercsíra, holnap már bebalzsamozott tetem vagy hamu. Az időnek ezt a kis részét éld le tehát a természet szava szerint és távozz békében, mint ahogyan az érett olajbogyó leesik, áldva életre fakasztóját, hálatelten termőfája iránt.

49. Légy, mint a szirtfok, melyet a hullámok folyton csapkodnak; az pedig rendületlenül áll, s körülötte elcsöndesül a habzó forgatag.

“Milyen szerencsétlen vagyok, hogy ez történt velem!” Ne így! Hanem így: Boldog vagyok, mert bár ez történt velem, továbbra is derűs az életem: a jelen nem tört meg, a jövőtől nem félek. Ilyesmi bárkivel megeshetik, de nem mindenki őrizte volna meg közben lelki békéjét. Miért inkább szerencsétlenség az, mint amennyire szerencse ez? Egyáltalán szerencsétlenné teheti-e az embert az, ami nem kudarca az emberi természetnek? Vagy talán az emberi természet kudarcának tartod-e azt, ami nincs természetének szándéka ellenére? Hát akkor? Ezt a szándékot jól ismered. Vajon, ami veled történt, meggátol-e téged abban, hogy igazságos, nagylelkű, józan, belátó, megfontolt, igazmondó, szemérmes, szabad légy és más olyan tulajdonságokkal ékes, melyeknek birtokában az emberi természet teljesnek mondható? Mindenben, ami bánatot okoz neked, jusson eszedbe a következő alapelv: nemcsak hogy nem szerencsétlenség, ami történt, hanem olyasmi, amit derekasan elviselni egyenesen szerencse.

50. Közismert, mégis célravezető segítség a halál megvetésére, ha emlékezetünkbe idézzük azokat, akik görcsösen ragaszkodtak az élethez. Mert többet nyertek-e ezek, mint az idő előtt elköltözöttek? Végre mégiscsak elpihentek: Cadicianus, Fabius, Julianus, Lepidus, és a hozzájuk hasonlók, kik sok embert kikísértek, azután őket is kikísérték, általában nem sok idő múlva, és azt is mennyi baj, milyen emberek között, milyen testben küszködték át! Ne tartsd hát olyan fontosnak! Tekints vissza az idő feneketlen szakadékába a múltban, és másfelől a jövő végtelenségébe! Ha ezt nézed, különbség-e a három nap, vagy a három hosszú emberöltő?

51. Járj mindig a legrövidebb úton. A legrövidebb út pedig a természet útja. Minden szavunk és tettünk legyen ezért teljesen romlatlan. Az ilyen elhatározás eltávoztatja tőlünk a kellemetlenséget, küszködést, alakoskodást és hányavetiséget.

--- Marcus Aurelius

Nincs hozzászólás to “Marcus Aurelius: Elmélkedések (4. könyv)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)