Kezdőlap » - F I L O Z Ó F I A » -- ETIKA » --- Marcus Aurelius » Marcus Aurelius: Elmélkedések (5. könyv)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (5. könyv)

27 március 2011

1. Reggel, ha nehezedre esik a felkelés, gondolj tüstént rá: “Arra ébredek, hogy emberhez méltóan munkálkodjam. Rosszul esnék-e annak végzésére indulnom, amiért születtem, aminek kedvéért a világra jöttem? Vagy arra rendeltettem-e, hogy párnámon heverészve melengessem magam? – Mindenesetre ez élvezetesebb! – De hát élvezetre születtél-e? Általában: tétlenségre-e vagy tevékenységre? Nem látod-e, hogy a növények, a verebek, a hangyák, a pókok, a méhek megteszik a magukét, és a maguk részével hozzájárulnak a világ harmóniájához? S te nem akarsz emberi kötelességeidnek eleget tenni? Nem sietsz a természetedtől kijelölt cél felé?”
– De hát pihenni csak kell! – Kell! Én is azt mondom.
De a természet megszabta a pihenés mértékét, mint ahogyan megadta az evését és ivásét is. Mégis túllépsz a mértéken, az elegendőn. Bezzeg a munkában már nem, hanem megmaradsz a lehetőségen belül. Mert nem szereted önmagad!
Különben szeretnéd természetedet és szándékát! Mások; akik szeretik mesterségüket, mosakodás nélkül, étlenül senyvednek munkájuk mellett, te pedig kevesebbre becsülöd természetedet, mint a szobrász a képfaragást, a táncos a táncot, a kapzsi a kincset, a hiú a hírt. Ezek, ha elfogja őket a szenvedély, inkább sem enni, sem aludni nem kívánnak, csak hogy előbbre vihessék, amire lelküket feltették. S a te szemedben a közhasznú tevékenység silányabb, kisebb erőfeszítésre méltó?

2. Milyen könnyű dolog elkergetni, elnyomni minden bántó vagy kényelmetlen képzetet és tüstént teljes lelki nyugalomban lenni!

3. Tekintsd magad méltónak minden olyan beszédre és tettre, ami a természet szerint van. Ne hasson rád, ha mások korholnak vagy megszólnak emiatt, hanem, ha valami szépet tehetsz vagy mondhatsz, ne tartsd magad méltatlannak hozzá. Az embereknek ugyanis megvan a saját irányító felfogásuk, és saját hajlamukat követik. Mindezt azonban te ne vedd figyelembe: menj egyenesen előre, kövesd a magad és a mindenség természetét. Mindkettőnek útja egyébként egy és ugyanaz.

4. Járom a természettől kiszabott utat, míg összeroskadva nyugalomra nem térek, és vissza nem lehelem a lelkem oda, honnan naponként lélegzem, és vissza nem esem oda, ahonnan atyám éltem csíráját, anyám a vért, dajkám a tejet vette; ahonnan annyi év óta napról napra ételemet és italomat kapom: arra, ami engem járás közben hordoz, és amit annyiféleképpen felhasználok.

5. Az eszeden nincs mit csodálniuk az embereknek – lehet, de van ám sok más dolog, amire nem mondhatod: “Erre nem születtem.” Szerezd hát meg magadnak azt, ami teljesen tőled függ: légy őszinte, méltóságteljes, munkabíró, ne hajhászd az élvezetet, ne elégedetlenkedj sorsoddal, légy kevéssel beérő, jóindulatú, szabad, komoly, keresetlen, nagylelkű.
Nem érzed-e, hogy mennyi mindent meg tudnál szerezni, amire nem hozhatod fel kifogásnak az alkalmatlanságot, a rátermettség hiányát? Te pedig szántszándékkal alatta maradsz a mércének? Vajon a rátermettség hiánya kényszerít-e, hogy zúgolódj, az élethez görcsösen ragaszkodj, hízelegj, testi állapotodat okold, hogy tetszelegj, hogy komolytalan légy, hogy lelkednek annyi nyugtalanságot okozz?
Nem! az istenekre nem! Mindezeket a hibákat már régen levetkőzhetted volna, s legföljebb csak azzal vádolhatnának, hogy valóban lassúbb, nehezebb felfogású vagy. Ezen is segítened kell azonban gyakorlással, s nem szabad elnézned magadnak ezt a mentségedet, vagy éppen tetszelegned benne.

6. Van olyan ember, aki, ha embertársával jót tett, azonnal kész a hálát számlázni. Van olyan, aki ezt ugyan nem teszi meg, de azért befelé mégiscsak adósának tekinti a másikat, s nagyon is tudatában van jótéteményének. Más viszont egyáltalán nem tartja számon, amit tett, hanem hasonlatos a fürtöt termő szőlőtőhöz, mely ha egyszer meghozta gyümölcsét, semmi mást nem kíván többé.
A jótékony ember, akárcsak a ló, ha futott, a kutya, ha vadra bukkant, a méh, ha mézet gyűjtött, nem veri dobra tettét, hanem tovább folytatja áldásos munkáját, mint ahogyan a szőlőtő, ha eljön az ideje, ismét meghozza a maga fürtjét.
– Azokhoz kell-e tehát csatlakozni, akik szinte öntudatlanul teszik, amit tesznek? – Igen! – De mégiscsak tudatosan kell eljárni!
Társas életre született lénynek – mint mondani szokták – megkülönböztető vonása, hogy tudja: közhasznú tevékenységet fejt ki, sőt – Zeusra! – azt is akarnia kell, hogy embertársai is tudomást szerezzenek erről.
– Igaz, amit mondasz, mégsem fogod fel helyesen az előbbi szavaim értelmét. Éppen ezért azokhoz kell számítsalak, akikről fentebb megemlékeztem. Azokat is az igazság valami látszata vezeti félre. Ha igazán be akarsz hatolni szavaim értelmébe, ne félj, emiatt sohasem mulasztasz el egyetlen közhasznú cselekedetet sem.

7. Az atheniak így imádkoznak: “Adj esőt, adj esőt, kedves Zeus, az atheniak földjére és mezejére.” Vagy így kell imádkozni, egyszerűen, szabad emberhez méltó módon, vagy sehogy.

8. Gyakran mondják: “Asclepios ennek lovaglást, hideg fürdőt, mezítlábas kúrát rendelt.” éppígy mondhatjuk: “A közös természet ennek betegséget, rokkantságot, csonkaságot vagy más ilyesmit rendelt.” A “rendelt” szó az előbbi esetben azt jelenti, hogy az istenség ezeket a dolgokat az egészség érdekében rendelte el, az utóbbiban pedig azt, hogy ami az embert éri, az végzetének megfelelően rendeltetett el számára.
Hasonló módon mondjuk, hogy illik valami hozzánk, mint ahogyan a falakat és piramisokat építő kőmívesek mondják a bizonyos együttesbe harmonikusan beilleszkedő kőkockákról: “Ez ide illik.” Általában csak egy harmónia van. Amint a világrend, ez a nagy test, minden test összességének eredményéből, úgy a végzet, mint végső ok, az összes ható okból szövődik össze.
Azt, amit mondok, a legtudatlanabb emberek is megértik. Mert azt mondják: “Sorsa így hozta magával.” Vagyis ez lett az osztályrésze, ez rendeltetett számára. Vegyük tehát a sors rendeléseit úgy, mint Asclepioséit: bizonyára ebben is van sok kellemetlen, mégis jó szívvel vesszük az egészség reményében. Tekintsd úgy, hogy a közös természet rendelésének megvalósítása és teljesülése a te egészséged.
Mindent, ami történik, még ha irgalmatlannak tetszik is, fogadj szívesen, mert hiszen célja a világrend egészsége, Zeus boldogulása és sikere. Mert akármi történik az emberrel, az mind egyetemes érdekből történik. Hiszen nincs természet, mely a törvénye alatt élő lénynek olyasmit rendelne, ami nem felel meg neki.
Íme a két érv, melyek alapján szívesen kell fogadnod, ami téged ér! Először: veled történt, neked rendeltetett, valami módon veled volt vonatkozásban, mert sorsoddal felülről a legősibb okokig visszamenőleg összekapcsolódott. Másodszor: mindaz, ami az egyes emberrel történik, a mindenséget átfogó erő számára föltétele a sikernek, a beteljesülésnek, sőt – Zeusra mondom – a fennmaradásnak. Mert megcsonkul az egész, ha valamit akár a részek, akár az okok összekötöttségéből és összetartozásából elveszel.
Márpedig elégedetlenkedéseddel elveszel, és bi-zonyos módon csorbítod, ha rajtad múlik.

9. Ne utálkozzál, ne veszítsd el bátorságodat és buzgalmadat, ha nem sikerül mindig mindent helyes alapelvek szerint elintézned. Ha valami nem ment rendjén, fogj hozzá még egyszer, és örülj, ha cselekedeteid nagyobb része emberhez méltó.
S szeresd azt, amihez visszatérsz. A filozófiához ne úgy térj vissza, mint a gyermek az iskolamesterhez, hanem mint a szemfájós a szivacshoz és tojáshoz, a másik beteg a tapaszhoz vagy a vízkúrához. Mert így nem hivalkodsz azzal, hogy engedelmeskedsz az értelemnek, hanem inkább lelki megnyugvást találsz benne.
Ne felejtsd el, hogy a filozófia és a természet egyet akar, te azonban mást, nem a természet szerint valót óhajtasz. Melyikük kívánatosabb? Nemde az élvezet is a természetesség köntösében vezet minket félre?
Vizsgáld csak meg, nem kívánatosabb-e a nagylelkűség, a szabadság, az egyszerűség, a lelki nyugalom és a gáncstalan élet ? S van-e valami kívánatosabb az értelemnél, ha arra gondolsz, hogy a megfigyelés és a tudás képessége minden körülmények között sértetlenül és sikert biztosítóan érvényesül?

10. A világ dolgai valamiképpen olyan homályba burkoltak, hogy nem kevés filozófus – még-pedig nem is a hétköznapiak – szemében teljességgel érthetetleneknek tűntek. Még a sztoikusok véleménye is az, hogy legalábbis nehezen felfoghatók. S minden velük kapcsolatos fogalmunk változó. Mert hol az az ember, aki véleményét soha nem változtatta?
Vedd most sorjába a megismerés tárgyait! Milyen esendő, hiábavaló dolgok, és ráadásul bárki hatalmába kerítheti őket: akár egy erkölcstelen férfi vagy nőszemély, akár egy rabló!
Vess azután egy pillantást kortársaid erkölcsére!
Közülük még a legelfogadhatóbbat is alig állja ki az ember, nem is szólva róla, hogy van, aki önmagát is nehezen tudja elviselni. Hogy az anyagnak, időnek, mozgásnak, mozgó tárgyaknak ilyen homályában, piszkában és áradatában mi az, amit becsülni lehet, vagy ami után egyáltalán törekedni lehetséges, nem értem. Mindezzel szemben az a kötelességed, hogy magadat lélekben megerősítve várd be a természetes felbomlást. De nem türelmetlenül, ha késik, hanem e gondolatokban megnyugodva: először, semmi sem érhet, ami nincs a közös természet rendje szerint; másodszor, csak tőlem függ, hogy istenem és szellemem ellenére semmit ne kövessek el. Mert nincs ember, aki az ő akaratuk áthágására kényszeríthetne.

11. “Vajon mire használom most lelkemet?” -Ezt a kérdést kell feltennem minden alkalommal, és meg kell vizsgálnom, mi megy most végbe abban a részemben, amit vezérlő értelemnek neveznek. S kinek a lelke az én lelkem? Csak nem gyermeké vagy sihederé vagy asszonyé vagy zsarnoké vagy vadállaté?

12. Hogy milyenek azok a dolgok, amiket a tömeg jónak ítél, azt a következőkből is láthatod: Ha valaki meggondolja, mi az, amit valóban jónak tarthat – a belátás, a mértékletesség, az igazságosság, a bátorság -, ha mondom, ezt előre megfontolta, hallani sem bírja a szólásmondást: “a nagy bőségtől” – mert ez valahogy nem vág ide. Aki azonban a tömeg szerinti javakra gondol, az bizony végighallgatja és ellentmondás nélkül elfogadja a komikus költő mondását mint találó megjegyzést. Lám, a tömeg is így fogja fel a különbséget, másként az első esetben nem ütköznék meg a mondáson, s nem találná helytelennek; ezzel szemben a gazdagságról és a szerencsének fényűzésre és hiú dicsőségre szolgáló ajándékairól találó és szellemes megjegyzésként elfogadjuk.
Menj csak tovább, és tedd fel a kérdést: vajon lehet-e becsülni, a javak közé számítani az olyan dolgokat, melyeket ez a mondás jellemez találóan: “gazdájuk a nagy bőségtől azt sem tudja, hol végezze el szükségét.”

13. Formáló erőből és anyagból állok; egyik sem pusztul el a semmibe, mint ahogyan egyik sem lett semmiből. Tehát lényem minden része elváltozik, és ezáltal a világ valamilyen részévé átformálódik, ez ismét a világ egy másik részévé változik, s így tovább a végtelenségig. Magam is ilyen változás eredménye vagyok, nemzőim is, s így vissza, egészen a végtelenségig. Mert nincs semmi akadálya, hogy így beszéljünk, még ha a világ folyása megszabott időszakaszokra tagolódik is.

14. Az ész és a gondolkodás olyan képességek, amelyek elegendők önmaguknak és a tőlük függő cselekedeteknek: kiindulnak saját alapelvükből, s egyenesen a kitűzött cél felé törnek. Az ilyen cselekedeteket egyenes cselekedeteknek szoktuk mondani – ezzel is jelezve, hogy az út egyenes.

15. Nem mondhatjuk emberinek azokat a dolgokat, amelyek az embert mint embert nem érintik. Nem kívánjuk őket az embertől, az emberi természet sem kecsegtet velük, és nem is tökéletesedik általuk, tehát sem az ember elé kitűzött célt nem foglalják magukba, sem a cél elérésének eszközét, a jót. Hiszen ha közülük csak egy is az emberre vonatkoznék, már nem lehetne megvetni őket, vagy szembehelyezkedni velük, s az sem lenne dicséretre méltó, aki nem szorul rájuk. Ha igazi javak volnának, nem akadna derék ember, aki valamelyikükből kevesebbel is beéri. Márpedig annál derekabb az ember, minél több efféle vagy hasonló dologról mond le, vagy minél nyugodtabban tűri a hiányukat.

16. Amire az ember gyakran gondol, az meghatározza a gondolkodásmódját, mert a képzetek mintegy átitatják a lelket. Tehát itasd át lelkedet szüntelenül ilyen gondolatokkal: Ahol élni lehet, ott jól is lehet élni.
Az udvari környezetben pedig lehet élni, tehát az udvarban is lehet jól élni.
– Továbbá: Minden egyes lény arra tör, aminek a kedvéért megalkották. Amire pedig tör, abban van a célja. Ahol a célja, ott a haszna és java. Az értelmes lény java a közösség. Mert hogy mi közösségre születtünk, az régen bebizonyított tétel. Vagy nem szembeszökő-e, hogy az alacsonyabb rendű lények a magasabb rendűekért vannak, a magasabb rendűek meg egymásért? Márpedig a léleknélkülieknél magasabb rendűek a lelkesek, a lelkesek közül pedig az értelmesek.

17. Őrültség lehetetlenséget hajszolni; márpedig lehetetlen, hogy a hitvány emberek másképp cselekedjenek.

18. Senkivel sem történik olyasmi, aminek az elviselésére nem termett. Mással is megesik ugyanez, s vagy tudatára sem ébred, hogy mi történt vele, vagy lelki nagyságával kérkedve megőrzi nyugalmát rendületlenül. Márpedig mégiscsak rettenetes volna, ha a tudatlanság és a tetszelgés többre menne, mint a belátás.

19. A külső dolgok a lelket a legkevésbé sem érintik: nem férkőzhetnek hozzá, tehát át sem hangolhatják, izgalomba sem hozhatják. Áthangolni, izgalomba hozni csak a lélek tudja önmagát. A külső dolgokat pedig olyanokká formálja a maga számára, amilyen ítéletek alkotására méltatja önmagát.

20. Bizonyos tekintetben az ember áll hozzánk a legközelebb, mert ő az, akivel jót kell tennünk, és akit el kell tűrnünk. Ha azonban embertársam akadályozná az én sajátos feladatomat, az ember is csak egy lesz szememben a közömbös jelenségek közül, akár a nap, a szél vagy az erdők vadja. Igaz, hogy csak bizonyos cselekvést akadályozhat meg, mert a törekvésnek és a hajlamnak nincs akadálya, hiszen eleve számoltam a feltételekkel, és cselekvésemnek más irányt adhatok. Mert az értelem a cselekvés minden akadályát átformálja, átváltoztatja közvetlen céllá. Így lesz a cselekvést gátló akadályból cselekvés, az út torlaszából út.

21. Tiszteld a világ jelenségei közül a legfőbbet: azt, ami mindent felhasznál, és mindent irányít.
Hasonlóképpen tiszteld lényed legfőbb részét: azt, ami az előbbivel egy törzsből fakad. Mert benned is ez használja fel a többi részt, és ez igazgatja éltedet.

22. Ami a közösségnek nem árt, az a közösség tagjának sem árt. Valahányszor azt képzeled, hogy bántalom ért, ez legyen a mércéd: Ha a közösség ezáltal nem szenved kárt, akkor nekem sincs károm; ha pedig a közösséget kár éri, nem szabad haragudni a kártevőre, hanem inkább rá kell mutatni, miben vétett.

23. Gyakran elmélkedj róla, hogy a meglevő és keletkező dolgok milyen gyorsan sodródnak és tűnnek el. Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen, aki ilyen körülmények között felfuvalkodik vagy szorong, vagy jajgat, mintha valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna.

24. Gondolj az egész mindenség anyagára, melyből egy csepp a tiéd, az örökkévaló időre, melyből a számodra kiszabott rész rövid pillanat. Hát a mindenség sorsa? Hányadik hányada ennek a tiéd?

25. Hibát követ el valaki ellenem? Az ő dolga! Mindenkinek megvan a maga lelki adottsága és cselekvési módja. Az enyém most az, amit a közös természet éppen nekem szánt, és azt cselekszem, amit természetem szava szerint éppen cselekednem kell.

26. Lelked vezérlő és parancsoló része maradjon távol a test izgalmaitól, akár kellemesek, akár kellemetlenek, ne vegyüljön össze velük, hanem sáncolja körül magát, az érzéshullámzások korlátozódjanak a test tagjaira. Ha azonban valami együttérzés mégiscsak összekötné őket az értelemmel – hiszen az értelem is a testhez tartozik -, akkor a természetes érzés ellen nem kell tusakodni, de képzetet, mintha itt jóról vagy rosszról volna szó, a vezérlő elme önmagától ne fűzzön hozzá.

27. Élj együtt az istenekkel. Az istenekkel pedig az él együtt, aki sorsával megbékült, géniuszának akarata szerint cselekvő lelket tár eléjük. A géniuszt Zeus adta az embernek irányítóul és vezérül, mint saját kiszakított részét. Ez pedig az ember esze és értelme.

28. Csak nem haragszol a bakszagúra? Vagy a bűzös leheletűre? Mit akarsz tőle? Olyan a szája, olyan a hónalja! Nem is lehet más szaga!
– De hiszen (ez az ellenvetés) az embernek van értelme, és ha egy kicsit figyel, rájön, miben hibázik.
– Helyes! Tehát neked is van értelmed. Értelmeddel hass az ő értelmére. Mutass neki utat, figyelmeztesd. Ha rád hallgat, meggyógyítod, s akkor fölösleges a harag.
Csak ne tragikus színész vagy utcalány módjára!

29. Már most is élhetsz úgy, ahogy akkor akarsz, amikor majd távoznod kell. Ha pedig a körülmények nem engedik ezt meg, akkor távozz az életből, de ne úgy, mintha méltánytalanság ért volna. Itt füst van, távozom. Miért hiszed ezt olyan nagy dolognak?
De amíg nem kényszerít ilyen ok, maradok szabadon, és senki meg nem gátolhat, hogy azt tegyem, amit akarok. Akarni pedig azt akarom, ami az értelmes és közösségi életre teremtett lény természetének megfelel.

30. A mindenség értelme együttműködésre törekszik, tehát az alacsonyabb rendű teremtményeket a magasabb rendűek kedvéért alkotta, a magasabb rendűeket pedig egymással összhangba hozta. Ugye, te is látod, hogyan rendelte egymás alá, egymás mellé a dolgokat, hogyan osztotta ki az egyes dolgok osztályrészét értékük szerint, hogyan hozta egymással egyetértésbe a magasabb rendű lényeket?

31. Hogyan viselkedtél mind a mai napig az istenekkel, szüleiddel, testvéreiddel, feleségeddel, gyermekeiddel, tanítóiddal, nevelőiddel, barátaiddal, háznépeddel szemben? Elmondhatod-e ma is mindnyájunkkal kapcsolatban: Szóval, tettel nem bántottam meg soha senkit.
Emlékezz vissza, milyen helyzeteken vergődtél át, mennyi mindennel szembenéztél sikerrel. Vedd számba, hogy életismereted immár teljes, hogy szolgálatodat leszolgáltad, hogy mennyi szépet láttál, hogy mennyi élvezet és fájdalom fölött maradtál úr, hogy hány hiú kitüntetés fölött néztél el, hogy hány hálátlan emberrel szemben tanúsítottál jóindulatot.

32. Hogyan lehetséges, hogy nyers, tanulatlan lelkek is megzavarhatnak finom, kiművelt lelket?
Milyen a finom, kiművelt lélek? Ismeri a kezdetet és a véget, a mindenség anyagát átható értelmet, amely a világegyetemet az idők végtelenségén át, de előre megszabott korszakok rendjében kormányozza.

33. Maholnap hamu és csontváz vagy, puszta név, vagy még név sem. S a név? Hang és visszhang. S az életnek oly sokra becsült javai? Üresség, rothadás, kicsinyesség, kutyák marakodása, majd kacagó, majd síró gyermekek perpatvara. A hűség, a szemérem, az igazságosság és igazság: Tágas földünkről elszálltak a büszke Olympra. S téged mi tart még itt vissza? Hiszen minden érzéki esendő és éppen nem állandó; az érzékek vakok, könnyen csalódók; maga a pára-lélek csak gőze a vérnek. Ilyen emberek között híresnek lenni – micsoda üres semmiség!
Mi legyen a teendő? Bevárod nyugodt lélekkel a véget, akár pusztulás lesz, akár elváltozás. S míg ennek pillanata eljön, mit érdemes tenned? Mi mást, mint tisztelni, áldani az isteneket, jót tenni az emberekkel, tűrni őket és kitérni előlük. Gondold meg továbbá, hogy ami tested és pára-lelked határain belül esik, az sem a tied, az sem tőled függ.

34. Életed folyása mindig egyenletes lehet, ha egyenes úton jársz, ha elvszerűen gondolkodol és cselekszel.
Íme két alapelv, mely egyformán érvényes isten, ember, és általában minden értelmes lény lelkére:
először, hogy külső akadály nem létezik számára, másodszor, hogy igazi java az igazságos szándék és tett, s vágya ki is merül ebben.

35. Ha valami nem az én hibám, és nem is következménye az én hibámnak, sem a köznek nem árt, mit nyugtalankodom miatta? Hogyan árthatna akkor a világrendnek?

36. Egyáltalán ne engedd, hogy képzeleted elragadjon. Segíts másokon tehetséged és érdemük szerint, még akkor is, ha az, amit elvesztettek, közömbös dolog volt. De ne képzeld az emberek rossz szokása szerint, hogy ez igazi veszteség, hanem tégy te is úgy, mint az az öreg, aki távoztában elkérte tanítványától a játékcsigáját, de nem felejtette el, hogy az csak csiga.
No lám, most a tömeg tapsait hajszolod a szónoki emelvényen. Ember, elfelejtetted-e, milyen dicsőség ez?
– Hiszen az emberek annyi fáradozást pazarolnak rá! –
– Hát azért neked is esztelennek kell lenned?
Én azelőtt, bármely pillanatban leptek volna is meg, boldog ember voltam. Az a boldog, aki kedvező sorsot biztosít magának. S a kedvező sorsot a lélek jó hajlamai, jó vágyai, jó cselekedetei jelentik.

--- Marcus Aurelius

Nincs hozzászólás to “Marcus Aurelius: Elmélkedések (5. könyv)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)