Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- vers » Négyesy Irén: Karácsony

Négyesy Irén: Karácsony

22 december 2012

Karácsony,
bizony –, hogy kellenél!
Gyertyafényes malasztok,
fehér kalácskenyér
mit Nagymamám dagasztott,
halk lámpa öble,
szaloncukor édessége,
aranydió gömbje,
az esti béke – a lelki béke.
Elgurult minden a múltba,
nem a jövőbe
s aminek értelme volt régen
annak ma nincs értéke.
A materiális valóság
ronda ökle
dörömböl a fülekbe.
Oda a jó,
a szép, a színes illúzió!
Az Élet beteg lett,
jónak hívják a Rosszat
s a Jóság nem kell senkinek.
Szaladgálunk,
mint megzavart hangyaboly
nyáron
egy süllyedő világon.
Az Igazság kidülledt szemekkel
fetreng a porba’,
fojtogatja az Önkény.
Hol van a Jóság meleg
misztériuma?
A lelki szépség elveszett,
helyette halálos örvény
kevereg.
A Csoda – oda van! Oda.
A holnap zsebe
bombával tele.
Amit oly régen
a Sorstól
vártam, reméltem:
nem jött mint Érdem.
Ferde szemszögével
oly idegen nékem.

De valahol fenn
dereng már a Csillag,
közeleg a Jászol –
sok új jövendő Karácsony ontja
fényeit arcomba,
felemelem fejem
s mielőtt elragad
Korom pocsolyája,
az Égi Kegyelem világot
mozgató cérnaszála
felránt a Magasba,
a Lét ölén szunnyadó
fényességes új Karácsonyokba!

-- vers

Nincs hozzászólás to “Négyesy Irén: Karácsony”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)