Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- érték » Pilinszky János: Egy arckép alá

Pilinszky János: Egy arckép alá

16 október 2010

Kihűl a nap az alkonyi grafitban.
Tágasságával, mélységeivel
a néma tenger arcomba világít.
Öreg vagyok. Nem hiszek semmiben.

Öreg vagyok, lerombolt arcomon
csupán a víz ijesztő pusztasága.
A szürkület gránitpora. Csupán
a pórusok brutális csipkefátyla!

Hullámverés. Aztán a puha éj
boldogtalan zajai. Vak rovar,
magam vagyok a rámsötétedő,
a világárva papundekliban.

És egyedül a feneketlen ágyban.
És egyedül a párnáim között.
Magam vagyok az örökös magányban.
Akár a víz. Akár az anyaföld.

-- érték

One Comments to “Pilinszky János: Egy arckép alá”

  1. Nagyon szép, szomorú vers.
    Két nagy sóhajtás után jön a valóság, majd az utóirat,
    ami egymondatos, majd két mondatos, majd öt mondatos.
    A sóhajok a ,,boldogtalan,, kimondását késleltetik,ez
    vonzza a vers legszomorúbb gondolatát, ,,magam vagyok,,.
    Ezek sorkezdetek is. (Gyönyörű!)
    És itt jön a ,,csomagolás,,döcögős is, egy gyönyörű jelzővel megmosolyogtatós is.
    Legszebb az utolsó négy sor, mint egy népdal:
    …boldogtalan …magam vagyok …egyedül (pillérek!)
    És egyedül …
    És egyedül …
    Magam vagyok …
    …boldogtalan…Akár a viz.Akár az anyaföld.

    Nagyon-nagyon szép vers.

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)