Rajnai Lencsés Zsolt: A Hős…

17 október 2012

1. Hős az, aki reggel felkel az ágyból, akkor is, ha nincs miért, nincs kiért…

2. A Hős, ha a világba tekint, pesszimista, de mégis úgy küzd, mintha optimista lenne.
Ha nincs lelki békéje, folyton megteremti azt magába pillantással és bele nem törődéssel.

3. A Hősnek nincsenek illúziói, tudja, hogy végső soron (metafizikai értelemben) nem nagyon van mibe kapaszkodni, vagy csak alig, s az is bizonytalan. A legkülönfélébb hívők és hitek elfogadói között vállain cipeli a hitetlen magányt. Nem kevély, csak nem hisz megalapozatlan hitekben. Szereti és cselekszi a jót; és ezt magáért a jóért teszi. Vallásos, vagy ezoterikus hite nem lévén, a jóért cserébe semmit nem vár.

4. A Hősnek nincsenek illúziói. Tudja, hogy a világ nem jó, de vágyik rá, hogy az legyen. Szeretné úgy hinni, hogy egyszer majd jó lesz. Reménykedik Isten létezésében, de hinni nem tud benne. Csak vágyik rá, hogy legyen, azért, hogy remélhesse: van, aki szeret minket és törődik velünk.

5. A Hős, pesszimista, de optimistaként éli életét. Tudja, hogy a világ nem jó, de igyekszik jóvá tenni azt. Reggel felkel, megmossa arcát, deres haját vízzel igazítja. Mosolyog, pedig illúzióiról tudja, hogy azok; mégis, ezekkel teszi szebbé a világot…

6. Illúziói, eszközök, és nem hitek. Ezért végső soron nem is illúziók, inkább vágyak. A vágyai pedig, hogy jobb legyen a világ. És az eszközei, – a vágyai megvalósításai. Mert ezek az eszközök, eszközök a jónak cselekvésében, amire vágyik. Erők és egyensúlyok ezek, nem mások. És szükségletek. Mint az anya, aki reggel felkel, mert tudja, hogy muszáj enni adni a gyerekeknek…

7. A Hős, saját vállán viszi a világot, s ami nehezebb: önmagát.

8. A Hős, tudja, hogy létmagányos, mely nem azt jelenti, hogy nem lehet társa, hanem azt, hogy a kellőképpen meg nem alapozott hitekkel élő emberekkel szemben, ő tudja, vagy tudni véli, hogy miért nem tud semmit, vagy csak oly’ keveset, s a megalapozatlan hitekkel élők megvetését naponta elszenvedi. Lelkében nem erre vágyik, nem akar hős lenni, de ilyen állapotba kényszerül akarata ellenére, és gyakran sír miatta.

9. A Hős, nem férfi és nem nő; csak ember. És amikor senki nem látja, egészen elesett.

10. A Hős, nem töri le mások bimbózó jókedvét. Örülni tud a szépnek. Mások ártatlan illúzióit pedig vigyázón ápolja. Néha azért hullámokat kavar a nem-gondolkozók tespedt állóvizén, hátha eltöpreng valaki azon, hogy, ahol hullámok vannak, ott van mozgás, ahol pedig mozgás és változás, ott erők és konfliktusok is vannak, ahol pedig ilyenek, ott kérdések és kételyek is, s talán a világ (értsd jól: az a hitrendszer, vagy világkép amit elfogadtunk, vagy magunkénak választottunk) nem is olyan kerek, mint amilyenek először „az első szerelem idején” elhittük azt.

11. A Hős életét adja a jóért. Nem csak úgy, hogy meghal érte, hanem, hogy naponta meghal (vagyis megtagadja egoista önmagát) azért, hogy ilyen lehessen. (Nem mindig sikerül neki, ezért nem Isten, hanem csak Hős.)

12. A Hős, még a saját lelkében lángoló szerelmet is legyőzi, ha kell, ha Szerelme, vagy a szükség így kívánja. De csak akkor!

13. Hős az, aki alkot, akkor is, ha nincs kinek. És saját illúzióit (melyről tudja, hogy azok) szépre festi, amikor lelkéből tár fel egy szebb világot…

14. A Hős nem tör a “teljesség” felé, hisz tudja, hogy a “végtelen” túl nagy szó a véges ember ajkán, naponta mégis halad e felé, anélkül, hogy akarná.

15. A Hős terhei nem holmi: “mit egyek ma?”, vagy: “miből fogok megélni?” (még akkor sem, ha esetleg ezek is nyomasztják), hanem sokkal univerzálisabb kérdések. Ilyenek: “miért akarjak életben maradni (metafizikai értelemben is)?” “Milyen célt találjak a világban (az örömökön túl és innen)?”, és “hogyan dolgozzam fel azt, hogy a mulandóság mindent felold és lebont, s mégis, e porladó rozga létben kell maradandót alkossak, akkor is, ha tudom, hogy ez is ideig-óráig tart csak?” (Sok hasonló kérdése van még, hosszú lenne felsorolni.)

16. A Hős – legtöbbször – teérted hallgat, és teérted cselekszik, és csak ritkán önmagáért. Hallgat, amikor nem értik, hallgat, amikor megítélik, s hallgat, amikor megmenteni akarják. A “megmentőket” mért ültetné maga mellé a szkepszis padjára?

17. A Hős, önmagával és a fájdalommal jó társaságban van. Nem azért, mert erre vágyik, hanem mert ez jutott neki. Jutna több is, ha eladná a lelkét. De akkor már nem volna Hős.

18. Hős az, akiben folyton győzelemre jut a mosoly… Magán is nevetni tud, de amikor másokon nevet, az is ártatlan, mert csak a derűt látja a jelenségben, és nem cinikus, vagy rosszindulatú. Néha persze ironikus, de csak nevelő szándékkal.

19. A Hős, az ártatlanok védelmezője, de ez már közhely, nem is folytatom.

20. A Hős, két lábon járó ellentmondás. Legtöbben nem is értik. Nem értik, hogy teljesen nyílt szavai és valója ellenére, mégis miért érthetetlen… De ez jó. Mert így sokan boldogok maradnak. Fárasztó dolog ám Hősnek lenni, én nem is lennék… :) És aki fáradt, az ritkán boldog. :(

21. A Hősnek van humora. És mivel a Hős “emelkedett ember”, emelkedett humora van. :) Képes mosolyogni a rajta mosolygón, úgy, hogy közben annak szemével látja magát, ki épp a hősre pillant, és nevetségesnek találja a képet, hogy a Hős, az ő szemén keresztül nevet önmagán…

2010.02.27. – 2014. 07.26.

- Rajnai Lencsés Zsolt művei, --- rövidebb gondolatok

Nincs hozzászólás to “Rajnai Lencsés Zsolt: A Hős…”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)