Kezdőlap » - I R O D A L O M » - Rajnai Lencsés Zsolt művei, -- ETIKA, -- vers » Rajnai Lencsés Zsolt: A jelen margójára

Rajnai Lencsés Zsolt: A jelen margójára

A ma hősei: porlakók és röghuszárok,
akik üldözik az erényt s az értékeket.
És gerincük helyén a puha árok
még élvezi is, ha árt, rombol, nevet.
Égig ér már a rosszmájú mohóság,
közben pedig porba vetve sír a jóság…

Emelkedett lélek? Szinte mind kiveszett.
Alig van már szépség és nagyszerűség.
És az új kornak új divatja lett: a merev
közöny, és az olcsó középszerűség.
Nézd csak: ünnepelt sztár a gonoszság,
és nincs sehol se, – bujdosik a jóság…

Még ha csak lenne: “élni és élni hagyni”,
de itt: “ember az embernek farkasa”!
Hétmilliárd karja közt is éhen kell halni,
és közbe’ mosolyog mind, – álszentek hada!
Rosszabb ez, mint sok száz nyavalya kórság,
– csak mítoszokból les reánk a jóság!

A helyezkedés megy és a harácsolás:
egy kis rész dőzsöl, a többi meg nyomorog.
És nemtelen eszközökkel vágy ácsolás
a média, – az építmény meg csak homok,
mit szárít és elfúj az új vágy új szele,
így mindenki folyton ugyanazt hajtja meg vele,

és ingereinek devalvált alkonyán
a szegény, s a gazdag is egyre megy:
nem értik mért boldogtalanok ily’ korán,
azt, hogy szívük túl sok gyönyört égetett,
s közben hálát se éreztek a csöppnyi jóért,
hanem mind eltékozolták azt, – bagóért.

Így telt egyre többre-többre kedvük,
amihez tengernyi pénz kell, nagy tucat,
az igaz értékek kihaltak, – hol keressük?
nézd: bank, média, reklám (be gyönyörű had!),
kik Hollywooddal karöltve elhitették,
hogy a boldogság: pénzen vett szövetség.

És a kis rész olyan áron dőzsöl, gazdag,
hogy a nagyot, a népet zsákmányolja;
de ezeknek marad a hitető maszlag:
reklámok és bankhitel, mely felkorbácsolja
a szívük zsenge vágyát, és már futni kell
nekik is a pénzért, – hisz előbbre jutni kell!

Jól ki van ez találva, – hogy csak a lé
körül forogjon, tolongjon a világ,
így az elnyomott, de az elnyomó kevély
is azt hiszi, – ebben van a boldogság.
És amíg harácsolva egymást tapossák,
– másik bolygóra költözött a jóság.

Ó nézd, mennyi kisstílű, olcsó realista:
“más is belém rúg, én mért legyek különb?”
És nézd mennyi bárgyú, fonák optimista,
– nem látott még ennyit lábunk alatt e Gömb!
Babona, horoszkóp, ezoterikus átok,
– kár hogy sosem volt episztemológiátok!

Letűntek a jók, a nagy szívek, a hősök,
és az emelkedett, nagyvonalú lélek,
mindenütt véges röglakók, ártalmak, tőrök,
és csak földhöz tapadt sanda vitézek.
S ha kérdezlek: – “hol a jóság?” – válaszra készen:
– “talán csak Buddhán, Jézuson és Szókratészen”.

És a sok göröngylakó, nemtelen pára,
a véges, aprócska, sandácska céljaiban,
nem érti, mert fogalma is kiveszett mára,
mily szilárd az erény, a jóság acéljaiban.
S mivel magát, mindenki jónak gondolja,
a hitványságért a szívét meg nem korholja.

Mára szokás lett az ígéretek alól
kibújni szószegőn, csellel, hazugsággal,
és a kórosan hatalmasra nőtt egót
összekeverni az önmegvalósítással.
És az alázat, az erények királya,
ma a bolondok erénye, kálváriája.

Naponta sok-sok bárgyú emailt kapok
a szeretetről, de az önmegtagadásról
soha, pedig e nélkül csak bénán dadog
a “szeretet” valami egészen másról.
Hiszen szeretni, az önkéntes alázattal
kezdődik, s a csúcsa: az áldozathozatal.

Mert szeretni a másik embert, az kell,
hogy őt helyezzem magam elé, középpontba,
s ehhez először is – tény -, alázat kell,
hogy fontosabb legyen ő, mint én, a pompa.
S feladni önmagam egy áldozatban,
ez a szeretet csúcsa, vitathatatlan.

Olyan szükséges itt, ami nincs: együttérzés,
és tudni az emberi nyomorúságról,
hogy van szenvedés a földön, nem is kevés,
s akarni, akarni tudni a halálról.
És akkor mindjárt lehervad a derűlátó
mosoly, – s az ember belátó, megbocsátó,

mert együtt érezni tud embertársával,
hiszen látja benne saját halandóságát,
hogy hasztalan taposni, mert suhintásával
a halál bevégzi benne is valóságát.
De a tömegek a halálról elpillantanak,
hogy lelketlen ügyeikben játszadozzanak.

Képmutatás, törtetés, pénz és egó
ma az önmegvalósítás hedonista bálja,
senkit se érdekel az erény és a jó,
piercinges nyelvekről csorog a gazság nyála.
Fodros, bodros, tetkós body builderek
magyarázzák böszmén, hogy a világ mily’ kerek.

Nem állítom, hogy csak rossz van a jelenben,
de hiányzik Gandhi, Szókratész, és a nagyok,
keresem, mert szeretném látni az emberben
az istenképű lényt, a hőst, a csillagot,
akiben testet ölt a lét harmóniája,
és nem a rút rosszindulat iróniája.

Mert ha úgy van, hogy a jóakarat az
egyetlen igaz erény, mert magára mutat
vissza cél és érdek nélkül (ahogy Kant
mondta), akkor a helyes, emelkedett tudat:
ha az ember jó, mert ettől valódi Ember,
s a rosszindulat a legmocskosabb bűn és tenger.

És bár lehet, hogy a Föld, a ragadozó
szörnyek mocsara, mocska, sekélye, pokla,
mégiscsak érték, s világít, mint fényhozó,
ha a jót a semmiért tesszük ragyogva,
mert aki így él, annak egyetlen napja
többet ér, mint letűnt korok leghosszabbja.

- Rajnai Lencsés Zsolt művei, -- ETIKA, -- vers

4 Comments to “Rajnai Lencsés Zsolt: A jelen margójára”

  1. Ez igen, egy modernkori vers, ha valamit értek a kortás művészetből akkor ez az.
    Valami olyan szakadt ki az emberből, amit én hiába kiabáltam bele a világba.

  2. Köszönöm hogy létezel… RLZs.

  3. Szívemből szól e vers! Gratulálok, Zsolt!

  4. Köszönöm szépen!

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)