Kezdőlap » - F I L O Z Ó F I A » -- ELMEFILOZÓFIA » Rajnai Lencsés Zsolt: Dualizmus

Rajnai Lencsés Zsolt: Dualizmus

18 október 2010

Amikor az elmefilozófiában dualizmusról beszélünk, nem kevesebbről beszélünk, mint arról, hogy van-e az embernek, a testtől különálló lelke, vagy nincs. A vallások is sok tekintetben érintik ezt a témakört.
A dualizmus, kettősséget jelent, és az elmefilozófiában kétféle dualizmusról eshet szó:
1. Szubsztancia-dualizmusról és
2. Tulajdonság-dualizmusról

A.) SZUBSZTANCIA-DUALIZMUS

A szubsztancia, latin eredetű szó, és jelentése: sűrítmény, lényeg.
A szubsztancia dualizmus alapvető tétele a következő: Az elme/lélek a testtől függetlenül létező, és attól teljesen eltérő dolog.
A filozófiában nem különböztetjük meg a lelket az elmétől, hanem mindkettő ugyanazt jelöli. Azt, az amúgy nagyon is kérdéses “nem-anyagi entitást” (létezőt), amely (ha egyáltalán létezik) magában hordoz minden mentális formát és történést. (Gondolatokat, érzeteket, érzelmeket és észleleteket. – Lásd az előző tanulmányt.) A szubsztancia-dualizmus tehát azt állítja, hogy az ember lényege kettős: van egy testi (fizikai) és egy lelki (mentális) lényege, és ez a kettő, egymástól teljesen eltérő dolog.
(Azonnal észrevesszük, hogy itt nem kevesebb forog kockán, mint az, hogy az ember, halála után életben marad-e; vagy: lesz-e feltámadása; vagy: átléphet-e egy másik (emberi, állati stb.) testbe.)

A szubsztancia-dualizmus szerint, az elme/lélek:
– nem fizikai tárgy (nincsenek atomjai).
– nem térben helyezkedik el (nem tölt ki teret).
– nincs tömege, és fizikai tulajdonságai.
– empirikusan nem észlelhető (nem lehet látni, megérinteni stb.)
Az elme/lélek egyik sem, de mégis dolog, lényeg, létező, vagyis szubsztancia, akár csak a test.

Most nézzünk egy példát, hogy hogyan gondolkodik egy szubsztancia-dualista:

László egy szafarin kiszáll az autójából, és sétára indul. Egyszer csak szembetalálja magát egy oroszlánnal. Megijed, sarkon fordul, és rohanni kezd vissza a kocsihoz. Odaér, beszáll, becsukja az ajtót maga mögött, és elhajt nagy sietve.

A szubsztancia-dualista a következőképpen jellemezné az eseménysort:

1. az oroszlánról érkező fényhullámok László retinájának ütköznek és egy bizonyos módon ingerlik azt.
2. László agya érzékszervi információt von ki a retinán jelentkező aktivációs mintázatból és ezt László nem-fizikai természetű elméjéhez/lelkébe küldi.
3. László elméje/lelke értelmezi az agyától kapott érzékszervi információt és felismeri, hogy oroszlán van a közelben (előtte).
4. László elméje úgy dönt, hogy a legokosabb dolog gyorsan visszafutni az autóhoz.
5. Elméje üzenetet küld az agyba – ROHANJ!!
6. László agya releváns jeleket küld a lábizmaihoz.
7. László visszafut a kocsihoz és elhajt vele.

Röviden: a szubsztancia-dualista úgy véli, hogy az agy (test) és az elme (lélek) interakcióban állnak egymással, vagyis kölcsönösen és egyidőben hatnak egymásra. Az agytól az elméhez érzékszervi információ áramlik, majd az elmétől az agyhoz a döntés eredménye a végrehajtandó cselekvésről. Természetesen nem csak a cselekvéssel kapcsolatosan, hanem mindennel összefüggésben és minden vonatkozásban (észleletek, érzetek, érzelmek és gondolatok) fennáll ez a folytonos kölcsönviszony a test és a lélek (agy és az elme) között.

Az alábbiakban nézzük, milyen érvek szólnak a szubsztancia-dualizmus mellett és ellen.

Érvek a szubsztancia-dualizmus mellett

1. A szubsztancia-dualizmus képviselői szerint, az első érv a lélek önálló, testtől független létezésére, hogy, az ember képes értelmesen gondolkodni, ugyanakkor, tapasztalataink szerint az anyag nem képes erre. Emeljük ki a gondolkodás három aspektusát, a (a) kommunikációt, a (b) következtető képességet és az (c) akaratot.

a.) kommunikáció és
b.) következtetési képesség

Az ember képes értelmesen és összefüggő rendszerben kommunikálni; nyelvet használni. Ez – a szubsztancia dualizmus szerint – távol áll az anyag, az atomok képességétől. Az érvet először Descartes fogalmazza meg az Értekezés a módszerről c. művének ötödik fejezetében, de mára sokat gyöngült az érv ereje. A computerek világában, a programnyelvek dinamikusan fejlődnek, melyből talán arra következtethetünk, hogy az anyag mégiscsak képes következtetéseket levonni és kommunikálni. Ugyanakkor nem mellékes, hogy a computerek kommunikációs és következtetési “képességei” pont annyira korlátozottak, mint amilyen mértékben az emberi értelem a programozás révén határt szabott nekik, ezért erősen kérdéses, hogy az anyag valóban gondolkodik-e. A könnyebb megértés kedvéért nézzünk egy egyszerű példát. Képzeljük el, hogy a világ két legintelligensebb computerét egymásra csatlakoztatják, és nagyon-nagyon sok információt táplálnak beléjük. A két gép között megindul az információáramlás, és a kommunikáció. “Beszélgetnek” egymással, következtetéseket vonnak le; sakkoznak, matematikai feladványokat fejtenek meg, sőt újakat találnak ki, egymással versengve. Vajon valóban gondolkodnak? Nos, a vélemények megoszlanak, de a szubsztancia-dualizmus szerint nem, hiszen egyik gép sem mondaná soha azt, hogy: “figyelj pajtás, most már hagyjuk abba ezt az egészet, mert unalmas és semmi értelme az egésznek”. Sőt, ha kitörne az atomháború, és az egész bolygó elpusztulna, és – tegyük fel, hogy egy szerencsés véletlen folytán – csak az a szoba maradna meg, amiben ez a két computer kommunikálna egymással, nos, a két gép semmit sem érzékelne abból, hogy körülöttük megszűnt a világ. Sőt mi több, ha egy örökkévalóságon át sakkoznának egymással és folytatnák egymással a kommunikációt sosem tűnne fel nekik, hogy vég nélkül cselekszenek olyan formán, ahogy beprogramozták őket, s nem érzékelnének se teret, se időt. Stb. Descartes érve tehát, még ma is erős, hiszen nagyon is kérdéses, hogy a computerek tényleg gondolkodnak, és kommunikálnak-e, vagy csupán, egy nagyon komplex fizikai törvény-együttest szolgálnak, amit egy emberi programnyelv teremtett számukra.

c.) akarat

Az eddigiek, az akarat vonatkozásában ugyanúgy elmondhatók. Mert tény, hogy az ember akarattal rendelkezik és célokat tűz maga elé, és szándékokat valósít meg, de nagyon is kérdéses, hogy az anyag (az értelmetlen atomok halmaza), hogyan volna képes ilyesmire.
2. A szubsztancia-dualizmus képviselői szerint, a második érv a lélek önálló, testtől független létezésére, hogy, az ember öntudatos. Az ember nem csak célokat tűz maga elé, következtet és kommunikál, de saját magáról való tudással is bír. Képes felfogni (1) önmaga létezését, (2) annak milyenségét, (3) mentális részei (pl. racionalitása, érzelmei, akarata stb.) összefüggéseit, és képes (4) önmagára tudatosan reflektálni. Ezek óriási többletet nyújtanak számára a computerekkel szemben, és ez a tényállás erős érvet ad a szubsztancia-dualizmus kezébe.
3. A szubsztancia-dualizmus képviselői szerint, a harmadik érv a lélek önálló, testtől független létezésére, hogy, úgy tűnik, a mentális történések minden típusa alatt és idején, nem egy, hanem kettő, éspedig két, egymástól nagyon különböző dolog történik. Nézzünk egy példát. Ha ránézek a kék ibolyára, akkor egyszerre és ugyanabban az időben: felötlik bennem a kékség képe + az agyam idegsejtjei kisüléseket végeznek és egy bizonyos konfigurációt vesznek fel. Sok agykutató úgy gondolja, hogy a kékség képzetét éppen ezek miatt a kisülések miatt látom, de, még ha így is van, akkor sem mehetünk el amellett, hogy észrevegyük: a komplex és sokrétű anyagi képződmény (az idegsejtek bizonyos komplex konfigurációja) nem egyenlő azzal az egyszerű és egynemű mentális képpel, amit a kék szín képzetének hívunk, ami ugyanazon idő alatt jelenik meg a tudatomban, mialatt idegsejtjeim tüzelnek az agyamban. Ám ha nincs lélek/elme, hanem csak anyag/test/agy van, akkor felmerül a kérdés, hogy hol van a kékség képzete? A szubsztancia-dualizmus erre a kérdésre így válaszol: az elmében/lélekben, mely nem egyenlő a fizikai aggyal.
4. A szubsztancia-dualizmus negyedik érve meglehetősen gazdag metafizikai képzelőerőt igényel, mégis érdemes megvizsgálnunk. Az érv, akárcsak az eddigiek, a megkülönböztethetetlenek azonosságának leibnizi elvén alapul: ha X és Y azonosak, akkor pontosan ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezért ha az elmének vannak olyan tulajdonságai, amilyenekkel testek nem rendelkezhetnek, akkor az elme/lélek a testtől különböző valami. A negyedik érvet a “kételyen és a létezésen alapuló érvnek” hívhatjuk, és erősen támaszkodik Descartes, Elmélkedések az első filozófiáról c. műve argumentumaira. Röviden a következőről szól.
1. Kételkedhetem abban, hogy van testem.
2. Nem kételkedhetem abban, hogy létezem.
Konklúzió: én, nem test vagyok (lényegem nem testi, hanem szellemi).

Egy kicsit részletesebben:
Descartes felteszi azt, ami a Mátrix c. film alapja, csak egy kicsit másképp. Azt mondja, mi van akkor, ha van egy gonosz démon (Isten?) aki a világ teremtője, aki megteremti a tudatos lényeket, de becsapja őket abban a tekintetben, hogy azt szimulálja számukra, hogy egy fizikai világban élnek? Vagyis értelmes elméket teremt, akik nem térben és időben léteznek, hanem egy totálisan más szférában, és utána ez a démon (Isten?) olyan képeket/képzeteket vetít beléjük, hogy elhiggyék, fizikai világ veszi őket körül. Azt mondja Descartes, hogy közvetlenül, mindnyájan csak saját képzeteinkkel (mentális valóságunkkal és történéseinkkel) vagyunk kapcsolatban (gondoljuk meg: ha megnyomjuk az egyik szemünket, akkor a látott kép elmosódik, arrébb csúszik stb. pedig nyilvánvaló, hogy a tárgy amire ránézünk nem változik), ezért lehetséges, hogy amit elménk lát, annak nem felel meg más a “külvilágban”, csak illúzió, és ezt az illúziót egy felsőbb intelligencia kelti bennünk. Ez a gondolat, még ha számunkra nem is túl valószínű, de lehetséges (és éppen ebben van az érv ereje!). Egészen pontosan szólva tehát: nem tudjuk 100%-os bizonyossággal kizárni, hogy mindez nincs így! Az viszont teljességgel lehetetlen – mondja Descartes – hogy én, aki gondolkodom, ne legyek semmi/senki, és innen a híres mondás: “gondolkodom, tehát vagyok”. Ha viszont igaza van Descartes-nak abban, hogy lényegem, szubsztanciám nem vonható kétségbe, de testem létezése nagyon is kétségbe vonható, és igaza van Leibniz-nek abban, hogy X és Y akkor és csakis akkor azonosak egymással, ha minden tulajdonságuk azonos, akkor – mondja a szubsztancia-dualizmus – a lélek és a test nem egyenlő egymással!

Érvek a szubsztancia-dualizmus ellen

1. Hogyan lehetséges az, hogy ennyire gyökeresen eltérő szubsztanciák (test/lélek) között kölcsönhatás legyen?
Megjegyzés: Az érv erős, de nem végzetes, mert pl. radikálisan eltérő természetű fizikai jelenségek között is lehetséges kölcsönhatás. Pl. a napfény felmelegíti a pohár vizet, vagy visszaverődik az ablaküvegről.
2. A szubsztancia-dualizmus hiányos magyarázó ereje, már komolyabb problémát okoz a szubsztancia-dualizmusnak. Mert: pl. hogyan okoznak világbeli tényállások mentális állapotokat? Hogyan okoz egy mentális állapot egy másikat? Hogyan lehetséges az, hogy ezek a feltételezett kauzális viszonyok igazodnak a racionalitás mércéihez? Léleknek milyen jellegzetessége teszi lehetővé a tudat(osság)ot? Hogyan magyarázzuk a tudatos és a nem-tudatos mentális állapotok közötti különbséget (ha az utóbbiakat elfogadjuk)? Ezekre a kérdésekre nincs válasz.
3. A szubsztancia-dualizmus szerint a következtetés tisztán elmebeli folyamat. Akkor viszont hogyan magyarázzuk azt, hogy agysérülések a következtetési képesség károsodásához vezethetnek? Megjegyzés: Az érv erős, de nem végzetes, hiszen a szubsztancia-dualizmus válaszolhat erre úgy, ahogy az ókorban Platón, vagy Plótinos tette, hogy ti. úgy kell elképzelnünk a test és a lélek kölcsönhatását, mint a magot a földben. A föld jelképezi az agyat és a mag a lelket/elmét. A kettő, jelenleg (amíg a lélek “a testbe van zárva”), elválaszthatatlan egymástól, és egyik a másikra hat, s ha az egyik sérül, akkor a másik is sérül. Mint ahogy a mag is elhal, vagy károsodik, ha a föld károsodik, vagy szennyeződik körülötte.
4. Ha a léleknek nincs kiterjedése, és nem anyag, akkor mégis hol van? Ha nincs kiterjedése, akkor az én lelkem, nem lehet énbennem, nem lehet az én agyamban, az én testemben stb. De akkor az én lelkem, hogy kapcsolódik énhozzám, és hogy lehetséges az, hogy az én testemhez, és nem a szomszédom testéhez kapcsolódik?
Megjegyzés: ez az érv felettébb kínos a szubsztancia-dualizmus számára, mert ezen a ponton tovább kell lépjen a feltételezések sorában. Már nem csak azt kell feltételezze, hogy van valami, ami érzékszervileg nem tapasztalható, hanem azt is, hogy: a.) a világmindenség olyan, hogy van mentális/spirituális szférája/vetülete is; b.) létezik egy transzcendens lény, Isten, aki nem anyagi minőségű, végtelen és spirituális lény, aki a lelkeket “valahogy”, abban a más dimenzióban, amiben létezik, magában “hordja”. A szubsztancia-dualista, ha kitart álláspontja mellett vagy a.) vagy b.) álláspont mellett el kell kötelezze magát. Ugyanakkor gondolhatjuk azt is, hogy ez, nem gyöngíti a szubsztancia-dualizmust, hanem mindaz amiről eddig szó volt, egyben egy istenérv is, a tudatból vett istenérv. Mert a mentális jelenségek nem csak arra mutatnak rá, hogy a gondolkodás (és az érzelmek, az akarat, meg a percepció stb.) nem anyagi dolgok, hanem arra is, hogy ezeknek a spirituális jelenségeknek és történéseknek, elégséges adekvát okuk kell legyen, s ez az ok Isten, vagy valami olyasmi. Mindazonáltal, más oldalról is közelíthetünk a kérdéshez. Vannak erős ateista érvek, amelyek a mellett érvelnek, hogy nincs Isten. Ilyenek például, hogy töménytelen mennyiségű ártatlan (vagy legalábbis annak tűnő) szenvedés van a világon, és az is, hogy Istenben sokan nem hisznek. Ha volna Isten – mondja az ateista érv – akkor bizonyára Ő a legfontosabb lényeg a létezők sorában, s e lényeg, bizonyára azt akarná, hogy minden értelmes lény, legalább azzal a minimális tudással rendelkezzék felőle, hogy létezik. Ez sokféleképpen megvalósulhatna, de nyilván a legegyszerűbb módja az volna ennek, ha volna róla empirikus tapasztalásunk, vagy, ha nem is közvetlenül róla, de valamiről, ami minden kétséget kizáróan és minden értelmes lénynek az Isten létezését bizonyítaná, de ilyen biztos alaptudás nincs a kezünkben. Ezek az érvek erősek, de mégsem végzetesek a szubsztancia-dualizmus számára, mert ha szigorúan vizsgáljuk az ateista érvek bizonyítóerejét (azt, hogy pontosan mit és mennyit bizonyítanak), akkor kiderül, hogy ezek az érvek (ha egyáltalán megállják a helyüket; de ennek kifejtése most meghaladja e tanulmány kereteit) csak egy erkölcsileg jóságos Isten létezését teszik valószínűtlenné, de egy erkölcsileg közömbös Isten létét nem. (Hiszen gondoljuk meg: egy erkölcsileg közömbös Istennek nem célja és nem “kötelessége”, hogy nekünk bármilyen biztos tudást adjon az Ő létezése felől, és a szenvedéssel sem fog foglalkozni, mivel amorális. Ez persze más kérdéseket vet fel, de most nem tágítjuk tovább ezt a kört, mert már így is nagyon messzire tértünk az eredeti témától.)

B.) TULAJDONSÁG-DUALIZMUS

A szubsztancia: lényeg, sűrítmény; a tulajdonság pedig, egy szubsztanciának egy bizonyos jellege. Egy egészen naiv példával élve: A szubsztancia olyasmi, amiről el tudjuk képzelni, hogy a világegyetemben ne legyen más, mint csak az az egy valami. Tegyük fel, hogy József 60 kg. súlyú férfiú. Ez esetben el tudjuk képzelni, hogy az egész világegyetem ne álljon másból, mint Józsefből. Nem tudjuk viszont elképzelni, hogy a világegyetem ne álljon másból, mint abból, hogy “60 kg. súlyú”. Kell valami, ami ilyen súlyú ahhoz, hogy a “60 kg súlyú”-t is a világegyetem részének tekinthessük. József tehát szubsztancia; a “60 kg. súlyú”, pedig tulajdonság.

Tulajdonság-dualizmus azt állítja, hogy a mentális állapotok az agy nem-fizikai tulajdonságai. Vagyis hogy az agynak számos fizikai tulajdonsága mellett (súlya, színe, vérellátása stb.) nem-fizikai tulajdonságai is vannak, és ilyen a (1) tudatosság, a (2) fájdalom állapotában levés, az (3) a hit, hogy hétfő van, az (4) a vágy, hogy minél előbb péntek legyen stb.

A tulajdonság-dualizmus egyik legfontosabb változata az epifenomenális tulajdonság-dualizmus (a rövidség kedvéért “epifenomenalizmus”). Eszerint az agy fizikai tulajdonságai okoznak nem-fizikai tulajdonságokat az agyban, a nem-fizikai tulajdonságok azonban nem okoznak fizikai tulajdonságokat. Történetünkben pl. a László agyának aktiválása két dolgot okoz: azt a gondolatot (nem-fizikai), hogy OROSZLÁN!, és az elfutás tevékenységét. Maga a gondolat azonban nem okoz semmit, hanem tétlen, tehetetlen. Ami okoz valamit az az agy állapota.

Ellenvetések az epifenomenalizmussal szemben
1. Az agy fizikai állapotai hogyan okozhatnak nem-fizikai állapotokat?
2. A fiziológia magyarázó teljessége ugyan nem okoz gondot az epifenomenalista számára, de ezért nagy árat kell fizessen, ui. fel kell adja azt, hogy
– egyes mentális állapotok cselekvéseket okoznak
– egyes mentális állapotok más mentális állapotokat okoznak (Azt gondolnánk, hogy László OROSZLÁN gondolata félelmet okozott benne; ehelyett azonban azt kell mondanunk, hogy a félelmét egy további fiziológiai állapot okozta, mely egyben a cselekvését is kiváltotta.)
3. A tulajdonság-dualizmus magyarázó gyengesége. Az epifenomenalizmus sem magyarázza, csupán adottnak veszi, hogy
– az agy fizikai állapotai nem-fizikai állapotokat képesek okozni
– a mentális állapotok tudatosak lehetnek
– a mentális állapotok szólhatnak a világról

A dualizmus értékelése:

Véleményem szerint az epifenomenalizmus teljesen elfogadhatatlan, a második ellene szóló érv miatt.

A szubsztancia-dualizmus valóban óriási nehézségekkel küzd, ez a 3. de főleg a 4. ellene szóló érvben mutatkozik meg, de szerintem, a mellette szóló érvek erősebbek.
A kommunikáció, az akarat, a következtetési képesség, és az öntudat, véleményem szerint meghaladják az anyag képességeit. Nekem furcsának tűnik az az elképzelés, hogy, ha az élettelen anyagot, ha sokáig kitesszük a véletlen változásainak, akkor, egyszer csak önmagára ébred, érez, gondolkodik, reflektál önmagára és a külvilágra. Nem tudom nem észre venni azt sem, hogy az érzékelésnél két különböző dolog történik egyszerre (neuronok tüzelése és a képzetek (pl. a kékség) felbukkanása “valahol”) Nem tudom tagadni, hogy ez a kettő, kettő és nem egy. És azt sem, hogy “az a sok” (agyvelő, vér, idegek, atomok, molekulák stb.) “azt az egyet” (pl. a kékséget) létrehozva “valami egészen más”, mint amit létrehoz.
És a szubsztancia-dualizmus mellett szóló negyedik érvet is erősnek érzem. De ez az én véleményem, az olvasó véleményét és következtetését őrá bízom.

{A tanulmány nagymértékben támaszkodik Dr. Bánki Dezső filozófus “Elmefilozófia” kollokviumára, amely 2006 tavaszán hangzott el az ELTE Btk. Filozófia szakán.}

-- ELMEFILOZÓFIA

Nincs hozzászólás to “Rajnai Lencsés Zsolt: Dualizmus”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)