Kezdőlap » - I R O D A L O M » - Rajnai Lencsés Zsolt művei » Rajnai Lencsés Zsolt: Futószalagon

Rajnai Lencsés Zsolt: Futószalagon

24 november 2012

Fodrozódik az elmúlás.
Látom örvénylő-sekély
hullámait amint partra veti
pillanataimat, érzéseimet
és vágyaimat.
Látom megtapad lelkem
szomorú fűzfa-dombján
a kibogozhatatlan….

Bőröm tenyerével érintem meg.
Nedves, vizenyős, szertefutó
cseppek futnak sikolyt rajzolva
a duzzadt, érintő-húsra.
Elmúlás.
Elfeledés.
Vajon meddig metszi görbe útját
markom tenyerébe az idő?
Meddig látom lefutó-vékonyuló,
húsba rajzolt barázdáját a létnek?
Meddig tapadhat bőröm, árkom, ráncom
melege a tó víztükréhez, melyet éppen
érinteni, érezni, markolni akarok?

Felállok.
Vérem dologra hajtja lábam,
izmaim munkára fognak.
Járok.
Talpam alatt a fű.
A Föld.
Rajtam, alattam és bennem: a lét.
De meddig még?

Hozzám verődnek az emlékek.
A múlt, melyet én szelídítettem meg:
ami az enyém.
Tört szeletei a nemtudomminek.
Körbefon a pillanat.
Vigyáz rám, vagy börtönbe fog?
Nem tudom, és még azt se, – én ki vagyok,
miért vagyok, miért épp most vagyok?
És meddig vagyok…

Ujjaim görcsös akarással szorítják
a körülöttem suhanó idő zablavégét.
Inak és rostok. Vér, csont és velő
küszködik a megálljt-parancsolásért.
Még nem mehetek el.
Maradni akarok.
Érezni, éhezni, fázni, szeretni,
akarni, szorítani, zihálni, leroskadni és
kilábalni.
Sírni és csodálni.
Újra meg újra.
Még fel kell fedeznem.

De mondd: hová sietsz így idő?
A halálomat akarod?
Elporló létezésem,
elröppenő sóhajom,
mondd, ily sóvárgón
mért akarod?

Lecsüggesztett fővel
szemlélt fétis mindaz,
mi körbevesz: a Világ.
Szerencsétlenek módjára csoszogó
emberiség tapintja talpával
a rosszul- és nehezen járhatót,
de ragaszkodik hozzá.
Vért, kínt, könnyet nem sajnálva
tolong a futószalagon.
A sorra kerülő lehull.
Mint majd én.

2002. szeptember

- Rajnai Lencsés Zsolt művei

Nincs hozzászólás to “Rajnai Lencsés Zsolt: Futószalagon”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)