Rajnai Lencsés Zsolt: Körketrec

Rajnai Lencsés Zsolt: Körketrec

Bőrbörtön és tudatkaloda,
nem, bizony te nem mész sehova!
Itt maradsz, csak vergődsz a halálig,
míg reményed elhull mind egy szálig.

A börtön falai szívreteszből,
rajtuk zárak, mind elfordítva.
Nincs szökés, vagy bebocsátás,
erősen tartják odaátról, ordítva!

Ez körketrec, szívtelenségből fonva,
engem téboly kerget-rángat, ide-oda,
gyere hát, állj be te is a sorba,
hogy énbelém döfj, lassan, vagy gyorsan.
Jöjj csak, most szabad, most lehet,
hisz csak a túlélésért teszed.
Ezért emeled rám tőrrel sújtó kezed!

Legyek pozitív? Úgy akarod?
Rendben, de várj, előbb
még döféseidbe belehalok…

Ügyesen kitalált ez a ketrec!
Belöknek ide, s már ki sem mehetsz.

Mindezt persze nem akartad,
nem ez volt a vágyad,
de születsz, és teletömik a szádat.
Nem kéred, de be is pelenkáznak…

És csak növögetsz, meg cseperedsz,
majd megízleled a gyönyört, és elepedsz.
Összefonódik életed sok börtönlakóval,
kórházi ággyal, kínnal, hörgéssel, mankóval.
És mikor (a halálba) menekülni próbálsz,
kórusban mind ezt kiabálják:
“Gonosz vagy, mert nincs benned
hála és felelősség,
azért, hogy élhetsz és megszülettél!”
De ki kérte ezt, kérem?
Ez őrület, eszelősség!

Közben vad sikolyok süvöltenek,
és a rabok felváltva üvöltenek:
“Ó nem, én nem segíthetek, mert nem
te, hanem én vagyok a betegebb!
Előbb magamat kell megmentenem!”
És klikk-klakk, megint csuknak,
s a szívzár konok kulcsra zár.
Látod? Megint kint maradtál…

Most csak zene szól, dübörög,
az akaratom még hörög,
rám vadász minden gaz gondolat,
szívtelen zord kezed fojtogat.
Egy kicsit arrébb, jó?
Igen, ott, ott nyomd erősen!
Figyeld csak, már alig lélegzem…
Kitartás, fel ne add, mindjárt vége,
csak szorítsd erősen és szépen,
neked úgyis ez tetszik, és már nekem is,
hogy halálos ágyamon fekszem itt…

Te fel sem fogod, bennem
mily tüzek égnek,
csak hisztizel, mert hozzád
ért a gyertyaláng.
De engem máglya
perzsel, mióta élek,
melyre te is hasábot
dobtál, ám ne bánd!

2006.12.22.

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!