Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- próza » Rajnai Tibor: Az eső az oka!

Rajnai Tibor: Az eső az oka!

rajnaitibor-finis-GO2Mária azt ígérte, hogy délután öt órára kijön a kolozsmonostori végállomásra. Mivel jól ismerem őt, már hatkor kint voltam és – vártam. Megszoktam már, ha róla van szó, ne csodálkozom semmin…
Találkozásunk azonban az eső szíves közreműködése miatt elmaradt…
A bőrig ázás elől egy gorkiji viskó eresze alá húzódtam és tovább vártam. Ezúttal azonban nem Máriára, hanem arra, hogy az eső egy kis interregnumot tartson és hazamehessek…
Az útközépen egy gazda embertelenül verte a lovát és nagyokat káromkodott hozzá… Az ember és állat eme undorító találkozását nem nézhettem tovább, mert egy csontos kéz kopogtatta meg a kunyhó ablakát és intett, hogy menjek be az eső elől…
Bementem. Az elhanyagolt kis szoba berendezése rideg és merev. Sehol egy kis szín, melegség, virág… Az ajtóval szemben rozoga priccsen, rongyokból vetett ágyon halálsápadt ötven körüli férfi fekszik, akivel gyertyaláng próbálja elhitetni, hogy a szoba világítva van…
A lakás egyetlen dísze egy víznyomásos kép: Kossuth Lajos búcsúja a hazától…
A beteg alakja a rongytakarótól nem látszik. Ami látszik belőle: nagy barna szemei, amelyeket szokatlanul hosszú szempillák árnyékolnak; értelmes sovány arc; verejtékező homlok és egy kis tüdővész.
Rövid eszmecsere után megállapíthatom, hogy a tíz éve fekvő beteg azon ritka emberek közé tartozik, akikben az ész, a jellem és a jóság, tökéletes egyensúlyban fonódik össze. Acélból és aranyból van teremtve, talán azért is próbálta meg ilyen rettenetesen a sors, hogy meggyőződjék mennyi fájdalmat és szenvedést bír egy ilyen tökéletes szív…
Kérdésekkel ostromlom:
– Nem zúgolódik az élet ellen?
– Minek? … Úgysem lesz másképp… Csak belemerülök egy apatikus minden mindegy állapotba és tehetetlenül várom a holnapot, amely olyan nehezen akarja áttörni a ma feneketlen éjszakáját…
– Olvas újságot?
– Soha! A feleségem, – aki jelenleg ideiglenesen dolgozik egy gyárban – mond el esténkint egyet-mást…
– Tudja milyen nap van ma?
– Nem. Csak azt tudom, ha sokat harangoznak, vagy ha a feleségem nem megy munkába, akkor – ünnep van…
– Mi vigasztalja?
– Az a biztos tudat, hogy karácsonyra meghalok. És ez az érzés tartja bennem a lelket! …
Kinéz az ablakon.
– Már elállt az eső! – mondja.
Céloz… Kiérzem a hangjából, hogy kérdéseimmel terhére vagyok… Eljövök…
Az autóbuszban azon gondolkozom, hogy Isten és igazság ugyanaz a fogalom… Talán egyik sem létezik..
Bocsánat. Bizonytalan megállapításomnak, épp mint az elmaradt randevúmnak – az eső az oka…

Kolozsvár, 1933.10.16

-- próza

Nincs hozzászólás to “Rajnai Tibor: Az eső az oka!”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)