Rajnai Zsolt Tibor: Mécsvilág
Éjszaka van, mégis ragyog az ég…
Az éjgömb, mint vén ószeres szórja szét
ezer fénylő kövét, gyöngyét…
Én meg csak nézem. Bódítón lebeg
felettem a végtelen mécsvilág…
Rezdülget, sóhajt a mennybolt,
némán domborítja elő a szép harmóniát…
A csillagok, mint százmilliárd tompa fényű szög
– mi szikráz és sziporkáz -, mind ezüstbe,
aranyba öltözött…
Kíváncsi érzékeim, – huss, közéjük rebben…
Magam sem értem hogyan, mégis
tisztán érzik az érzékelhetetlent…
Égi rejtjeleken lépdel kóbor-csonka lényem,
általrezdülve vén időn, s a földig hajló téren.
És mint aki túllebeg minden enyészen,
– egy istenszerű lényben olvad fel egészen…
2011.01.26.
Leave a Reply