Rajnai Zsolt Tibor: Mécsvilág

Éjszaka van, mégis ragyog az ég…
Az éjgömb, mint vén ószeres szórja szét
ezer fénylő kövét, gyöngyét…

Én meg csak nézem. Bódítón lebeg
felettem a végtelen mécsvilág…
Rezdülget, sóhajt a mennybolt,
némán domborítja elő a szép harmóniát…

A csillagok, mint százmilliárd tompa fényű szög
– mi szikráz és sziporkáz -, mind ezüstbe,
aranyba öltözött…

Kíváncsi érzékeim, – huss, közéjük rebben…
Magam sem értem hogyan, mégis
tisztán érzik az érzékelhetetlent…

Égi rejtjeleken lépdel kóbor-csonka lényem,
általrezdülve vén időn, s a földig hajló téren.
És mint aki túllebeg minden enyészen,
– egy istenszerű lényben olvad fel egészen…

2011.01.26.

Összes kategória

Vissza a Főoldalra!