Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- próza » Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány (részlet)

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány (részlet)

2 április 2016

rejtoELSŐ FEJEZET

1
– Uram! A késemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami matrózban.
– Milyen kés volt?
– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?
– Kagyló.
– Hány részből?
– Egy darabból készült.
– Akkor nincs baj. Megvan a kés!
– Hol?
– A hátamban.
– Köszönöm…
– Kérem… A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagy­ló­ritkaság.
– Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem…
– Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem.
– De én sietek, kérem! És mit tudja az ember, hogy mikor jön az orvos? Kés nélkül mégsem mehetek éjjel haza.
– Az orvos itt lakik a közelben, és a kocsmáros triciklin ment érte. Ha szurkált uram, hát viselje a következményeket.
– Hohó! Azért, mert magába szúrnak egy kést, még nincs joga hozzá, hogy megtartsa. Ez önbíráskodás! Hála Istennek, van még jog a világon.
– Nem is jogra hivatkoztam, hanem orvostudományra. A kocsmáros szerint az a recept, hogy bent maradjon a kés. Orvosi rendelet!
– Az orvos rendelkezzék a saját holmijával, a kés az én műszerem!
– Hm… nehéz ügy…
– Tudja mit? Nekem is van szívem, segítek a bajon. Kiveszem magából a késemet, és beteszek helyette egy másikat. Az is megteszi, amíg a mentő jön.
– Jól van. Csak ne legyen kisebb a kés, hogy jól elzárja a sebet, mert az egészség mindennél fontosabb, és recept az recept, hiába…
– Nyugodt lehet. Egy nagy konyhakést nyomok be helyette.
– Akkor rendben van.
– Forduljon… meg… hopp!… Így…
– Most nyomja bele a másikat!… Gyorsan!
– Ez itt a polcon épp jó lesz, habár csak fanyelű.
– Benne van?
– Fenét!… Hiszen alig vérzik a sebe. Itt, a csont mellett állt meg a penge, a porcok között… A mindenségit, kicsorbult a hegye!
– Nyomta volna a húsba, maga kezdő!
– Várjon! Ráteszek egy vizes kendőt… A szvetter egész jól leszorítja…
– Higgye el végre, hogy kés kell bele! A vendéglős tudja. Itt naponta ölnek. Tegye be a kést. Mi az magának?
– Nem értek hozzá. Bicskázásért vállalom a felelősséget, de műtétért nem! Kérje meg erre a szívességre valamelyik matrózt. Majd csak magukhoz térnek.
– Jó, hogy említi! Uram! Maga leütötte tizenkét hajósomat.
– Az egyikre ráesett a likőrösállvány, arról nem tehetek.
– Az volt az első fűtő!
– Mit tudja ezt egy likőrösállvány?
– És ott fekszik a hajópincér. Hol lehet most pincért találni? A Honolulu-Star reggel indul, és se fűtő, se pincér, mert maga leütötte őket!
– Abban igazam volt. Hozzám vágtak egy korsót, és az ilyen magatartás sért.
– Egyik sem vágta magához a korsót. Ezek ártatlanok.
– Hát ki tette?
– Én.
– Szerencséje, hogy haláltusáját vívja, különben most fejbe ütném… Jó napot.
– Várjon!
– Nincs időm. Sietek!
– Nézze meg, hogy nem kell-e kés a sebbe. Az ilyen szúrást nem szabad elhanyagolni. Lehet, hogy befelé vérzik.
– Onnan nem szúrhatták meg. Csak várjon az orvosra, az majd segít magán, ha lehet. Ha nem, akkor nyugodjék békével.
– Ajánlom magamat…
– Sajnálom, hogy ilyen gyenge legénységet toborzott…
– Halló! Fiatalember! Elkísérem. Volna egy ötletem, amivel pénzt kereshet.
– Rendben van.
– Várjon! Hej, csapos! Ha jön a kocsmáros, mondd, hogy elmentem járni egyet ide a közelbe. Ne féljen semmit, ha baj van, kést teszek a sebbe! Vigyázok… No, jöjjön!

2

– Sebesülésem miatt óvatosnak kell lennem. Merre akar menni?
– Nem tudom. Se pénzem, se dolgom.
– Maradjunk a közelben, az orvos miatt. Ejnye, nem kérdeztem a vendéglőst, hogy pipáz­hatok‑e ilyen súlyos állapotban. Megkockáztassam?
– Nyugodtan. Mi lehet belőle?
– Semmi?
– A világon semmi. Legfeljebb meghal. Az meg úgyis előfordulhat.
– Teljesen igaz. Hát ide hallgasson. Én vagyok a Honolulu-Star szállásmestere. Hogy hívják magát?
– Fülig Jimmy…
– Miért van ilyen hülye neve?
– Mert szeretek nevetni, és valaki rám fogta, hogy olyankor fülig húzom a számat.
– Csakugyan tejfölösképű alak. Jókora, csontos emberben ritkaság. Hány éves?
– Huszonnégy…
– Vakarcs.
– A családja.
– Ért a hajóhoz?
– Hülyéket kérdez… Byrd kapitánnyal kétszer voltam expedíción, suhanc koromban.
– Milyen írása van?!
– Folyó. Csak a nagybetűt nem mindet ismerem. Egy szállásmestertől tanultam írni!
– Hülye!
– Az igaz! De a szállásmesterben ritka az okos.
– Miféle okmányai vannak?!
– Ezt kikérem magamnak!
– Szóval semmilyen írása sincs?
– Rendőrségtől van!
– Az jó!
– Nahát akkor nincs semmi baj! Valparaisóban kaptam egy írást a kapitánytól, hogy minden­nap jelentkezni kell a felügyelő úrnál, és két óra után nem mehetek az utcára.
– Az nem jó!
– Nekem mondja? Azért jöttem el Valparaisóból.
– Benne van a hajóskönyvben?
– Ezt visszautasítom.
– Törölték?
– És ha igen! Mi közöm hozzájuk?
– Ismer engem könyv nélkül minden hajósa a világnak!
– Én is attól félek. Akar dolgozni?
– Nem.
– Miért?
– Elvesztettem a meggyőződésemet.
– És ez mitől jön?
– Tavaly Nápolyban loptam egy kockás felöltőt, és azóta úgy érzem, hogy úrnak születtem. Elhatároztam, hogy többé nem dolgozom.
– Azelőtt dolgozott?
– Nem. De hiányzott az elhatározás.
– Nézze… nekem hajópincér és fűtő kell, különben kirúgnak, és nincs munkám.
– Nem baj. Azt együtt csinálhatjuk! Én értek hozzá.
– Fogja be a száját… Itt Port Szuezben sem fűtőt, sem pincért nem találok hajnalig. Akkor indul a Honolulu-Star tovább. Az idényben vagyunk. Hát ide hallgasson: itt van nálam a fűtő és a pincér papírja. Álljon be helyettük. Maga ellátná kettőnek a munkáját. Ritkán láttam ilyen erős bivalyt.
– Hízelgéssel nem megy semmire!
– De talán mással. Két ember fizetése innen Tahitiig valóságos kis vagyon. Maga megkeres­heti az egészet egyedül… Fél napot fűtene, felet kiszolgálna. Senki sem tudná, hogy a fűtő és a pincér egy személy.
– És mikor aludnék?
– Hát, amikor megérkeztünk Tahitibe. Ha sokat mondok, öt hét az egész. Odáig két ember fizetését kapná. Na jön?… Nézze, már készülődnek.
– Rendben van! Elfogadom!
– Éjjel Wilson Hutchins amerikai fűtő, nappal José Pombio spanyol pincér! Ezt jegyezze meg! Tud spanyolul?
– Néhány előétel nevét, de azzal úgy-ahogy megértetem magamat.
– Hol tanult meg előételnyelven beszélni?
– Barcelonában működtem egy étterem kirakatában mint transzparens, hosszú ideig.
– Az micsoda?
– A kirakatban ültem, hurkák és lepények között, időnként bólogattam, a hasamra mutattam, és végül következett egy vigyor, amitől kigyulladt néhány villanykörte a gyomromon.
– Jó állás.
– Csak ész kell hozzá, és úri megjelenés. Mosolyogni meg remekül tudok! Attól van a nevem: Fülig Jimmy!
– Tehát?
– Beállunk mind a hárman. José Pombio, Wilson Hutchins és Fülig Jimmy!
És máris követte a társát, aki egy haldoklótól igazán meglepő fürgeséggel sietett a dokkok felé.

Itt az összes ingyen letölthető Rejtő Jenő-könyv:
http://hvg.hu/tudomany/20140103_itt_az_osszes_letoltheto_rejto_konyv

-- próza

Nincs hozzászólás to “Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány (részlet)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)