Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- vers » Reményik Sándor: Örök szerelem

Reményik Sándor: Örök szerelem

remenyik_sandorEgy bükk és egy fenyő.
Úgy összeforrtak ők,
Ahogy csak lelkek forrnak össze néha,
Egymást halálig híven szeretők.

A bükk a nő,
A fenyő tán a férfi.
Ez áll szikáran, míg a bükk elomló,
Ölelő karjaival átaléri.

Úgy látszik, mintha reáomlana,
Pedig támasztja, mint a fenyő őtet.
S övezi csendes napfény-glória
A vihar ellenébe szegülőket.

Így öredtek meg:
Egy örök ölelésben.
Ölelkeznek a törzsek, koronák,
Ölelkeznek a gyökerek a mélyben.

Mikor kezdődött ez az ölelés?
Ez volt a növekedésük célja, iránya?
Egymáshoz simult itt már hajdanán
Két Isten ültette pici palánta?

S ahogy a törzsük hatalmasodott:
Úgy lett szerelmük is hatalmasabb,
Törzsüket bronzzal ötvözte körül
A felkelő és lemenő nap.

E mozdulatlan, néma szerelem
A jót s a rosszat most is együtt állja.
S egyszerre csap le majd a fejsze rájuk:
Az emberbőrbe bújt Halál kaszája.

-- vers

Nincs hozzászólás to “Reményik Sándor: Örök szerelem”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)