Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- érték » Reményik Sándor: Özvegy

Reményik Sándor: Özvegy

21 január 2011

Nevetni szívből újra megtanult.
S mert Nyár van még: a ruhája fehér.
De lelkében, a legbelső szobában,
Minden élőnél erősebben él
Az ifjú isten, aki tovaszállt,
Ki ajándékba kapta a halált,
Hogy férfi helyett csillaggá legyen:
Örök szépség és örök szerelem.

A lelkében, a legbelső szobában,
A virágait rendezgeti szépen:
Ezt névnapra, ezt kézfogóra kapta,
Ezt viszontlátáskor, ezt búcsúképen…
Ó mennyi, mennyi virágot kapott!
Pedig be kurta volt a földi éden.

Pár hétig tartott a paradicsom.
S most lányos asszony-lelkében pihen
Az ifjú hős, de nem ravatalon.
Élő erő és ható hatalom.
Fény, aki mellett árnyék a világ.
Emberarcok, hegyek és tengerek
Csak tükrök, mikben ő jelenik meg,
S kinyilatkoztatja folyton magát.

A megözvegyült lélek-palotán
Férfiak is, kérők is járnak át.
Tán akad, aki hosszabban tanyázik.
De ki eljut az utolsó szobáig,
Az a küszöbről némán visszafordul
És úgy oson el lábujjhegyen, loppal.

Ki merne vívni azzal a halottal?

-- érték

4 Comments to “Reményik Sándor: Özvegy”

  1. ez a vers MINDENT MEG TUD MUTATNI,HA őszintén kíváncsi ki kérdezi

  2. Szépen megírt életkép. Maga a valóság. Hátborzongatóan ismerős… és mégis oly szép!

  3. Ez a vers kézen fogva vezet bennünket az Embert, Emberré tevő lélek világába. Kérdés, vajon van e bátorságunk megérteni?

  4. a bátorságunk tesztelésére ajánlom a Kékszakállú herceg várát sok szeretettel. Ehhez is szükségeltetik némi őszinteség :)
    Csak a hazug ember ígér. Az ígéretet a félelem váltja ki a benned tomboló káosztól. Ugyanis, amikor hűséget ígérsz, olyan dologgal üzletelsz, aminek nem vagy birtokában.

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)