Kezdőlap » - F I L O Z Ó F I A » -- ETIKA » --- Seneca erkölcsi levelei » Seneca: Erkölcsi levelek (14. levél)

Seneca: Erkölcsi levelek (14. levél)

19 december 2012

Elismerem, hogy belénk van oltva a testünk iránti gyöngédség; elismerem, hogy gyámságot gyakorolunk fölötte. Nem tagadom, hogy gondoznunk kell, de hogy szolgálnunk kellene, azt tagadom. Sok másnak lesz rabja ugyanis, aki testének rabja, túlságosan félti, és mindent hozzá viszonyít. Nem úgy kell viselkednünk, mintha testünkért volna kötelességünk élni, hanem úgy, mintha nem élhetnénk nélküle. A test eltúlzott szeretete félelmekkel nyugtalanít, szorongásokkal terhel, sértéseknek tesz ki minket. Fittyet hány a tisztességre, aki szerfölött kedveli testét. Viseljük gondját buzgón, de mégis úgy, hogy mikor a józan ész, a méltóság, a hírnév parancsolja, a tűzbe küldjük. Amennyire csak lehet, kerüljük a kellemetlenségeket is, ne csak a veszedelmeket; vonuljunk biztonságba, máris azon törve a fejünket, mivel lehetne elűzni a félelem okát. Ha nem csalódom, háromfajta félelem van: félünk az ínségtől, félünk a betegségtől, s félünk a hatalmasabbak erőszakosságának következményeitől is.

Ezek közül semmi sem rendít meg jobban, mint amivel a más hatalma fenyeget: mert nagy lármával, nagy zenebonával érkezik. Az említett természetes bajok, az ínség és a betegség csöndben közelednek, nem rettentik meg sem a szemet, sem a fület, a harmadik baj hatalmas díszkísérettel jön, tűz és vas övezi, láncok és vadállatok sokasága, hogy nekieressze őket az ember húsának.
Gondolj itt a börtönre, a keresztre, a kínpadra, a kampóra, az emberen keresztülütött karóra, mely a szájon bukkan elő, az ellenkező irányba hajtott kocsiktól kiszakított végtagokra, arra a bizonyos gyúlékony anyaggal bekent és átszőtt tunikára és mindarra, amit ezenkívül még kiötlött a kegyetlenség. Nem csoda tehát, ha ettől félünk a legjobban – nagy változatosságot nyújt, és eszközei borzalmasak. Mert ahogy nagyobb eredményt ér el a bakó, ha minél több kínzószerszámot rakosgat ki – mivel puszta látványuk legyőzi azt, aki a szenvedésnek ellenállt volna -, úgy többre mennek lelkünk leigázásában és megzabolázásában, akiknek van mit mutogatniuk. A csapások nem kevésbé súlyosak – az éhséget, szomjúságot, a gyomor fekélyesedését s a bensőnket perzselő lázat értem. De meglapulnak, nincs mivel fenyegetőzzenek, nincs mit fennen mutogassanak: ezek viszont, miként a nagy hadak, már a puszta megjelenésükkel és előkészületeikkel győztek.

Fordítsunk hát fáradságot arra, hogy kikerüljük az összeütközéseket. Olykor a néptől kell félnünk; olykor, ha az állam rendje szerint a legfőbb végrehajtó szerv a senatus, a senatusban népszerű férfiaktól; olykor egyes emberektől, akiknek megadatott a hatalom a népen – a nép ellen. Mindezekkel összebarátkozni fáradságos lenne; elég, ha nem ellenségeink. Így a bölcs sohasem idézi fejére a hatalmasok haragját, sőt inkább kitér előle, csakúgy, mint hajózás közben a vihar elől. Mikor Siciliába indultál, átszelted a tengerszorost. A könnyelmű kormányos fittyet hány a déli szél fenyegetőzésének – tudni való, ez a szél korbácsolja fel a siciliai tengert s kavar örvényt rajta -, nem a bal part felé indul, hanem arra, ahol a közel fekvő Charybdis görget hullámokat a tengeren. Ám az óvatos kormányos kikérdezi a tapasztaltakat, mekkora a hullámzás, mit jeleznek a felhők, s az örvényléséről hírhedt vidéket nagy ívben kikerüli. Ugyanezt teszi a bölcs: az ártalommal fenyegető hatalom elől kitér, elsősorban arra ügyelve, hogy ne vegyék észre, amint kitér. A biztonság részben abból adódik, hogy nem szembetűnően keressük, mert ha valami elől menekülsz, azt bizonyára nem helyesled.

Fontoljuk hát jól meg, hogyan lehetünk biztonságban a tömegtől. Először is, soha ne törjünk ugyanarra, amire ők: a vetélytársak közt viszály keletkezik. Azután: ne legyen semmink, amit a lesben álló nagy nyereséggel elrabolhatna. Minél kevesebb zsákmánynak tekinthető holmi legyen nálad. Senki sem szomjaz embervérre pusztán az embervérért, vagy legalábbis kevesen. Többen cselekszenek számításból, mint gyűlöletből. A meztelent elengedi a rabló; békével jár a szegény, még ha elállják is az útját.

A régi tanítás szerint három dolgot kell legfőképpen elkerülnünk: a gyűlöletet, az irigységet, a megvetést. Hogy hogyan, azt egyedül a bölcsesség fogja megmutatni. Nehéz ugyanis eltalálni a helyes mértéket, s óvakodjunk, nehogy az irigységtől való rettegés eljuttasson bennünket a megvetésig, nehogy úgy lássék, miközben letaposni senkit sem akarunk, hogy minket le lehet taposni. Sok embernek az adott okot a félelemre, hogy tőlük is lehetett félni. Vonuljunk vissza mindenünnen: egyformán árt, ha megvetnek és ha felnéznek ránk.

Meneküljünk hát a filozófiához: ez a tudomány – nemcsak a jóknál, de a félrosszaknál is – papi szalagot pótol. Mert a forumi ékesszólásnak s mindannak, ami még megindítja a népet, megvannak az ellenzői; ezt a nyugalmas s csak önmagával foglalatoskodó tudományt nem lehet megvetni, ennek becsülete van minden mesterség részéről, még a legrosszabb emberek előtt is. Sohasem hatalmasodhat el annyira a hitványság, sohasem szövődhet az erények ellen olyan összeesküvés, hogy a filozófia neve ne maradjon tiszteletre méltó és szent.

Egyébként a filozófiával higgadtan és mérséklettel kell foglalkozni. „Ugyan, hát mérséklettel filozofált az a Marcus Cato, aki a polgárháborút felszólalásával fojtotta el? – kérded. – Aki a dühöngő főemberek fegyveresei közé vetette magát? – Aki – miközben egyesek Pompeiust, mások Caesart sértegették – egyszerre támadta mind a kettőt?” Vitatkozhatunk azon, hogy az idő tájt kellett-e politikai pályára lépnie a bölcsnek. Mit akarsz, Marcus Cato? Már nincs szó szabadságról: tönkrement az már régen. Kérdés, hogy Caesar vagy Pompeius hatalmába kerüljön-e az állam: mi közöd ehhez a versengéshez? Egyik párt sem a te pártod: uralkodót választanak. Mit tartozik rád, melyikük győz? Győzhet a jobbik, de nem lehet, hogy ne az legyen a rosszabb, aki győzött… Cato legutolsó szerepét említettem meg. De még a korábbi évek sem engedték meg egy bölcsnek, hogy részt vegyen az állam szétprédálásában: mi mást csinált Cato, mint hogy kiáltozott és hatástalanul hallatta szavát, mikor egyszer a nép felemelte, összeköpdöste, s hogy kirakja, elhurcolta a forumról, egyszer meg a senatusból vitték börtönbe?

Később meglátjuk, kell-e fáradságot kifejtenie a bölcsnek az állam érdekében: addig is azokhoz a stoikusokhoz irányítalak, akik az államéletből kizárva félrevonultak, hogy éljenek, s az emberi fajnak jogokat alkossanak a hatalmasok megsértése nélkül. A bölcs nem fogja felforgatni az általános szokásokat, s élete különcségeivel a nép figyelmét sem vonja magára.

„Hogy is van ez? Mindenképpen biztonságban lesz, aki ezt a javaslatot elfogadja?” Ezt csak annyira tudom neked megígérni, mint a mértéktartó embernek a jó egészséget – és a mértéktartás mégis jó egészséget szül. Némely hajó elpusztul a kikötőben: de mit gondolsz, mi történik a tenger közepén? Mennyivel közelebb jár a veszedelem ahhoz, aki sokat tesz-vesz, megmozgat, akinek még a nyugalom sem jelent biztonságot? Néha ártatlanok pusztulnak el – ki tagadja? Az ártalmasok mégis gyakrabban. Ha az öltözetén keresztül eltalálták is a vívót, ügyessége változatlanul megmarad. Egyszóval a bölcs minden dologban az elgondolást tartja szem előtt, s nem a kimenetelt. A kezdet a mi hatalmunkban van: a kimenetelről a szerencse dönt, de nem hatalmazom fel arra, hogy véleményt alkosson rólam. „De hozhat ránk gyötrelmet, hozhat ránk bajt.” Azzal, hogy öl, a rablógyilkos nem ítélkezik – őt ítélik meg.

Most a napi alamizsnáért nyújtod ki a kezed. Megaranyozom az alamizsnát, s mivel említés esett az aranyról, hallgasd meg, miképpen lehet számodra kedvesebb a haszonélvezete. „Az élvezi leginkább gazdagságát, aki legkevésbé szorul rá a gazdagságra.” „Elő a szerzővel!” – mondod. Lásd, milyen jóindulatú vagyok – idegen ötletet szándékszom dicsérni. A mondás Epikurosé, Metrodorosé vagy másvalakié az ő műhelyükből. De mit számít, ki mondta? Mindenkinek mondta. Aki hiányolja a gazdagságot, fél miatta; a nyugtalanító javakat pedig senki sem élvezi: mindig igyekszik hozzászerezni valamit. Míg a gyarapodáson jár az esze, elfelejti felhasználni. Számlákat vesz át, a fórumot koptatja, a kamatkönyveket forgatja – sáfár lesz az úrból.

Élj egészségben!

--- Seneca erkölcsi levelei

Nincs hozzászólás to “Seneca: Erkölcsi levelek (14. levél)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)