Kezdőlap » - F I L O Z Ó F I A » -- ETIKA » --- Seneca erkölcsi levelei » Seneca: Erkölcsi levelek (17. levél)

Seneca: Erkölcsi levelek (17. levél)

31 január 2013

seneca-003Vesd el mind a hiábavalóságokat, ha okos vagy, sőt hogy okos légy, és nagy iramban, teljes erővel törekedj a helyes gondolkodásmódra. Ha valami feltartóztatna, vagy vergődj át rajta, vagy vágd ketté. „Családi vagyonom késleltet – mondod -, úgy akarom elrendezni, hogy elég legyen, ha semmit sem csinálok, nehogy terhemre legyen a szegénység, vagy én legyek a más terhére.” Mikor ezt mondod, úgy látszik, nem ismered annak a jónak erejét és hatalmát, amelyre gondolsz. S ugyan átlátod a leglényegesebb dolgot: mennyit használ a filozófia, a részleteket azonban még nem elég finoman különbözteted meg, s még azt sem tudod, mennyire segít bennünket mindenben, „miképpen a legfőbb ügyben is segítségünkre jön, s a legcsekélyebbekig is leereszkedik” – hogy Cicero szavával éljek. Higgy nekem, folyamodj hozzá tanácsért, majd rábeszél, ne ülj le a számvető tábla mellé.

Ugye az a célod, és azt akarod ezzel a huzavonával elérni, hogy ne legyen okod félni a szegénységtől? De hátha vágyódnod kell utána? Sok embert akadályozott meg a gazdagság a filozofálásban; a szegénység fesztelen és gondtalan. Mikor felharsan a trombita, tudja, hogy nem őt támadják, mikor vízért kiabálnak, nem azt keresi, mit mentsen magával a tűzből, hanem: hogyan mentse ki magát. Szintúgy, ha hajóra kell szállnia, nem nyüzsög a kikötő, nem bolydítja fel a partokat egyetlen ember kísérete. Nem állja körül rabszolgák tömege, akiknek táplálását csak a tengeren túli tájak termékenysége győzné. Könnyű táplálni kevés gyomrot, hát még ha fegyelmezett, s nem kíván egyebet, mint megtelni. Olcsó az éhség, drága a csömör. A szegénység beéri azzal, hogy sürgető kívánságait kielégíti. Hát miért utasítod vissza ezt a cimborát, hiszen életmódját a józan gazdag is utánozza? Ha szabad időt akarsz fordítani szellemedre, vagy szegénynek kell lenned, vagy hasonlónak a szegényhez. Tanulmányaid nem járhatnak haszonnal, ha nem gondolsz a mértékletességgel, a mértékletesség pedig önkéntes szegénység. Hagyd abba hát az ilyen mentegetőzéseket: „Még nincs annyim, amennyi elegendő volna; ha majd elérem azt a summát, akkor egészen a filozófiának fogom szentelni magam.” Ámde éppen azt kell megszerezned legelőbb, amit halogatsz és más dolgok mögé helyezel; ezzel kell kezdeni.

Azt mondod: „Annyit akarok szerezni, hogy legyen miből élnem.” Egyszerre tanulj és szerezz: ha valami meggátolja, hogy szépen élj, nem gátolja meg, hogy szépen halj meg. Nincs okunk rá, hogy a filozófiától visszatartson a szegénység, sőt a nyomor. A filozófia felé iparkodva akár az éhséget is el kell tűrnünk; eltűrték azt jó néhányan ostromgyűrűben, és mi más volt türelmük jutalma, mint hogy nem kerültek a győztes hatalmába? Mennyivel nagyobb jutalom csillan meg itt: örök szabadság, s hogy senkitől – sem istentől, sem embertől – nem kell félni többé. Bizony, még éhezés árán is el kell jutnunk idáig. Hadseregek állták ki a teljes nélkülözést, és még elmondani is undorító fűgyökerekkel vészelték át az éhséget. Mindezt a hatalom, s hogy még inkább csodálkozz, másvalaki hatalma érdekében tűrték el: habozhatsz-e, hogy elviseld a szegénységet, hogy megszabadítsd lelked az őrjöngő vágyaktól? Tehát nem halmozni kell először: filozófiához útravaló nélkül is elérkezhetsz. Így van? Ha már mindened meglesz, akkor akarod a bölcsességet is? Ez lesz életed utolsó velejárója, hogy ne mondjam: járuléka? Rajta, akár van valamid – hiszen honnan tudod, nincs-e máris túl sok mindened? -, akár nincs semmid, már most filozofálj, erre törekedj mindennél jobban. „De hát a napi szükségletek hiányozni fognak.” Először is nem hiányozhatnak, mert a természet igen keveset igényel, a bölcs pedig alkalmazkodik a természethez. De ha meglepi a végső szorultság, azon nyomban eltávozik az életből, és megszűnik önmaga terhére lenni. Ha pedig csekélyke és szűkös eszközökkel tengetheti az életét, azt jó néven veszi, nem fáj a feje a szükségleteken túlmenően, gyomrának és vállainak megadja, amit kell,[56] gondtalan-vidáman kineveti a gazdagok foglalatosságait, valamint a gazdagság felé törekvők lótás-futását, és azt mondja: „Mit késlekedsz olyan sokáig? Kamatokból remélsz-e hasznot, áruból nyereséget, vagy egy jómódú öregember végrendeletét lesed, amivel egykettőre gazdaggá lehetsz? A kincseket a bölcsesség tárja fel, s akinek szemében feleslegessé tette őket, épp annak adta.”

Ez másokra tartozik, te közelebb állsz a gazdagokhoz. Lépj át más korba: máris sok mindened lesz. Ami pedig az egyik korban elég, az elég mindegyikben.

Itt befejezhetném a levelet, ha nem kényeztettelek volna el. A parthusok királyait senki sem köszönthette ajándék nélkül, tőled sem lehet ingyen búcsúzni. Hát legyen. Epikurostól kölcsönzök: „Sokak számára a gazdagság megszerzése nem a nyomorúság végét jelentette, csak átalakulását.” Ezen sem csodálkozom. Hiszen nem a dolgokban rejlik a hiba, hanem magában a lélekben. Ami a szegénységet nyomasztóvá tette számunkra, a gazdagságot is nyomasztóvá teszi. Miképpen egyáltalán nem számít, hogy a beteget faágyba vagy aranyágyba fekteted-e – bárhová cipeled, betegségét magával cipeli -, úgy nem számít az sem, gazdagságba vagy szegénységbe helyezik-e a beteg lelket. Vele tart gyarlósága.

Élj egészségben!

--- Seneca erkölcsi levelei

One Comments to “Seneca: Erkölcsi levelek (17. levél)”

  1. “úgy nem számít az sem, gazdagságba vagy szegénységbe helyezik-e a beteg lelket. Vele tart gyarlósága.”
    ez az utolsó mondat tetszik a legjobban. Nem a körülmények formálnak, csak megmutatják milyenek vagyunk. S valahol szükséges a pénz, s nehéz, ha nagyon híján van az ember, de valóban nem a legfontosabb, s nem a lelki öröm, a megelégedettség alapja.

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)