Kezdőlap » - F I L O Z Ó F I A » -- ETIKA » --- Seneca erkölcsi levelei » Seneca: Erkölcsi levelek (23. levél)

Seneca: Erkölcsi levelek (23. levél)

31 március 2013

seneca-003Gondolod, azt írom meg neked, milyen nyájasan bánt velünk a tél, milyen enyhe volt, s milyen rövid, milyen zsugori a tavasz, s milyen fonák a fagyossága – és a témát keresők más efféle bohóságait? Pedig én olyasmit fogok írni, ami hasznunkra válhat – neked is, nekem is. S mi más lehetne az, mint hogy a helyes gondolkodásra buzdítsalak?

Kérded, mi ennek az alapja? Ne lelj örömöt a hiábavalóságokban. Azt mondtam, alapja – nem, a csúcsa. A tetőpontra jut, aki tudja, minek örüljön, aki boldogságát nem helyezte mások ellenőrzése alá; nyugtalankodik és nem bízik önmagában az, akit valamilyen remény ingerel, akkor is, ha csak a kezét kell kinyújtania, ha nem kell is messzire nyújtózkodnia érte, akkor is, ha reményeiben sohasem csalatkozott.

Mindenekelőtt, Luciliusom: tanulj meg örülni. Azt hiszed, most megfosztalak a sok gyönyörűségtől azzal, hogy a véletleneket félreparancsolom, s a reményeket, e legédesebb mulatságokat elkerülendőnek tartom? Ellenkezőleg; azt akarom, hogy sohase légy szűkében a vidámságnak, hogy a házadban fakadjon – és ott fakad, ha tebenned lakik. Más vigasságok nem töltik be a szívet, csak a homlokráncokat simítják ki,  felületesek – vagy szerinted az örül, aki nevet? A léleknek kell fürgének, bizakodónak és mindenen fölül hajlíthatatlannak lennie. Hidd el, az igazi öröm komoly dolog. Vagy azt képzeled, hogy akárki képes derűs arccal, és – ahogy ezek az aranyifjak fejezik ki – „feldobottan” megvetni a halált, ajtót nyitni a szegénységnek, megzabolázni az élvezeteket, gyakorolni a fájdalmak elviselését? Aki ezeket a gondolatokat forgatja, nagy örömben van része, de nem valami mulatságos örömben. Szeretném, ha ilyen öröm lenne a tiéd: sohasem hagy el, ha egyszer megtalálod a forrását. A vékony erű bányák kincse a felszínen található; a leggazdagabbaknak mélyben rejlik az ásó nyomán egyre bővebben fizető ere. Amiben a tömeg leli élvezetét, silány és illanó gyönyörűséget kínál, s minden kívülről behozott öröm híjával van az alapnak. Amiről én beszélek, amire téged próbállak rávezetni, az szilárd, s még inkább: bensőnkben derül.

Kérlek, szeretett Luciliusom – egyedül ez tehet boldoggá: szórd szét és taposd el mindazt, ami külsőleg csillog, amivel mások vagy más dolgok kecsegtetnek; az igazi jóra függeszd szemed, és örülj a magadénak. Mit jelent: „magadénak”? Téged és éned legjobb részét. Még e parányi testet is – bár nem történhet nélküle semmi – inkább tartsd szükségesnek, mint jelentősnek: hiú gyönyöröket táplál, rövid életűeket, elkedvetlenítőket; ha nem egyensúlyozza ki őket nagy mérséklet, az ellenkezőjébe csapnak át. Ezért mondom: a gyönyör a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt. De határt ismerni nehéz abban, amit jónak hittél. Az igazi jóra kockázat nélkül vágyódhatsz. Mi az, kérded, vagy honnan ered? Megmondom: a jó lelkiismeretből, a becsületes szándékokból, a helyes cselekedetekből, a véletlen ajándékainak megvetéséből, a mindig egy úton járó élet békés, szakadatlan folyamatából. Mert azok, akik életcélról életcélra ugrálnak, vagy nem is ugrálnak, csak valami véletlen dobálja őket, hogyan tudnának valami biztosat és maradandót birtokolni – ingadozva és állhatatlanul? Kevesen szabják meg életüket és körülményeiket terv szerint, a többiek a folyó árjával úszó holmik módjára nem mennek, hanem sodortatnak. Az egyiket szelídebben tartja fenn a hullám s lágyabban utaztatja, a másikat hevesebben ragadja magával, a harmadikat, mikor sodrása lankad, kiteszi a partra, s a negyediket áradó lendülettel a tengerbe hányja. Ezért el kell döntenünk, mit akarunk, és ki kell mellette tartanunk.

Itt a helye leróni az adósságot. Epikuros szavaival adhatom meg s szabadíthatom fel ezt a levelet: „Bosszantó az életbe mindig belekezdeni.” Vagy ha ilyenformán jobban kifejezhetnénk az értelmet: „Rosszul él, aki mindig csak élni kezd.” „Miért?” – kérded, hiszen ez a mondás magyarázatot kíván. Mert azoknak az élete mindig befejezetlen. A halálra sem állhat készen, aki csak most kezdett el élni. Arra kell törekednünk, hogy elég élet legyen mögöttünk. Senki sem gondolkodik így, ha éppen csak belefog az életbe. Ne véld, hogy kevesen vannak: majdnem mindenki ilyen. Méghozzá egyesek éppen akkor fognak hozzá, mikor már abba kell hagyni. Ha ezt csodálatosnak tartod, megtoldom, hogy még jobban csodálkozz: van, aki abbahagyja az életet, mielőtt hozzáfogott volna.

Élj egészségben!

--- Seneca erkölcsi levelei

Nincs hozzászólás to “Seneca: Erkölcsi levelek (23. levél)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)