Kezdőlap » - F I L O Z Ó F I A » -- ETIKA » --- Seneca erkölcsi levelei » Seneca: Erkölcsi levelek (36. levél)

Seneca: Erkölcsi levelek (36. levél)

25 augusztus 2013

seneca-003Biztasd barátodat, vesse meg azokat bátran, akik megróják, mert az árnyékot s a pihenést kereste, mert a méltóságot odahagyta, s noha többre vihette volna, mindennél előbbre helyezte a nyugalmat. Hogy milyen eredményesen gazdálkodott, naponta be fogja nekik bizonyítani. Az irigyelt emberek sorban elmúlnak: az egyiket kiütik, a másik kihull. Nyugtalan boldogság a jólét: önmagát zaklatja. Nem egyfajta módon háborítja meg az agyat: mindenkit másra bujtogat – ezeket hatalomra, azokat dőzsölésre. Ezeket felfújja, azokat megpuhítja és mindenestül ellankasztja. „Mégis van, aki elbírja.” Úgy, mint a bort.

Így hát ne hagyd magad meggyőzni, hogy az boldog, aki körül sokan nyüzsögnek. Futnak hozzá, mint a tóhoz – kimerítik és felzavarják.

„Mihasznának és tunyának nevezik.” Tudod, hogy egyesek kiforgatják a szavakat, és az ellenkező értelemben használják. Korábban boldognak nevezték. Ugyan! Csak volt?

Még azzal sem törődöm, hogy egyesek szemében túl érdes és komor kedélyű. Aristón azt állította: a vidám és közkedvelt ifjúnál jobban szereti a mogorvát, mert jó bor lesz abból, amelyik új korában csípős-fanyarnak tűnik, de amelyik már a hordóban ízlett,[88] nem állja az időt. Hadd nevezzék mogorvának, saját sikerei ellenségének: jóra fordul majd öregségében az a mogorvaság, csak gyakorolja állhatatosan továbbra is az erényt, szívja magába a szabad ember tudományát – nem azt, amivel elég, ha megöntözik, hanem azt, amivel át kell itatni a lelket. Ez a tanulás ideje. „Miért? Hát van olyan idő, amikor nem kell tanulnunk?” Nincs. De mint ahogy tanulni minden korban tiszteletre méltó, oktatást kapni már nem mindegyikben az. Szégyellnivaló, ha az öregember az ábécével vesződik: a fiatalnak a tudást szereznie kell, az öregnek alkalmaznia.

Igen hasznosan cselekszel, ha barátodat a lehető legjobbá teszed; azt mondják, az ilyen – kétségtelenül elsőrendű – jótéteményekre kell törekedni, s ezeket kell osztogatni is, mert egyformán előnyös őket adni és kapni. Végül is barátod már egyáltalán nem szabad: elkötelezte magát. Márpedig kisebb szégyen a hitelezőt felültetni, mint a jó reményt. Hogy az adósságot törlessze, a kereskedőnek szerencsés hajóútra van szüksége, a földművelőnek az általa művelt föld termékenységére, a kedvező időjárásra; barátod tartozása csak akarattal fizethető meg. A szerencsének nincs hatalma a jellemen. Fegyelmezze jellemét, s akkor lelke a lehető legkiegyensúlyozottabban érkezik el a tökéleteshez, s nem érzi, hogy valamit elvettek vagy hozzátettek, mindig ugyanabban az állapotban marad, akárhogyan mennek végbe az események. Halmozzák el bár a szokványos javakkal, ő felülemelkedik jólétén, üsse el a véletlen akármelyiktől vagy mindtől, nem lesz kisebb ő.

Ha barátod Parthiában született volna, már ölbeli korában kifeszíti az íjat, ha Germániában, mint kisfiú, már dárdát hajít a zsenge fába; ha őseink idejében élt volna, megtanul lovagolni s az ellenséget kézitusában ledöfni. Ezeket mindenkinek saját nemzeti nevelési gyakorlata tanácsolja – sőt, előírja. Hát neki mire kell edzenie magát? Arra, ami jó minden fegyverrel szemben, az ellenség minden fajtájával szemben: vesse meg a halált – bár senki sem kétli, hogy van abban valami borzalmas, s ez sérti a természettől önszeretetre alkotott lelkünket -, hiszen nem is volna szükség felkészülni és gyakorlatozni arra, amire belső ösztön hajt, ahogy például az önfenntartásra hajlunk mindannyian. Senki sem azért tanul, hogy szükség esetén nyugodt szívvel feküdjék a rózsaágyra, hanem azért keményíti magát, hogy a kínpadon se legyen hitszegő, hogy szükség esetén néha még sebesülten is virrasszon a sáncon, és még a dárdájára se dőljön rá, mert meg-meglepi olykor az álom a botra támaszkodót. A halálban nincs semmi kellemetlen, hiszen valaminek léteznie kellene, hogy érezze a kellemetlenséget. Ha annyira rabul ejtett a hosszú élet vágya, gondold, hogy semmi sem semmisül meg abból, ami a szem látóköréből eltűnik, s elrejtőzik a természetbe: belőle keletkezett, s csakhamar visszatér oda. Minden abbamarad, de nem pusztul el. S a halál, melytől rettegünk és húzódunk, megszakítja a létet, de nem rántja ki tövestül. Eljön majd ismét a nap, s visszabocsát majd a fényre – bizony sokan húzódoznának tőle, ha nem felejtettek volna már el mindent a visszatérés előtt. De később majd gondosabban tanítom meg, hogy minden, ami pusztulni látszik, csak átalakul. Nyugodt szívvel kell eltávoznod, ha úgyis visszajössz. Figyeld meg a dolgok önmagukba visszatérő körforgását: látni fogod, hogy semmi sem enyészik el e világon, csak felváltva süllyed és emelkedik. Elment a nyár, de a következő év meghozza majd, lebukott a tél, visszahozzák majd a hónapjai; a napot eltakarja az éj, de őt is nyomban elkergeti a nappal. A csillagok járása visszatér oda, ahol elhaladt: az ég egyik része folytonosan emelkedik, másika süllyed.

És végre hadd fejezzem be a levelet, ha még azt az egyet hozzáteszem, hogy sem a csecsemők, sem a gyermekek, sem a féleszűek nem félnek a haláltól, és az a legnagyobb szégyen, ha az ész nekünk nem biztosítja azt a nyugalmat, ahová az oktalanság elvezet.

Élj egészségben!

--- Seneca erkölcsi levelei

Nincs hozzászólás to “Seneca: Erkölcsi levelek (36. levél)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)