Kezdőlap » - F I L O Z Ó F I A » -- ETIKA » --- Seneca erkölcsi levelei » Seneca: Erkölcsi levelek (41. levél)

Seneca: Erkölcsi levelek (41. levél)

22 szeptember 2013

seneca-002Nagyszerű s számodra igen gyümölcsöző dolgot viszel végbe, ha, mint írod, állhatatosan haladsz a bölcsesség felé. Bolondság csupán áhítozni rá, mikor te magad vagy az, akitől elnyerheted. Nem kell két kezünket az égnek emelni, sem a templomőrt kérlelni, hogy beeresszen az istenszobor füléig, mintha ott jobban meghallgathatnának: isten közel van hozzád, veled van, benned van. Bizony, Lucilius: szent szellem lakik bennünk, jó és rossz tetteinknek megfigyelője és strázsája. Ahogyan mi bánunk vele, úgy bánik ő velünk. Senki sem lehet igaz ember isten nélkül – vagy fölébe kerekedhet bárki is a sorsnak, ha isten nem segíti? Ő sugallja a nagyszerű, magasztos terveket. Minden egyes igaz ember szívét isten lakja – melyik? nem tudjuk…

Ha szokatlanul magas, vén fákkal benépesített vadonba jutsz, ahonnan az ég kékjét száműzi az egymásba fonódó ágak szövedéke, az erdő sudársága, a hely magányossága, a sűrű és folytonos árnyék keltette csodálat a szabadban egy istenség jelenlétének hitét ébreszti benned. S ha egy tövig kivájt sziklákból álló barlang, melyet nem kézzel faragtak, hanem természetes úton tágult akkorára, hegyet egyensúlyoz a hátán, lelkedet valamilyen istenfélő sejtelem üli meg. Tiszteljük a nagy folyamok forrásvidékét. Oltárok emelkednek ott, ahol váratlanul széles folyók bukkannak elő búvóhelyükről. Nagy becsben tartják a meleg vizű forrásokat, és bizonyos tavakat vagy homályosságuk, vagy roppant mélységük avatott szentté.

Ha látsz egy veszedelmek közt tántoríthatatlan embert, akit vágyak nem bántanak, aki a csapások súlya alatt boldog, a viharok kellős közepén csillapult, aki az embereket felülről látja, az isteneket pedig egy szinten magával: nem fog el iránta tisztelet? Nem mondod: „Ez a lényeg nagyobb és magasabb rendű, mint hogy hasonlónak hihessük a nyomorult testhez, amelyben lakik.” Isteni erő szállott belé. A kiváló szellem önmagát kormányozza, mindenen mint semmiségen átlép, kineveti, amitől rettegünk s amit áhítunk: égi hatalom irányítja. Ilyen nagyszerű lény nem állhat meg valamilyen isteni erő támasza nélkül. Így önmaga jobbik részével ott tartózkodik, ahonnan leszállt. Mint ahogyan a nap sugarai is érintik a földet, valójában ott vannak, ahonnan sugárzanak, úgy a nagy és szent lélek (csak azért szállt le, hogy közelebbről megismerjük az istenit) velünk mulat, de eredetéhez tapad – onnan függ, oda tekint és törekszik. Jelen van köztünk, ámde különb nálunk.

Melyik hát ez a lélek? Az, amelyik nem törekszik földi javakra, csak a maga javára. Hiszen mi ostobább, mint embertől idegen dolgot dicsérni az emberben? Ki esztelenebb, mint aki olyasmit csodál, amit nyomban át lehet ruházni másra? Nem teszik jobbá a lovat az aranyzablák. Másként lép az arénába az aranyozott sörényű oroszlán – már az kimerítette, hogy összetapogatták, s a felékesítéséhez kellő türelemre bírták -, s másként a loncsos, akinek harci szellemét nem kezdték ki: ez tudniillik olyan ádázul támad, ahogyan a természet rendelte, s vad szépségével, melynek éppen az a dísze, hogy nem lehet rápillantani félelem nélkül, fölébe kerekedik annak a bágyadt bearanyozottnak.

Senki se dicsekedjék mással, mint a sajátjával. Dicsérjük a szőlővesszőt, ha fürtökkel rakja meg a hajtásokat, s ha e fürtök súlyával a földre húzza a karót; vajon ki tartja többre ennél azt a venyigét, amelyikről arany gerezdek, arany levelek csüngenek? A szőlő sajátságos erénye éppen a termékenység: az emberben is azt kell dicsérni, ami a sajátja. Deli rabszolgái vannak és szép háza, sok földet vet be, és sok pénzt ad kamatra? Mindebből semmi sincs benne magában, minden körülötte van. Azt dicsérd az emberben, amit sem elragadni, sem adni nem lehet, ami az ő tulajdona. Kérded, mi az? A lélek, s a lélekben tökéletességre jutott értelem. Az ember ugyanis értelmes állat. Javát tehát akkor használja fel, ha azt, amire született, betölti.

De mit követel tőle ez az értelem? Igen könnyű dolgot: hogy természetének megfelelően éljen. Ám ezt megnehezíti a közös őrület: kölcsönösen hibákba taszítjuk egymást. Márpedig hogyan juthat az üdvösséghez, akit senki sem tart vissza, és elragadja a nagy tömeg?

Élj egészségben!

--- Seneca erkölcsi levelei

Nincs hozzászólás to “Seneca: Erkölcsi levelek (41. levél)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)