Kezdőlap » - V A L L Á S » -- bibliai archeológia » Siegfried Horn: Bevezetés a bibliai archeológiába

Siegfried Horn: Bevezetés a bibliai archeológiába

18 október 2010

A keresztények évszázadokig hittek a Szentírás ihletettségében.
Teológusok vitatkoztak Krisztus természetéről, bizonyos igehelyek jelentéséről, és arról, hogy az Ó- és Újszövetségben Isten által adott parancsolatok érvényesek-e a megváltozott életfeltételek és körülmények között.
A középkori népegyház a Bibliát szinte teljesen mellőzte, más könyvekkel és hagyományokkal helyettesítette, de sohasem merte kétségbe vonni ihletettségét vagy igazságát.
A reformáció viszont kizárólag a Bibliát fogadta el tanításai alapjául. Maguk a reformátorok kutatták, lefordították, széles körben terjesztették a Szentírást, és Isten Igéjén építették fel a protestáns egyházakat.
Ez a Biblia iránti magatartás akkor változott meg, amikor a XVIII. század második felében beköszöntött a racionalizmus. Az ember bizonyítékokat keresett mindenre, amit addig igazságnak fogadott el – nem elégítette ki többé a hit.
A megismerés utáni vágy bámulatos felfedezéseket és találmányokat eredményezett. Felderítették Földünk ismeretlen részeit, a közlekedés új lehetőségeit fedezték fel, sok, korábban nem ismert természeti törvényt értettek meg. Ezzel egy időben az emberek érdeklődése a múlt felé fordult: megpróbálták rekonstruálni az ókor történelmét.
Az akkori teológusok a korszellemnek megfelelően közelítettek a bibliai történelemhez: tudni akarták, hogy apáik hite kiállja-e a tudományos eredmények és a logika próbáját. Mivel a Biblia története közül csak igen kevés volt alátámasztható ókori dokumentumokkal, csak a bizonyítékoknak hívő tudósok kételkedni kezdtek a Biblia feljegyzéseinek hitelességében, valódiságában, a bennük leírt eseményeket csupán ókori legendáknak, mítoszoknak, néphitnek tekintették.
A múlt felderítésének vágyától hajtva sokan keresték fel a Földközi tenger vidékét, a legtöbb ókori civilizáció bölcsőjét, és olyan városok romjait tárták fel, melyeket századok pora temetett be.
Rég elfelejtett kultúrák emlékei kerültek felszínre, királyi paloták, állami hivatalok templomok levéltárai.
Korábban ismeretlen írásokat megfejtettek, holt nyelveket elevenítettek fel. Az elmúlt száz év folyamán Mezopotámia, Egyiptom, Palesztina és Szíria homokdombjai alatt talált régészeti és irodalmi leletek alapján ma már rekonstruálhatjuk azoknak a nemzeteknek a történelmét, amelyek között Isten népe élt.
Bár még mindig jelentős hézagok vannak az ókor történelmét illetően, sokkal többet tudunk ma ezekről a dolgokról, mint nagyszüleink a maguk idejében. Ezeknek az ismereteknek nagy része rendkívül hasznosnak bizonyult a Biblia korának alaposabb megismerésében, rengeteg olyan anyagot szolgáltattak, amelyek a bibliai eseményeket igazolják, megoldják a látszólagos ellentmondásokat, illetve Isten Igéje történelmi hátterének megértéséhez szükséges eligazításokat adnak. Csak el kell olvasni egy száz éve kiadott konzervatív szellemű bibliakommentárt, hogy lássuk, milyen nagy az előrelépés e tekintetben.
Akkoriban az ún. fundamentalisták (az alapokhoz ragaszkodók) mindent elkövettek, hogy megmagyarázzák az olyan nehezen érthető vagy látszólag ellentmondásos bibliaszövegeket, amelyek a Biblia szavahihetőségének legfőbb cáfolatai voltak a többi tudós szemében. Ma már sok bibliakritikus elismeri, hogy a Bibliát nagyobb tisztelettel kell kezelni, mint azt korábban tették, mert a régészeti feltárások igazolták pontosságát.
A leletek rendszerint nem olyan szenzációsak, mint azt sok keresztény gondolja, és a szenzációs felfedezések igen gyakran közvetlenül nem kapcsolódnak a Bibliához. Ez az egyik ok, ami miatt a régészeti felfedezéseket nagyon gyakran elferdítették jóakaratú, de rosszul tájékozott egyházi írók, csak azért, hogy olyasmit mondhassanak, ami a Bibliát igazolja, noha azoknak a valóságban a Bibliához semmi köze sem volt.
Igen sokat ártottak és ártanak azáltal is, ha nem létező felfedezésekre hivatkozva próbálják megvédeni a Biblia igazát. A jól tájékozott olvasó elveszti bizalmát az olyan művek iránt, melyek a valóság elferdítésével vagy kiszínezésével operálnak, és így nem nyeri el azt az áldást sem, melyet az adott írásból egyébként meríthetett volna.
Csak néhány “szenzációs” tudósítást említek azok közül, melyek az utóbbi 3-4 év folyamán jelentek meg különböző folyóiratokban.
Az egyik szerint Egyiptomban megtalálták Ábrahám sok ékírásos táblából álló magánkönyvtárát, melyet mezopotámiai otthonából vitt magával Egyiptomba, hogy ott aztán egy modern kotrógép a felszínre hozza.
A másik álhír egy Sínai-hegyen talált, kőbe vésett feliratról számol be, melyben Mózes elbeszéli, hogyan mentette ki a fáraó lánya a Nílusból, és hogyan lett a fáraó bányáinak főfelügyelője. Egyesek azt állítják, hogy özönvíz előtti írásos emlékeket találtak, mások pedig, hogy felfedezték a babiloni tüzes kemencét, amelyből Isten a három héber ifjút kimentette. További beszámolók olvashatók arról, hogy Jerikó romjai között az izraelitákat említő feliratokat találtak, valamint, hogy az egyik egyiptomi uralkodó Asa, Júda királya ellen harcolt, majd hazatérve a templom falára vésette veresége történetét.
Mindezek az állítólagos felfedezések, melyek sorát még folytathatnám – sohasem történtek meg. Jól tájékozott emberek az ilyen híreket mosollyal – netán egyenesen megvetéssel – fogadják.
Annak, aki a Bibliát tanulmányozza, nincs szüksége képzelet szülte felfedezésekre. Elég anyag áll rendelkezésre ahhoz, hogy Isten ihletett Igéjét védelmezze, akkor is, ha forrása nem annyira szenzációs, mint az előbb említett felfedezéseké.
Minden újabb lelet hozzájárult az Izraellel hajdan kapcsolatban álló népek életének jobb megismeréséhez, legyen az akár Tutanhamon fáraó sírboltja, vagy a khitteusok (hettiták) fővárosában, Bozaköben talált királyi levéltár, vagy egy Jákób idejében élt mezopotámiai király hivatali levelezése, vagy a hajdani kikötő, Tirusz műszaki építményeinek tengeralatti feltárása.
A legtöbb felfedezés ugyan nincs közvetlen kapcsolatban a Bibliával, de bővíti a bibliai korok viszonyaira vonatkozó ismereteinket.
Vannak azonban a kinyilatkoztatást tényszerűen alátámasztó kutatási eredmények is. A Rawlinson és munkatársai által a XIX. század közepén feltárt ékírásos táblák egyike napfényre hozta Szárgón asszír király nevét, akit a Biblián kívül (Ésa. 20:1) addig egyetlen ókori forrás sem említett ezért a bibliakritikusok kétségbe vonták, hogy ilyen nevű király valaha is létezett. A bibliakutatók megörültek, amikor a sikeresen megfejtett ókori feljegyzések olyan tárgyi bizonyítékot szolgáltattak, amellyel megvédhették a Bibliát az őt ért kritikával szemben. Amikor 1872-ben a British Museum babiloni agyagtáblái között George Smith megtalálta az özönvíz történetét, a keresztények lelkesedése határtalan volt: Végre van bizonyíték, hogy az ókori Mezopotámia írói tudtak a katasztrófáról.
Olyan asszír királyi feliratok is napvilágra kerültek, melyek számos, az asszírok ellen harcoló, vagy nekik sarcot fizető júdabeli és izraeli király nevét említik.
A híres Mésa-kő megtalálása 1868-ban Moáb földjén, tisztázta Mésa lázadásának és izraeli hűbérura ellen folytatott háborújának történetét. 1887-ben, Egyiptomban megtalálták IV Amenhotep (Ehnaton) levéltárát, a híres: Tel-el-Amarna-i táblákat. Ez az irattár; amely palesztinai és más uralkodók egyiptomi hűbéruruknak írt, agyagtáblára jegyzett leveleinek százait tartalmazza, oly mértékben forradalmasította ismereteinket az i.e. XIV. század, a zsidók honfoglalása és a korabeli kulturális és politikai viszonyaira vonatkozóan, ahogy azt egye korábbi felfedezés sem tette.
Sok bibliakutató szerint a Kánaánt elözönlő habiruk – ahogy a levelekben említik őket – maguk a héberek, és hogy az amarnai levelek tulajdonképpen az izraeliták honfoglalásáról számol be a kánaániták szemszögéből.
Az egyiptomi Merneptah fáraó sírköve Izrael nevével, melyet 1887-ben Petrie fedezett fel, megerősítette, hogy az egyiptomiak ismerték az izraelitákat az i.e. XII. században, és hogy egy egyiptomi király ellenük harcolt is a bírák korában.
A bibliakritikusoknak, akik nem hiszik, hogy a kivonulás az i.e. XIII. század előtt történt, kemény diót jelentett megmagyarázni, hogyan harcolhatott Merneptah Palesztinában az izraeliták ellen, mialatt azok – a kritikusok elmélete szerint – még mindig Egyiptomban, vagy Sínai pusztájában voltak. Ezért aztán ahhoz a magyarázathoz folyamodtak, hogy az izraeliták néhány törzse egyáltalán nem költözött le Egyiptomba, és a fáraó ezek ellen harcolt Palesztinában.
1901-1902 telén került napvilágra Hammurabi híres törvényoszlopa, amely tarthatatlanná tette a bibliakritikusoknak azt a véleményét, hogy Mózes idejében nem létezett fejlett igazságszolgáltatás. (Ma a Louvre-ban őrzik az i.e. XVIII. századból származó 2,25 m magas, alapjánál 1,9 m, tetején 1,65 m kerületű bazalt – mások szerint diorit – oszlopot, amelynek felületére ékírással vésték a 282 paragrafusból álló tőrvénykönyvet.)
Az olyan híres városokban, mint Ninive, Babilon, Jeruzsálem, Gézre, Megiddó, Taanák, Memphis, Théba, és számos más helyen végzett ásatások sok jelentős részlettel gazdagították az ókor történelméről meglévő ismereteinket. Az én feladatom azonban a Biblia hitelét megerősítő újabb keletű felfedezések bemutatása az olvasónak, ezért csak olyan bizonyítékokra szorítkozom, amelyek az elmúlt 25-30 évben (e tanulmány először 1952-ben jelent meg- a szerk.] kerültek napvilágra, illetve jelentek meg a róluk szóló közlések a sajtó hasábjain.
Bibliát igazoló régészeti anyagot kétféleképpen mutathatunk be az érdeklődőknek. Az egyik lehetőség, hogy néhány elszigetelt, de hatásos felfedezésről számolunk be, melyek figyelemreméltóan igazolják a bibliai történeteket, eseményeket, mint például Jerikó leomlott falai. A másik lehetőség, hogy teljesebb képet adunk különböző bibliai vonatkozású felfedezések egész soráról, és bemutatjuk, hogy az ókor emlékei milyen sokféleképpen erősítik meg a Biblia szavahihetőségét.
Én ez utóbbi módszert választottam, hogy számos, a közelmúltban napfényre került gazdag anyaggal ismertethessem meg az olvasót. A gondviselés őrizte meg ezeket az emlékeket, hogy mi, akik ezekben az utolsó időkben élünk, sikeresen és helyesen védelmezhessük általuk a Bibliát, tiszteletet ébresztvén más szakemberekben, akikhez eljutnak cikkeink, könyveink.
Először olyan anyagot kívánok az olvasó elé tárni, mely a pátriárkák, a kivonulás, és bírák korára vonatkozó ismereteinket bővítette, illetve néhány, a Júda és Izrael királyaival, a babiloni fogsággal és az azt követő nemzeti újjáépítés korával kapcsolatos leletet említek meg.
Ezt követben; beszámolok az utóbbi évek legszenzációsabb felfedezéseiről; kőztük nagyszámú bibliai kézirat megtalálásáról, amelyek igazolják: mennyire megalapozott mindaz, amit a Bibliában olvashatunk.

-- bibliai archeológia

Nincs hozzászólás to “Siegfried Horn: Bevezetés a bibliai archeológiába”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)