Posts Tagged Webmester életkép költeményei

Rajnai Lencsés Zsolt: A felkelő nap tüzébe…

25 július 2014

naptuze

A felkelő nap tüzébe ballagni,
a békét szelíden magamra rakni,
csenddel takarni lázas, borongós szívem,
a bölcs hegyek lábához érni öregen,
erre vágyom én…
Termékeny vagyok,
befutja életem minden percét az Élet…

2014.01.24.

Rajnai Lencsés Zsolt: Hétköznapok örömére

2 április 2014

HETKOZNAP

Villamosok farolnak síneken,
autók koccannak össze,
a két szemem keres csak szelíden,
s  kérdezve kérdi ma, jössz e?

Játszik a város, fények zsibongnak,
széltoló kedvem is pajkos,
a fájdalmak illannak búsongva,
örömök tüze emészt, faldos! (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Ezer seb emlékére

28 március 2014

ezer

Tolvaj szerencse szülte most e percet,
min csüng mélán, búsongón agg korom,
elfáradt idők jajszavához szerzett
mégis csöndes órát ez alkonyon.

Leült épp a szívem, s tán le is rogyott,
múlt korokba szállt emlékezete,
gyermekkor meséje kissé megkopott:
szavai, vesszői s ékezete… (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Az idő meg pereg

10 március 2014

Három nap, három perc, három év… ido
Az idő meg pereg.
Ma még itt vagy, holnap merre mész?
Eltűnnek emberek…

Lágyan ülök, megadom magam.
Ki marad itt velem?
Emlékek, sorsok, be sok kacat,
– nem lelem a helyem.

Eltűntek, koptak, mennyi másság!
Idő falta, vitte
őket mind. Idegen újdonság,
a múlt (hogy így lesz) alig hitte… (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Nagyvilági nő

15 november 2013

1

Ő,
egy nagyvilági nő,
de szomorú,
mert ő is csak ember, sanyarú sorú
elhagyott.
Nagyot
ütött az élet szegényen,
s amint nézem,
szánom.
Szó is alig jön ki a számon.
Látom,
hogy arcán
ott a bánat.
Ma is sírt,
s gyászát hinti
minden illat, amerre megy.
Utána nyúlnék, de
nem értené, mert nagyvilági nő,
másképp szocializálódott ő.
Vidám lett és pozitív, no meg hangos.
S én a melankolikus,
élettől megfáradt,
tengernyi szenvedést látva,
mit mondhatnék neki?
Ó nem! Jobb őneki
ha nem tudja meg,
hogy az igazi fájdalom nem az,
ha elhagyják, hanem az,
hogy mindig egyedül volt és lesz,
mint ahogy mindenki.
Mert úgy igaz, hogy mindenki
elhagyva
nyög és sóhajt terhektől megrakva,
s úgy hiszi van hű társa, ki vele van,
pedig nincs. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Én, 2010 nyarán

13 november 2013

Kit illik szeretni?
Akiért élni érdemes.
Kit muszáj szeretni?
Akiért meghalni érdemes.

Élet, halál, ó be nagy szavak!
Előbb csak kis célon haladj át:
bírd ki tenmagad! (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Érzések

6 november 2013

erzesek001

Halamat a vízbe zárni.
Madarat az éjbe várni.
Jó magot, kő mellé szórni.
Virágot, fénnyel locsolni. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Gazdátlan szerelem

23 október 2013

Egy nagy, nagy, gazdátlan szerelem
kóborol, tévelyeg a szívemben minden nap.
Odaadnám valakinek, hogy szeresse
magát vele, s így tegyen boldoggá engemet.
Odaadnám valakinek, hogy az övé lehessek,
odaadnám, hogy végre igazán szeressek…

Egy öreg, reszkető koldus fázik és didereg
az én hitetlen szívemben minden nap.
Mert akit szeretnék, annak nem kellenék.
Akinek meg kellek vagy kellenék, fájó-idegen nekem.
Így most már kétfelől szakad ketté a szívem… (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Az élő, érző testhez…

21 október 2013

valamely

Valamely csupaszság, élő, – pasztell-földágyra rakva,
megadón szelídül elő, szép, termékeny patakba’…
Éreztetve nagyságát az érző, esengő szövet,
hogy léte nem véletlen ormán felbukkanó követ.

2013.01.11.

Rajnai Lencsés Zsolt: Akkor is!

19 október 2013

1

Apró semmiségek közt a szépség
magános-árván bolyong, csüng, jajong,
a mi szívünkben is a reménység
ekképpen fodorlik, küzd, zajong.

Van, hogy reményünk tárgya semmi csak,
és búsan tör előre életünk,
s úgy kell mosolyt a kínba csenni csak,
mint a torzón, a csonkán észlelünk

némi szép arányt, mely élni tanít,
föltölt, sarkall, vagy csak elandalít…
És mégis: küzd’ni, küzd’ni kell tovább!
Arcunkon befödni a Sors kéznyomát!

2013.10.19.

 

 

Rajnai Lencsés Zsolt: Nesztelen siklanak

16 október 2013

Nesztelen siklanak időink
éveink kósza földjén.
Hol a nyugalom tesped el,
hol felkap egy-egy örvény.

S mi lépdelünk közöttük,
halunk, vagy haladunk,
élünk és kiáltunk,
ölünk, vagy ölelünk
– te meg én… (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Árny

9 október 2013

A szobában sötét volt,
és csak egy árnyék játszott a falon.
Volt az sötét fenyegetés,
lágy ölelés,
igaz érintés,
lelkem hiánya és űrje,
kósza idegenség,
mostoha varázslat,
foszló reménység,
és még Isten is, – aki szeret… (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Hová tűntek?

6 október 2013

hova

Mint a hópehely, sok ezer, apró…
De mint a hófürt is, mi szép-álom puhaság,
úgy ereszkedik alá a lelkem,
elesett, aggó testembe, melyből
fiatal szempár tekint magára kérdőn,
– mi történt velem? – Hová tűntek
ifjú álmaim erői és rugódozásai?

2013.01.16.

Rajnai Lencsés Zsolt: Páncél

2 október 2013

Neked van páncélod,
s az elnyel minden támadást.
Visszaver, leperget, elhárít,
magába szippant, s erős vasként
védi törékeny tested.
Lepereg arról minden harc,
minden bántalom, minden szó,
akár rossz az, akár jó.
Az összes hang, gesztus, és érzés,
mi fájdalmat okozna,
ködként foszlik szét azon…
De nekem nincs ilyen páncélom,
csak a bőröm, teli sebbel.
Nem tudok és nem is akarok
ilyen pajzsot növeszteni…
Belém döfhetsz ezerszer,
ha tetszik. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Estefelé

30 szeptember 2013

estefele

A kopasz fák ágai égre csüngnek,
Nap bíborozza horizont széleit.
Minden lágyan álmodó alig lüktet,
puhán esnek szét a kínok élei.

A szívem is elalszik már,
mint zsenge szövésű talár.

2013.01.11.

Következő oldal »