Posts Tagged Webmester létversei

Rajnai Lencsés Zsolt: Érzéseink viharában…

20 március 2014

makrancos

Érzéseink viharában
– amihez vonzódunk kényszerűn -,
hol a szenvedélyhez, hol meg a békéhez igazítjuk a szívünk.

S vágyba, könnybe, tűzbe esünk,
lélektánc ez is, és rabság,
– de ölelni, szülni, halódni, halni kell, – mert magára ölt a Minden…

Szenvedélyeink leplezőn,
halk-titokban meglapulnak,
és ereinkben buzog akaratunk sebzett gyámoltalansága. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Áttünékenyen

24 május 2013

Áttünékenyen testek terebélyesülnek, domborodnak elő létbe,
makrancos akarással lenni és születni akarnak sötétbe
a sötétből elővibrálva, majd fényre törve s kusza táncból előomolva,
testeket fogva-foglalva, matériát molyolva, hordva-birtokolva,
az érzékiséget lágyan forgácsolva,
hogy az új hazát élményeknek ácsolva
a preegzisztens lét mivoltát,
mint valami édes falnivaló tortát
itt igyák és egyék,
akár a lepedék…

2012.12.24.

 

Rajnai Lencsés Zsolt: A kabátom

27 február 2013

Emberek jönnek és mennek.
Egyet elejtek, mások elejtenek.
Sorsok integetnek,
s felszisszen bennem
a jajdulat.

Mert fodor a felszín,
halott a mély.
Tömeg a felszín,
magány a mély.
A “lenn” van egyedül,
a sokaság “fenn” derül…

Néha felszippant a különös,
mert álmodni jó.
Máskor a kétely, mi hírbe hoz,
virágokhoz vonz.
Őket értem én. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Nyitott szemű vágyakozás

12 december 2012

Mint a semmi varázslatos tükrén ülve,
magamba szállva, roskadva, menekülve,
s mezítlen odaadással készen állva,
néha még, de már csak bentre kiabálva,
és érezve a kiszolgáltatottságot,
az emberlétben vérző viszontagságot,
– lélegzem! Bár lenne Sorsom, Jövőm áldott!

2012.12.12.

 

 

Rajnai Lencsés Zsolt: Ricsajos haldoklás

1 december 2012

Mondd, hogyan értenéd miről beszélek, ha nem élted át amit én?
A szavakat érted, de az élmény pernyés-dohos kínját biztosan nem.

Hazudnak. A csepp kivételtől eltekintve mindig, mindenki, mindenhol hazudik.
Vagy szépít, vagy füllent, vagy torzít, vagy ígér és megszegi, – ami ugyanaz…

 Ha majd jön az öregség, szép lassan minden összefüggő kín lesz, amiből életed
elején csak puha ízelítőt kaptál. És akkor nem lesz veled senki, hogy segítsen, hogy
helyetted szenvedjen. Most sincs. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Hol vagy?

1 december 2012

Üres szótalan magányban pereg le percem előtted
bízó-bizalmatlanul.
Kereslek, tudni akarlak, de nem csak úgy
bizonytalanul.

Kérdezlek az emberektől, de vállat rántva
meg, nem felelnek nekem
Csak a csend zár be szótlan dermedő
önmagamba engem. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: És még mindig… (Dobos Hajnalhoz)

25 november 2012

Még mindig fájni tud,
s ezen nem segít éjféli kiáltás,
mert a filléres esők örökkévalók…

Érzéseim persze hívnak, – hívnának,
hogy mire tizenkettőt üt az óra,
térjek az odafelvaló-ra…. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Életfolyam

25 november 2012

Véges akaratával végtelen vágyak tövében ült
szűkös lehetőségei határán, sorvadó izmokkal,
csontjai sajdulásában rémültté aszalódott szívvel,
mint kés hegyén baromfi, mit levágni visznek,
ócska-tehetetlen közönyök, sikolyok és félelmek
reszketési közt állattá kuporodott benne a lélek,
olyannyira, hogy sár-jelmezén alig tündökölt át az Ember. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Jaj a halandóknak!

25 november 2012

A lét
idebenn dobban.
Vér
viszi szét
s robban,
szárazon koppan
a taktusra lüktető kolompban.

Nyikorgó verőerek
ütővel s dobbal.
Serkenő vér mely nyomban
lobban
amikor betoppan
eme léttornác
pitvarába,
akár a légtornász
triplát hányva. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: A csillagok nyája alatt…

25 november 2012

A csillagok nyája alatt
kevélyen kormos az este,
rám zuhan a nagy kérdés:
mondd, ide mi végre estem?

De tudom jól és belátom,
hogy nincsen erre válasz,
a lét, halálomig csigáz,
felfal, elhitet és fáraszt.

Mégsem nyugszom meg soha,
sem éjjel, sem pirkadatban,
így marad falánk eszem:
örök-csillapíthatatlan.

2010.06.05…

Rajnai Lencsés Zsolt: Ó fájdalom!

24 november 2012

Puha éjjel álmos térben
hozzánk szövi csöndjét, sötétjét
a kormos, égi kárpit.
És mi alszunk, fordulunk, öregszünk,
észre is alig vesszük,
ahogy falja, fogyassza, emészti életünket
fojtó jelenlétünk.

Aztán nappal: tűzben, lázban égünk,
serényen futva remélünk,
és őrült-mód repes százezer tervünk…
Mint szorgos hangyák
nagy sebbel-lobbal földre dobjuk,
vagy égre festjük
parányin-véges árva lényünk…

És az élet csak robog;
most velünk, de majd nélkülünk is:
kacat-tervek közt imbolyogva, – értelmetlenül…

Ifjú mosolyunk előbb csak elfakul,
majd megfoszlik, végül hozzámerevszik
halott szürke ükanyánk csontszínéhez…
Ó fájdalom, – halandó sors a neved!

2010.06.10.

Rajnai Lencsés Zsolt: Futószalagon

24 november 2012

Fodrozódik az elmúlás.
Látom örvénylő-sekély
hullámait amint partra veti
pillanataimat, érzéseimet
és vágyaimat.
Látom megtapad lelkem
szomorú fűzfa-dombján
a kibogozhatatlan…. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Egy léha perc

22 november 2012

Ledűlt egy perc a csorgó időről.
És ahogy ledűlt,
tova se lendült.

Örök idő nélküle ment tovább.
És a perc léhán
feküdt csak némán.

De az a perc az én életem volt.
Rövid-egyetlen,
egy-leheletben! (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Annyira emberi…

22 november 2012

Istenhívogatás, – ahogy agónia
von magába életigenlést,
még ha fáj is.

Istenelutasítás, – a világértelmezésben
fájó létnemértés,
a titkokon kívül rekedt
ember fej-csüggesztett
perlekedése. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Kiszolgáltatottság

19 november 2012

Csillagok vacognak,
mint elhagyott szeretők.
Félszeg óriások a
magányos űr fekete lombján.
Isten díszei, egy kozmikus színdarabban.

Némaság.
Esőbe mártott ujjamon könnyezik a csönd.
Időtlen zokogás lobog,
és talpam alatt a grádicsok
ki tudja hová futnak (velem)?

2010.07.06.

Következő oldal »