Posts Tagged Webmester létversei

Rajnai Lencsés Zsolt: Kóborló lét

18 november 2012

Egy kemény csontú hajlott vézna állat
kóborolt itt tegnap este.
Éhes szeméből vonított a bánat,
mert párját egyre csak kereste.

Láttam ahogy mancsát célra igazgatva
rója az utcaköveket,
és hogy torkáig érő kínját szaggatva
lohol, – valakit követett.

Volt hogy lassított, majd újra nekilódult,
dobogott, verdesett, iramlott.
Járdák és kövek között meg-megfordult
kérő nézése, úgy inalt ott.

Porban sóhajtottak mellette a házak,
amint köztük rezgett a vad,
és elmentek mellette ezrek és százak,
emberek, – optimista had! (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Az ember

12 november 2012

Por kavargott a téren.
Szelek szárnyán ült,
pára-hullámokba lépett,
és úszott szerteszéjjel…

Azután kövekre esett,
s a keményre taposott
agyagon megpihent.

Egyszer csak felegyenesedett,
és ember lett belőle! (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Jelentőség

2 november 2012

Tompa hullámok mossák tudat partjait.
Hol a szenny, de néha arany is kifeslik
tótágasba hordott, szabott és foltozott
gondolatok közül. Rám süt örök Nap,
bágyaszt hiábavaló lét.
Csöndes, embersors-magány.
Egyedül a visszhangzón-üres Kozmosz
kicsinyke kráterében, – a Földön.
A bolygó meg csak járkál csillaga körül,
mint felhúzott óramutató, s emberek
(apró bogarak) szaladgálnak rajta.
Lázas ácsok ők, deszkacélokból viskót
eszkábálnak, végtelen űr, sekély,
Föld-partján forrongva.
Van hogy felkél a vihar. Olyankor temetünk.

2010.09.26.

 

Rajnai Lencsés Zsolt: Hórihorgas

31 október 2012

Hajlott hátú, hórihorgas ember,
méla-búban, szomorúan
magában áll.

A fák csendben, dermedt-mozdulatlan
erőben, tótágast állnak,
mint a gondolatok.

Bágyadt avar pihen némán,
elhalón, sírok közt,
álmodón.

Holtak alusszák örök álmuk
öntudatlan-koporsóban,
halkan. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Néma félnótás

30 október 2012

Az idő, a “múló-hajló-iramló-tekergő”,
mint millió vájár, ki ereimen dolgozik,
üt és átjár, mikor marja, ássa, forgácsolja
az élet forrását bontva, és nem ácsolva,
úgy minden észbe szúrt plezúr,
zord, konok felismerés: legfrissebb
nyelvélményeim a sóhajok.
És nem is bajok szülik, csak az enyészet
lassan felegyenesedő kéje-bája,
ahogy meggörnyed bennem az élet fája. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Mécsvilág

28 október 2012

Éjszaka van, mégis ragyog az ég…
Az éjgömb, mint vén ószeres szórja szét
ezer fénylő kövét, gyöngyét…

Én meg csak nézem. Bódítón lebeg
felettem a végtelen mécsvilág…
Rezdülget, sóhajt a mennybolt,
s némán domborítja elő a szép harmóniát… (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Amikor a halál a vállamra száll

26 október 2012

Sötét perceim magányában,
mint bányák korom-gyomrában
nehezül,
szenderül,
a vén idő.

Pereg le a pillanat némán,
mintha a halál várna én rám,
s velem ül
egyedül,
– oly’ rémítő! (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Kiszolgáltatottság

21 október 2012

Csillagok vacognak,
mint elhagyott szeretők.
Félszeg óriások a
magányos űr fekete lombján.
Isten díszei, egy kozmikus színdarabban. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Lélek

19 október 2012

Lélek…,
repdeső gondolatok teremtője.
Lélek…,
érzések kusza szeretője.
Lélek …,
boldogság fércelt foltja,
S lélek… ,
a kínok, szenvedések fogja.

Lélek…,
gyöngy a húsverítékben.
Lélek…,
fény, a szökellő vérben.
Lélek…,
lázongó, forró lehelet,
És lélek…,
riadt, néma felelet. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Egy kiábrándult pillanatban

19 október 2012

Legtöbbször úgy érzem
teljesen hiábavaló amit csinálok.
Szembe megyek a vallással és a hagyományokkal,
az ateizmussal, a hittel és hitetlenséggel,
a kereszténységgel, a mágiával,
a pszichológiával, a tudományos és
vallásos szinkretizmussal,
az ezotériával, és a szellemi kuruzslók
egész hadával.
Szembe megyek a magánnyal,
a kiábrándultsággal,
az emberekkel.
Nőkkel és férfiakkal. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Az üresség légzése

19 október 2012

Az üresség légzése olyan, mint mikor kivész
belőled a létező, és már csak utálni tudsz.
Elhatalmasodik benned a minek? és a kinek?…
Szemben állsz a világgal, mindenki ellenségé lett,
holott te mindig, mindenütt jót akartál.

Sosem értettek és elfáradtál.
Elfáradtál a sok együgyű szimplaságát cipelni, és
a szélmalomharcban belátod, – a szél erősebb…

2011.08.21.

Rajnai Lencsés Zsolt: …mint oxigén

13 október 2012

Viseltes ruháját, a foltozott rongyot,
dobja, teríti földre, faggyal, az égalja.
Kiázott belőle rég a kék, s csak szürke,
nyálkás, hideg is, mint kétnapos holt ajka.

Köd szitál kéretlen, – s a nem választott
rossz időben emberbe menekül
a nyárból itt maradt melegség, hogy
hétmilliárd árva hőforrás remekül

remegjen s vacogjon egy öklömnyi térben.
A létezés színekből kevert, festői csuda-fodrán
az Isten csak fölsóhajt: “talán új színekből, új
csudákat festenék már e kozmikus palettán…”

A halandók meg, kik érzik, hogy míg tart a ma
tarka-rab sora, a létezés fodrosan széteső vizén,
a mindenható szeszélytől remegve elnéznek onnan,
majd szétgurulnak, s elrebbennek, mint oxigén. ..

2010.10.02…

Rajnai Lencsés Zsolt: Játékok hullanak…

12 október 2012

Játékok hullanak…
Mennyi bíbes, összerakosgatott felnőtt játék!
És lelkes tervek tapadnak hozzájuk egytől-egyig…
Tolikázzák azokat, mint kisautót, öltöztetik őket
mint műanyag babát, azután mégis szemétdombra
hajítják mind, mint a megunt karácsonyfát…

Játékok hullanak…
Emberi kapcsolatok. Lelkes együtt-csengések
kacajban; megértett, kihordott, megszült közös
érzések, gondok és gondolatok; és az akarat
közös-szőttes-teste.  Majd később mégis, mint
megunt, kopott mintáiból a kifeslő festék,
elmossa őket hűtlen idő, és a színe-változó emberszív. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Istenem, szólj hozzám!

4 október 2012

Istenem! Szólj hozzám jó szót kérlek,
ha már úgy megtiszteltél engem,
hogy gondjaidba avattál,
és sok terheddel megraktál.

Mert nem értem én, hogy mivégre
e nagy tisztesség, hogy a
szenvedés és az irgalom
ösvényére helyezed a lábam?

Ám ha így szeretsz Uram,
ha bevonsz saját kínjaidba,
adj kérésemre kicsinyke választ!
Hiszen erővel felruházol,
azért, hogy halódó lelkem
szenvedésében
cipelni tudjam a világot,
de e mellé még célod is
el kell magyaráznod!…

Mért hágysz magamra óh Isten?

Úgy akarsz igazzá tenni,
hogy benned is kétkedve
emelsz magadhoz, mellébed,
hogy hitem összetörve,
a semmibe kapaszkodva tanuljam
a jót, magáért a jóért tenni,
s nem teérted? (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Két Isten

4 október 2012

Két Isten lakozik a szívemben.
Hol egyik, hol másik
jő elő, él bennem.

Az egyik szerető atyám
kit hinni akarok,
hinni szeretek.
A másik, akit kérdezek,
de nincs tőle felelet. (more…)

« Előző oldalKövetkező oldal »