Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- érték, -- FILOZOFIKUS ÍRÁSOK » Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Huszonegyedik fejezet; Arról, hogy mit beszélt Candide Martinnel a francia partok előtt)

Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Huszonegyedik fejezet; Arról, hogy mit beszélt Candide Martinnel a francia partok előtt)

voltaire-001Végül mégiscsak feltűntek Franciaország partjai.

– Volt-e már Franciaországban, Martin úr? – kérdezte Candide útitársától.

– Igen, hogyne – felelte Martin -, több tartományát bejártam már. Van olyan, ahol a lakosságnak legalább a fele bolond, másoké túlságosan ravasz, megint másoké általában elég szelíd és elég buta; vannak olyan tartományok, ahol mindenki szellemeskedik; s mindegyikben a legelső foglalkozás a szerelem, a második a rágalmazás, a harmadik az üres locsogás.

– De, Martin úr, látta-e Párizst?

– Igen, láttam Párizst is; mindegyikből kapott valamit; káosz az, sűrű rengeteg, ahol minden egyes ember csak az
élvezetét keresi, s ahol senki se találja, legalábbis én így láttam. Nem sokáig éltem ott; megloptak, mihelyt megérkeztem, tolvajok vitték el a málhám a saint-germaini vásáron. Engem is tolvajnak néztek, s egy egész hétig ültem börtönben; utána egy ideig egy nyomdában dolgoztam, hogy legyen miből visszatérnem, ha gyalog is, Hollandiába. Megismertem az író-csőcseléket, a cselszövő csőcseléket, no meg a szemforgató csőcseléket. Azt mondják, finom emberek is laknak ebben a városban; ha mondják, el is kell hinnem.

– Ami engem illet – így Candide -, nem vagyok kíváncsi Franciaországra; gondolhatja, hogy az, aki egy teljes hónapot töltött Eldorádóban, nemigen kíváncsi már a földön egyébre, mint Kunigundára; Velencében várok rá, csak átutazunk Franciaországon, aztán megyünk Olaszországba; ugye, elkísér, Martin úr?

– Igen, szívesen – mondta Martin -, azt mondják, hogy Velencében csak az ottani nemesek élnek jól; viszont igen jól fogadják a sokpénzű idegeneket; nekem nincs, kegyelmednek van, követem is mindenüvé.

– Igaz – így Candide -, mit gondol, csakugyan tenger volt a föld, ahogy az a vastag könyv mondja, amely a kapitány tulajdona?

– Egy szót sem hiszek belőle – mondta Martin -, de ebből a sok meséből sem, amivel egy idő óta etetnek bennünket.

– De hát akkor – mondta Candide – mi végből teremtették a világot?

– Hogy legyen min mérgelődnünk – válaszolt azonnal Martin.

– Nem lepte meg – folytatta Candide -, hogy a Fülesek országában az a két lány mennyire szerette azt a két majmot? Emlékszik, elmondtam az esetüket.

– Nem bizony – válaszolta Martin -, nem lepett meg egy csöppet sem; nem látom be, miért volna furcsa ez a szerelmi szenvedély; én már annyi különöset láttam, hogy semmit se találok különösnek.

– Gondolja – így Candide -, hogy az emberek mindig úgy öldökölték egymást, mint ma? Hogy mindenkor hazugok, bitangok, csalfák, hálátlanok, rablók, gyengék, állhatatlanok, gyávák, irigyek, falánkok, részegesek, fösvények, becsvágyók, vérengzők, rágalmazók, kicsapongók, elvakultak, álszentek és ostobák voltak?

– Mit gondol – felelte Martin -, ettek-e mindig karvalyok galambot, ha foghattak egyet?

– Hogyne, biztosan – mondta Candide.

– Hát akkor – válaszolta Martin -, ha ugye a karvalyoknak mindig egyforma volt a természetük, mért gondolja, hogy az ember megváltoztatta a magáét?

– Ó – mondta Candide -, azért ez más, mert hisz a szabad akarat…

S miközben így vitatkoztak, a hajó befutott Bordeaux-ba.

-- érték, -- FILOZOFIKUS ÍRÁSOK

Nincs hozzászólás to “Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Huszonegyedik fejezet; Arról, hogy mit beszélt Candide Martinnel a francia partok előtt)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)