Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- érték, -- FILOZOFIKUS ÍRÁSOK » Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Huszonharmadik fejezet; Arról, hogy mint ért Candide Angliáig, s mit látott a parton Martinnel)

Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Huszonharmadik fejezet; Arról, hogy mint ért Candide Angliáig, s mit látott a parton Martinnel)

3 augusztus 2013

voltaire– Ó, Pangloss, ó, Martin! Ó, szép Kunigundám! Micsoda világ a miénk? – sóhajtozott egyre Candide a holland hajó fedélzetén.

– Hát bizony igen-igen őrült s igen-igen undorító – mondta Martin úr. – Amint tudja, a két nemzet háborút folytat egymás ellen néhány hold havas-jeges földért valahol messze Kanadában, s hogy erre a szép háborúra sokkal többet költenek, mint az egész kanadai tartománynak az értéke. Ahhoz, hogy pontosan megmondhassam, melyik országban több a bolond, sajnos, nem érzem magam eléggé tájékozottnak. Csak azt tudom, hogy akik közt hamarosan ki fogunk kötni, igen
epés természetűek.

Ilyen beszélgetések közt kötöttek ki Portsmouthban; a parton roppant tömeg szorongott, s figyelmesen nézegetett egy kövér, erős ember felé, aki ott térdelt, bekötött szemmel, a flotta egyik hajójának fedélzetén; vele szemben négy katona állt, s mindegyik három golyót lőtt a térdelő agyába, a világ legbékésebb és legtermészetesebb módján; mire a tömeg szétoszlott, látható megelégedéssel.

– Mit jelent ez? – csodálkozott Candide. – S micsoda démon ütötte fel errefelé a tanyáját?

Kérdezte, ki az a kövér ember, akit oly ceremóniásan lőttek fejbe.

– Egy admirális – mondták neki.

– S miért ölték meg ezt az admirálist?

– Azért – mondták -, mert nem pusztított el elég ellenséges katonát; harcba szállt egy francia tengernaggyal, s megállapították róla, hogy nem ment elég közel hozzá.

– De hiszen – vetette közbe Candide – a francia tengernagy is oly messze volt az angoltól, mint az angol a franciától?

– Hát persze – válaszolták neki -, de hát ebben az országban nem árt, hogyha időnként meg-megölnek egy-egy admirálist, mivel ezzel a jó példával tüzelik a többieket.

Candide úgy elkábult s felháborodott azon, amit látott és hallott, hogy még csak partra sem akart szállni, s megalkudott a hollandussal (nem bánta azt se, ha meglopja, mint a szurinami kapitány), hogy vigye el, de azonnal, Velencébe.

A kapitány két nap múlva készen állt az indulásra. Elhajóztak Franciaország nyugati partvidéke mellett: látták messziről Lisszabont, s Candide csak úgy reszketett. Átjutottak a szoroson, és beértek a Földközi-tengerbe; végtére kikötöttek Velencében.

– No, hál’istennek – mondta Candide, s átölelte a jó Martint -, itt fogom hát viszontlátni a szépséges Kunigundát. Úgy számítok Cacambóra, akár saját magamra. Minden jól van, minden jóra fordul, minden a lehető legjobban van ezen a legeslegjobb világon.

-- érték, -- FILOZOFIKUS ÍRÁSOK

Nincs hozzászólás to “Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Huszonharmadik fejezet; Arról, hogy mint ért Candide Angliáig, s mit látott a parton Martinnel)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)