Kezdőlap » - F I L O Z Ó F I A » -- FILOZOFIKUS ÍRÁSOK, -- közkincs » Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Tizenötödik fejezet; Arról, hogy mint ölte meg Candide szeretett Kunigundája testvérét)

Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Tizenötödik fejezet; Arról, hogy mint ölte meg Candide szeretett Kunigundája testvérét)

6 április 2013

voltaire-001– Amíg élek, sosem felejtem el azt a szörnyűséges napot, mikor saját szememmel láttam apám, anyám megöletését s testvérhúgom meggyalázását. Mikor a bolgárok elvonultak, imádott húgomat sehol sem leltük, viszont szekérre rakták szüleimet, aztán engem, két cselédlányt és három halott kisgyermeket, hogy mindnyájunkat egy közeli jezsuita kápolnába temessenek, két mérföldre őseim kastélyától. Egy jezsuita szenteltvízzel hintette meg hulláinkat, rettentő sós íze volt, pár csepp a szememet is érte; a páter mindjárt észrevette, hogy a szemhéjam megvonaglott, szívemre tette a kezét, s érezte, hogy még mindig ver; segített rajtam, megápolt, s pár hét múlva semmi sem látszott. Azt ugye tudja, kedves Candide, hogy igen csinos fiú voltam, s közben egyre csinosabb lettem; nem csoda hát, ha páter Croust, a kolostor főnöke, a legesleggyengédebb barátsággal vett körül; novíciusruhát adott rám, s nemsokára Rómába küldött. A rend generálisának éppen nagy szüksége volt fiatal német jezsuitákra. A paraguayi urak se látják szívesen a spanyolokat, jobb szeretik az idegeneket, mert könnyebben uralkodnak rajtuk. A főtisztelendő generális engem is jónak talált arra, hogy dolgozni küldjön az Úr szőlőskertjébe. Elindultunk, egy lengyel, egy tiroli, no meg én. Amikor ideérkeztem, káplán lettem és egyben hadnagy; ma már viszont ezredes és felszentelt pap vagyok. A spanyol király csapatait erőteljes fogadásban részesítjük; s biztosítom, hogy megverjük s egyben ki is átkozzuk őket. A gondviselés kegyelmedet egyenesen a mi segítségünkre küldi. De hát igaz, hogy az én Kunigundám itt senyved a közelben, a Buenos Aires-i kormányzónál?

Candide megesküdött rá, hogy ez a tiszta igazság. Könnyeik árja újból nekiindult.

A báró szinte szünet nélkül ölelte-csókolta Candide-ot, s testvérének, megmentőjének, mindenének nevezte.

– Ó, ki tudja – mondta neki -, talán együtt és győztesként vonulhatunk be a városba, s akkor, ugye, kedves Candide, visszaszerezzük Kunigundát?

– Én se kívánok mást – mondta Candide -, mert hisz úgy volt, hogy feleségül veszem, s remélem, hogy így is lesz.

– Micsoda! Szemérmetlen fráter! – felelte a báró úr. – Volna bőr a pofádon, hogy elvedd a húgomat az ő hetvenkét ősével! Ez aztán a pimaszság, hogy ilyen nyíltan mersz beszélni ilyen vakmerő szándékról!

Candide szinte megkövült ennyi ocsmány szidalomtól, s így felelt:

– Tisztelendő atyám, fütyülök a családfájára; én ragadtam ki a húgát egy zsidó meg egy inkvizítor karjaiból; csupa hálát érez irántam, s szívesen jön hozzám feleségül; Pangloss mester mindig azt hirdette, hogy az emberek egyenlők; egyszóval feleségül fogom venni.

– Majd meglátjuk, gazember! – felelte a jezsuita báró, s ugyanakkor jó lapos kardcsapást mért Candide arcára. Candide is abban a pillanatban kivonta a maga kardját, s belemártotta markolatig a jezsuita báró hasába; de mikor kihúzta, s látta, mint füstölög a vértől, sírni kezdett.

– Úristen – mondta -, lám, megöltem az én egykori gazdámat, barátomat, sógoromat; tele vagyok jószándékkal, s már három embert öltem meg; s e három közt is kettő a csuhás.

Cacambo, aki őrt állt a lugas előtt, azonnal odaszaladt a lármára.

– Mit tegyünk? – szólt a gazdája. – Majd drágán adjuk el az életünket; s biztosan benéznek a lugasba; meghalunk, de védekezni fogunk.

Cacambo annyi mindent látott, hogy most se vesztette el a fejét; fogta a báró csuháját, ráhúzta Candide testére, fejére csapta a halott háromszögletű sapkáját, s máris lóra ültette. Mindez egy pillanat alatt történt.

– Siessünk, gazdám, siessünk, mindenki azt hiszi majd, hogy jezsuita, aki parancsokat visz mindenfelé az országba; s mire utánunk szaladnának, már túl leszünk a határon. – S már röpült is, miközben így szólt, és spanyolul kiabált:

– Helyet, helyet, halljátok-e, a tisztelendő ezredes úrnak!

-- FILOZOFIKUS ÍRÁSOK, -- közkincs

Nincs hozzászólás to “Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Tizenötödik fejezet; Arról, hogy mint ölte meg Candide szeretett Kunigundája testvérét)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)