Kezdőlap » Versek - Kovács Daniela rovata » Vörösmarty Mihály: A holdhoz

Vörösmarty Mihály: A holdhoz

23 február 2011

Jó hold, ki békén szenveded
Kéretni sápadt képedet,
Kihez boldog, boldogtalan
Sóhajtva járul untalan,
Hallgass meg egyszer engem is,
Nagy tisztelődet – igen is!
Csak, hogy még nem volt alkalom
Ezt így szemedbe mondanom;
Vagy jobban szólva, még soha
Rád nem szorultam úgy mint ma.
Kérlek tehát, ha majd leszállsz,
Holott fejérlik ama ház,
Tekints be kisded ablakán,
Megette ül egy barna lány.
Talán épen most vetkezik,
A gyöngyöm! s rám emlékezik;
Vagy mint ím szinte magam is,
Még asztalnál ül a hamis,
És csintalansággal tele
Kezében nyugszik szép feje.
Igen tehát! ha majd benézsz,
Ajkán, mely édes, mint a méz,
Nevemben egy szűz csókot hagyj
– Egy csókot – adni nem oly nagy –
S mondd, hogy, ha már úgyis szeret,
Szeressen inkább engemet.
Hisz az miébe sem kerül,
S engem mulatna vég ne’kül;
S ha már szeretni fog talán,
Mondd, hogy szeressen igazán.
Mert az már mégsem illenék,
Ha végre szarvat öltenék.
Mondjad, hogy én őt szeretem,
Míg el nem hagy lélekzetem,
S hogy, ah! ha szíve meg nem szán,
Még szent Mihály visz el lován.
Mondd, hogy forró szerelmemért
Nyújtson szerelme méltó bért.
Mondd, hogy ne légyen változó,
S hűségi eske puszta szó. –
Mosolygasz? csintalan sugár!
Bolond beszédek, úgy-e bár?
Aligha úgy nem lesz; no hát
Jó hold komám, csendes jó éjszakát!

Versek - Kovács Daniela rovata

Nincs hozzászólás to “Vörösmarty Mihály: A holdhoz”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)