Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- szerelmes szonett » William Shakespeare: Szonett (41-45)

William Shakespeare: Szonett (41-45)

26 január 2011

41. William Shakespeare: XLl. szonett

Kecses bűneid, mikre a szabadság,
Ha szíved elhagy néha, rákapat,
Szép éveid illő ékeit adják.
Hisz kísértés követ, bármerre vagy.
Kedves vagy, így tehát megnyerhető,
Szép vagy, tehát ostromok ingere;
S van-e, kit nő szült, s ki, ha vívja nő,
Fut, morcosan, hogy ne bukjék vele?
Ó, jaj! kerülted volna házamat,
Szidva szépségedet s kóbor kéjedet,
Mely odavitt, hol egy vad pillanat
Két hűséget szegni kényszerített:
A lányét, ki szépségedért elárult,
A tiédet, mert szépséged vele csábult.

42. William Shakespeare: XLll. szonett

Hogy ő tied, nemcsak azt fájlalom,
Pedig megmondhatom, nagyon szerettem;
Hogy te övé, az a fő bánatom,
Az szúrt sokkal mélyebbre a szívemben.
Drága kínzóim, eképp mentegetlek: —
Te szereted, tudván, szeretem én is;
S a lány szintúgy csak kedvemért gyötör meg,
Barátom csókját tűrve, mely enyém is.
Elvesztlek? A nő kapja veszteségem.
Őt vesztettem? Barátom lelte meg!
Egymást nyerik, ha pusztul dupla tétem,
S ők értem rakják rám keresztemet:
De ez gyönyör: barátom velem egy;
Bús kéj! a lány így csak engem szeret.

43. William Shakespeare: XLlll. szonett

Lecsukva lát legjobban a szemem,
Mert nappal csak lim-lom tűnik elébe:
De ha álmodom, terajtad pihen,
És, sötét tűz, tűzként csap a sötétbe.
Kinek árnyadtól árny felvillan, ó,
Láng-nappal mily láng-képet tárna fel
Árny-képed, a még jobban ragyogó,
Ha másod csukott szemnek így tüzel!
Hogy üdvözülnék (mondom) eleven
Nappal látva tégedet, ha halott
Éjben, nehéz álmom s vak szemeken
Szép, vértelen képed így átlobog?
Minden nap éj, míg nem látlak, barátom,
S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.

44. William Shakespeare: XLlV. szonett

Ne volna testem nehéz hús, de szellem,
Nem bénítana irigy messzeség,
Mert, a teret legyőzve, mérhetetlen
Végekről rögtön hozzád szállanék.
Mindegy volna holléted távola,
S hogy a föld szélén állok: oly hamar
Pattan vizen s szárazon által a
Gyors gondolat, s ott van, ahol akar.
Öl elgondolni, hogy, mint gondolat,
Nem ugrom hozzád mérföldeken át,
De, túl sok sár s víz keveréke, csak
Sírok, s várom az idő vigaszát;
Nehéz könnyet, mást nem adhat e két
Lassú elem, közös kínja jelét.

45. William Shakespeare: XLV. szonett

Két társuk, tisztító tűz s lenge lég,
Veled időzik, akárhol vagyok;
Ez gondolatom, abban vágyam ég,
S e két itt-ott-szárny villámként suhog.
Mert ha elment e két gyorsabb elem
Hozzád, gyöngéd, szerelmi hírnökül,
A kettővel négy-gyúrta életem
Bánattól nyomva halálba merül;
Míg csak meg nem gyógyítja keverék
Életem a megtért két gyors futár;
Épp most jönnek vissza, s mondják, de szép,
De viruló vagy, derű és sugár;
Örömhír ez; de üdvöm ellobog:
Visszaküldöm őket, és búsulok.

-- szerelmes szonett

Nincs hozzászólás to “William Shakespeare: Szonett (41-45)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)