Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- szerelmes szonett » William Shakespeare: Szonett (46-50)

William Shakespeare: Szonett (46-50)

46. William Shakespeare: XLVl. szonett

Gyilkos csatát vív szemem és szívem:
Hogy osszák meg látásod birtokát?
Szívemet képedtől tiltja a szem
S ez vitatja amannak jogát:
Úgy tudja, hogy ő őrzi alakod
(Kristály-szem sose-járta rejtekén),
Míg a vádlott cáfol, s azt mondja, hogy
Te csak őbenne élsz, szép tünemény.
A pörben ítélni gondolatok
Esküdtszéke, a szív jobbágyai,
Ült össze, s az végre döntést hozott,
Hogy a szép szem s a hű szív jussa mi,
Eképp: szememé külsőd, azt szeresse,
S szívem joga szíved belső szerelme.

47. William Shakespeare: XLVll. szonett

Frigy köti szememet-szívemet,
S most egymást segítik hűségesen;
Ha éhes szemem arcodért eped,
Vagy sóhajoktól fuldoklik szívem,
Képeddel a szem festett lakomát
Ad a szívnek, kit vendégségbe hív;
S máskor társának a másik barát
Küldi szerelmes gondolatait:
Így vágyam vagy képmásod idevon,
Légy messze bár, mindig itt a helyed;
Nem juthatsz túl gondolataimon,
S én velük vagyok, ők meg teveled;
S ha alszanak, fölkölti arcod éke
Szívemet s szemem örömére.

48. William Shakespeare: XLVlll. szonett

Mily gonddal zárta, útra kelve, hű
Reteszek alá minden holmimat:
Hasznom ne használja tolvajkezű
Hamisság, de védje biztos lakat!
De téged, aki legfőbb bánatom,
Egyetlen gondom, kincsem java vagy,
Vigasz, ki mellett a gyöngy szürke lom,
Rongy zsiványok kezére hagytalak.
Semmi szekrénybe nem zártalak el,
Csak ahol nem vagy, bár úgy érzem, ott vagy,
Keblem gyöngéd rejtekébe, amely,
Hogy jöjj-menj, békén nyitódhat-csukódhat;
S félek, onnan is kilopnak: ily ár
Még a hűségből is tolvajt csinál.

49. William Shakespeare: XLlX. szonett

A jövő ellen, ha jön oly jövő,
Hogy hibáimtól arcod elkomorul,
S szerelmed, fukarkodva, kitűnő
Szempontok szerint számolni tanul;
A jövő ellen, ha mégy, idegen,
S szemed, e nap, nem néz rám, vagy alig,
S hagyva múltját, benned a szerelem
Érett kimértséggé komolyodik;
E jövő ellen sáncot verek és
Értékem tudatába költözöm,
S magam fogok magamra kezet és
A te jogaidat védi majd pöröm:
Szigorú jog, koldust, elhagynod engem,
Fogalmam sincs, mit tudj szeretni bennem.

50. William Shakespeare: L. szonett

De nehezen haladok utamon,
Tudva, hogy a célban, ha ott leszek,
Gúnyosan mondja majd a nyugalom:
“Ennyi mérföldre van a kedvesed!”
Csügged kínomtól és csak vánszorog
Az állat, mely visz; a bú nagy teher!
Szegény, tán az ösztöne súgja, hogy
Nem siet ura, hisz tőled megy el.
Sarkantyút mérgem hasztalan merít
Oldalába, hogy kibuggyan a vér,
Válasza engem, ha nyög s fölnyerít,
Jobban sért, mint őt az éles acél;
Mert hangjára folyton agyamba döbben:
Elől bánatom van, s üdvöm mögöttem.

 

-- szerelmes szonett

Nincs hozzászólás to “William Shakespeare: Szonett (46-50)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)