Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- szerelmes szonett » William Shakespeare: Szonett (51-55)

William Shakespeare: Szonett (51-55)

14 november 2011

51. William Shakespeare: LI. szonett

Így mentheti szívem rossz lovamat
Lassú bűnéért, ha tőled igyekszem:
Mért száguldjon onnan, ahol te vagy:
Majd visszafelé! addig mért siessen?
De, ó, mi menti akkor majd szegényt, ha
Kellő gyorsan semmi iram se száll,
Ha sarkantyúznám a szelet is, és a
Szárnyas viharra azt mondom, hogy áll?
Vágyammal nem lesz versenyezni ló:
A vágy, a legteljesebb szerelem
Nyerít majd, nem rest hús, de vágtató:
S a paripát így menti a szívem:
Minthogy tőled kelletlen baktatott csak,
Száguldok majd én feléd — ő kocoghat.

52. William Shakespeare: LII. szonett

Úgy vagyok, mint gazdag, aki, bár
Van kulcsa, elzárt kincse rejtekébe
Örvendezni túlgyakran mégse jár,
Hogy ne kopjék a ritka gyönyör éle.
Az ünnepnap azért kápráztat el,
Mert szürke napokból ragyog elő,
Ritkán, ahogy a nyakláncban tüzel
Itt-ott egy-egy igazi drágakő.
Ilyen szekrényem, az idő is: elrejt
És őriz, mint ruhát a ruhatár,
S kivételes üdv a kivételes perc,
Mikor, titkos kincs, egyszerre kitár.
Boldog szépséged mindennel felér:
Aki lát, ujjong, s aki nem, remél.

53. William Shakespeare: LIII. szonett

Mily lényeg formált, hogy oly árnytömeg,
Millió idegen kép vesz körül?
Mindennek van, mindennek, árnya, egy,
S te kölcsönként szállsz, mindbe, egyedül.
Írd le Adonist, s ha a kép remek,
Koldus másod születik meg vele;
Rakd Helénára száz varázs-szered,
S téged fest újjá Graecie dísze;
Dicsérd a tavaszt, s kincstárát az évnek,
Ez szépségedet mutatja nekünk,
Az mint gazdag jóságod jelenik meg,
S mindenben áldott mintádra ismerünk.
Társ vagy valahogy minden testi szépben,
De senkivel, senki veled, hűségben.

54. William Shakespeare: LIV. szonett

Ó, mennyire megszépíti a szépet
Az édes dísz, hogy nemes, igazi!
A rózsa szép, de szebb, még szebb az édes
Illattól, amely körüllebegi.
A vadrózsa épp oly mély tűzben izzik,
Mint a fajrózsák párfőmös zománca,
S nyáron, ha a bimbók álarca nyílik,
Épp oly tüskén épp oly kacér a tánca.
De mert kincse csak tűnő tarkaság,
Csak él, s hervad, nem nézi senki sem,
S magába hal. Más az édes virág:
Édes párlatba hal át édesen:
S így illatozik majd, gyönyörű gyermek,
Ha elhervadsz, dalomban hű szerelmed.

55. William Shakespeare: LV. szonett

Márvány s királyi arany oszlopok
Nem élik túl hatalmas versemet;
Tündöklőbb őreid e verssorok,
Mint vénségmarta, mosatlan kövek.
S bár zord háború szobrokat tipor
És gyökerestől szaggat házakat
S Mars kardja sújt s gyors tüze ránk omol:
Emléked örök híradás marad.
Büszkén haladsz át halálon, irigy
Feledésen; babérod üdezöld:
Rajtad minden jövendők szeme, míg
Végítéletre nem kopik a Föld.
Míg a harsonás angyal föl nem ébreszt,
Versem és a szeretők szeme éltet.

-- szerelmes szonett

Nincs hozzászólás to “William Shakespeare: Szonett (51-55)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)