Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- szerelmes szonett » William Shakespeare: Szonett (71-75)

William Shakespeare: Szonett (71-75)

19 június 2014

71. szonett shakespeare-001

Hogyha meghalok, ne tovább, ne gyászolj,
Csak míg hallod a zord harang szavát,
Mely széthírleli, hogy e rút világból
Legrútabb férgek közé szöktem át;
Sőt, ha versem olvasod, ne idézd
Írója kezét: szívem úgy szeret,
Hogy édes agyadnak a feledést
Kívánja sajgó emlékem helyett.
Vagy ha (mégis) látod írásomat,
Mikor engem a föld már elkever,
Ne mond ki szegény nevemet se: hadd
Haljon szerelmed halálommal el;
Mert a bölcs világ átlát szíveden,
S bár meghaltam, gúnyolni fog velem.

72. szonett

Hogy a világ ne kérdje szüntelen:
Mi érdemem volt arra, hogy szeress
Még holtan is, felejts el, kedvesem,
Hisz úgy sincs bennem semmi érdemes.
Hogy kegyes hazugsággal valamit
Emelj, azt kéne, hogy tetézve rakd
Rám, halottra, a kevés díszt, amit
A fukar igazság önként megad.
Hogy ne lássék hamisnak hű szíved
Amiatt, hogy szeretve túldicsér,
Földeljék el velem a nevemet,
S akkor szégyen egyikünket sem ér.
Mert szégyen rám, amit versbe szedek,
S rád, hogy silány művemet is szereted.

73. szonett

Nézd, életem az az évszak, amelyben
Pár rőt-levél (vagy az se) leng, a tar
Fák ágai reszketnek a hidegben:
Dúlt kórusukban nem zeng drága dal.
Bennem már csak az a homály dereng,
Mely alkony után sápad nyugaton
S amelyet lassan, feketén beleng
Az éj, a fél-halál, a nyugalom.
Bennem már csak az a kis láng lidérclik,
Mely ifjúsága hamván haldokol,
Mint ravatalon, amelyen kivégzik:
Amiből kelt, vissza abba omol.
Ezt látva, csak erősödik szerelmed,
Hogy szeresd azt, aki maholnap elmegy

74. szonett

De légy nyugodt: ha az a zord parancs
Engem könyörtelenül sírba ránt,
Ebben a könyvben lesz még némi rang,
És veled marad emlékem gyanánt.
Ha ezt átnézed, leglelkemet, a
Neked szenteld szentelt részemet nézed át.
A por csak a port kapja (hisz joga);
Jobb része szellem s az tiéd tovább:
Így hát, ha testem vész, te csak nyüvek
Koncát veszted, az élet seprűjét,
Egy cenk tőr gyáva prédáját — minek
Emlékeznél rá? –: túl hitvány szemét!
A mű kincse: amit tartalma ad,
És az ez itt, s ez teveled marad.

75. szonett

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

-- szerelmes szonett

Nincs hozzászólás to “William Shakespeare: Szonett (71-75)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)